1848. március 15. ismeretlen emlékműve

A 1848-as forradalom emblematikus helyszínén, a pesti Múzeumkertben több mementója is van kokárdás ünnepünknek és a szabadságharcnak. A múzeumlépcső bal oldali mellvédjének két oldalán egy-egy márványtábla látható, melyek Petőfinek, illetve a forradalmi népgyűlésnek és Vasvári Pálnak állítanak emléket. A Magyar Nemzeti Múzeumot övező kertben e két emléktáblán kívül még két olyan szobor található, amely közvetlenül nevezetes szabadságküzdelmünkhöz köthető: az egyiket Alessandro Monti bárónak, az olasz légió parancsnokának (1931), a másikat pedig Jozef Wisockinak, a lengyel légiót vezető tábornokának állították. Ezek közismert pontjai a kertnek, amelyekre ünnepek alkalmával koszorút is hoznak az emlékezők. Van azonban egy olyan pontja és emlékműve „Petőfi napjának”, amelyről semmit nem tud a közvélemény, de megkockáztatjuk a szakma sem nagyon.

Ez nem csoda, hiszen a Múzeumkert északkeleti szegletében, manapság bokrok és növekedő tiszafák takarásában megbújó kőemlék nagyon egyszerű megjelenésű, felirata pedig jószerivel kivehetetlen. De a szakirodalomból sem tudhat meg róla semmit az érdeklődő, hiszen nem ír róla sem Liber Endre, Budapest szobrai és emléktáblái című alapvető munkájában (1934), sem Fejős Imre és Korek József (1955, 1980) a kertről írt ismeretterjesztő füzeteikben, de nem közöl róla leírást Cs. Lengyel Beatrix sem múzeumkerti szobrokról – mind a mai napig legrészletesebb – összefoglaló cikkében (Liget, 1999). A kert történetével foglalkozó irodalomban Börcsök Erzsébet volt egyedül az, aki a Tájak Korok Múzeumok Múzeumkerttel foglalkozó kis füzetében (1999) megemlítette az ún. Washington-követ azzal a megjegyzéssel, hogy „felirata a Washington szót kivéve olvashatatlan”. A leginformatívabb leírás az interneten, a www.kozterkep.hu oldalon található – ahogy ott is aposztrofálják – a „rejtélyes” kővel kapcsolatosan. Itt már szerepel az emlékkő állításának dátuma is és egy fontos és megválaszolásra váró kérdés a webes bejegyzés végén: „Mi köze volt Washingtonnak az 1848-as márciusi események 10. évfordulójához akkor?” A kérdés valóban érdekes, lehetne rá egy mondatban is válaszolni, de úgy gondoltuk, hogy már csak az emlékmű jelentősége miatt is érdemesebb bővebb terjedelemben írni róla.


A Washington kő a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében (a szerző felvétele)

Az emlékállító, Kubinyi Ferenc

Az emlékkövet felsőkubini és nagyolaszi Kubinyi Ferenc (1796–1874) jeles reformkori politikusunk állította, aki már az első reformországgyűlésen ott van, mint a távollévők követe, majd 1835-től már Nógrád vármegye választott követeként vesz részt a diéta munkájában. A következő egy évben sok jelentős felszólalás köthető a nevéhez, mi csak egyet említünk itt: ő az, aki javaslatot tesz arra, hogy az országgyűlés szavazza meg a Nemzeti Múzeum új (ma is álló) hajléka számára a szükséges 500.000 Ft-os összeget és vásárolja meg az intézmény számára a gazdag Jankovich-gyűjteményt. Miután ezt az indítványt a követek 1836-ban elfogadják a következő évben el is kezdődhet a nagy építkezés és mire az befejeződik Kubinyi Ferenc öccse, Ágoston vezeti az intézményt. Az 1840-es évek elejétől halálukig szinte semmi olyan nem történik a magyar tudományos közéletben, amelyben e testvérpár ne vett volna részt. És valóban, bár Ferenc a politikai pályát választja, mégis jeles tudományszervező is lesz. Öccsével együtt fontos szerepet vállal a Magyar Természettudományi Társulat megalapításában, csakúgy mint a Magyarhoni Földtani és az Országos Régészeti és Embertani Társulatok létrehozásában. Előbbinek az alakuló ülését a videfalvi Kubinyi kastélyban tartják és a geológusok e szervezetének egy ideig elnöke is. Emellett még paleontológusként, azaz az őslénytan kiváló szakértőjeként, valamint régészként is számon tartja őt a tudománytörténet, hiszen például a magyar ősrégészeti kutatás kisterenyei ásatásával kezdődött. Munkásságának elismeréséül az Akadémia 1841-ben levelező, 1858-ban tiszteleti tagjává választotta.


Kubinyi Ferenc Franz Eybl 1843-ban készült litográfiáján

Kubinyi Ferenc a reformellenzék jeles alakja, akit Vahot Imre a következőképpen jellemez: „Előadása igen valós, alapos, ő az ellenzék egyik legszilárdabb jellemű tagja”. Az 1847. évi országgyűlés idején már a közvélemény szemében is elismert, kedvelt politikus, aki a titkosrendőrség figyelmét is felkelti. Az egyik besúgói jelentésben egyenesen az országgyűlés egyik vezéralakjaként szerepel. 1848-ban a népképviseleti országgyűlésen Losonc város követeként vesz részt és a szabadságharc alatt mindvégig a tevékeny képviselők között van. Világos után őt is perbe fogják, majd 9 évi várfogságra ítélik. Nem kell azonban letöltenie teljesen büntetését, mert József nádor özvegyének és bécsi természettudós barátai, valamint öccse közbenjárásának köszönhetően 1852-ben kegyelmet kap. Ezt követően – a rövid 1861. évi országgyűlés tartamát kivéve, ahol a Határozati Párt képviselőjeként tér vissza a politikába – élete végéig történeti és természettudományi kutatásaival foglalkozik. E tevékenységének említésre méltó eredményeként tartjuk számon 1862. évi isztambuli kutatóútját, melynek során Henszlmann Imrével és Ipolyi Arnolddal számos Corvinát fedez fel és hoz haza. Publikációnak felsorolásától e cikk keretei között el kell tekintenünk, de nem hagyhatjuk ki 1853–1854-ben megjelent Magyarország és Erdély képekben című 4 kötetes, Vahot Imrével együtt szerkesztett sorozatát, melynek kötetei a magyar honismereti irodalom egyik legfontosabb és legigényesebb darabjainak számítanak. Kubinyi Ferenc 78 éves születésnapja után egy héttel hunyt el Budapesten. Emlékét és nevét több őslénytani faj mellett közterületek és a szécsényi múzeum őrzi.

George Washington és Alexander von Humboldt

Kubinyi Ferenc első látásra furcsa módon két világból választ példaképet, szó szerint és átvitt értelemben is. Előbb ismertetett rövid életrajza kapcsán azonban már nem annyira csodálkozunk ezen, hiszen e mementó állításában saját élete kettőssége jelenik meg. A politikus Kubinyi Washingtonra, a tudós Kubinyi Humboldtra néz fel. Ha némi humorral állnánk hozzá a témához, akkor megjegyezhetnénk, hogy a kettőt kombinálhatta is volna, ha a nagy természettudós bátyjának, Wilhelm von Humboldt bárónak (1767–1835) állít emléket, aki egyrészt jeles porosz politikus volt, másrészt kiváló tudós, mint nyelvész és esztéta. Viszont a tudós testvérpárból Kubinyinak Alexander a példaképe, erős természettudományi érdeklődése hozzá köti és a személyes ismeretség is.


