40 mozaik az Oscar-díj történetéből

1929. május 16-án 15 perces ceremónia keretében, mintegy 270 fő jelenlétében zajlott az első díjátadó gála. Azóta 90 alkalommal sereglett össze a filmvilág színe-java, hogy azért izguljon, vajon mely teljesítmények nyerik el az aranyszobrot.

A kezdetek

  1. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academia of Motion Picture Arts and Sciences = AMPAS) Louis Burt Mayer jóvoltából 1927. május 11-én jött létre Kaliforniában. Célkitűzése a filmhez kötődő művészeti– és tudományágak előmozdítása. Tagjai tevékenységükért nem kapnak fizetést. Az alapításkor mindössze 36 tagot számlált.
  2. Az AMPAS első elnöke Douglas Fairbanks amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező és producer volt, akit a némafilm egyik legendájaként tartanak számon. Ő volt az első ceremónia házigazdája is.
  3. Az első átadóra egy zártkörű vacsora keretében, médianyilvánosság nélkül, mintegy 15 perc leforgatása alatt zajlott a Roosevelt Hotel Blossom termében.
  4. 1929-ben összesen 15 szobrot osztottak ki. A díjazottak addigi munkásságát díjazták, nem kizárólag az előző évi teljesítményüket.

A szobor

  1. Az Oscar-díj hivatalos elnevezése: Academic Award of Merit.
  2. Cedric Gibbons látványtervező nevéhez köthető a szobor végső dizájnjának elkészítése.
  3. A 34,3 cm magas, 3,856 kg súlyú szobrot George Stanley öntötte végső formába.
    Kezdetben tömör bronzból készült, amit 24 karátos arannyal vontak be és fekete márvány talapzatra helyezték.
  4. Az Art Deco stílusú szobor egy kardot tartó lovagot ábrázol, aki tekercseken áll. Az öt tekercs a filmgyártás öt fő pillérét szimbolizálja: színész, rendező, forgatókönyvíró, producer, technikus.
  5. A legnépszerűbb anekdota szerint a szobor „átkeresztelése” Margaret Herrick nevéhez köthető, aki az Akadémia könyvtárosa volt. Meglátva a szobrot texasi farmer nagybátyját, Oscar Pierce vonásait vélte felfedezni rajta.
  6. Nyomtatásban először 1934-ben Sidney Skolsky filmes újságíró jóvoltából jelent meg az elnevezés, aki vicces tudósítás keretében számolt be az általa sznobnak tartott rendezvényről.
  7. 1938-ban Walt Disney már, mint Oscar-díjat köszönte meg. A Hófehérkéért járó díj akkor rendhagyó módon egy főalakból és hét kicsinyített kísérőalakból állt.
  8. Eddig összesen 3072 szobor került kiosztásra.

Elsők

  1. Legjobb férfi főszereplő kategóriában a legelső díjazott Emil Jannings volt A hontalan hős és a Minden test útja című filmben nyújtott alakításáért.
  2. Ugyanott, ugyanakkor Charlie Chaplin Életműdíjat kapott.
  3. 1963-ban Sidney Poitier volt az első afroamerikai, aki legjobb férfi főszereplő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat.
  4. Kathryn Bigelow az első Oscar-díjas rendezőnő. 2009-ben A bombák földjén című filmjét ismerték el ezzel.

Emil Jannings (Forrás: wikipedia)

Helyszín

  1. Az első 15 gála helyszíne a Hollywood Roosevelt Hotel volt.
  2. 2002 óta a helyszín a mintegy 3400 fő befogadására alkalmas Kodak Színház (most Dolby Színház).

Közvetítés

  1. A második gálát már egy órás élő rádióközvetítés kísérte.
  2. 1953. március 19-én, a 25. jubileumi gálaműsort már a televízió is közvetítette. Az RKO Pantages Színházban zajló rendezvény házigazdája Bob Hope volt.
  3. Az első színes rádióközvetítésre 1966-ban kerülhetett sor.
  4. 1969-re már több, mint 200 országban közvetítették a rangos eseményt.
  5. 1975-ig az NBC, 1976 és 2008 között az ABC rendelkezett a közvetítés jogával.

AIde kattintva megtekinthető az 1953-as ceremónia megnyitója.

Előírások

  1. Kezdetben az újságok szerkesztőségei lapzárta előtt megkapták az eredményeket. 1940-ben azonban kiszivárogtak a hírek. Ennek okán a következő évben bevezették a zártborítékos rendszert.
  2. 1968 óta kötelező a vendégek számár az elegáns viselet.
  3. Greer Garson színésznő 1942-ben elmondott hat perces köszönőbeszéde után azokat 45 másodpercben maximálták.
  4. A legrövidebb köszönőbeszédet 1962-ben Patty Duke mondta: „Köszönöm.”

Halasztások

  1. 1938-ban a Los Angelesben zajló áradások miatt egy héttel el kellett halasztani a rendezvényt.
  2. 1968-ban Martin Luther King halála okán két nappal később tartották meg a díjkiosztót.
  3. 1981-ben a Ronald Reagan elnök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt egy nappal tolták el az esemény időpontját.

 Magyarok (a teljesség igénye nélkül)

  1. Sándorházi Vilmos Béla (William S. Darling) az első magyar származású Oscar-díjas. 1934-ban látványtervezőként a Kavalkád című filmért nyerte el az aranyszobrot.
  2. 1937-ben Herceg Géza a Zola élete című művéért elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó elismerést.
  3. 1941-ben Korda Vince A bagdadi tolvaj látványtervéért nyert Oscar-díjat.
  4. 1944-ben Kertész Mihály (Michael Curtiz) a Casablancával elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
  5. Ugyancsak 1944-ben nyert színészi teljesítményéért Oscar-díjat Lukács Pál az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott alakításáért.
  6. 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című filmje nyerte az animációs rövidfilm kategóriát.
  7. 1982-ben Szabó István Mephisto című filmje lett a legjobb idegen nyelvű film, egyúttal az első magyar Oscar-díjas játékfilm.
  8. 2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című filmje ugyancsak a legjobb idegen nyelvű film kategóriában lett díjazott.
  9. 2017-ben Deák Kristóf Mindenki című filmje győzedelmeskedett a rövidfilm kategóriában.

Összeállította: Árvai Tünde

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket