A 20. század legnagyobb tömeggyilkosa: a spanyolnátha

A H1N1-vírus okozta 1918-as fertőzéshullám, közismert nevén spanyolnátha a világ eddigi legpusztítóbb influenzajárványa volt. Ennek különlegességét az adta, hogy lefolyása rendkívül gyors volt, a legnagyobb pusztítást a fiatal felnőtt lakosság körében végezte, ellentétben a többi influenzajárvánnyal, amelyeknél az áldozatok zöme a gyerekek és az idősek közül kerül ki. A vírus természetesen a gyermekek, idősek és súlyos betegek körében is rengeteg áldozatot követelt, ők rendszerint tüdőgyulladásban haltak meg. Súlyossága, kiterjedése és következményei miatt a spanyolnáthát gyakran tekintik a világjárványok origójának, viszonyítási pontnak, amelynek megjelenése, lefolyása és kapcsolata az azt követő vírusos járványokkal mindmáig kutatások tárgyát képezi világszerte.

A spanyolnátha megjelenése és terjedése

A spanyolnátha kiindulási pontja az Egyesült Államokban, Kansasban volt 1918 tavaszán. A vírus az amerikai csapatokkal érkezett Európába, azon belül is Franciaországba, ahonnan gyorsan továbbterjedt. Bár a korabeli és a későbbi kutatások bebizonyították, hogy a betegség feltehetőleg Közép-Ázsiából eredt, helytálló hipotézis a kórokozó keletkezését illetően mind a mai napig nem született. A világméretű influenzajárvány 1918 tavaszán indult el Észak-Amerikából, majd Dél-Európából. Ekkor kezdődött a pandémia enyhébb lefolyású szakasza, amikor legfeljebb bágyadtságot, levertséget és három-négy napos lázat okozott a betegség. Ekkor még lehetett élcelődni rajta, miként azt a budapesti Friss Újság zsurnalisztája tette július 3-án megjelent cikkében.

„Megérkezett a spanyol influenza Budapestre. Bejárja az egész világot. Megírtuk, hogy nem régiben Spanyol-országban furcsa betegség lépett fel, a főváros, Madrid fele megbetegedett. A legérdekesebb, hogy az orvosok nem tudják: mi is ez a baj? A betegség végig szaladt Franciaországon, Anglián is, most Németországban, s Ausztriában tombolt. Végre elérkezett Budapestre is, minket csak nem kerül el ilyen kedves vendég?!”

1918 őszétől kezdve azonban a spanyolnátha második hulláma söpört végig a világban, ami becslések szerint a Föld népességének megközelítőleg egyharmadát megfertőzte, és 20–100 millió ember halálát eredményezte. Pontos számadatokkal nem rendelkezünk az áldozatok számát illetően, mert még a fejlett országok sem voltak képesek megbízható kimutatásokat készíteni. Az általánosan elfogadott vélekedés szerint 50 millió főre rúghat a spanyolnáthában elhalálozottak száma. Nagy biztonsággal állítható, hogy az áldozatok száma Európában elérte a kétmilliót, míg az USA-ban meghaladta félmilliót.

Spanyolnáthában szenvedő amerikai katonák egy kansasi kórházban. Forrás: Wikipedia

A magas halálozási arányért az influenzás megbetegedés szövődményeként jelentkező vérzéses tüdőgyulladás és légzési elégtelenség volt a felelős, amit többnyire a másodlagos bakteriális fertőzés okozott. A betegség gyors lefolyású volt, magas lázzal, fejfájással járt, egyeseknél gyorsan vérzéses tüdőgyulladássá fejlődött, és gyakran alig néhány óra alatt halálhoz vezetett. A vírusos tüdőgyulladás különösen a 20–40 éveseket sújtotta. Ezt egyes kutatócsoportok azzal magyarázzák, hogy az áldozatok immunrendszere túlreagálta a fertőzést, és elpusztította a tüdőszöveteket. Mások azzal indokolják a tömeges halálozást és a kór gyilkos erejű pusztítását, hogy a vírus egy éhező, a hosszan elhúzódó háborúban legyengült immunrendszerű népesség körében terjedhetett. Több kutató pedig abban látja ennek a járványokban általában legkevésbé érintett korcsoportnak a nagyaranyú veszteségét, hogy ez a korosztály az életkora miatt korábban még nem találkozott komolyabb influenzajárványokkal, így semmilyen módon nem volt védett a kórokozóval szemben.

