A Fehér királyné és a Kuzinok háborúja. Philippa Gregory sorozata történész szemmel

Mostani írásunkban a történelmi romantikus regények egyik koronázatlan királynőjének könyvsorozatát vesszük górcső alá. A Kuzinok háborúja címet viselő hexalógia a rózsák háborújának második felétől követi az eseményeket, egészen VIII. Henrik uralkodásának közepéig. Az egyes könyvek főhősei mind a korszakban jelentős szerepet játszó, vagy fontossá váló nők, akik a maguk eszközeivel próbálják meg alakítani a háború menetét.

A kronológiailag első könyvnek, A folyók asszonyának főszereplője Jacquetta of Luxembourg, aki előbb az angol királyi családba, majd a rózsák háborújának egyik váratlanul felemelkedő famíliájába, a Woodville családba házasodott be. (A névhasonlóság nem véletlen, lévén Luxemburgi Zsigmondnak a negyedfokú unokatestvére). A második könyv, a Vörös királyné Margaret Beaufort életét dolgozza fel, aki VII. Henrik királynak volt az édesanyja. A Fehér királyné tulajdonképpen az első könyvet folytatja, de immár Elizabeth Woodville, IV. Edward király feleségének szemszögéből. A következő, sorrendben negyedik, A királycsináló lánya címet viselő kötet Anna Neville sorsát követi, aki III. Richard felesége, valamint a rózsák háborújában jelentős szerepet játszó Richard Neville, Warwick grófjának a lánya volt. Az ötödik kötet, A fehér hercegnő ismét visszatér a korábban megismert leányági vonalhoz, és Elizabeth Yorknak, Elizabeth Woodville-nek és IV. Edward király lányának, valamint VII. Henrik feleségének a tolmácsolásában mutatja be a korai Tudor-korszakot. Az utolsó kötet, A király átka, Margaret Pole-nak, Salisbury grófnőjének az életéről szól, aki Elizabeth York unokatestvére volt.

A hat kötet történeti szempontból is meglehetősen változatos minőségű, és a szerző, talán az utóbbi időben ipari mennyiségben írt könyvei miatt, gyakran él az ismétlés eszközével. A siker mindenesetre itthon, Magyarországon is adott, sőt olyannyira, hogy a második, harmadik és negyedik kötet cselekményéből Fehér királyné címen tíz részes sorozat is készült, amelyet először a BBC mutatott be, majd a hiányosabb öltözetű jelenetekkel kiegészítve az Egyesült Államokban a Starz tévécsatorna is felvette műsorába.

Természetesen egy romantikus történelmi regénynek sohasem az a célja, hogy pótolja a tankönyveket, pláne a tudományos publikációkat. Mégis számtalan alkalommal, így a Kuzinok háborúja esetében is, a marketing fontos része, hogy történetileg hiteles alkotásokról van szó, és a szerzője is történész, vagy legalábbis a történelemmel foglalkozik. Nos, ez koránt sincs így, de ez önmagában nem von le semmit a regények vagy a sorozat élvezeti értékéből, pusztán érdemes odafigyelni, hogy amit látunk vagy olvasunk, az az egykori történésektől jelentősen különbözhetett.


Philippa Gregory

Kezdjük azzal, hogy a szerző valójában nem a korszakkal foglalkozó történész, mivel 18. századi irodalomból doktorált, bár végzett történelmi tanulmányokat is, és minden egyes műve végén felsorolja azokat a könyveket, amelyekből merítette a regényei hátteréül szolgáló információkat. (Ezek egyébként szintén elég vegyes képet mutatnak, a „hagyományos” és tudományosan elfogadott monográfiáktól kezdve a sikerlistáknak íródott bulvárosabb munkákig terjedő skálán minden megtalálható közöttük). Munkamódszere egy kicsit hasonló: a forgalomban lévő pletykák és teóriák közül gyakorlott kézzel választja ki a legérdekesebbnek tűnőket, amelyek egyúttal gyakran a legvalószerűtlenebbek is, és a karaktereit ezek köré a fontos pontok köré építi ki. Nem mellesleg szembetűnő, hogy a Lancaster-, és a Tudor-ház tagjai általában igen rosszul jönnek ki ezekből a történetekből, ellenben a Yorkokkal, így óhatatlanul azt gondolhatja az olvasó, hogy Philippa Gregory az utóbbiaknak szurkolt volna a rózsák háborújában.


Anjou Margit 

Már a Kuzinok háborúja legelső kötetében, A folyók asszonyában felismerhetjük ezt a vonását a műveinek, mivel tényként fogadja el azt, hogy Anjou Margit és VI. Henrik fia, Edward of  Lancaster, nem a királytól származik, mondván, hogy annak őrültsége miatt a házasság beteljesítésére alkalmatlan volt. Ezt kétségtelenül már a kortársak is pletykálták, ráadásul Anjou Margit a későbbi angol történetírók tolla nyomán egy meglehetősen antipatikus és hatalomvágyó személyiséggé vált. E tekintetben az írónő egy kicsit felmenti a királynét, bemutatva azokat a lehetséges momentumokat, amelyek odáig vezettek, hogy már a kortárs Angliában is az egyik legelutasítottabb királynévá vált.

Hasonló felmentésben részesül III. Richard is. A shakespeare-i ábrázolással szemben Richard végig a bátyja mellett hűségesen kitartó testvérként jelenik meg, aki részben önzetlen szándékból veszi el Anna Neville-t. Az viszont szinte csaknem teljes egészében fikció, hogy III. Richard a felesége halála után romantikus kapcsolatba bonyolódott Elizabeth of Yorkkal, az unokahúgával, és el akarta venni. Azért nem lehetünk biztosak benne, mert George Buck, egy I. Erzsébet uralkodása idején élő történész hivatkozik egy azóta elveszett levélre, amelyet a királynak, III. Richardnak címzett volna Elizabeth of York és amelyben szó esik erről a királyi szándékról, de más bizonyítékunk erre a kapcsolatra nincs. Sőt, árulkodó tény, hogy Anna Neville halála után III. Richard elküldte az udvartól Elizabethet, mert a portugál királyi házzal tárgyalt egy lehetséges házasságkötésről.


Cecily, Anne és Isabel Neville

Talán a történetek egyik legérdekesebb talánya a Towerben eltűnt hercegek és Perkin Warbeck esete, amelyet több könyvében, de leginkább A fehér hercegnőben dolgoz ki. V. Edward király és az öccse, Richard eltűnése. Miután III. Richard érvénytelennek minősíttette a bátyja házasságát Elizabeth Woodville-lel egy korábbi titkos esküvő miatt, a királynétól született két fiát törvénytelen gyermeknek nyilvánították, és a Towerbe zárták, ahol eltűntek. A sorsuk máig vitatott a történészek között, ahogy az is, hogy ki tervelte ki a valószínű halálukat. 1483 júliusában ugyanis sikertelenül próbálták kimenteni a hercegeket a Towerből, ezt követően azonban 1483 nyarának végétől kezdve nem látta őket senki. A legvalószínűbb, hogy III. Richard megölette a két herceget, de természetesen léteznek más teóriák is. 1674-ben a Tower felújítása közben egy ládában két kicsiny csontvázat találtak, amelyet befalaztak egy régi kamrába. Azonnal felmerült a gyanú, hogy a két eltűnt herceg csontvázáról van szó, és II. Károly király el is temettette a két csontvázat a Westminster apátságba. Későbbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a maradványok keverten tartalmaznak emberi és állati csontokat, és a két emberi csontváznak jelentős részei hiányoznak. Nemcsak ezt a leletet vélték a két herceg földi maradványainak, hanem az 1789-ben megtalált két csontvázat is. Ezek a windsori Szent György kápolnából kerültek elő, ahol IV. Edwardot és Elizabeth Woodville-t is eltemették, mégpedig egy kisebb kriptából, amely a királyi páréhoz csatlakozott. A kriptában két koporsó volt, amelyben két gyermek csontváza feküdt, a feliratok szerint Mary of Yorké, a 14 éves korban elhunyt hercegnőé, valamint Georgé, aki két éves korában halt meg. Csakhogy a két említett királyi gyermek temetkezése utóbb egy másik kriptából előkerültek, így nem kizárt, hogy a két előbb említett koporsóban a királyi hercegek nyugodtak.


Elizabeth Woodville és Richard Neville

Philippa Gregory a hercegek kérdésében számos utalást tesz arra, hogy a gyilkosságot Margaret Beaufort parancsára követték el, azért, hogy így üssék ki a lehetséges trónjelölteket VII. Henrik elől. Az érvelésnek természetesen az is a része, hogy III. Richardnak nem volt szüksége arra, hogy megölesse a két herceget, mivel addigra a koronázása már megtörtént. Ráadásul ő elfogadja azt a teóriát is, amely szerint a kisebbik hercegnek, Richardnak, sikerült megmenekülnie, mivel az anyja, Elizabeth Woodville nem volt annyira ostoba, hogy az idősebb fia után a fiatalabbat is III. Richard király kezére adja. A megoldást pedig Perkin Warbeck esete kínálta neki.

Perkin Warbeck egy igen sikeres szélhámos volt, aki Margaret of Yorkot, Burgundia hercegnéjét, I. Miksa német-római császárt és IV. Jakab skót királyt is meggyőzte arról, hogy ő IV. Edward király fia, és a Towerben csak egy hasonmása tűnt el. Perkin két alkalommal kísérelte meg VII. Henrikkel szemben megszerezni a trónt, de 1497-ben végül elfogták. Eleinte jól tartották, mert bevallotta, hogy valójában egy szélhámos, így a Tower helyett a királyi palotában élt szoros felügyelet alatt. Nem sokkal később azonban megpróbált elszökni, úgyhogy a Towerbe zárták, ahonnan szintén szökni próbált, így 1499-ben felakasztották. A fehér hercegnőben Philippa Gregory utalások tömkelegével próbálja alátámasztani Perkin Warbeck történetének a hitelességét, noha a főhősnőnek, Elizabeth of Yorknak, VII. Henrik feleségének egyszer sem adja a szájába az elismerést, hogy Perkin Warbeck az öccse volna.

