Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 7. rész: A hét kapitány

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra, melyek szövegei a politikatörténet régen ismert forrásai ugyan, pecsétjeit nem mindegyiknek ismerjük. Ezeket évek óta gyűjtjük, jelenleg hatvannyolc darabból áll fotógyűjteményünk. Jó részük eddig csak átiratban, vagy mikrofilmről ismert a történettudomány előtt. Cikksorozatunkban ezek közül választottunk tíz érdekesebb oklevelet, levelet, melyeket részletesen bemutatunk.  Ismertetjük továbbá húsz világi előkelő és tíz egyházi vezető pecsétképét, megadjuk az adott személy alapvető prozopográfiai adatait s a pecsétkép rövid leírását. A pecsétképek segítségével egyfajta „arcot” is adhatunk ezeknek a személyeknek. Ezzel „viaszba zárt” élettörténeteket nyithatunk fel, s tárhatunk az érdeklődő olvasóközönség elé.

Korábban rámutattunk: I. (Habsburg) Albert király halálát követően Ismét király nélkül maradt az ország. Ezt követően végig vettük az eseményeket, hogyan került egyszerre Két király a trónra. Elkísértük Ulászlót A belháború első évében dunántúli hadjáratára. Majd tető alá hoztuk A törékeny békét, mely tiszavirág életűnek bizonyult, és a Szembenállás északon ismét élesedett. Legutóbb pedig láthattuk, kik lettek A király vikáriusa, míg Ulászló a török ellen vonult.

A hadjárat sikeréből Ulászló bel- és külpolitikai előnyt kovácsolt. Áprilisban a Budán megtartott országgyűlésen egy sor olyan törvényt fogadtatott el magyar alattvalóival, ami elősegítette a királyi hatalom konszolidációját, és lezárhatta volna végleg a belháborút. Európa szerte reményteli felajánlásokat tettek, hogy a magyar király vezetésével egységes keresztény sereg űzze ki az oszmánokat a Balkánról. Ennek eredménye lett később a portával kötött váradi egyezmény felmondása, és az 1444 őszi hadjárat.

Ez az offenzíva bizonyult Ulászló utolsó hadi vállalkozásának. 1444. november 10-én Várnánál a kétszeres túlerőben lévő török sereg – bár nagy veszteségek árán –, megsemmisítő csapást mért a lengyel-magyar-havasalföldi keresztes csapatra. A csatatérről nem tért vissza élve I. Ulászló király, és ahogy Hunyadi János leveléből értesülhetünk (Hazai Okmánytár VII. 413. sz.) két olyan előkelő személy sem, akit már korábban röviden bemutattunk: Rozgonyi Simon egri püspök, királyi kancellár és Bátori István volt országbíró. A több ezer keresztény mellett a csatatéren maradt még Dominis János váradi püspök is.

I. Ulászló aranyforintja. (Kép forrása: MEK.OSZK)

A magyar királyság így 1445 elejére ismét nehéz helyzetbe került. Ulászló király halálát ugyan még nem erősítették meg, de túlélésére nem volt reális esély. V. László ekkor töltötte be a negyedik életévét és a Szent Koronával együtt IV. Frigyes német király „gondozásában volt”. Ezért a Székesfehérváron tartózkodó meghatározó országnagyok február 8-án az ország nemesei számára országgyűlést hirdettek április 4-re, Budára. A meghívókból két példány is ismeretes (MNL OL DL 80 828. és DL 50 583.) Érdemes megemlékezni a levél kiadóiról:

Szécsi Dénes bíboros esztergomi érsek, Gatalóci Mátyás veszprémi püspök, Hédervári Lőrinc nádor, Újlaki Miklós és Hunyadi János erdélyi vajdák.

A magyar egyház képviseletében az érsek prímás Szécsi, Gatalóci pedig mint az életben maradt püspökök közül az egyik legelőkelőbb található ebben a válság-kormányban. A legnagyobb világi méltóságok közül pedig csupán Rozgonyi György országbíró maradt távol, hiszen az ország nádorának, Hédervári Lőrincnek és a két nagyhatalmú vajdának, Újlaki Miklósnak és Hunyadi Jánosnak az oklevelek alján látjuk pecsétjét.

Az április elején megnyílt országgyűlésen hosszasan tárgyaltak a rendek. A trónutódlással kapcsolatban több terv is született. A várnai csata elvesztésének revansa érdekében felvetődött a burgundi hercegi család egy képviselőjének királlyá választása, mint ahogy ismét napirendre került Cillei Ulrik, vagy Brankovics György trónra helyezése is. Azonban sem nekik, sem egy nemzeti király választásának nem volt elég támogatója. Így 1445. május 30-ig adtak haladékot Ulászló királynak, hogy esetlegesen hazatérjen. Ha ez nem teljesülne, akkor V. László gyerekkirályt fogadják el uralkodójuknak. De csak akkor, ha Habsburg Frigyes a Koronával együtt átengedi az országnagyoknak. Addig pedig ideiglenesen a béke helyreállítása érdekében főkapitányokat választottak. Az országot négy részre osztották, élükre hét befolyásos személyt rendeltek ki, akik katonai erejükre támaszkodva képesek lehetnek az esetleges konfliktusokat megoldani. A felosztás a következőképpen alakult:

– Dunántúl és a Duna-Tisza-köze: Újlaki Miklós vajda

– Tiszántúl (és Erdély): Hunyadi János vajda

– A Felvidék keleti és középső része: Jan Jiškra sárosi ispán, Bebek Imre székelyispán, Rozgonyi György országbíró

–  A Felvidék nyugati része: Szentmiklósi Pongrác és Ország Mihály

Szlavóniában ekkor önkényesen Cillei Ulrik nevezte ki magát bánná, így erről az országrészről nem döntöttek a rendek. Jól látszik, hogy Jiškra a Felső-Részeken olyan erővel és befolyással bírt, hogy bár nem önállóan, de térség főkapitánya lett. Továbbá megjegyzendő, hogy ő az egyetlen kinevezett főkapitány, aki a belháború során végig V. Lászlót támogatta.

Az ország egészét egy Hédervári nádor által vezetett ún. rendi kormány irányította a „főpapok, bárók, előkelők és nemesek” nevében. Az így kialakult országtanács volt hivatott a legfőbb bírói hatalmat gyakorolni, és a napi ügyeket intézni az országgyűlés felhatalmazásával. A rendhagyó jogi helyzet, rendhagyó pecsét bevezetését igényelte. A középkorban a legfőbb bírói hatalmat mindig az uralkodó pecsétje szimbolizálta (nagypecsét, kettős felségpecsét, bírói pecsét stb.). Uralkodó hiányában azonban szükség volt egy korábban már két alkalommal bevált gyakorlathoz visszanyúlni. 1385 és 1401 után 1445-ben ismét „Magyarország közösségének pecsétjét” készítették el, melyen a hármas halmon álló kettős kereszt szimbolizálta az országot, vagyis a politikai rendek egységét, és erősítette meg írásba foglaltakat.

Joggal vetül fel a kérdés: kik azok, akik a rendi kormányt alkották. A szakirodalom szerint Ulászló vikáriusai, a legnagyobb hatalommal rendelkező vajdák, valamint a kancellária vezetője ülésezett rendszeresen. A vikáriusok közül azonban ekkor Tallóci Matkó és Rozgonyi Simon – aki egyúttal a kancellária vezetője is volt – már nem volt az élők sorában. Vajon kik vehették át a helyüket? Ebből az időszakból két olyan oklevél maradt fenn, mely eredetiben adja közre az országtanácsban név szerint megemlített személyeket. Mindkettő egy-egy országgyűlési meghívó, melyet 1445. december 17-én állítottak ki Zsámbékon. Az egyiket Pozsony városának címezték, az alább ismertetendőt pedig Körmöcbányának.

Az országtanács tagjai értesítik Körmöcbánya város közösségét, hogy az eredetileg december 8-ra hirdetett országgyűlést február 9-re halasztják, és oda a város küldötteit meghívják.  Papír anyagú, zárópecsétekkel hitelesített missilis 1445. december 17-ről. – Előoldal és hátoldal (1445G)
Eredeti: ŠA BB – pracovisko Archív Kremnica, Oklevelek és levelek 1. 34. 1. 3.
(MNL OL DF 250 106.) Kiadása: Teleki X. 180–181. (LXXIX.)