Alexander von Humboldt a dolgozószobájában, Eduard Hildebrandt festménye, 1845

Alexander von Humboldt báró (1769–1859) korának legkiválóbb természettudósa volt, akinek munkássága jóval a halála után is nagy befolyással volt a természettudományi és földrajzi kutatásokra. Több tudományág megalapítása is az ő nevéhez fűződik, mint például az összehasonlító klimatológia vagy a növényföldrajz. A modern földrajztudomány egyik legnagyobb alakja több földrész addig ismeretlen vagy alig ismert vidékét járta be és írta le először, ismertette meg a világgal. Vulkanológiai kutatásai is jelentősnek mondhatóak. Humboldt élete főművében, a négykötetes Kosmos-ban (Stuttgart, 1845–1858) összefoglalta mindazt, amit a Földről a 19. század közepén tudni lehetett és egyúttal kialakította az egységes földtudomány szemléletét. Kora talán legmeghatározóbb természettudósát világszerte elismerték, így Magyarországon is jelentős tiszteletnek örvendett. A korabeli források és a nem sokkal későbbi, Humboldt születésének 100. évfordulóján (1869) született ünnepi megemlékezések is erről tanúskodnak. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a világhírű német természettudós rokonszenvezett a magyarokkal. Erre vonatkozóan több példát is hozhatunk. François Sulpice Beudant (1787–1850) francia geológus például Humboldt ösztönzésére járta be 1818-ban a történeti Magyarország vidékeit és publikálta Voyage minéralogique et géologique en Hongrie címmel 1822-ben három (plusz egy atlasz-) kötetben annak földtani leírását. A magyar földtan szempontjából korszakalkotó munkát aztán három év múlva Humboldt anyanyelvére is lefordították. Beudant fő művében megalkotta a történeti Magyarország első földtani térképét. A magyar közvéleményben csak Humboldt Sándornak emlegetett tudós számos magyar utazóval, tudóssal, tudománypártoló főúrral is ismeretségbe került. Köztük elsőként Podmaniczky József bárót (1756–1823) politikust, jeles művészet- és tudománypártoló mecénást kell megemlítenünk, aki maga is több tudománnyal foglalkozott behatóbban. A londoni Royal Society első magyar tagjával (1780) a neves földrajztudós a pozsonyi hegyről nézte az előtte elterülő vidéket és azt a Mississippi tájékához hasonlította. Humboldt nagyra becsülte Rosty Pál (1830–1874) mexikói tájról készült fotóit is, amelyből egy sorozatot kapott a készítőjétől ajándékba. Ezeket aztán egy szép nyílt levélben köszönte meg, melyben mindenki pártfogásába ajánlotta a magyar földrajztudóst és fotográfust. Hasonlóan elismerően viszonyult Prónay Gábor báró akadémikushoz is (1812–1875), aki Vázlatok magyarhon népéletéből című munkáját küldte el neki tisztelete jeléül. Az említetteken kívül elmondható még, hogy az első külföldiek között volt, akik Petőfi költészetét méltatták, és azok egyike is, akik a 1849 utáni magyar emigrációval rendkívül szimpatizáltak. Jelen témánk szempontjából azonban a legfontosabb az, hogy a Múzeumkertben ma is látható (Washington mellett) Humboldtnak emléket állító követ olyan ember készíttette, aki személyesen is ismerte a példaképévé vált tudóst. Balogh Pál (1794–1867) írta Humboldt akadémiai emlékbeszédében, 1859-ben – ugyanis a világhírű természettudóst halála előtt fél évvel a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának választotta –, hogy Kubinyi Ferenc 1833-ban többször is találkozott és beszélgetett Humboldttal, amikor többek közt Zipser András Keresztéllyel (1783–1864) a német orvosok és természetvizsgálók boroszlói nagygyűlésén vett részt. Az egyik beszélgetésük alkalmával Humboldt Körösi Csoma Sándort a világ egyik legnagyobb tudósának nevezte. Kubinyi tiszteletét néhány évvel ezután úgy fejezte ki nagynevű kollégája felé, hogy az Ipolytarnócon 1836-ban általa feltárt és meghatározott miocén kori ősfa kövületét „Petraefactum giganteum Humboldti”-nak, azaz Humboldt óriás kövületnek nevezte el. Több mint két évtizeddel később, 1858-ban pedig még élő természettudós példaképének kőemléket állított tisztelete jeléül.