Ennek okául pedig elsősorban a királyné félelmét jelöli meg, akit a férje és az anyósa rettegésben tartott volna. Noha a királyok és a királynék viszonyáról keveset tudunk, a rendelkezésünkre álló információk alapján VII. Henrik és Elizabeth of York kapcsolatáról egyáltalán nem az a kép bontakozik ki, amit az írónő sugallni akar, hogy ti. a király nem szerette a feleségét, és féltékenyen figyelte volna a lojalitását. Az esküvőjük késlekedésének sem az volt az oka, hogy a király biztos akart lenni majdani neje termékenységében, hanem az, hogy a pápai diszpenzációt nem kapták meg első körben. Miután a felesége meghalt, a források szerint Henrik igen sokáig gyászolt, és a királyné halála napján minden egyes évben költséges gyászmisét rendeztetett, ami szokatlan lépés volt az egyébként híresen fukar uralkodótól. Sokatmondó adat az is, hogy VII. Henriknek, más angol királyokkal szemben, nem volt szeretője, és nem tudunk arról sem, hogy a felesége halála után komolyan meg akart volna-e nősülni újra. A Philippa Gregorynál olvasható epizód, amely szerint a királynak megtetszett volna a menye, Aragóniai Katalin, aki ekkor Arthur hercegnek volt a felesége (majd az özvegye), minden alapot nélkülöz.


II. Richard, IV. Edward, George of York

Persze hosszasan lehetne sorolni még azokat a pontokat, amelyeket Philippa Gregory felhasznál, hogy színesebbé és érdekesebbé tegye a történeteit, (és ezzel párhuzamosan emberileg minél kevésbé szimpatikussá téve a Lancester-, és a Tudor-ház tagjait). Mégis talán ennyi is elég ahhoz, hogy kellő óvatossággal fogadjuk csak el a középkori Anglia történelmével kapcsolatos állításait.

A sorozat, amelynek eddig egy szezonja készült el, (bár forgatják a másodikat, amely The White Princess néven fut, és alighanem a hatodik kötet cselekményét fogja elmesélni nyolc részben), alapvetően jól őrizte meg a feldolgozott könyvek cselekményét, és kevés változtatást hajtott végre. Viszont bármilyen meglepően hangzik, de vizuálisan legalább annyira steril, mint Gregory művei. A főszereplők ragyogóan fehér fogsorai (amelyek hatását néhány közeli kamerakép is fokozza), a tisztára söpört utcák, a tiszta ruhák élesen elütnek attól a képtől, amely alapvetően a középkorról ismert. Több ruházaton egyébként zipzárak is megfigyelhetőek, bár azokat a 15. századi Angliában még nem ismerték. Az olyan apróbb technikai bakik, mint a házak oldalán fennmaradt alumínium ereszcsatornák, nem javítanak az összképen.

Bár a Rózsák háborújáról van szó, nagy csatajelenetet se várjon senki a sorozattól, mivel nem a Trónok harca költségvetésével rendelkezett a produkció. Ez egyébként kicsit rá is nyomja a bélyegét a Fehér királynéra, mivel a környezet is kissé steril lett és csak ritkán tűnik úgy, mintha valóban egy középkori környezetben járnánk, és nem egy színházban. Mondanom sem kell, hogy a sorozat nem hagyja ki a könyvek romantikus szálait, így akit ez kevésbé köt le, annak nem is ajánlom a megtekintését. A másik ok, ami miatt a történet kissé elnagyolt lesz, az az, hogy több mint két évtized eseményeit mutatja be, Edward és Elizabeth Woodville 1464-es találkozójától az 1485-ös bosworth-i csatáig. (Amely a sorozatban egy erdőben játszódik, pedig a valódi helyszín inkább egy mező volt). Éppen ezért a különböző hatalmi változásokra, vagy éppen a szereplők motivációjára igen kevés idő jut, vagy éppen semennyi, ami miatt az egyes karaktereket nem igen árnyalja a sorozat.

Ennek ellenére, vagy mindezek mellett, ha valaki egy romantikus történelmi könyvsorozatból forgatott sorozatra kíváncsi, a Fehér királyné alighanem jó választás, de érdemes szem előtt tartani, hogy amit látunk, az nem dokumentarista, hanem szórakoztatóipari igények szerint készült.

Kanyó Ferenc

Ezt olvastad?

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,
Támogasson minket