A DETHE az I. Világháborús olasz fronton

2015. május 4−6 között került megrendezésre a „Töris Szakhét” a Debreceni Egyetem Történész Hallgatók Egyesületének szervezésében. A szakhét keretén belül sor került a VIII. Hallgatói Konferencia megrendezésére, amely mellett a történelem szakos diákok fociban is összemérhették tudásukat. Miután a DETHE egyik legfontosabb célja az, hogy a történelmi események évfordulóiról is megemlékezzen, így 2015. május 6-án a töris szakhét zárásaként a 100 éve megnyitott olasz frontról szóltak a programok.

VIII. DETHE Hallgatói Konferencia

12 órakor Barta Róbert, tanszékvezető egyetemi docens nyitotta meg a DETHE által szervezett „Az olaszországi front megnyitásának 100. évfordulója” című kiállítást, amely május 8-ig volt látogatható. A paravánokon szerepeltek korabeli képek az isonzói frontról, Mihucz Péter rajzain keresztül az olasz és az osztrák−magyar katonák egyenruháit nézhettük meg, ezeken felül pedig két osztrák élclap (Die Muskete, Kikeriki) karikatúrái voltak kiállítva, amelyek Olaszország I. világháborús szerepvállalásáról alkottak gúnyos véleményt. A vitrinekben egyrészt könyvek voltak, amelyek között korabeli visszaemlékezéseket, katonák naplóit és az olasz frontról szóló monográfiákat lehetett megtekinteni, másrészt a hadsereghez tartozó emléktárgyak (pl. két darab tábori levél, gyalogsági ásó, sisak, csajka, kitüntetések, kulacs) voltak megtekinthetőek.

A kiállítás megnyitó

A kiállítás megnyitója után 13 órától kezdődött a „Csak még egy kérdés…” az I. világháború olasz frontjáról” elnevezésű kerekasztal-beszélgetés, ahol négy előadást hallgathattunk meg. Császár Ildikó, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola másodéves hallgatója és a DETHE elnöke „Egy római kiállítás margójára. Olaszország az I. világháborúban” címmel tartotta meg előadását. A bemutatott tárlat anyagait levéltárak és könyvtárak 2006 óta szisztematikusan gyűjtötték, és elsősorban az olasz vonatkozásúakra fektették a hangsúlyt. A „Complesso del Vittoriano” épületében megrendezett kiállítás rendkívül impozáns volt, miután a legmodernebb technikai eszközöket is felhasználták a tárlathoz. Például iPadeken keresztül vetítettek fényképeket, hatalmas digitális kivetítőkön dokumentumfilmeket vagy éppen korabeli újságcikkeket lehetett megtekinteni. Az előadó ezután Olaszország I. világháború előtti külpolitikáját foglalta össze, rámutatva arra, hogy az 1882-ben létrejövő Hármas Szövetség az olaszok számára egy „nyitott házasság” volt, ugyanis számukra − Bernhard von Bülow német kancellár hasonlatával élve − sem Franciaországgal, sem Angliával, sem Oroszországgal nem volt tilos a „valcerezés”. 1914. augusztus 2-án Olaszország ugyan kinyilvánította semlegességét, ám 1915. április 23-án a Patto di Londra (londoni egyezmény) aláírása után az Antant oldalán mégis belépett a háborúba.

A római kiállítás plakátja

A kiállításon a háborút istenítő futurista irányzat egy-egy művészeti alkotása is látható volt, emellett az egyik teremben többféle olasz vonatkozású forrás (táviratok, korabeli címlapok, naplók, versek stb.) volt elhelyezve. Ezután két olyan részleg jött, amelyeket már tematizáltak, így elsőként a cenzúra, illetve a propaganda háború alatti alkalmazásáról volt bennük szó több szempontból megközelítve. A cenzúra nemcsak a korabeli lapokra terjedt ki, hanem a fényképkészítést és a levelezéseket is kemény ellenőrzés alá vetették, már csak azért is, hogy a propagandának ellentmondó dokumentumok ne lássanak napvilágot. Azt érdemes megjegyezni, hogy a korabeli képek között voltak olyanok is, amelyek a háború borzalmait örökítették meg, például a harcban megölt ellenséges katonákról vagy az ellenfél által megölt olasz férfi holttestéről készült fotók. Ez is a propagandához tartozott, ugyanis ezekkel a képekkel az ellenség barbár viselkedését, míg másik oldalról az olaszok virtusát akarták bizonyítani. A következő teremben olyan fotók is megjelentek, mint például az olasz nők helyzete az I. világháború alatt, illetve a vallás és a háború kapcsolatáról is lehetett olvasni a paravánokon. Ebben a részlegben a Nagy Háború alatti leghíresebb katonadalokat lehetett meghallgatni, és többek között felcsendült az „Ó, Gorizia, légy átkozott” is. Császár Ildikó előadásának összefoglalásaként elmondta, Olaszország megnyerte az I. világháborút az Antant oldalán, azonban a „csonka győzelem” és egyéb belpolitikai problémák melegágyként szolgáltak a fasizmus számára. A kiállításról bővebben itt olvashatnak.

Kovács József előadása

Kovács József, a Déri Múzeum muzeológusa a Nagy Háború debreceni múzeumi életre gyakorolt hatásáról tartott előadást, amelyben a Déri Múzeum alapításáról is beszélt. Déri Frigyes 1912-ben, felesége, Brix Lujza halála után egy kulturális gyűjtemény létrehozása mellett döntött. Az 1912 és 1920 között vásárolt műkincseket az államnak adományozta, amelyek végül az 1930-ban megnyitott debreceni Déri Múzeumban kerültek elhelyezésre.   Kovács József elmondta, hogy általában az egyes műtárgyak útját nehéz nyomon követni, Déri Frigyes azonban pontos vásárlási naplót vezetett, amiben gondosan feltüntette a tárgyak vásárlásának idejét, árát és az eladót is. Az I. világháború alatt Déri két gyűjteményt hozott létre. Az antik műtárgyakat tartalmazó kollekció anyagait 1914 után kizárólag Bécsben tudta beszerezni, mivel a hadi események korlátozták a piaci lehetőségeket. Nagyobb tételeket csak 1918-ban tudott vásárolni, mivel a háború végére egyre jobban romlott az európai gazdasági helyzet, aminek következtében a gyűjtők igyekeztek minél több tárgyukat áruba bocsátani, például több antik emléktárgy is így járt. 1916-ban kezdte el a távol-keleti gyűjteményt gyarapítani, amelynek legtöbb darabját az Au Mikadótól vásárolta. A világháború eseményei, ebben az esetben az olasz front megnyitása és a tengeri kereskedelem bizonytalanná válása szintén nehezítette a távol-keleti műtárgyak vásárlását.

Kovács József azonban elmondta, hogy a Nagy Háborúnak voltak pozitív hatásai is a műkincs piacra, ugyanis olyan tárgyakat kínáltak eladásra, amilyeneket korábban nem lehetett vásárolni. Ide tartoznak a különböző háborús emlékek, mint pl. az orosz és szerb fegyverek, sisakok. Déri a vásárlási naplójában ezeknek a tárgyaknak külön fejezetet szentelt, azt viszont már nem jegyezte le, hogy kiktől vásárolta azokat. Más bizonytalan eredetű műtárgyak is kerültek ekkor a tulajdonába, mint például az 1920-ban megvásárolt olasz sztélé. A naplóból azt is megtudhatjuk, hogy Déri régiségkereskedőktől, aukciós házaktól vette meg műtárgyait, s ezeket a vásárlásokat leginkább személyesen intézte, de ha Münchenben történt vételezés, akkor megbízott útján. Mindezek következtében Déri naplója alapján árnyaltabb képet kapunk arra vonatkozóan, hogyan zajlott egy műkincs megvásárlása a 20. század elején, illetve a szerző vásárlási szokásait is nyomon követhetjük. Kovács József előadása végén a Déri Múzeum két igazgatójának, Ecsedi Istvánnak és Sőregi Jánosnak az életútját mutatta be. Mindketten harcoltak az I. világháború olasz frontszakaszán, de a háború utáni életükre más-más módon hatott a katonai szolgálat. Amíg Ecsedi Istvánt az ott átélt események fizikailag és lelkileg teljesen megviselték, addig Sőregi nosztalgikus élményként gondolt vissza katonaéveire.