Az idősebbek és a kockázati csoportok tagjai – idült kórokban, anyagcsere-betegségekben szenvedők stb. – halálát inkább a másodlagos, bakteriális tüdőgyulladás okozta. Pontos adatok hiányában a letalitást, azaz a haláleseteknek a megbetegedések számához való arányát sem lehet pontosan meghatározni; mindenesetre minimálisan is 2,5%-ra teszik szemben a közönséges influenza 0,1%-ával.

Se nem spanyol, se nem nátha

Miként a megjelenése és villámgyors elterjedése, az elnevezése is a háborúval függött össze. Nevezetesen arról volt szó, hogy azok a hadban álló országok, amelyek területén megjelent a vírus, nem merték a nyilvánosság elé tárni a betegséget: cenzúra tiltotta a (rém)hír terjesztését. Spanyolország azonban az első világháború alatt semleges maradt, ezért a cenzúra is viszonylag enyhe volt. Így 1918. május végén elsőként a Spanyol Királyságban közölték a lapok, hogy járvány ütötte fel a fejét, amely még a legmagasabb körökben is szedte áldozatait, súlyosan megbetegítve az uralkodót, XIII. Alfonzot is. A stigma azonban, noha vétlen volt, rajta maradt Spanyolországon, és a kór immár világszerte spanyolnáthaként került be a köztudatba.

A spanyolnátha szóösszetételnek azonban nemcsak a spanyol, de a nátha része sem felel meg a valóságnak. Hiszen a járványhoz tulajdonképpen Spanyolországnak semmivel sem volt több köze, mint akár Hollandiának vagy Görögországnak, de sántít a nátha elnevezés is, miután, mint láthattuk, a „spanyolnátha” nem nátha volt, hanem influenza, amit az influenzavírusok legrosszabbik fajtája, az influenza A vírus okozott.

Az influenzavírusnak ugyanis három nagy csoportja van: A, B és C. A B és a C csoport kisebb jelentőségű: az influenzavírus B az emberen kívül csak a fókákat fertőzi. Minthogy a gazdaszervezetek száma nagyon kicsi, korlátozottan terjed, ezért nem okozhat világjárványokat. Az influenzavírus C csak embert és sertést fertőz, tehát ez sem okoz világjárványt. Sokkal nagyobb egészségügyi probléma az A vírus. Ennek ugyanis nagyon sok változata van, s nemcsak az embert, hanem emlősállatokat és madarakat is fertőz. Ez az egyik oka annak, hogy nagy járványokat okozhat. Az influenza A vírusnak a nagyon gyors mutáció miatt folyton új típusai jelennek meg, azok ellen pedig nem használ a szervezet egy régebbi vírustípus elleni védettsége.

A járvány Magyarországon

Magyarországon Az Est című napilap már 1918. május 29-én Titokzatos bélgyulladás Spanyolországban címmel számolt be arról, hogy Madridban a színházak nem tudnak előadásokat tartani, mert egész társulatok betegedtek meg. Ám a hír nem hozta lázba sem a magyar hatóságokat, sem pedig az orvosokat. A kór megjelenésekor egy ideig arról is vitát folytattak, kell-e egyáltalán járványról beszélni – egyébként másutt is hasonlóan vélekedtek. Ebből kifolyólag sokáig nem történtek meg a szükséges intézkedések, továbbá a költségvonzatok miatt a közegészségügyi hatóságok vonakodtak kimondani a járvány tényét.

„Egyszerű influenza, a mi máskor is szokott lenni — mondotta Gerlóczy tanár. — A betegségnek semmi különleges típusa nincsen és úgy gondolom, kissé felfújták a dolgot azok, a kik nagy fontosságot tulajdonítanak a spanyol járványnak. Korányi és Liebermann tanároknak is az a véleménye, hogy közönséges influenzáról van szó, a mely máskor is fellépett járvány-szérűén, esetleg középső gennyes fülgyulladással, mellhártyalobbal, vagy tüdőgyulladással. Ennek a mostani járványnak is megvan a specialitása: a magas láz, a mely két-három nap alatt elmúlik. Nem látom be, hogy miért különböznék ez a betegség a kissé gyorsabban elterjedő influenzától. Hiszen hat-nyolc évvel ezelőtt például a főváros lakosságának egyharmad része feküdt influenzában. Akkor nem foglalkoztak annyit a dologgal, mint most, a mikor az influenza Spanyolországból húzódott át.” (Az Est, 1918. július 9.)

Szeptember végére azonban már mindenki számára egyértelmű volt, hogy nemcsak egy kis gyengélkedéssel járó betegségről van szó, hanem pusztítóan halálos világjárvány érkezett a háború tépázta országba.

Aszpirin, karantén, konyak és védőmaszk – Védekezés a kór ellen

Általánosságban elmondható, hogy szinte nem volt különbség a legyőzött és a győztes államok védekezési gyakorlata és lehetőségei között. A kórt nem sikerült beazonosítani, így a megfelelő gyógymódot sem lehetett kialakítani. Az orvosok a szájüreg (lehetőleg konyakkal történő) fertőtlenítése, a higiénés viszonyok javítása, valamint a személyes érintkezések csökkentése mellett előszeretettel írtak fel Aszpirint, aminek gyártását a Bayern licenszének lejártát követően számos gyógyszergyár végezte. Az amerikai Journal of the American Medical Association is ezt javasolta, akár napi 8–30 gramm mennyiség bevitelét is. Ma már tudjuk, hogy a négy gramm feletti tétel káros, ami hiperventillációt és tüdőödémát okoz. Ezért vélik úgy egyes kutatók, hogy az őszi járvány súlyosságához a túlzott aszpirin fogyasztás is hozzájárult. Bár egyes városokban utóbb részleges karantént is elrendeltek, az adott körülmények között kivitelezhetetlen volt a mozgásszabadság teljes korlátozása. A frontról hazatérők zsúfolt katonavonatokon vagy gyalog vonultak végig Európán, az amerikai katonák pedig tömött szállítóhajókon igyekeztek vissza az óvilágból.

Az újonnan meghúzott határok mentén zajló népességvándorlás, és a kaotikus politikai viszonyok – legalábbis Európa keleti felében – szintén nem tették lehetővé a vesztegzárak kialakítását. Az orvos- és gyógyszerhiány, a kevéssé szakszerű ápolás, a betegszállítás nehézségei egyaránt hozzájárultak a betegség súlyosbodásához. Tovább rontotta helyzetet, hogy az orvosok és ápolók közül is sokan megfertőződtek.

A ragály végül 1918 végére eltűnt – ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy érkezett. Még 1919-ben visszatért egy sokkal gyengébb rohammal, ám utána már csak elszórtan bukkant fel időről időre a világ különböző részein. Vélhetően ennek esett áldozatul Magyarország utolsó (trónfosztott) uralkodója, IV. Károly is, akinek halálát a hivatalos orvosi vélemény szerint tüdőgyulladással súlyosbított spanyolnátha okozta 1922-ben.

A spanyolnátha vírusának utóélete

Mindazonáltal a vírus okozta óriási pusztítás számos tudós érdeklődését továbbra sem hagyta nyugodni: szerettek volna magyarázatot találni a fertőzés gyors világméretű terjedésére. Az egyszerű tudósi kíváncsiság kielégítésén túl a vírus keletkezésének, működésének és lehetséges mutálódási irányainak megismerése azzal az eredménnyel is kecsegtetett, hogy ezen információk birtokában nagyobb eséllyel lehet felkészülni egy esetleges újabb járvánnyal szembeni sikeresebb küzdelemre.

„Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek” ezt az üzenetet küldte el munkatársainak 2005-ben a vírus rekonstruálásán dolgozó kutatócsoport vezetője, Dr. Terrence Tumpey, amikor végre megpillantotta BSL-3E sejtkultúrában a feltámasztott 1918-as tömeggyilkos vírust. Az email egy több mint fél évszázados történet végére tett pontot.

 

Miért éppen Alaszka?

1951-ben egy 25 éves svéd mikrobiológus hallgató, Johan Hultin úgy döntött, megpróbálja rekonstruálni a spanyolnátha kórokozóját. E célból Alaszkába utazott egy inuit faluba, Brevig Missionbe, amelynek 80 fős lakosságát szinte teljes egészében elpusztította vírus 1918. november 16. és 20. között. Választását azzal indokolta, hogy az örök fagy birodalmában nagy valószínűséggel sikerül olyan épen maradt testekre bukkannia, amelyekben a vírus megmaradt. Kalandos körülmények között, több kiásott holttest tüdejéből vett mintával érkezett vissza Iowába, azonban nem sikerült életre keltenie a vírust.

Majd fél évszázaddal később Hultin egy cikket olvasott a vírus lehetséges szerkezetéről. Ezt követően pedig megkereste a cikk szerzőjét, és 1997-ben közösen utaztak el Breving Missionbe, ahonnan egy inuit eszkimó nő (Hultin, nem feltétlenül a politikai korrektség szellemiségében járva el, Lucy-nek nevezte el) tökéletesen épen maradt tüdejével tértek vissza. Sikerült kinyerniük a szervből a vírus genetikai anyagát, s innen már egyenes út vezetett a halálos kór okozójának rekonstruálásához 2005-ben.

Kell-e aggódnunk egy újabb influenza-világjárvány miatt?

A spanyolnátha világjárvány centenáriuma apropóján adott interjújában erre a kérdésre Dr. Tumpey a következőket nyilatkozta:

„Úgy vélem, igazából azon madárinfluenza vírusok miatt kell aggódnunk, amelyek madarakról terjednek emberre, és okoznak súlyos megbetegedéseket. Amennyiben ezek a vírusok megtalálják a módját, hogy hatékonyan terjedjenek emberről emberre, akkor egy újabb világméretű járvánnyal találhatjuk szembe magunkat.”

Úgy tűnik, megtalálták a módját…

Hornyák Árpád

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Korábbi járványtörténeti cikkeink a PTE BTK TTI jóvoltából:

Fedeles TamásA fekete halál a 14. század közepén

Lindner Gyula: Egy túlélő följegyzései – Thuküdidész és az athéni járvány

Grüll Tibor: „Könyörögjenek a halandók jó orvosságért!” – Róma Antoninus-kori járványa

Fedeles TamásKígyóméreg, fahéj, arany – Középkori pestis elleni praktikák és csodaszerek

Czeferner DóraFlorence Nightingale és a modern nővéri hivatás kezdetei

Löffler Erzsébet: Az 1831-es kolerajárvány az Egri Főegyházmegyében

Madarász Fanni: A nagy londoni pestisjárvány (1665–1666)

Tájékoztató irodalom:

Géra, Eleonóra: A spanyolnátha Budapesten. Budapesti Negyed 17. (2009) 208–232.

Mokánszki János: Az 1918–1919. évi influenza–(spanyolnátha-)járvány Debrecenben. Új Nézőpont 5. (2018:2) 23–40.

Victor András: Spanyolnátha. Liget. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. április 27.)

Internetes források:

Jordan, Douglas: The Deadliest Flu: The Complete Story of the Discovery and Reconstruction of the 1918 Pandemic Virus. (= https://www.cdc.gov/flu/pandemic-resources/reconstruction-1918-virus.html, utolsó letöltés: 2020. április 27.)

https://www.cdc.gov/flu/pandemic-resources/1918-pandemic-h1n1.html (utolsó letöltés: 2020. április 27.)

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket