A Csíki-medence településtörténete a középkorban

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya által megszervezett Előadások Székelyföld településtörténetéről című sorozat első előadását dr. Botár István régész, a Csíki Székely Múzeum (Csíkszereda) munkatársa tartotta meg Kolozsváron, 2016. január 26-án. Az előadás az utóbbi másfél évtized régészeti kutatásainak eredményei alapján kívánta újraértelmezni mindazt, amit a hajdani Csíkszék településhálózatának és egyházszervezetének kialakulásáról, a csíki székelyek megtelepedéséről, a vármegyei magyarok és székelyek, illetve a magánbirtokok és a közösségi tulajdon viszonyáról a kutatás eddig tudni vélt.

Hegyi Géza megnyitja az előadást (Fotó: Szász Hajnal)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) előadássorozatát egy rövid felvezetővel dr. Hegyi Géza középkorász nyitotta meg, ebben bemutatta dr. Botár István régészt és munkásságát, illetve felvázolta az okokat, amiért az EME az új előadássorozat programját kimondottan középkori és régészeti vonatkozású témákban hirdette meg. A fő probléma, ahogyan Hegyi Géza fogalmazta, a hagyományos történetírás kutatása keretein belül az új eredmények elérésének nehézsége, a friss és használható források elapadása, ezekre a megoldást a régészeti és a művészettörténeti kutatásokban találjuk, hiszen e tudományos munkálatok és eredményeik segítik a hagyományos történetírást friss és új források által bővülni.

Botár István (Forrás: facebook – EME)

Annak ellenére, hogy a Csíki-medence történeti-földrajzi szempontból periférikus, mégis fontos a terület kutatása, a településhálózati viszonyok, helynevek egy konzervatív régió képét vetítik, egy régióét, amely jó ellenőrző témája nagyobb összefüggéseknek – vázolta fel Botár István bevezetőjében. A bemutató egy általános kutatástörténeti áttekintéssel kezdődött a szóban forgó területről, az eddigi kutatások eredményeinek összegzésével. Elsősorban az írott források (oklevelek, pápai tizedjegyzékek), továbbá a helyi tulajdonnevek, helységnevek (toponímiák) és a régészeti ásatások leletei szolgáltatták a kutatás alapját. Nehézséget okoz az, hogy Csíkszék területéről írott források csak a 14. századtól kezdődőleg – pápai tizedjegyzékekből – származnak; korábbi, Árpád-korból származó írott források egyelőre nincsenek, azonban a régészeti kutatások eredményei segítségül jönnek.

Botár István könyve a csíki templomásatásokról (Fotó: Szász Hajnal)

Az előadó érdekes és izgalmas, helyenként akár provokatív problémafelvetései olyan kérdéseket tettek fel többek között, mint például a régió lakosainak eredete, a keresztény székelységet megelőző népesség származása. A helynevek összehasonlítása alapján kimutatható, hogy a földrajzi környezetre, piacra utaló nevek, illetve „korai” helynevek is ugyanannyian vannak jelen a régióban, és nem jelenthető ki, hogy a helynevek többsége templomos (valamely szent után elnevezett templom és vele együtt a település) vagy kései képzettségű lenne. Ugyanakkor a templomos nevek esetében (pl. Szentdomokos) felvetődik az a kérdés is, hogy biztosan a 14. században kapott név-e az első neve a településnek. A tatárjárásnál korábbi szláv réteg jelenléte helynevek – pl. Delne, Tapolca, Kászon falvak nevei – alapján bizonyítható. Vajon a szlávok az első, a legkorábbi névadók, vagy előttük voltak magyarok is? Annak ellenére, hogy a Csíki-medence kis terület kevés írott forrással, mégis kimutatható a névvándorlás (pl. Delne à Szentjános à Delne, Bedecs à Szentimre). Az Árpád-kori személynévi előzmények más Kárpát-medencei települések neveiben, mint például Csicsó, Csobot, Borzsova is megragadhatóak, miért ne lehetne Csíkszék is hasonló régió? Az a szokás, hogy egy települést személynév után nevezzenek el, a 13. század közepe után kiment a divatból, így feltehető, hogy a z ilyen településnevek jóval előbb keletkeztek. Továbbá az apa-fiú névadások Csíkban is hasonló tendenciákat mutatnak, mint máshol: a 14. században az archaikus, „pogány” nevek visszaszorulnak és a keresztény nevek terjednek el.

Régészeti szempontból honfoglalás- és avarkori leletek a Maros középvonalától keletre egyelőre nincsenek. Az előadó saját ásatásai alapján több esettanulmányt is felvázolt, a legjobban megragadható régészeti leletek a kerámiatöredékek, illetve a templomok feltárása során felszínre kerülő objektumok. A Poklondfalván előkerült bordás oldaldíszítésű kerámia analógiát mutat cseh, szlovák vagy bizánci (Capidava) jellegű területeken talált leletekkel, ami az idegen hatásra utal. Botár István szavaival élve: a régész nem történelemkönyvhöz kötött – a saját ásatásából Csíksomlyón előkerült hullámvonalas kerámia analógiát mutat malomfalvi (11. sz., Maros megye) és kolozsmonostori (Kolozs megye, 11. sz.) leletekkel, miért ne lehetne Csík is hasonló terület? Egy másik forrást a templomok feltárása szolgáltat: Árpád-kori templomot meg lehet fogni a középkori, gótikus templomok alatt, azonban a középkori keresztény szokás szerint a csíki székelyek is a templomok köré temetkeztek, így a középkori sírokat módszeresen kiásták, az esetleges Árpád-kori horizontok el lettek pusztítva, nagyon ritka és szerencsés eset lenne, ha egy temetőfeltárás esetén ez a kor mégis megragadható lenne. A régész elmondása szerint minden templom egyedi, sajátos építési fázisokkal, és nem az egy-egy építési, művészettörténeti hullám (pl. gótika) a meghatározó tulajdonság. A felfedezett épületmaradványok keltezhetik magát a települést is, viszont ha egy templom alól kőtemplom maradványai kerülnek elő, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a legelső, hiszen fa és agyag templomok is léteztek, amelyeknek nyomai régészetileg ma már nem megragadhatók.

Fotó: Szász Hajnal

Botár István szellemes megjegyzései elősegítették a téma gördülékenységét, az előadásba annyira belefeledkezett beszélő és közönség egyaránt, hogy az a tervezett óránál jóval tovább tartott, ám ez nem jelentett problémát, a hallgatóság pozitívan értékelte a bemutatót. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi összefoglaló munkák (pl. Makkai 1989-es térképe, amelyen a Csíki-medencében kizárólag keresztény településnevek vannak feltüntetve) tévesek, azonban ez semmiképpen nem sértésként értendő, hiszen az előző kutatásokra támaszkodva lehet csak tovább lépni és új irányba, új információkkal bővíteni a tudást. A közönség kérdései és Botár összegzése alapján a következőket emelhetjük ki: a kora Árpád-kori népesség a leletek alapján egy katonáskodó közösség lehetett, nem könnyűlovasok és nem „előretolt helyőrség”. A székelyeknél korábban érkezhettek és nem különbözhettek a belső erdélyi népességtől. Századokra bontva: a 11-12. században a régióban legalább részben magyar határőr települések lehettek (leletek, helynevek alapján), a 12-13. században épülhetett ki a templomos, filiális települések hálózata, a 13. század közepe, vége fele történt a székely beköltözés (régészeti, antropológiai, nyelvjárási kutatások alapján) és ezután, a 13-14. században, egy átmeneti időszakban, amikor a társadalmi rétegződések is alakulóban voltak, történt meg a „Székelyföld” kialakulása.

Szász Hajnal

Ezt olvastad?

A történettudományban már megszokhattuk, hogy ha valaki egy időszakot aranykorként aposztrofál, az utána következő évtizedeket vagy akár évszázadokat a hanyatlás