A barátság lámpása – Lengyelek és magyarok a diplomás nők közös ügyéért

2014. szeptember 25-én és 26-án zajlott a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a Lengyel-magyar kapcsolatok 1914–2014 címet viselő tudományos konferencia. Jelen írás a szerző ott elhangzott előadásának tartalmi kivonata.


Az IFUW megálmodói (D. V. Gildersleeve, C. Spurgeon, R. Sidgwick)

1918-ban Dean Virginia Gildersleeve (Barnard, USA), Caroline Spurgeon (London, NB) és Rose Sidgwick (Birmingham, NB) egyetemi tanárnők elhatározták, hogy létrehoznak egy olyan szervezetet, amelyben a diplomás nők összefogva majd megakadályozhatják egy újabb világégés kibontakozását. Egy évvel később, 1919. július 11-én Londonban jött létre az International Federation of University Women (IFUW), amely 1926-tól Magyarországot és Lengyelországot is soraiban tudhatta. A kutatás célja volt – a konferencia tematikájához igazodva – azt feltárni, hogy a magyar és lengyel egyetemet és főiskolát végzett nők az 1930-as évek második felében milyen színtereken erősíthették kulturális és baráti kapcsolataikat a szervezet munkájában való részvétel által, illetve kik voltak azok a mára a feledés homályába vesző személyiségek, akik a hatékony együttműködésen fáradoztak. A kutatás forrásbázisát az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportjának levéltári anyaga, a helyi sajtóforrások és az egyesület hivatalos közlönye, a Magyar Női Szemle adta.


Az egyesület londoni székháza: Crosby Hall (forrás: Magyar Női Szemle 1937/január-február 27. oldal)

AZ IFUW legfontosabb célkitűzései

A máig működő világszervezet elő kívánja mozdítani a nők élethosszig tartó tanulását, a nemzetközi együttműködéssel célja továbbá elősegíteni a barátság, a béke és az emberi jogok érvényesülését mindenki számára nemtől, kortól, fajtól, nemzetiségtől, vallási vagy politikai beállítottságtól, nemi és szexuális identitástól függetlenül. Ösztönözni kívánja az asszonyokat és lányokat, hogy tudásukat és képességeiket kamatoztassák a vezetésben és a döntéshozatalban, a köz- és magánszférában egyaránt. 1924-es osloi kongresszusuk alkalmával alkották meg a szervezet szimbólumát, a címben szereplő lámpást, amely kezdetben a tudás világosságát, később a nemzeteken átívelő barátságot szimbolizálta. 1969-ben A barátság lámpása címmel adta közre az egyesület 1918 és 1968 közötti történetének vázlatát Edith C. Batho.

Az egyetemet és főiskolát végzett lengyel nők egyesülete

A magyar források a lengyel egyesület alakulásának körülményeiről sajnos nem tudósítanak, annyi azonban tudható, hogy az 1926-ban csatlakoztak a nemzetközi kezdeményezéshez. Az egyesület élén 1927 és 1948 között Teodora Męczkowska állt. Męczkowska már az első világháború idején a varsói leányiskolában tanított. 1903-ban megalapította a Varsói Pedagógusok Egyesületét. Az orosz forradalom idején harcolt a lengyel iskolák visszaállításáért. Az reáltantárgyak tanítói közül az elsők között volt, akik az emberi szaporodást oktatták biológia órán. Több publikációban adta közre nézeteit a nőmozgalom erkölcsi és társadalmi eszményeivel, valamint a koedukált oktatás előnyeivel kapcsolatban. Harcolt a nők egyenlő esélyeiért a magasabb pozíciók betöltésére. Ő volt az első nő, aki iskolafelügyelőként alkalmazást nyert a lengyel oktatási minisztériumban. Varsó 1939. évi eleste után Zakopane városába költözött, ahol megírta emlékiratait. 1945-ben visszatért és haláláig biológiát tanított a varsói főiskolán. Szintén az egyesület alapító tagja volt, az ugyancsak biológia szakos Stanislawa Adamovicz, aki diplomáját a krakkói egyetemen szerezte. 1932 és 1936 között a nemzetközi szervezet második alelnöki pozícióját töltötte be, majd 1939-től 1947-ig az elnöki címet viselte. A második világháború kitörése teljesen szétzilálta a szervezet működését, így Adamovicz elnöksége szinte névlegesnek volt mondható. A lengyel egyetemet és főiskolát végzett nők hivatalos folyóirata Femme Polonaise címmel jelent meg. Az általuk rendezett krakkói nemzetközi konferencián, 1936 nyarán az öt lengyel egyetemi városban működő csoportok összesen mintegy 400 taggal képviselték nemzetüket.

Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete (EVMANE)

A magyarországi egyesület alakulásának közvetlen előzménye Kornis Gyula Nők az egyetemeken című írásának publikálása volt. A tanulmány 1925-ben a Napkelet irodalmi és kritikai folyóirat hasábjain két részletben jelent meg. Kornis Gyula a nők egyetemi oktatásának vázlatos történeti áttekintését követően hosszas természettudományos érveléssel kívánt válaszokat keresni többek között arra a kérdésre, hogy „vajjon nem hárul-e kár a közösségre abból, hogy tipikusan csekélyebb munkaértékű egyének foglalják el az értékesebb és biztosabb erők helyét?” Azt vizsgálta, hogy a nők miként állják meg helyüket a tanári, az orvosi, a jogászi és a mérnöki pályán, valamint egyetemi magántanárként.

A magyar nők egy csoportja, Czeke Marianne, az első magyar könyvtáros nő, Brunszvik Teréz életének kutatója, irodalom- és művelődéstörténész, valamint Ritoók Emma író, költő, esztéta, műfordító vezetésével úgy ítélte meg, hogy nem hagyhatják szó nélkül Kornis felvetéseit. Az érvek és ellenérvek közül bemutatok néhányat, hogy látható legyen milyen kérdések megoldását vállalták a magyar diplomás nők az egyesület létrehozásával.

Kornis Gyula szerint a nők közül csak kevesen vállalkoznak elméleti tudományos munkára és bár ezek minősége nem marad el a férfiaké mögött, a doktori fokozat megszerzése inkább presztízskérdés számukra semmint tudós ambíció által motivált törekvés. A nők álláspontja ezzel szemben az volt, hogy biztosítani kell az egyes karokra való bejutást és ezáltal az igazságos verseny feltételeit. Elsősorban az orvostudomány művelése kapcsán hangsúlyozta Kornis, hogy igazán nagy női tudós még nem született. A nők szerint mindenképpen szükséges egy női tudományos bibliográfia létrehozása és egy olyan szempontrendszer kidolgozása, amely segítségével összehasonlíthatóvá válhatnak a művek. Továbbá úgy vélekedtek, hogy a nőknél tapasztalható érzelmi jelleg dominanciája nem jelenti azt, hogy ez akadály a tudományos tevékenység során. Kornis feleslegesnek ítélte a nők diplomaszerzésének általánossá válását, hiszen nem biztosít gazdasági önállóságot számukra. A nők szerint nem az egyetem felelőssége az elhelyezkedésről való gondoskodás. Kornis szerint az akadémiai képzettséget bíró nők nagyobb arányban maradnak pártában, ami azt a meggyőződést látszik erősíteni, hogy a gyakorlati pályán működő nők nem képesek összhangot teremteni a munkájuk és az anyai hivatás között. Ezzel szemben a nők úgy látták, hogy az ebbéli általános hanyatlás ellen hathatna a nők egyetemi képzése.

