5+1 történelmi film, amit még 2019-ben látni kell

A hosszú téli esték kedveznek a beltéri kulturális programoknak. A jelenleg is futó filmek mellett a hazai mozik még a hátralévő hetekre is tartogatnak izgalmakat a történelmi vonatkozású alkotásokat kedvelő közönség számára. Mai összeállításunkhoz ezekből szemezgetünk.

November 7. óta fut a mozikban, Roland Emmerich Midway címe, amely a Csendes-óceáni hadszíntéren fordulatot hozó csatának állít emléket. A függetlenség napjának alkotója nagy lelkesedéssel igyekezett az amerikai katonák teljesítményének emléket állítani, többek között szereposztása és technikai kivitelezése okán a film mégis sok kritikát kapott. (Hasonlóan nagyszabású második világháborús mozi volt a közelmúltban a Dunkirk, Christofer Nolentől, amelyről Fóris Ákos írt nekünk vagy a már klasszikusnak számító Ryan közlegény megmentése, amiről Lengyel Ádám értekezett.)


A Midway című film plakátja (Forrás: port.hu)

November 14. óta vetítik Espen Sandberg Amundsen című filmjét, amely a norvég felfedező és sarkkutató történetét tárja elénk. Ő volt az, aki a világon elsőként érte el a Déli-sarkot. A rendező nem először vállalkozott arra, hogy a norvég történelem egy-egy jeles alakjának életét vigye filmvászonra. Nem csak az expedíciók embert próbáló epizódjaiba pillanthatunk be, hanem képet kaphatunk Roald Amudsen magánemberként is ellentmondásos személyiségéről.

November 21-én mutatják be Martin Scorsese Az ír című alkotását, amelynek főhőse, Frank Sherran, egy második világháborús veterán, aki bérgyilkosként a 20. századi Amerika leghírhedtebb alakjainak dolgozott. A több évtizeden átívelő történet a legendás szakszervezeti vezető, Jimmy Hoffa eltűnésének históriáját dolgozza fel. Korhűen ábrázolja a szervezett bűnözés összetett rendszerét és a nagypolitikához fűződő kusza viszonyait. A főbb szerepekben olyan színészlegendák tűnnek fel, mint Robert de Niro, Al Pacino és Joe Pesci.


Legendás trió: Pesci, de Niro, Pacino (Forrás: port.hu)

December 5-én kerül nálunk vetítésre a Léghajósok című film. Richard Holmes 2013-ban közreadott könyvének filmadaptációja egy valós történelmi eseményen alapul. 1862. szeptember 5-én James Glaisher és Henry Coxwell széngázzal töltött ballonjukkal megdöntötték a világ akkori repülési magassági rekordját, azzal, hogy megközelítőleg 11887 m magasba emelkedtek. Glaisher megjelenik ebben a filmben is, de Coxwell helyett Amelia Wren kitalált karaktere tűnik fel. Tom Harper rendező az alapötletéről az alábbit nyilatkozta: „A legtöbb repülés általában kilencven perc, két óra. Nagyon érdekesnek találtam azt a gondolatot, hogy valós időben, két szereplővel egy kosárban csináljak valamit.”

A Léghajósok főszereplői (Forrás: mafab.hu)

Ugyancsak december 5-én debütál a magyar mozikban az Akik már nem öregszenek meg című monumentális dokumentumfilm. Az első világháború lezárásának századik évfordulója apropóján Peter Jackson, az Gyűrűk ura trilógia Oscar-díjas rendezője arra vállalkozott, hogy a legmodernebb technikai megoldásokkal restaurált és színezett meg korabeli archív felvételeket. Hozzáférést kapott a BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum archívumaihoz, ahol több mint 600 órányi felvételből válogatta össze a film anyagát. A vásznon életre kelnek a katonák, akik testközelből tapasztalták meg az első világégés borzalmait. A csapatmozgások mellett bepillantást nyerhetünk a napi rutinba és megtudhatjuk miként szövődtek barátságok és mivel teltek a csatamentes időszakok a lövészárkokban. A rendező nyilatkozatában elmondta, hogy személyes érdeklődésén túl az vezette a film készítése során, hogy hangot adjon a katonáknak, feltárva félelmeiket és reményeiket, valamint bemutassa miként változtatta meg egy teljes generáció sorsát a Nagy Háború. (Réfi Oszkó Dániel korábban írt nekünk az 1914-es karácsonyi fegyverszünet ihlette filmről: Fegyverszünet karácsonyra.)

Akik nem öregszenek (Forrás. port.hu)

2019. december 26-án vetítik először nálunk a Chichinette – Véletlenül kém lettem című dokumentumfilmet. Marthe Cohn, a zsidó származású francia nő, aki a második világháború alatt kémként működött 98 éves korában, a világot körbeutazva emlékszik vissza életének eddig elhallgatott epizódjaira.

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket