175 éve született Fraknói Vilmos, a sokoldalú tudós és paptörténész

Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és arbei címzetes püspök a 19–20. századi magyar katolicizmus nagyformátumú egyénisége, a történettudomány kiváló ismerője és művelője, a vatikáni magyar történeti kutatások úttörője és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Születésének 175. évfordulóján a hazáját szerető tudós pap életére, munkásságára és mecénási tevékenységére emlékezünk.

Fraknói történészi és papi pályájának hajnala

Egy korabeli leírás a következőképpen jellemzi: „Fraknói Vilmosban csodálatos harmoniában olvad össze az egyház javán szüntelenül buzgólkodó pap a széles látókörű, módszeresen felkészült, irodalmi styljében kifinomodott, erősen nemzeti érzésű tudóssal és az érdemes tudományos és egyházi célok támogatására mindig készséges Maecenással.” [Tóth László: Fraknói Vilmos (1843–1924). Magyar Könyvszemle, 1924, 102.]

A későbbi címzetes püspök 175 éve, 1843. február 27-én Frankl Vilmosként látta meg a napvilágot Ürményben, egy Nyitra vármegyei településen. Nevét csak 1874-ben cserélte a magyarosabb hangzású Fraknóira. Apja Frankl Sándor, a gróf Hunyady család jómódú uradalmi orvosa, anyja pedig Gerstl Johanna volt. Szülei az izraelita felekezethez tartoztak, majd katolikus hitre tértek, így a gyermek Vilmost is megkereszteltették 1845. szeptember 12-én. Életében ez a fordulat meghatározónak bizonyult, ugyanis már serdülőkorában a papi hivatásra készült, az esztergomi kisszeminárium növendékei sorába lépett. Ezzel párhuzamosan a történettudomány iránt is élénken érdeklődött. A szakma irányába az első lökést a Magyar Tudományos Akadémia pályázata jelentette számára 1858 decemberében. Ezen a Cassiodorustól, a híres római államférfitől kölcsönzött jeligével (Perdius et pernox, azaz Egész nap és egész éjjel) megírt pályamunkája az Akadémia díját nyerte el. A dolgozat témája a magyarság honfoglalás kori műveltsége és a kereszténység felvétele volt. Arról, hogy ez miként határozta meg további életét és hivatását, álljon itt saját, meglehetősen szerény visszaemlékezése:

„Klio, a história múzsája, kora ifjúságomban hívott meg, csábított udvarába. Tizenöt éves voltam, mikor a budapesti egyetemre kerültem, hol a központi papnöveldében a magyar egyházirodalmi iskolának (fensőbbrendű önképzőkörrel) könyvtárában a magyar történelem forrásmunkái gazdagon voltak felállítva. Rejtélyes vonzóerő sűrűn vezetett oda és foglalkoztatott órákon át. Mikor egyízben a lapok hozták, hogy a Magyar Tudományos Akadémia száz arany pályadíjat tűzött ki a magyar vezérek korabeli műveltség rajzára, azt a merész gondolatot karoltam föl, hogy pályázni fogok. Nem számítottam sikerre, csak arra vágytam, hogy hírneves szakférfiak ítéletét halljam a szerény kezdő első kísérletéről.

A szerencsés véletlen ugy hozta magával, hogy különböző okok miatt a hivatottabbak tartózkodtak a pályázástól, és így a bírálók többsége az én munkámnak, noha fogyatkozásait is jelezték, ítélte a jutalmat. De őszintén mondom, a sikernél jobban örültem a kijelentésnek, hogy dolgozatom a »szerző történetírói hivatását« árulja el. Ennek hatása alatt eltökéltem, hogy egész életemet e hivatás betöltésére fogom szentelni. Hatvanhárom esztendő alatt híven megtartottam a fogadalmat.” [Tábori Kornél: Fraknói Vilmos önvallomása. Pesti Hírlap, 1924. november 21. 11.]

Az esztergomi érseki papnevelő intézet (Forrás: Borovszky, Magyar Elektronikus Könyvtár)

Fraknói a tudós történész

A tehetséges ifjú tehát a papi hivatás mellett a történettudomány iránt is elköteleződött. Első történész munkája 1861-ben A magyar nemzet műveltségi állásának vázlata az első fejedelmek korában és a kereszténység behozatalának története címen jelent meg. Könyvét Scitovszky János bíboros hercegprímásnak és esztergomi érseknek ajánlotta. Írt Magyarország történetéről szóló gimnáziumi tankönyvet, és politikai tartalmú cikkeket is közzétett.

Egyetemi tanulmányait 1864 nyarán fejezte be: bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Ekkor érseke a nagyszombati gimnáziumba küldte tanítani, ami egyben azt is jelentette, hogy a korábbi városi életét fel kellett adnia. Történelmet, filozófiát és latin nyelvet oktatott. Itt – ahogy az Ipolyi Arnolddal, a későbbi nagyváradi püspökkel folytatott levelezéséből kitapintható –, nem érezte jól magát, mivel feletteseit és kollégáit kevéssé kötötte le a tudomány, ugyanakkor nagyszombati tartózkodása lehetőséget biztosított arra, hogy megkezdje forrásgyűjtését a tudós érsekről, Pázmány Péterről. (Iponyi egyébként a már említett díjnyertes akadémiai pályamű nyomán figyelt fel rá.) A Pázmányról és koráról szóló háromkötetes munkája 1868–1872 között látott napvilágot, 1871-es akadémiai székfoglalóját pedig Pázmány Péter római diplomáciai küldetéséről tartotta meg. Az 1616–1637 közötti magyar közéletére és politikai viszályaira olasz és spanyol levéltárakban gyűjtött forrásokat. A téma később is foglalkoztatta: 1886-ban a Magyar Történelmi Életrajzok című sorozatban publikálta Pázmány-monográfiáját.

A nagyszombati érseki főgimnázium (Forrás: Borovszky, Magyar Elektronikus Könyvtár)

Egy év nagyszombati tanítóskodás után 1865. július 23-án pappá szentelték, és Scitovszky érsek az esztergomi papnevelő intézetbe helyezte át. Itt egyháztörténetet és bölcsészetet oktatott. Nagyszombaton már jobban megtalálta számításait, hiszen közelebb került a pesti tudományos élethez, az érsekség és a káptalan levéltárában pedig értékes középkori anyagot talált. Ebben az időszakban már a Magyar Sion című folyóiratban is publikált.

Történetírói pályáját Ipolyi Arnold egyengette, neki köszönhetően 1867-ben került be a Magyar Történelmi Társulat választmányába. 1870-ben szintén pártfogója közreműködésével helyezték át a fővárosba, ahol a Szent István Társulatnál egy enciklopédia szerkesztésére nyert megbízást. (Egy közhasznú és minden ismeretet tartalmazó magyar enciklopédia kiadását a társulat 1858-ban határozta el.) Ezzel szinte egy időben, 27 évesen vált a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd három évvel később rendes tagjává. 1874 végén felajánlották számára a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtáránál megüresedett könyvtárőri állást, amelyet el is fogadott. E munkakörben öt éven át dolgozott. A könyvtár anyagának publikálására 1876-ban hozta létre a Magyar Könyvszemlét, a magyarországi könyvészet és a hazai könyvtárak közlönyét. Életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy a Magyarországon található köz- és magánkönyvtárakat, történetüket, szervezetüket, jelentős gyűjteményeiket, új szerzeményeiket ismertesse. Előirányozta a magyarországi sajtó irodalmi értékű termékei és a hazai szempontból érdeklődésre számot tartó külföldi munkák jegyzékének összeállítását is.

Történészi érdeklődése ekkor főleg Mátyás király politikája és a Corvin-könyvtár felé fordult. Tudományos pályája ígéretesen haladt előre: a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának előadójaként az Országgyűlési Emlékek kiadását intézte. Ez az 1874 és 1899 között megjelenő, összesen 32 kötetes sorozat főként a 16–17. századi magyarországi és erdélyi rendi országgyűlések iratait tárta a nyilvánosság elé. Röviddel ezt követően az MTA II. osztályának titkára lett, 1879 májusában pedig az MTA főtitkárává választották. Tisztségét 1889-ig viselte, majd további három éven át másodelnökként tevékenykedett. A magyar tudományos élet központjával később is állandó kapcsolatban maradt: 1892-ben az MTA igazgató tanácsának tagságában, 1907-ben pedig tiszteletbeli tagjai között találjuk.

Az MTA három titkára: Gyulay Pál, Szabó József, Frankl Vilmos, 1872 (Digitális Képarchívum)

Fraknói történettudományi munkásságának súlypontja a 15–16. századra, a Hunyadiak és a Jagellók korára esett. Hogy csak az ismertebb neveket említsük, foglalkozott Vitéz Jánossal, Bakócz Tamással, Janus Pannoniussal, Tomori Pállal, Webőczy életrajzával, Giuliano Cesarini és Carvajal bíborosokkal, valamint a Mátyás-korabeli tudományos és kulturális élettel. A 17–18. század sem kerülte el a figyelmét: ebből az időszakból kiemelkedő Buonvisi bíboros, pápai nuncius 1686-os jelentéseinek feldolgozása a bécsi udvarból, a Martinovics összeesküvéssel foglalkozó terjedelmes könyve, valamint II. Rákóczi Ferenc vallásos életének és munkáinak feldolgozása.

Fraknói és a Római Magyar Történeti Intézet

Egyházi karrierje fokozatosan ívelt felfelé: 1878-ban elnyerte a nagyváradi káptalan egyik irodalmi kanonoki stallumát. 1807-től hat ilyen stallumot tartottak fenn a magyar egyházmegyékből a tudomány és az irodalom terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó papok munkájának honorálására. E kanonokok mentesek voltak a rezidencia-kötelezettség alól (vagyis nem kellett a székeskáptalan székhelyén lakniuk), a stallum jövedelme pedig munkásságuk anyagi hátterének megteremtésére szolgált. Fraknói esetében ez azt jelentette, hogy az anyagi gondokat maga mögött hagyva szentelhette magát a tudományos kutatásoknak: beutazva Európát felkereshette az értékes történeti forrásokat rejtő, elsősorban itáliai, spanyol, illetve német egyházi és állami levéltárakat, sőt mecénási tevékenységet is folytathatott. A 19. század derekán ilyen kiterjedt és rendszeres kutatóutakra csak kevés elszánt történész vállalkozhatott. Legtöbb útja Rómába, pontosabban a Vatikánba vezetett, ahol az 1870-es évek közepétől több alkalommal kutatott. Az Ipolyi Arnoldtól – aki akkor épp besztercebányai püspök volt – kapott ajánlás segítségével az első kutatók egyike lehetett, akik bejutottak a Vatikáni Titkos Levéltárba. (Az intézmény kapuit a megfelelő ajánlással és szakértelemmel rendelkező kutatók előtt hivatalosan 1881-ben nyitotta meg XIII. Leó pápa, aki Fraknóit privát audiencián is fogadta.)

Fraknói-villa, Róma (Forrás: CVH I/4)

Az Örök Városhoz kötődik Fraknói Vilmos legjelentősebb alkotása, a Római Magyar Történeti Intézet alapjainak lerakása. Az 1880-as években ugyanis – amikor sorra nyíltak Ausztria, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Spanyolország történeti intézetei – a nagyváradi kanonok felismerte, hogy magyar részről is elodázhatatlan a szervezett történeti kutatásokra specializálódott intézmény felállítása Rómában. A tudományos munkát koordináló, és a kutatóknak szállást adó intézmény megalapítása azonban számos nehézségbe ütközött: mivel Fraknóinak nem sikerült kellő támogatást szereznie a magyar egyházi vezetőktől, saját egyházi javadalmából és jelentős magánvagyonából az 1890-es években a Via Gabriele Faloppio és a Piazzale del Policlinico sarkán felépíttette villáját, amelyet mecénásként megnyitott a tehetséges magyar történészek előtt. A magánalapítás keretében létrehozott Római Magyar Történeti Intézetben működött például Karácsonyi János, Kollányi Ferenc, Lukcsics József vagy Fejérpataky László.

Mecénási tevékenységével párhuzamosan Fraknói ismét előrelépett az egyházi pályán is: 1889-ben arbei címzetes püspök, 1900-ban szentjobbi javadalmas apát lett, sőt, pár évvel később neve a pécsi püspöki szék betöltése kapcsán is felmerült. Apáti javadalma révén vállalkozása finanszírozásának anyagi lehetőségei is bővültek. A bőkezű mecénást a korabeli sajtó így jellemezte:

„Egyházmegyéje nem volt, de kanonoki jövedelméből gazdagabban áldozott tudományos, művészeti és kulturális célokra, mint bíboros érsekek. Mert neki magának semmi személyes igénye nem volt. A legegyszerűbb szállást lakta, egy öreg cselédet tartott a maga kényelmére, ételben-italban egy anakoréta [visszavonult ember, remete – T. K.] mértékletességét gyakorolta. A kis emberke lázban égő, fekete szemével, busa szemöldökével, hatalmas alkotású kopasz fejével, furcsa, apróléptű, topogó járásával szerette a társaságot, szívesen időzött hozzá méltó szellemek körében, jó barátságban élt akadémikus társaival, de legboldogabb mégis Studioja magányában volt.” [Fraknói Vilmos püspök 1843–1924. Pesti Napló, 1921. november 21. 12.]

A Római Magyar Történeti Intézet és alapítója, Fraknói Vilmos. Xantus Géza festménye, 2004. (Forrás: CVH I/1exc)

Fraknóinak köszönhetően a római magyar történeti kutatások a nemzetközi tudományosság élvonalába kerültek, eredményeiket színvonalas kiadványokban publikálták. Az ő kezdeményezésére alakult meg Ipolyi Arnold elnöklete alatt a Monumenta Vaticana Bizottság a római levéltárak magyar anyagának felkutatására és közreadására. Sorra láttak napvilágot az ennek nyomán megindított sorozat, a Monumenta Vaticana Hungariae kötetei, amelyek nagy részét Fraknói rendezte sajtó alá, illetve látta el történeti bevezetéssel. A sorozat fő célja a magyar királyi udvarnál működő nunciusok levelezéseinek kiadása, továbbá Augustin Theiner Vetera monumenta historica Hungariam sacram illustrantia munkájának kiigazítása, kiegészítése, folytatása volt. 1896-tól pedig megindult Fraknói egykori teológus társa, Hornig Károly kezdeményezésére a veszprémi egyházmegye szentszéki kapcsolatait feltáró sorozat, a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis közzététele is. 1902-ben Fraknói egy másik villát is megvásárolt, amelyet római magyar művészháznak szánt.

A Monumenta Vaticana Hungariae borítóillusztrációja [CVH I/1exc]

Magánvagyonából intézményeit hosszabb távon nem tudta fenntartani, ezért 1905/1906-ban kellő anyagi és erkölcsi támogatás hiányában bezárták kapuikat. Mindez azonban szerencsére nem bizonyult véglegesnek: Fraknói mindkét római villáját az államnak ajánlotta fel, amely a történeti intézet fenntartását és további működtetését az MTA felügyelete alatt magára vállalta. Bár a megnyitását eredetileg 1914-re tervezték, a világháború, majd az állami vagyon zár alá helyezése miatt csak 1924-ben került erre sor, immár szervezett, intézményes keretek között, Mindez rövid időre a vatikáni magyar történeti kutatások fellendülését hozta magával. 1927/1928 folyamán a Fraknói-féle Római Magyar Történeti Intézet betagozódott a hangsúlyt nem a tudományos munkára, hanem a kultúrdiplomáciára helyező a Római Magyar Akadémiába, és fokozatosan elsorvadt.

A Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis borítóillusztrációja [CVH I/1exc]

Fraknói utolsó évei

1918 után nagyot fordult a világ kereke, Magyarország a trianoni békeszerződés következtében a Monarchia egyik súlypontját alkotó erős Közép-Európai hatalomból kis állammá vált, amely azonban az oktatás színvonala és a tudományos teljesítménye révén kiemelkedett az átlagból. Fraknóit is érzékenyen érintette a trianoni határok meghúzása: a nagyváradi egyházmegye, és így a káptalan javainak egy része és birtoka külföldre kerültek. Élete utolsó éveit így Budapesten, szűkös anyagi körülmények között töltötte, de még ekkor is a tudományos kutatás kötötte le gondolatait.

Fraknói Vilmos időskorában (Forrás: Tolnai Világlapja, 1924)

1921-ben bélrákkal diagnosztizálták, így meg kellett operálni. A műtétet követően egy időre úgy tűnt, a gyógyulás útjára lépett, jókedve, munkabírása visszatért. Szándékában állt többek között a magyar diplomácia történetének, valamint a jezsuiták magyarországi történetének megírása. Szintén foglalkozott Mátyás király híres könyvtárával, amelyről a tervezett könyv csak halála után, 1927-ben látott napvilágot. Az Újság munkatársának azt mondta, hogy „ajándékul szánta az olaszoknak, hálául azért, hogy visszaadták Magyarországnak a római Magyar Történelmi Intézetet.” [Fraknói Vilmos meghalt. 1843–1924. Az Újság, 1924. november 21. 2.]. Az utolsó munka, amelyen dolgozott, de már nem tudta befejezni, a Magyar Tudományos Akadémia száz évének története volt. Bélrákja kiújulását követően ismét kórházba került, ahol betegágyánál régi barátja, Prohászka Ottokár püspök is felkereste, de Fraknói már nem ismerte fel őt. 1924. november 20-án hunyt el. A Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekintette, és testét az Akadémia palotájának oszlopcsarnokában ravatalozták fel. November 23-án Prohászka Ottokár püspök temette el a korszak prominens világi és egyházi személyiségeinek jelenlétében. A szertartáson részt vett Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint Berzeviczy Albert, az MTA elnöke is. A főváros által felajánlott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra a Fiume úti sírkertben.

Fraknói Vilmos fényképe, 1880 [CVH I/4]

A sokoldalú tudós és paptörténész nevét ma a 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere által alapított, a teológia, filozófia vagy egyháztörténet terén kiemelkedőt alkotó tudósoknak adható Fraknói Vilmos-díj, illetve a vatikáni kutatásait tovább vivő MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport őrzi. „Rómában meghiúsították pécsi valóságos püspökké való kinevezését. Jóval szerényebb jövedelméből is örököset alkotott, még pedig épen [sic!] Rómában, ahol a magyar művészetnek és irodalomnak emelt örök időkre otthont, feledhetetlenné téve az előretörő fiatal művészek és tudósok előtt az Akadémiánál történelmi nagybecsű munkái révén amúgy is halhatatlanná tett nevét.” [Fraknói Vilmos püspök meghalt. Pécsi Lapok, 1924. november 21. 2.

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Tóth Krisztina

Felhasznált irodalom:

Adriányi Gábor: Fraknói Vilmos és a „Monumenta Vaticana Hungariae historiam illustrantia” megindítása. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, (1996): 3–4. 61–72.

Áldásy Antal: Fraknói Vilmos emlékezete. Katholikus Szemle, (1925): 8. 449–460.

Tusor Péter: Magyar történeti kutatások a Vatikánban (Collectanea Vaticana Hungariae [=CVH] I/1exc.). Budapest–Róma, 2004, xix–xlv.

Berzeviczy Albert: Fraknói Vilmos emlékezete. (Felolvastatott az Akadémia 1927. május 8-án tartott ünnepi közülésén.) Budapest, 1927.

Fraknói Vilmos 1843–1924. 8 Órai Ujság, 1924. november 21. 4.

Fraknói Vilmos meghalt. Pesti Hírlap, 1924. november 21. 9.

Fraknói Vilmos meghalt. 1843–1924. Az Újság, 1924. november 21. 2.

Fraknói Vilmos püspök meghalt, [a cikk írója „–ei” megjelöléssel említve – T. K.]. Pécsi Lapok, 1924. november 21. 2.

Fraknói Vilmos püspök. 1843–1924. Pesti Napló, 1924. november 21. 12.

Fraknói Vilmos: Monumenta Vaticana Hungariae historiam illustrantia. Magyar Sion, 1882. 441–453, 509–525.

Notter Antal: A Szent-István-Társulat Története. Ötvenedik rendes közgyülése alkalmából. Budapest, 1904. 41, 93.

Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos történetírói pályakezdése (1861–1871). Századok, (1969): 5–6. 1046–1076.

Tábori Kornél: Fraknói Vilmos önvallomása. Magyar emlék a lateráni bazilikában. Pesti Hírlap, 1924. november 21. 11.

Tóth László: Fraknói Vilmos (1843–1924). Magyar Könyvszemle, 1924. 98–105.

Weigl Géza: A nyolcvanéves Fraknói Vilmosnál. Világ, 1923. február 28. 5.

 

Ezt olvastad?

A Mesterszakos Középkorász Konferenciát immár hetedik alkalommal rendezték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem középkorral foglalkozó hallgatói. A konferenciát még 2012-ben