30 éve történt – Felhívás a rendszerváltás forrásainak megmentésére

Oszd meg másokkal is:

Oktatás

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Történelemtanárok Egylete közös kezdeményezést indít a rendszerváltás időszakának, ezen belül is az 1988-as országos tömegtüntetések és demonstrációk forrásainak feltárására, összegyűjtésére és bemutatására. A két intézmény közös, oktatási segédletként is hasznosítható honlapon, párhuzamosan kívánja közzétenni ezen események korabeli forrásait (fényképek, szórólapok, plakátok, felhívások stb.), valamint az egyes demonstrációkkal kapcsolatos egykorú állambiztonsági iratokat.

A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik megmaradt írásos vagy képi emlékeiket szívesen megosztanák, hogy személyes visszaemlékezésekkel, esetleges tárgyi emlékek segítségével feleleveníthető legyen közös múltunk ezen szelete. A magántulajdonú iratokat, annak tulajdonosa engedélyével, a Levéltár másolatban, digitális formában archiválja és szakszerűen megőrzi azokat az utókor számára is.
Ne hagyjuk elkallódni a rendszerváltás dokumentumait!

Az ÁBTL honlapján már egy virtuális kiállítás is látható, amely az 1988. május 27-ei tüntetéssel kapcsolatos.

Kapcsolatfelvétel, további információ:

1067 Budapest, Eötvös u. 7.
1369 Budapest Pf. 367.
Telefon: (1) 478-6026
E-mail: info@abtl.hu

Ezt olvastad?

Pócs Nándor történész 1988-ban született Margittán. Történelem szakos diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte 2013-ban. 2016 óta
Támogasson minket