 

A levelet 7 db, egy sorba elhelyezett pecsét zárja le. 3 főpap (vörös) és 4 főúr (zöld) látta el pecsétjével. A főpapok pecsétjei egy kivételével (Szécsi Dénes érsek) teljesen elmosódtak, a világi főuraké lekopott, sérült. A levelet azonban aláírták így a hét pecsét tulajdonosa az alábbiak közül kerülhetett ki:

Szécsi Dénes bíboros esztergomi érsek, Agmándi Péter váci püspök, Csetneki László nyitrai püspök, Hédervári Lőrinc nádor, Újlaki Miklós erdélyi vajda, Rozgonyi György országbíró, Garai László macsói bán, Bebek Imre és István, Cudar Simon, Tari Rupert és Serkei Lórándfi György.

Az országtanács tagjai tehát az egyházi és kancelláriai vezetőkön túl az első három országos méltóság (nádor, országbíró, vajda), az aktuálisan jelen lévő főkapitányok, és más előkelők voltak. Utóbbiak közül többen korábban már királyi, vagy királynéi bárói tisztséget is betöltöttek, vagy ispánságot viseltek. Az alábbiakban közülük kettő pecsétjét ismertetjük.

Cudar Simon pecsétje 1440-ből. A pecsétmező folytonos vonallal határolt, közepén címerpajzs, benne hatszögű csat, a Cudar család címere. Körirata nincs.
Mérete kb. 22 mm. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. 5575.

 

Cudar Simon (1420–†1465) a család ónodi ágának volt sarja. Az Anjouk alatt fényes pályát befutott nagybirtokos család részt vett a Zsigmond elleni felkelésben, így azt követően háttérbe szorultak. Jakab fia Simon az udvar tagja lett 1432-ben. Bárói tisztségre I. Ulászló alatt 1441-ben emelkedett pohárnokmesterként. Tisztségét 1444-ig, majd V. László hazatérte után 1453-tól 1456-ig töltötte be. Az 1440-es 1450-es években számos alkalommal tagja az országnagyoknak. Mátyás alatt 1458-tól 1462-ig ajtónállómester, 1459–60 között pedig a felső részek kapitánya.

Bebek Imre pecsétje 1440-ből. A négykaréjos pecsétmező felső és alsó karéja megtöri a köriratot. Alul enyhén jobbra dőlő címerpajzs, benne kettős kereszt. Fölötte sisak, a sisakdíszből kinővő koronás nőalak. Minuszkulás körirata: (…)eric(…). d[e] pelse(…)
Mérete kb. 28 mm. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. 5575.

 

Bebek Imre (1419–†1448) az Ákos nemzetség Bebek család vámosi ágának sarja. Nagyapja Imre vajda, a Zsigmond ellen fellázadt Detre nádor testvére. Zsigmond uralkodásának végén az aula tagja, 1432-ben relator. 1438-tól székelyispán 1441-ig. 1440-től haláláig borsodi és abaúji ispán. A hét főkapitány egyike, 1446-tól erdélyi vajda. I. Ulászló király és Hunyadi támogatója. 1448-ban Rigómezőnél esett el.

Harmadikként egy olyan egyházi személy pecsétjét ismertetjük, aki szintén rendszeresen részt vett az országtanács ülésein, s erre éppen a fentebb idézett 1445 februári országgyűlési meghívó szolgáltat ékes példát.

Gatalóci Mátyás veszprémi püspök gyűrűspecsétje 1440-ből. Nyolcszög alakú, pontsorral keretelt mezőben álló címerpajzs, benne alul nyitott patkó. Körirata nincs.
Mérete kb. 11×10 mm. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574.

Gatalóci Mátyás (1401–†1457) szlavóniai köznemesi család sarja volt. Eberhard zágrábi püspöknek köszönhette pályája felfutását. Már 1401-ben bácsi, később zágrábi, pécsi kanonok lett. 1419 és 1423 között a nagykancellária ítélőmestere volt. 1424-től titkos alkancellár, 1434-től már főkancellár. 1428-tól pécsi prépost, 1437-től pedig pécsi püspök, majd a váci egyházmegye élére került 1439-ig. 1440-ben a veszprémi püspökséget vette át, ahol haláláig szolgált. A Zsigmond-kor kancelláriai rendszer kialakításában aktív résztvevő, az 1440-es és 1450-es években gyakran volt jelen fontos politikai döntéseknél.

1445. május 30-ig Ulászló király nem tért vissza, így mindkét országágában utódlásáról kellett dönteni. Lengyelországban öccsét, Kázmért választották királlyá. A magyar rendek pedig elindították a tárgyalásokat Habsburg Frigyessel, V. László és Korona hazahozatala érdekében. A tárgyalások nem vezettek sikerre, sőt osztrák-stájer csapatok több nyugat-dunántúli várat elfoglaltak Frigyes parancsára. Hédervári Lőrinc vezetésével az országtanács ezért hívott össze decemberre, majd februárra ismételten országgyűlést.

A helyzet rendezésére ugyanis nagy igény mutatkozott. A főkapitányi rendszer kezdetben ugyan sikeresnek látszott. A Felső Részek három kapitánya például júliusban a Kassához közeli Szinán számos előkelő nemessel, városok és megyék képviselőivel közösen tető alá hozott egy részletes rendelkezést, mely útmutatóul szolgált a „zavaros idők” során keletkezett jogtalanságok rendezéséhez. Az írott szövegnek azonban nem sikerült hosszú távon érvényt szerezni. Szlavóniában az országtanács akarata, és Hunyadi János katonai nyomásának ellenére Cillei Ulrik sikeresen szilárdította meg pozícióját.

A bel- és külpolitikai helyzet így egy határozottabb, egységesebb vezetést igényelt. Hunyadi János élvezve Frigyes király jóváhagyását, Brankovics György és Újlaki Miklós katonai, valamint Vitéz János váradi püspök szellemi támogatását, törökverő nimbuszára támaszkodva, seregei élén érkezett meg 1446 nyarán Budára és jelentkezett a feladatra. Így került rá sor, hogy a Magyar Királyság élére gubernátort, vagyis kormányzót választottak. Sorozatunkat nemsokára folytatjuk, addig is további érdekességeket a pecséttan világából a Viaszba zárt történelem c. Facebook-oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

(Megjegyzés: Az életrajzi leírásoknál a születési dátum nem ismerete miatt az első okleveles említést adtuk meg.

 

Irodalom:

Tóth–Horváth–Neumann–Pálosfalvi, 2016. = Magyarország világi archontológiája, 1458–1526. I. Főpapok és bárók. Szerk. C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Neumann Tibor, Pálosfalvi Tamás. Bp., 2016.

Engel, 1987. = Engel Pál: Zsigmond bárói: Rövid életrajzok. In: Művészet Zsigmond király korában 1387–1437, I–II. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Bp.,1987. I. 114–129. II. 405–457.

Engel, 2001A. = Magyarország világi archontológiája 1301–1457. In. Magyar középkori adattár (DVD), Bp., 2001.

Engel, 2001B. = Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In. Magyar középkori adattár (DVD), Bp., 2001.

Fedeles, 2005. = Fedeles Tamás: Tanulmányok Pécs történetéből 17. – A pécsi székeskáptalan személyi összetétele a késő középkorban (1354–1526). Pécs, 2005.

Hazai Okmánytár = Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius I—VIII. Kiadja Ipolyi Arnold, Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly és Véghely Dezső. Győr–Bp., 1865–1891.

Pálosfalvi, 2000. = Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: közdelem Szlavóniáért (1440–1448). Századok 134. (2000) 45–98.

Pálosfalvi, 2003. = Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440–1444). Századok 137. (2003) 4. szám 897–928.

Pálosfalvi, 2005. = Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig. Budapest, 2005. (Nagy csaták sorozat)

Pálosfalvi Tamás, 2012. = A ​Hunyadiak kora (1437–1490). Budapest, 2012. (Magyarország története 7.)

Rácz György, 1995. = Rácz György: Az Ákos nemzetség címere. Turul 67. (1995) 15–34.

Teleki = Teleki József gróf: Hunyadiak kora Magyarországon. Oklevéltár. X. Pest, 1853.

Tringli, 2003. = Tringli István: Az újkor hajnala: Magyarország története 1440–1541. Bp., 2003.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

Korábban ismertettük I. (Habsburg) Albert király halálát követő eseményeket. Bemutattuk, hogyan lett az országnak két törvényes uralkodója. Majd láthattuk I.