A Debreceni Tükör – Bemutatták a legfrissebb debreceni köteteket

Mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének kiadványsorozata a Speculum Historiae Debreceniense. 2009-es indulása óta már a 25. számnál tartanak. 2016. december 9-én az utolsó két kötetet mutatták be az intézet könyvtárában.


​Fotó: Novák Ádám

A Bárány Attila és Györkös Attila által szerkesztett Matthias and his legacy: cultural and political encounters between East and West c. idegen nyelvű tanulmánykötettel startolt a széria. A sorozatszerkesztő Papp Klára intézetigazgató tájékoztatása szerint 205 tanulmány és monográfia jelent meg a 25 kötetben az elmúlt 7 év folyamán. Az évente több darabbal jelentkező sorozat anyagait jórészt az debreceni munkatársak publikálták – köztük az összes monográfiát – de szép számmal vannak külsős, sőt külföldi szerzők is a listában. A decemberi péntek délelőtt ezekből két számot mutattak be.


​Fotó: Novák Ádám

Elsőként Poór János (ELTE) vállalkozott arra, hogy a Papp Imre válogatott tanulmányait magába foglaló Agrár- és társadalomtörténeti tanulmányok a 18. századi Franciaországról c. kötetet ismertesse. A kötet összetételét maga a Papp Imre állította össze, a szerkesztői munkálatokat el is kezdte, azonban sajnos az élet közbeszólt, és a végleges, kinyomtatott változatot nem foghatta kézbe, súlyos betegsége elragadta az élők sorából. A kötet borítóján található illusztrációkat azonban még ő választotta, és egykori tanítványai, kollégái fejezték be a munkát. A 19 tanulmányból álló koherens kötet Poór professzor úr tankönyvnek, vagy kötelező olvasmánynak is ajánlja a 18–19. századi francia történelemről tanuló egyetemistáknak. A kötet érdeme, hogy ma már nehezen elérhető tanulmányok kerülhetnek a könyvespolcra, egységes szerkezetben. Továbbá így módja van az olvasónak, hogy a terjedelmi korlátok miatt egy-egy részkérdést több tanulmányban kifejtő szerző okfejtését egy helyütt találja meg.

Poór János kiemelte Papp Imre íráskészségét. Elmondása szerint nem minden történész büszkélkedhet azzal, hogy tisztán, érthetően, és szórakoztatóan fogalmaz, Papp munkásságára ez akkor is igaz, ha néha nem látszanak a betűk a számoktól. A téma jellegéből kifolyólag ugyanis rengeteg adatot hoz egy-egy kérdés vizsgálatához, vagy egy-egy probléma szemléltetéséhez. Mégis, a stílusa megengedi azt a következtetést, miszerint Papp világosabban fogalmaz a francia történelemről, mint maguk a francia kutatók. A kötet tanulmányait csoportokba rendezve igyekezett a szűkös időkerethez mérten ismertetni, de bővebben a francia nemesítési szokásokról, jogrendszerről szóló tanulmányokkal foglalkozott, melyet Papp Imre látott át Magyarországon a legjobban, és feltehetően a könyvet bemutatót is kiegészítené, ha még megtehetné.


Fotó: Novák Ádám

A második kötetet, egyben a sorozat legfrissebb példányát Orosz István akadémikus igyekezett megismertetni a hallgatósággal. A Menekültek, migránsok, új hazát keresők c. kötet egy 2015-ben szervezett egyetemi konferencia tanulmányaiból állt össze. A tavalyi év migrációs válsága sarkalta a kutatókat arra, hogy reflektáljanak az eseményekre. Orosz szerint ilyen esetben a tudománynak kötelessége állást foglalnia, és válaszokat szolgáltatni a társadalom felől felmerülő kérdésekre. Ahogy a konferenciának, úgy a kötetnek is két tartalmilag különválasztható egysége lett: egy, a migráció történeti aspektusaival foglalkozó, és annak jelenkori kihívásaira reflektáló szekció, fejezet. A késő középkori, koraújkori peregrinációtól kezdve a Kelet-Indiai Társaság munkavállalóin át Churchill tanácsadójáig és az 1945 utáni csehszlovák állami belső migrációig születtek tanulmányok a fő kérdéshez kapcsolódóan. A második szekcióban pedig társadalom-földrajzkutató, jogtudós, és szociológus értekezett a jelen problémáiról. Papp Klára azt is elmondta, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságával együttműködve minden debreceni középiskola számára juttattak két-két példányt a kötetből, hiszen az oktatásban hasznos olvasmányként szolgálhat a tanulmányokból kötött csokor.


Képek forrása: Unideb.hu

A negyedszázas jubileum alkalmából az Intézet a 25 darab kötet elektronikus változatát egy DVD-n is kiadta, ezzel lehetővé téve, hogy mindenki a kabátzsebében hazavigye a teljes sorozatot. Ez utóbbi külön örvendetes, mert bár nem online elérhetőséget biztosít a kiadó, de lehetővé teszi a teljes elektronikus hozzáférést, melyet kevés történettudományi műhely mondhat el magáról. Egy online portál pedig különösen üdvözli az ilyen irányú törekvéseket. Cikkünk végén Kovács Károly debreceni történelem-néprajz tanár szakos hallgató jóvoltából a sorozat eddig megjelent darabjainak listáját is közöljük. A kötetek és a DVD beszerezhetőek a DE Történelmi Intézet Könyvtárától.