A felismerés miszerint egy a diplomás nőket tömörítő egyesület az említett megoldandó feladatok közül többet véghezvihetne, egybeesett az anyaszervezet csatlakozásra való felhívásával, így 1925-ben Czeke Marianne elnökletével létrejött az EVMANE. Később az elnöki tisztet betöltötte még Ritoók Emma, Magyary Zoltánné Techert Margit filozófiatörténész, Krepuska Istvánné Hágel Aglája fül-orr-gégész és Arató Amália iskolaigazgató. Arató Amália Budapesten, Dijonban, Genfben és Párizsban is folytatott filológiai és francia nyelvi tanulmányokat. 1929-ben a világszervezet genfi nagygyűlésén kapta a megbízást, hogy tanulmányozza a kultúrállamok leányközépiskolai szervezetének működését, valamint a középiskolai tanárképzést. Kutatási eredményeit summázó munkája az IFUW finanszírozásában jelent meg, francia nyelven (L’enseignement secondaire des jeunes filles en Europe, Brüsszel, 1934). Munkássága jól példázza tehát hogy a nemzetközi tagság milyen előnyökkel járt a tudományos előmenetel szempontjából.


A magyar egyesület egykori elnökei:
Czeke Marianne, Krepuska Istvánné, Arató Amália
(képek forrása: Magyar Női Szemle 1936/június)

A pécsi fiókegyesület működése

Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének Szegeden, Kecskeméten, Nyíregyházán, Debrecenben és nem utolsó sorban, Pécsett működött fiókja. Pécsett 1934. december 10-én alakult meg a csoport, mely összejöveteleit minden második hétfőn tartotta az Erzsébet Kollégiumban. Alakulásakor az egyesület 68 rendes és 48 junior taggal rendelkezett. A rendes tagok között 38 tanárnő, 20 orvos, 6 gyógyszerész, 2 kémikus, 1 ügyvéd és 1 egyetemi segédtitkár volt található. Utóbbi az elnök, Nánásy Gézáné Szanathy Aniella egyben az egyesületnek otthont adó kollégium felügyelője. A kulturális bizottság (élén: Linderné Braun Mária a községi polgári leányiskola tanára) az összejövetelek, mindenkori matinék és előadások előkészítéséért felelt. A szociális bizottság (élén: Szőke Hugóné Zánkay Kornélia a női felsőkereskedelmi leányiskola igazgatója) az állástalan diplomás nők kéréseit igyekezett teljesíteni, tanítványokat szerezni nekik és egyéb szociális problémáikat is felkarolni. A sajtóbizottság (élén: Lánczos Anna dr. a kórtani intézet tanársegédje) pedig azért felelt, hogy az egyesület induló folyóirata számára biztosítsa a dunántúli adatgyűjtést. A külügyi osztály a nemzetközi kapcsolattartásért felelt.

Alapvető célkitűzés volt irodalmi, zenei és tudományos előadások segítségével fenntartani és motiválni a tagok szellemi munkálódását. 1935-ben a Pécsre származott Wiesenberg Wanda a lengyel nők életéről tartott előadást. A működés anyagi feltételeit biztosítandó a város közönsége számára nyitott kulturális rendezvények, bálok lebonyolítását vállalták. A befolyt összegekből kulturális és szociális célokra áldoztak. Állástalan pályatársakat segélyeztek, kiemelkedő középiskolai tanulókat díjaztak, egyetemi továbbtanulást finanszíroztak. A háborús kihívásokra válaszul egyre inkább eltűntek a speciális célkitűzések és az egyesületi házra félretett összeget is karitatív célokra osztották szét. A magyar kultúra külföldi népszerűsítésére vonatkozóan egyetlen példát találtam a helyi csoport működésében. Olaszországnak küldtek gramofon lemezeket a magyar zene megismertetése céljából.