Az emlékkőre azonban elsőként nem Humboldt nevét, hanem Washingtonét vésték. Valószínűleg emiatt szerepelt Washington-kő vagy Washington-emlék elnevezéssel az irodalomban, már azon az egy-két helyen, ahol megemlítették.


George Washington, az Amerikai Egyesült Államok első elnöke

George Washington (1732–1799) a függetlenségi háború amerikai főparancsnoka, győztes hadvezére volt, aki a függetlenség kivívása után az Amerikai Egyesült Államok első elnöke lett (1789–1797). Halála után személyének jelentős kultusza alakult ki Amerikában, ennek legjelentősebb megnyilvánulása az volt, hogy az állam fővárosát róla nevezték el, de igazi zarándokhellyé vált lakó- és sírhelye is a virginiai Mount Vernonban. A Washington-kultusz azonban – mint Lévai Csaba megjegyzi: „nem korlátozódott az Amerikai Egyesült Államokra, hanem a polgári átalakulás sodrában élő Európában is nagy hatást gyakorolt. Nem jelentett ez alól kivételt a reformkori Magyarország sem, amelyben a korszak vezető politikusai közül szinte valamennyien elismerő hangon nyilatkoztak az emberi szabadság »géniuszáról«.” A Washington kultusz hazai alapjait már a korabeli magyar nyelvű lapok függetlenségi háborúról szóló híradásai megteremtették, de igazán a reformkor éveiben erősödött az meg, többek közt Bölöni Farkas Sándor 1834-ben Kolozsvárt megjelent Utazás Észak-Amerikában című nagy hatást kiváltó könyvének köszönhetően. Bölöni 1832-es több hónapos amerikai utazásának élményeit vetette papírra nagyon olvasmányos formában egy olyan országról, amely egyrészt a magyar olvasók számára egzotikusnak számított, másrészt a magyar politikai elit egy egyre bővülő hányada, a reformellenzék szemében számos olyan gazdasági és politikai példát mutatott, amelyet az adaptálni szeretett volna Magyarországon. Később a 1848–1849. évi magyar szabadságharc idején és az azt követő években még hangsúlyosabbá válhatott az angol uralommal szembeni amerikai szabadságküzdelem és a függetlenség kivívásának említése Washington hazai kultuszában. Nagyon érdekes azonban az, hogy ez az amerikai–magyar párhuzam nemcsak nálunk jelentkezett, hanem 1849 után az Egyesült Államokban is megszületett, sőt Kossuth Lajos híres, 1851–1852. évi amerikai körútjával ez látványosan meg is mutatkozott. Kossuthot mindenhol hatalmas tömeg várta, New Yorkba érkezésekor, 1851. december 6-án 100 ezer amerikai fogadta ovációval. A The Sun című lap az esemény kapcsán leírta, hogy ez alkalommal a Brodwayen az Amerika Múzeum be volt borítva képekkel és zászlókkal, az egyik Kossuth portré alatt a magyar és az amerikai zászló és a következő felirat voltak láthatóak: „Kossuth, the Washington of Hungary” (Kossuth, Magyarország Washingtonja). Ez a megjelölés aztán számos Kossuth tiszteletére 1852-ben és 1853-ban vert amerikai érmén is megjelent, melyből aztán több változat is készült. Balla Antal 1928-ban az egykorú amerikai források alapján írt Kossuth Lajos diadalutja Amerikában című cikkében a következőképpen fogalmazta meg Kossuth példátlan fogadtatásának, diadalútjának okát: azért gyűltek össze annyian, hogy „lássák a nagy nemzetvezért, aki az amerikai köztudatban ekkor már ugy élt, mint Washington reinkarnációja.” Ez a párhuzam Washington és Kossuth között Magyarországon is működhetett, még ha nem is széles körben. Az emlékkövet készíttető Kubinyiról azonban feltételezhető, hogy ismerte ezt az amerikai hozzáállást. Ha ez őt valamennyire is motiválta volna – amit persze nem tudhatunk – akkor még azt is feltételezhetnénk, hogy az emlékkövet valójában nem George Washingtonnak, hanem a magyar Washingtonnak, azaz Kossuthnak állította elvbarátja és harcostársa. Lehet véletlen is, de utalhat e szándékra az is, hogy csak Washington vezetékneve került a kőre, a George keresztnév nem, míg Humboldtnál nem maradt el a keresztnév. Talán lehet benne valami, de mégsem tartjuk valószínűnek. A két személy iránti tisztelet, mint említettük Kubinyi kettős érdeklődését, illetve életpályája kettőségét tükrözi. De Washington és Humboldt is olyan példakép, akiknek fontos volt a szabadság, illetve mindaz, amiért a magyarok – köztük Kubinyi is – a ’48-as forradalom és szabadságharc alatt küzdöttek.


Kossuth Lajos New York-i fogadtatása, 1851. december 6-án

A forradalom napja kőbe vésve

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjének északkeleti szegletében bújik meg az a kőemlék, amelyről tudjuk, hogy Kubinyi Ferenc állította George Washington és Alexander Humboldt előtt tisztelegve. Ezek a nevek még nagy nehezen kivehetőek a kövön, ellentétben a többi latin betűs sorral, amelyeket láthatóan kisebb betűvel véstek. Humboldt nevének vége ma már inkább kikövetkeztethető, mintsem jól olvasható. Egy Gy. S. monogramú cikkíró, aki a Budapesti Hírlap 1933. szeptember 24-i számában Ismeretlen Washington-emlék címmel közölt figyelemfelhívó írást még jobban láthatta Humboldt nevét és a kő teljes feliratát. Sajnáljuk, hogy a vésetet nem bogarászta ki és írta le cikkében, mert a felirat teljes szövegét immár aligha ismerhetjük meg teljes egészében (bár e sorok írója kollégái segítségével dolgozik az ügyön). Ő csak a neveket jegyezte fel, Kubinyi Ferencet – hibásan a Nemzeti Múzeum igazgatójának tartva. Ez a titulus biztosan nem szerepel a kövön, minthogy a posztot, mint említettük öccse, Ágoston töltötte be. Az érdeklődő – feltehetően – úr miután egyetlenegy útikönyvben sem talált leírást a rejtélyes emlékműről Varjú Elemérhez (1873–1945), a Nemzeti Múzeum Történeti Osztályát vezető igazgatóhoz fordult segítségért, akinek a következő kérdést tette fel: „Washington és Humboldt együtt? A humanitás hőse és a természet nagy barátja emléke egy kövön megörökítve?” Varjú válaszából ezeket a megállapításokat olvashatjuk: „A keltezés, amely a leleplezés napját is mutatja, mindent megmagyaráz: 1858. március 15. E nap éppen tízéves évfordulója volt a szabadságharc kezdetének. Kubinyi valószínűleg csak ürügyet keresett rá, hogy a Nemzeti Múzeum kertjében rossz következmények nélkül (hiszen a Bach-korszak éveit irták) néhány jó hazafival összegyülekezhessen a magyar sziveknek kedves évfordulóra.” Ennek értelmében így szűrte le a cikkíró a Kubinyi-féle emlékállítás célját: „Washington és Humboldt emlékének hódolva áldoztak a magyarok március 15-e első decenniumán.” És valóban az emlékmű 18 soros vésetének az egyik, ha nem a leglényegesebb része az utolsó, a legalsó sor. A ma is jól kivehető dátum ugyanis nem utalhat másra csakis a forradalom napjára. Ezt erősíti az emlékállítás gyakorlata is: ugyanis, ha emlékmű, szobor készült, akkor legfeljebb az avatására utaló évszám került fel rá, sem hónap, sem nap. Ez esetben azonban Kubinyi Ferenc fontosnak tartotta, hogy legyen hónap is, nap is. Az a „szent nap”, amelyen – és ezt tudjuk – ő is Pesten tartózkodott, talán a múzeumi népgyűlésen is jelen volt, és meglehet, hogy ott állt öccse mellett, amikor az átvette Petőfitől a Nemzeti dal első kinyomtatott példányát. Egy biztos, fontos volt neki a forradalom napja, de nem lehetett megünnepelni a szabadságharc leverése után, az elnyomatás, az abszolutizmus éveiben. A Magyar Hírlap 1906. március 16-i számában ezt így fogalmazta meg a tárcaíró: „Világos után tilos volt az ünneplés, csak a lelkek és a vérző szívek ünnepeltek.” Kubinyi több millió magyar honfitársával együtt így is tett egészen a forradalom tízedik évfordulójáig. Valószínűleg néhány nappal vagy héttel korábban megrendelte a tatai fehér márványkövet és rá a minden bizonnyal általa fogalmazott szöveg vésetét és az évforduló napján, 1858. március 15-én egy titkos összejövetel alkalmával felavatta (elv)barátaival együtt – és most itt helyszínként a „Múzeumkertben” szónak kellene jönnie, ami olyan egyértelműnek és szépnek látszott egészen addig, amíg a Humboldt-vonalon kutatva meg nem találtuk Balogh Pál Humboldt Sándor felett mondott 1859. december 19-én elhangzott emlékbeszédét, melyben néhány szóval megemlíti Kubinyi emlékműállító gesztusát: „[…] És, hogy még egy feltünő bizonyságát fölemlítsem annak, mi nagy és buzgó tisztelői vannak hazánkban Humboldt halhatlan érdemeinek, szabad legyen elmondano, hogy jeles hazánkfia Kubinyi Ferencz, váczi villájában, a köz-szabadság két nagy hősének, Washingtonnak és Humboldtnak a nevét és emlékét egy négy lábnyi magasságú tatai szürke márvány koczkába vésett szép latín felirással kívánta örökíteni.” Tehát Kubinyi nem a forradalom kertjében helyezte el a magyar „köz-szabadság” emlékművét, hanem váci villájának kertjében, tette ezt azért vidéken és magánterületen, hogy lehetőleg titokban lehessen tartani a dolgot és így ne legyen baja belőle neki, aki börtönt is viselt 1848–1849-es szerepéért és azoknak se, akik részt vettek a megemlékezésen, merthogy nem egyedül helyezte el kertjében az emlékkövet, azt nagy valószínűséggel feltételezhetjük. Jelenleg erre vonatkozó közvetlen források hiányában az az elképzelésünk, hogy Kubinyi az emlékkövön szereplő (évfordulós) napon a közeli, március 21-i születésnapjának megünneplése ürügyén láthatta vendégül a meghívottakat. Persze megint csak újabb kérdések vetődhetnek fel e teória kapcsán is, de az idézett akadémiai emlékbeszéd ismeretében is legalább egy: mikor került az ún. Washington-kő Pestre, a Múzeumkertbe? Minden bizonnyal még Kubinyi Ferenc életében (tehát 1874 előtt), de hogy pontosan mikor az kérdéses, mert megtörténhetett az 1860 és 1869 között, akkor, amikor még Kubinyi Ágoston fungált a múzeum és kertje fölött, és 1869 után, amikor Pulszky Ferenc (1814–1897) már Kubinyi barátja és politikustársa állt a múzeum élén. Utóbbi valószínűbbnek tűnik, ha arra gondolunk, hogy bátyjával ellentétben Ágoston finoman szólva sem volt egy nagy forradalmár, míg Pulszky az 1830-as évektől barátja és a reformellenzékben harcostársa volt Kubinyi Ferencnek és a ’48-as magyar alkotmány jegyében politizált a Kiegyezés utáni országgyűlésben is. Ha a különböző korabeli pesti várostérképeket hívjuk segítségül, akkor két lehetőség látszik a legvalószínűbbnek: mivel Pest belterületének 1872-es városrendezési térképén még nincsen jelölve, de Budapest 1878-as kataszteri jellegű térképsorozatában már fel van tüntetve a kert északkeleti részén, nagyjából ott, ahol most a Régészek emléke áll, feltételezhető, hogy a Washington-kő valamikor 1872 után, de 1878 előtt kerülhetett a Múzeumkertbe talán akkor, amikor vele átellenben elhelyezték Ferenczy István Kisfaludy Károly szobrát, tehát 1875-ben. Ebben az esetben az a teória állhat elő, hogy a Kisfaludy szoborhoz hasonlóan emlékkövünk is korábban bekerült a múzeumba, csak később jött el az idő a kertben való elhelyezésére. Jelenlegi helyére minden bizonnyal éppen száz éve került, amikor a magyar régészettudomány megalapítóinak készített emléket felállították.


