A cigányzenészek mozgalma a boldog békeidőkben

2019-ben megjelent Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon forráskiadvány „második felvonásaként” látott napvilágot idén a Cigányzenészek mozgalma a boldog békeidők Magyarországán című kötet, szintén Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő, kutató szerkesztésében. Így nemcsak a borító arculati elemei azonosak két kiadvány esetében – mely ezúttal is figyelemreméltó –, hanem a felépítés is: egy bevezető tanulmányt (15–46. oldal) olvashatunk a hét fejezetre lebontott sajtóforrások előtt. Jelen kötet pedig a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesületének és a Magyar Cigányzenészek Országos Szövetségének előzményeire fókuszál, annak feltárására vállalkozik, cigányzenészek által vagy éppen közreműködésével megjelent lapok írásaiból válogatva. Ahogy az Előszóból kiderül, a több mint hatvan korabeli sajtócikket a mai helyesírásnak megfelelően tette közzé a szerkesztő, sőt felhívja a figyelmet a megfelelő forráskritika használatára, majd hozzáteszi: „[…] egyrészt az újságírók személyes érdekei, meggyőződései tetten érhetők cikkeiken. Másrészt a cigányzenész társadalmon belül húzódó törésvonalak, viszályok is érzékelhető nyomot hagytak az írásokon.” (11. oldal) A következőkben pedig e kiadvány rövid ismeretesére vállalkozom.

Kik és milyen elhatározással indították útjára az első, a magyar zenészek érdekeit képviselő szaklapot? Milyen nehézségekbe ütközött, majd milyen változást eszközöltek a hírlapírók?  – többek között ezeket a kérdéseket tisztázza a tanulmány első néhány oldala. A szóban forgó sajtóorgánum a Magyar Zenészek Lapja, mely első körben a nem cigány és a cigány zenészek helyzetével is egyaránt szeretett volna foglalkozni, ám e kezdeményezés sikere elmaradt. Az újbóli lapindítás (1900) azonban már sikeres volt, amely „[…] a második évfolyamba érve már csak a cigányzenészek érdekeit hivatott szem előtt tartani” (16. oldal) – e célkitűzéshez az alcímválasztás is jól illeszkedett: Cigányzenészek Közlönye. A Szerkesztőség című fejezetben (47–71. oldal) éppen e második évfolyamban közölt tíz cikkel, többek között az 1. számban megjelent beköszöntő szöveggel, vagy éppen a lapalapítással kapcsolatos néhány írással találkozhatunk.

Híres cigányprímások – Radics Vilmos és Rácz Pali – már a 19. század végén szorgalmazták a cigányzenészek érdekeit védő egyesület létrehozását, de az egyesület csak 1908-ban alakult meg, s rögtön az újságalapítás mellett döntöttek: „A budapesti cigányzenészeket tömörítő egyesültet vezéregyéniségei a márciusi alakuló ülésen célul tűzték ki, hogy mindenekelőtt lapot indítanak Magyar Czigányzenészek Lapja névvel.” (20. oldal) A Mozgalom című fejezetben (73–90. oldal) felvonultatott mind a kilenc cikk e laphoz kapcsolódik. Ilyen többek között Parádi E. Lajos (I. évf. 4. sz.) írása is, melyben az egyesületalapítás-történetét, majd az akkori helyzetet kommentálta: „[…] akadtak most is békebontók, akik meg akarták akasztani a szent célt megvalósulását, akadt ilyen tizenkilenc évvel ezelőtt is, és akadt most is. A mostaniaknak azonban, Istennek hála, tervük nem sikerült, mert a mostani egyesülés tömör és sziklaszilárd.” (75. oldal) Vagy éppen az egyéves fennállásukról megemlékező sorok (II. évf. 6. sz.) szintúgy mélyebb betekintést nyújtanak az egyesületi tevékenységbe: „A világ minden részében szétszórva élő cigányzenészek lapunk útján értesülnek egyik másik sorsáról, jó vagy rossz dolgáról.” (90. oldal)

Magyar Zenészek Lapja – Cigányzenészek közlönye. Címlap fejléc. 1901 (II. évfolyam, 1. szám). Teljes lapszámok az ADT-ben olvashatóak.