Speculum Historiae Debreceniense

  1. Matthias and his legacy: cultural and political encounters between East and West. Ed. Bárány Attila, Györkös Attila. Speculum historiae Debreceniense 1.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2009. ISBN: 978 963 473 276 1.
  2. Szőlőtermelés és borkereskedelem. Szerk. Orosz István Papp Klára. Speculum historiae Debreceniense 2.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2009. ISBN: 978-963-473-344-7.
  3.  ifj. Barta János: „Ha Zemplin vármegyét az útas visgálja…” : gazdálkodás és társadalom Zemplén megyében a 18. század végén. Speculum historiae Debreceniense 3.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2009.ISBN: 978-963-473-345-4.
  4. Arisztokrata életpályák és életviszonyok. Szerk. Papp Klára, Püski Levente. Speculum historiae Debreceniense 4.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2009.  ISBN: 978-963-473-346-1.
  5. Orosz István: A jobbágyvilág megszűnése Magyarországon. Speculum historiae Debreceniense 5.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2010. ISBN: 978-963-473-415-4.
  6. Csorba Dávid: A zászlós bárány nyomában: a magyar kálvinzmus 17. századi világa. Speculum historiae Debreceniense 6.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2010. ISBN: 978-963-473-4680.
  7. Debrecen város 650 éves: várostörténeti tanulmányok. Szerk. Bárány Attila, Papp Klára, Szálkai Tamás. Speculum historiae Debreceniense 7.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2011. ISBN: 978 963 8216 46 5.
  8. Szendrei Ákos: Justh Gyula politikai pályáj : a függetlenségi politizálás lehetőségei a 19-20. század fordulóján. Speculum historiae Debreceniense 8.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2012. ISBN: 978-963-473-575-5.
  9. „…éltünk mi sokáig két hazában…”: tanulmányok a 90 éves Kiss András tiszteletére. Szerk. Dáné Veronka, Oborni Teréz, Sipos Gábor. Speculum historiae Debreceniense 9.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2012. ISBN: 978-963-318-259-8.
  10. Velkey Ferenc: „Nincs egy igaz barátom se!” : tanulmányok Széchenyi István politikai kapcsolatainak történetéhez. Speculum historiae Debreceniense 10.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2012. ISBN: 978 963 318 363 2.
  11. Jeney-Tóth Marianna: „… Urunk udvarnépe …” : udvar és társadalma Báthory Gábor és Bethlen Gábor fejedelemsége idején a kolozsvári számadáskönyvek tükrében. Speculum historiae Debreceniense 11.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2012. ISBN: 978 963 318 299 4.
  12. A magyar arisztokrácia társadalmi sokszínűsége, változó értékek és életviszonyok. Szerk. Papp Klára, Püski Levente.  Speculum historiae Debreceniense 12.  Debrecen Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2013. ISBN: 978 963 473 605 9.
  13. Francia-magyar kapcsolatok a középkorban. Szerk. Györkös Attila, Kiss Gergely. Speculum historiae Debreceniense 13.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2013. ISBN: 978 963 318 358 8.
  14.  Small nations on the borderlines of great powers. Ed. Attila Bárány, Satu Matikainen. Speculum historiae Debreceniense 14.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2013. ISBN: 978-963-473-604-2.
  15. Bethlen Gábor képmása. Szerk. Papp Klára, Balogh Judit. Speculum historiae Debreceniense 15.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2013. ISBN: 978 963 473 622 6.
  16.  Pieldner Judit: Kulturális identitás és alteritás az időben. Speculum historiae Debreceniense 16.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2013. ISBN: 978 963 473 631 8.
  17. „Eklézsiáknak, egyházi szolgáknak egyetlenegy dajkája”: tanulmányok Bethlen Gábor egyházpolitikájáról. Szerk. Dáné Veronika, Szabadi István. Speculum historiae Debreceniense 17.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014. ISBN: 978 963 473 756 8.
  18.  Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában. Szerk. Papp Klára, Bárány Attila. Speculum historiae Debreceniense 18.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014. ISBN: 978 963 473 767 4.
  19. Jósika Antal kolozsi főispán tevékenysége és írásai. Szerk. Papp, Klára, Tóth, Orsolya. Speculum historiae Debreceniense 19. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2015. ISBN: 978-963-473-826-8.
  20.  ifj. Barta János: „Ha Zemplin vármegyét az útas visgálja…” II. : adattár Zemplén megye 18. századvégi történetéhez. Speculum historiae Debreceniense 20.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2015. ISBN: 978-963-473-835-0.
  21. Orosz István: A főnix és a bárány városa. Tanulmányok Debrecen múltjából. Speculum Historiae Debreceniense 21. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2015. ISBN 978-963-473-836-0.
  22. „Nagy Háború” és emlékezete. Szerk. Püski Levente, Kerepeszki Róbert. Speculum historiae Debreceniense 22.  Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2015.
  23. Katolikus újjászületés Debrecenben. Szerk. Orosz István, Papp Klára. Speculum Historiae Debreceniense 23. Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2015. ISBN 978-963-473-886-2.
  24. Papp Imre: Agrár- és társadalomtörténeti tanulmányok a 18. századi Franciaországról. Szerk. Bárány Attila, Györkös Attila, Jakab Melinda. Speculum Historiae Debreceniense 24. Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2016. ISBN 978-963-473-887-9.
  25. Menekültek, migránsok, új hazát keresők. Szerk. Papp Klára, Kerepeszki Róbert. Speculum Historiae Debreceniense 25. Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2016. ISBN 978-963-473-942-5.

 

Ezt olvastad?

A Déri Múzeumban június 24-én adtuk át a nagyközönség számára a Cívisek világa c. új helytörténeti állandó kiállítást a Múzeumok
Támogasson minket