Kiss Róbert előadása

Kiss Róbert, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár zászlósa, „Hajdúvirtus Isonzónál” című előadásában a 39. gyalogezred történetébe és az első világháborús harcászatba adott betekintést. A 39. gyalogezred 1756-ban alakult meg, s egészen 1918-ig létezett, és hosszú idő után 2011-ben újraalakult. Kiss Róbert elmondta, hogy az első világháborút a frontok beállása jellemezte, a katonák lövészárokrendszereket építettek ki, amelyek a közlekedési árokból, fedezékekből, raktárakból és harántgátakból álltak. A lövészárkok vonalát szögesdrót akadályok követték, amik a lovasság, illetőleg a gyalogság rohamait szolgálták kivédeni. Az előadó igyekezett érzékeltetni, hogy egy magyar katona számára az olasz fronton tapasztalt körülmények teljesen eltértek a megszokott viszonyoktól, ugyanis a sziklás vidék idegen táj volt, a kivezényelt hadsereget sem ilyen terepre képezték ki. Emellett a lövészárkok készítése is eltért a megszokottól, mivel a sziklás talaj miatt kövekből kellett a lövészállásokat építeni. Kiss Róbert befejezésként az 5. isonzói csatában hősies cselekedetet végrehajtó katonai alakulatról beszélt bővebben. Az olasz fronton kialakult állóháború az ellenséges felek váltakozó sikereit hozták. Amikor az olasz csapatok elfoglalták a 22-es védőállást San Martinonál, a 39. gyalogezred feladata lett annak visszafoglalása. 1916. március 15-én 80 ember jelentkezett a feladat végrehajtására, élükön 15 gránátos katonával, akiket a hajúnánási Daróczi Ambrus vezetett. A sötétedést kihasználva sikeresen megtámadták a 22-es állást, ám ekkor Daróczi közelharcba keveredett egy olasz katonával, és az életét végül két bajtársa, Gyöngy György és Kelemen Imre mentette meg. Az este folyamán az olasz katonák megadták magukat. A magyar alakulatból a támadásban egy ember halt meg, míg az olaszok vesztesége 150-200 fő volt. A sikeres akció után a katonák kitüntetést és két hét pihenőt kaptak. Daróczi Ambrus a szabadság letöltése után repülőszolgálatra jelentkezett, és az orosz frontra vezényelték, ahol 1917-ben egy felderítő repülés során érte halálos találat.

A kerekasztal-beszélgetés negyedik előadója Pete László, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének docense volt. Előadásában a különböző állatok szerepét mutatta be az első világháborús hadszíntereken. A frontokra jellemző rossz életkörülmények miatt a katonáknak naponta meg kellett birkózniuk a különböző élősködőkkel. A lövészárokrendszerekben gyakran megjelentek a patkányok, amelyek ellen eleinte macskákkal próbáltak meg védekezni. Miután ezek alkalmatlannak bizonyultak a feladatra, inkább kistermetű kutyákra bízták a patkányirtást. A kutyákat nemcsak erre a célra használták, hanem őrzésre és üzenetek továbbítására is, ráadásul az első világháborúban még ún. kutyafogatot is igénybe vettek azokon a hegyvidéki részeken, ahol az öszvér sem tudott közlekedni. A mentőkutyák kiképzése is a Nagy Háborúhoz kapcsolódik. Kezdetben ugatással jelezték, ha sebesültet találtak, később pedig már arra is megtanították őket, hogy a sebesült valamilyen tárgyát elvegyék, és azt visszavigyék a táborba, azzal kérvén segítséget. A kábelfektető kutyák végezték a legveszélyesebb feladatot, mivel őket azokon a helyeken alkalmazták, ahol esetlegesen aknamező lehetett. Évszázadokon át a háborúk során a ló volt a legfontosabb állat közlekedési és harcászati szempontból a hadseregben. Az első világháború ebben változást hozott, miután a lövészárok-hadviselés korlátozta a lovasság alkalmazását, és az olasz hegyvidék sem volt alkalmas a lovakkal történő szállításra. Erre a feladatra megfelelőbb volt az öszvér, amit gyakran öszvér bajtársnak is neveztek. A négylábúak után a szárnyasok kerültek előtérbe, mivel az első világháború során a postagalamb volt hivatott az üzenetek szállítására. Gyorsabb volt, mint az üzenetet továbbító kutya, viszont csak egy irányba tudta kézbesíteni az üzenetet. Éppen emiatt mozgó galambházakat alkalmaztak a frontokon. A galambok feladatának megakadályozására sólymokat képeztek ki. A kanárik alkalmazása sem volt ismeretlen, ugyanis ezt a kistermetű madarat arra használták, hogy a lövészárkokba leeresztve észleljék a különféle mérgező gázokat.

Az előadások után a hallgatóság kérdéseket tehetett fel, amikre a felkért hozzászólók igyekeztek részletes választ adni. A DETHE „Töris Szakhét” elnevezésű programsorozatának sikerét az egyesület tagjainak szorgos munkája tette lehetővé.

A kiállításról készült képeket a lenti képre kattintva galériánkban tekinthetik meg az érdeklődők.

Ajánlott cikkeink:

 

1.      Amit a Titanic-ról tudni kell: Beszámoló egy belfasti kiállításról

2.      Ki volt Benito, mielőtt Mussolini lett?

3.      Középiskola és világháború – interjú Bihari Péterrel

4.      Két dudás egy csárdában – Történészek és régészek közös konferenciája

5.      I. világháborús emléknap – Tudományos konferencia – Beszámoló

Veres Tünde-Császár Ildikó

Ezt olvastad?

Október első hetének minden hétköznapjára jut egy tudományos program. Ajánlónkban ezúttal is helyet kaptak budapesti és vidéki rendezvények, köztük több