Tehát az érdekvédelmi képviselet kialakítása és működtetése volt az egyik legalapvetőbb feladata a vezetőségnek. Ezenfelül 1908-ban megalapításra került a Magyar Czigányzenekarok Ügynöksége, a következő részben (91–99. oldal) az e köré szerveződő, összesen hét publicisztika vezet be ennek a hátterébe. A Kovács Sándor impresszárió célja a zenekarok közvetítése a lehető legmagasabb díj ellenében a kávéház-tulajdonosok felé, pénzt pedig kizárólag az utóbbitól szedtek. A forrásokból azt megtudjuk, hogy a lap egyébként megígérte, hogy ellenőrizni fogja a vállalat működését.

Mi lehet megoldás hosszútávon az idősebb, „kiöregedett” cigányzenészek megélhetési problémáira? Mit lehet tudni a Cigányzenészek Országos Nyugdíjintézetének tervezetéről? A Nélkülözés részben (101–118. oldal) bemutatott tizenkét sajtóforrás a Radics Béla – a MCOE elnöke – által szorgalmazott tervezet körülményeibe vezeti be az olvasót. A felvezetőben ezt is kontextualizálja Hajnáczky: „[…] nemcsak a budapesti cigánymuzsikusoknak tette volna lehetővé a belépést, hanem Magyarország valamennyi cigányzenészének.” (25–26. oldal)

A következő blokk (119–135. oldal) hat cikke a nótaíró pályázatokról tudósít, melyet a szerkesztőség írt ki folyamatosan. A pénzjutalommal járó pályázatra számos alkalommal is több száz mű érkezett, bár mint megtudjuk, ezek minősége változó volt, valamint többen mások által írt dalokat küldtek be. „[…] Garmadában fekszik előttünk a sok beérkezett kotta. 658 pályázat érkezett be. Sajnos és szomorú, a túlnyomó része nagyon, de nagyon gyenge. Alig akadunk egy-két jóra közöttük. […]” (123. oldal) – olvashatjuk például az egyik népdalpályázat eredményéről hírt adó cikkben (I. évf. 18. sz.).

Magyar cigányzenészek lapja IV. évf. 8–9. sz. címlapjának fejléce. Teljes lapszámok az EPA.OSZK adatbázisában.

A szerkesztőség igyekezett kiszolgálni az olvasóközönség igényeit, valamint bevonni őket bizonyos döntésekbe. Ilyen esemény volt a cigányprímások közönségversenye, mely részleteibe nyolc cikken keresztül tekinthetünk be. (137–153. oldal) Hogy miként fogalmazódott meg e versenyötlet? Erre a szavazólappal – egy-egy szavazat egy budapesti és egy vidéki prímásra – együtt közzétett cikk ad választ (II. évf. 1. sz.): „Szerkesztőségünk majdnem minden nap egy-két levelet kap, melyben a közönség érdeklődik, hogy melyik a legnépszerűbb prímás. Ezen kérdés eldöntésére nem érezzük feljogosítottnak magunkat, hanem olvasóinkra és a nagyközönségre bízzuk, hogy döntsön e kérdésben.” (139. oldal) A szavazatok alakulásáról és a végeredményről pedig táblázatos formában is tájékozódhatunk. (34–35. oldal)

Az utolsó fejezet (155–170. oldal) arról az országos versenytervezetről szól, melyen ugyan osztottak ki díjakat, de végül jótékonysági hangversenyként valósult meg 1909-ben. A befolyt összeget pedig a József főherceg emlékére állított szoborra szerették volna költeni. Zárásképpen Hajnáczky Tamás megjegyzi, hogy a hangversenyt követően mind az Egyesület mind a lap is megszűnt, melynek háttéréről forrás hiányában igencsak keveset tudunk.

Akár az előző, a mostani kötet is nem kizárólag csak szakemberek számára bővelkedik hasznos megállapításokban, információkban. Mindenképpen érdekes a Magyar Czigányzenészek Lapja hasábjain keresztül elénk tárult „világ” a cigányzenészek érdekképviseleti rendszeréről, problémáiról.

Lengyel Emese

A kötet adatai: Cigányzenészek mozgalma a boldog békeidők Magyarországán. Szerk. Hajnáczky Tamás. Budapest, Gondolat Kiadó,  2020, 176 oldal.

Ezt olvastad?

Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő közel egy évtizede foglalkozik 20. századi állami cigánypolitikák feltárásával, illetve a cigányság jelenlegi helyzetének vizsgálatával. A