Budapest 1878-ban készült kataszteri jellegű térképsorozata, ahol a Washington kő bekeretezve van jelezve

Az elfeledett egyszerű kőemlék jelentősége

Az 1933-ban publikált és fentebb már idézett cikk írója fájdalmasnak nevezte a Washington-emlék elfeledettségét és állapotát. Sajnos az azóta eltelt 83 évben a helyzet még szomorúbb lett, hiszen a kő még rosszabb állapotba került, csak egy pozitívumot tudunk megállapítani vele kapcsolatosan, azt, hogy megmaradt. Talán a Múzeumkert közelgő rekonstrukciója majd lehetőséget teremt arra, hogy restaurálják, és méltó környezetet biztosítsanak számára. Jelenleg ugyanis nem tölti be feladatát, hiszen bokrok között eldugottan, jóformán olvashatatlan felirattal (magyarázó tábla nélkül) semmit sem mond és így senkit sem emlékeztet. Reméljük sorsán, áldatlan állapotán ez a kis írás is segíthet valamit. Megérdemelné, hogy sorsa jobbra forduljon, hiszen, bár megjelenésében egyszerű, mégis rendkívül fontos emléke a múltnak. Emléke, mégpedig első Világos utáni emlékjele a forradalomnak hazánkban, még ha valamelyest rejtett módon is állították. A valószínűsíthető emlékmű-állítási aktus pedig feltételezi az egyik első abszolutizmuskori 48-as megemlékezést, ami bár szűkkörű lehetett, éppen az emlékjel és megrendelője miatt mégis jelentősnek tekinthető. Ritka az az emlékmű, ami egynél több dologra, személyre is emlékeztethet. Ennél az elfeledett múzeumkerti emléknél így van, hiszen a 48-as forradalmon kívül emlékeztet még Alexander Humboldtra, a világhírű természettudósra, akinek első és talán a mai napig egyetlen magyarországi emlékműve ez a kő. Emléket állít George Washingtonnak és annak, hogy milyen nagy tisztelet övezte az első amerikai elnök személyét a 19. században Magyarországon. Több mint száz éve, mióta 1906-ban felavatták Washington teljes alakos szobrát Budapesten, mindig a városligeti alkotást említjük, ha az amerikai függetlenségi háború hős fővezérének hazai kultuszáról van szó, pedig mint a fentiekből kiderült van egy jóval, majd fél évszázaddal korábbi emléke is – nem is akárhol – a forradalom kertjében, csupán néhány méterre attól a helytől, ahol a nevezetes napon a pesti nép összegyűlt, hogy aztán a helyszín, a Nemzeti Múzeum előtti tér örökre összeforrjon a modern magyar nemzet születésnapjával.


A Washington kő a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
Méretei: Az alsó, szélesebb talpazat 9+3x62x52 cm, a rajta lévő emlékkő 80+3x47x44 cm.
Ha figyelembe vesszük Balogh Pál leírását, aki 4 lábra (kb. 132 cm) teszi az emlékkő teljes nagyságát, akkor kb. 37 cm, azaz több mint egy láb nagyságú rész van jelenleg a föld alatt.

Debreczeni-Droppán Béla

Ezt olvastad?

1848 tavaszának forradalmai után az alkotmányos átalakulás megvalósítása mellett egyre inkább a német egység kérdése foglalkoztatta az osztrák közvéleményt. A