A pécsi egyesület alapító elnöke, Szanathy Aniella; A világszövetség jelképe a Magyar Női Szemle címlapján és a pécsi egyesület pecsétje

Lengyel hírek a Magyar Női Szemlében

Az egyesület hivatalos közlönye, a Magyar Női Szemle 1935-től került kiadásra, havi rendszerességgel, a pécsi Dunántúl nyomda gondozásában. Az említett lengyel tematikájú előadáson túl, amely tanulmánnyá formálva is megjelent, az egyesület hivatalos közlönyében rendszeresen megtalálhatóak voltak a lengyel nőmozgalom hírei. A lengyel egyesület folyóiratából vették át magyarra fordítva a női önkéntes munkatáborokat bemutató cikket, Krisztina Wygara-Kobyleczka tollából. Tudósítottak arról, hogy milyen sok város irodalmi díját nyerte el nő 1935-ben. Különösen nagy hatással volt a magyar olvasókra a lengyel női rendőrségről írott beszámoló. Stanislawa Paléolog rendőrparancsnok mutatta be a női rendőrség megszervezésnek 1925-ben kezdődött történetét és bizonyította, hogy különösen az erkölcsrendészeti és gyermekvédelmi ügyekben igen nagy sikerrel működtek a női osztagok. A lengyel sikeren felbuzdulva a magyar Feministák Egyesülete beadvánnyal fordult a budapesti főkapitányhoz, aki bár eredményesnek ítélte a rendőrség által foglalkoztatott női pártfogók és detektívek munkáját, nem tartotta kívánatosnak a nők ezeken túlmenő közreműködését.


A VII. világkongresszus résztvevőinek csoportképe Krakkóban

A krakkói kongresszus

Az IFUW VII. világkongresszusát 1936. augusztus 22. és szeptember 1. között tartották Krakkóban. A lengyel nemzetet az 5 csoport összesen 400 fővel képviselte és 500 külföldi vendég is érkezett a rangos rendezvényre. Összesen 26 nemzet képviseltette magát az összejövetelen, Brazília volt a legújabb tag. Beszédesebb információ ennél, hogy az 1934-es budapesti kongresszust követően Németország és Olaszország megszüntette tagságát, mert kormányzatuk megtiltotta egy olyan szervezet munkájában való részvételt, amely faji és felekezeti korlátozás nélkül toborozza tagjait. Magyarországot 12 fős delegáció képviselte, mindegyik fiókegyesületből (Budapest, Pécs, Debrecen, Nyíregyháza, Kecskemét) érkezett valaki. A krakkói egyetem szervezőbizottsága felkérte a magyar egyesület külügyi bizottságának elnökét, Egger Máriát, hogy vegyen részt az előkészületekben. Külügyi alelnökünket, Péterffy Máriát pedig az amerikai egyesület jelölte nemzetközi alelnöknek, így felkérték, hogy tartson problémafelvető előadást a kongresszuson arról, hogy az IFUW miképp mozdíthatja elő leghatásosabban a jövő nemzedékben a nemzetközi együttműködés szellemét. Fabritiusné Syntinis Ilona Hedvig királynő sírján helyezett el nemzeti szín szalaggal ékesített koszorút, Dr. Joós Ilona főorvos a krakkói klinikákon lett látogatást, Molnár Olga pedig a budapesti kenyérkereső nőkről írott szociográfiáját mutatta be kollégáinak.


A küldöttség Hedvig királyné sírjának koszorúzása előtt

 

A „Litván Minerva” pécsi látogatása

Kazimiera Illakowicz költő, prózaíró, drámaíró, műfordító gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, Vilniusban végezte, származására való tekintettel kapta a „Litván Minerva” nevet az utókortól. 1908 és 1909 között az oxfordi egyetem kurzusait hallgatta, végül 1914-ben diplomázott lengyel és angol filológiából a krakkói egyetemen. 1915 és 1917 között vöröskeresztes nővérként működött az orosz hadsereg szolgálatában, amiért több rendjelet és kitüntetést kapott. 1918-ban nyert alkalmazást a lengyel külügyminisztériumban, egészen a minisztertanácsosi rang elnyeréséig emelkedett. 1926 és 1935 között Pilsudski marshall munkájához volt hivatott asszisztálni. Irodalmi munkásságát 1935-ben a lengyel állam 7000 zloty értékű jutalommal honorálta.

Főnöke halálát követően 1936 és 1938 között európai turné keretében gondoskodott a marshall emlékezetének ápolásáról. Ennek az előadókörútnak a magyar-lengyel kultúregyezmény jóvoltából egyik állomása Pécs városa lett. 1936. november 26-án délután 18 órakor az Erzsébet Tudományegyetem aulájában került sor arra az estélyre, melyet az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportja és a Báthory István Lengyelbarát Kör közösen hozott tető alá. A lengyelbarátok elnöke, Dambrovszky Imre professzor köszöntő beszédében a két nemzet barátságának történetéről emlékezett meg. Ekkor számolt be Fogarassyné Makara Anna a krakkói kongresszusról. Illakowitz előadásában Pilsudski és a lengyel nép kapcsolatán keresztül a hallgatóság megismerhette a vezér és a nép ideális kapcsolatának mibenlétét. A marshall életéből vett epizódok elmesélésével Illakowitz a nagy államférfi puritán egyszerűségét, közvetlenségét, gyermekszeretetét hangsúlyozta, nagyban hozzájárulva a marshall kultuszának építéséhez, pozitív megítélésének fenntartásához.

Illakowitz 1939-ben, a német-szovjet kettős tá­ma­dást követően átlépte a lengyel–magyar határt, és letelepedett Kolozsváron. Észak-Erdély vissza­csatolását követően Magyarországon találta magát, és itt is maradt egészen 1947-es Poznanba történő költözéséig. Hazánkban két kötetet jelentetett meg (az egyik Ady End­re válogatott verseinek fordítása volt).


Kazimiera Illakowicz

 

Összegzés

Eredeti célját tekintve, miszerint majd képes lesz egy újabb világméretű háború kirobbanását megakadályozni, a szervezet kudarcot vallott. 1939 őszétől tevékenysége jelentősen akadályoztatva volt, de nem szűnt meg, regionális tanácskozások a háborús években is folytak. A pécsi szervezet 1944-ig működött, amikor is a német megszállók elfoglalták a székhelyül szolgáló kollégium épületét. 1947-ben a világszövetség újrarendezte sorait és újult erővel látott munkához, hogy segítse a több ezer menekült egyetemet végzett nőt élete újraindításában. Ekkor tettek a magyarok egy kísérletet az újracsatlakozásra, de az meghiúsult és a lengyel egyesület sem hallatott magáról 1948 után. Már a hálózat ma is aktívan működik sem Magyarországot, sem Lengyelországot nem találjuk a tagok között.

Amit azonban az IFUW az interbellikus korszakban elért, az egy igen gazdag és sokrétű ösztöndíj-rendszer kiépítése és működtetése, melynek nyomán több ezer tudósnő végezhetett külföldi kutatásokat. Mindezek tanulmányok, könyvek formájában sokszor éppen az IFUW finanszírozásában láttak napvilágot. Megszületett egy az akadémiai kifejezéseket lajstromozó glosszárium. Az egyes nemzeti folyóiratok hasábjain megalapozták egy nemzetközi, női tudományos eredményeket összefoglaló bibliográfia alapjait. Nemzetközi, regionális és nemzeti tanácskozásaik nők ezreit mobilizálták és sarkallták új vidékek természeti és kulturális kincseinek megismerésére. Nem utolsó sorban pedig a szervezet által tovább rétegződtek az egyes tagok közötti formális és informális kapcsolatok.

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

„Globális faluként” aposztrofált világunkban a különféle identitású egyének folyamatos érintkezése megkerülhetetlenül a mindennapok részévé vált. A globalizáció nem visszafordítható, sőt