A Habsburgok magyar ágának kutatója – interjú Nánay Mihállyal

Oszd meg másokkal is:

Portré

Az óbudai Árpád Gimnázium történelem-földrajz szakos tanáraként dolgozik, doktoriját a Habsburgok magyar ágának történetéből írja, időnként személyesen konzultálva a család tagjaival. Nánay Mihállyal nemsokára megjelenő, Magyarrá lett Habsburgok című kötete kapcsán Illik Péter beszélgetett.

Újkor.hu: Abszolutóriumot szereztél az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskolájában, ugyanakkor nem a történettudományi kutatásból élsz, hanem középiskolában tanítasz. Hogyan alakult ez így és miként tudod összeegyeztetni ezt a „kétlaki” életet?

Nánay Mihály: Röviden úgy tudnék válaszolni, hogy szeretem ezt a kétlakiságot. Sok örömet ad és igazi hivatást jelent a gimnáziumi tanári pálya, amelynek során – színvonalas intézményekben tanítva – a tanár nem csak emberileg, de szakmailag is sokat fejlődhet. A történelmet újra és újra tanítva egyre újabb összefüggések tárulnak fel, vagy éppen egy-egy egyszerű kérdés irányítja rá a tanár figyelmét a számára korábban kevésbé ismert témákra. Ha pedig hozzá teszem, hogy a mai kétciklusú egyetemi bölcsészképzés BA színvonala a hírek szerint nem verdesi az egeket, akkor úgy gondolom, hogy egy budapesti elit gimnáziumban (Óbudai Árpád Gimnázium) tanítva, alkalmanként még jobb képességű diákokkal dolgozhatok, mint egy közepesebb színvonalú főiskola vagy egyetem oktatói. Talán jelzi ezt, hogy eddigi nem túl hosszú pályafutásom során – ugyan másik szakomon (földrajz) – már három diákom is volt az OKTV döntőjében és még számos versenyen értünk el kiemelkedő eredményeket. Talán mégis az a legnagyobb öröm, amikor egyes diákjaim saját szakjaimon tanulnak tovább, ami szintén több alkalommal előfordult már.

Ugyanakkor mindez a történeti kutatás, publikálás nélkül számomra féloldalas lenne. Tulajdonképpen nem tudtam és nem is akartam a két lehetőség között választani. Természetesen nem egyszerű így a „szakmával” foglalkozni, ugyanis az intézményes keretek a középiskolában nincsenek megteremtve a rendszeres és elmélyült kutatáshoz, így ebben az esetben kénytelen vagyok a szabadidőm rovására foglalkozni az éppen aktuális témával. Ha tehát a „kétlaki élet” összeegyeztetése a kérdés, akkor az komoly áldozatokkal, lemondással és adott esetben a munkatempóban kötött kompromisszumokkal jár. Viszont történészként így meglehetősen függetlenül dolgozhatok, hiszen tulajdonképpen csak a saját magam főnöke vagyok.

Történészként mi a fő kutatási területed, miért választottad ezt?

Amikor bekerültem az ELTE BTK-ra elsőéves történész hallgatóként, magától értetődőnek tartottam, hogy az ókorral fogok foglalkozni. És valóban, eleinte minden ebbe az irányba mutatott, megvolt a jeles ókor szigorlat (ami akkoriban elég nagy szó volt), valamint Hegyi W. György tanár úr szemináriumain volt alkalmam elmélyedni a köztársaságkori Róma közjogi visszásságaiban (leginkább is a senatus consultum ultimum működésében), és még a latin nyelvvizsgát is letettem.

Ezt az érdeklődést vágta keresztbe, amikor harmadéves koromban Kardos József professzor úr – aki azóta is témavezetőm – legitimizmus című szemináriumán kerestem egy témát és felrémlett, hogy régi középiskolámon keresztül korábban megismertem Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceget. Így megkérdeztem tőle, hogy az ő családjában van–e valamilyen érdekesség a legitimizmus kapcsán, és ő azonnal a nagyapját, József Ágost főherceget ajánlotta figyelmembe. Ezek után kicsit jobban beleástam magam a témába és kiderült számomra, hogy a történeti emlékezet szinte teljesen elfelejtette az ő személyét, így itt bőven lenne teendőm. Azóta tulajdonképpen adott a téma, József Ágost főherceg fordulatos politikai és katonai pályáját próbálom feldolgozni lépésről lépésre. Írtam már belőle egy OTDK dolgozatot, amelyet a maga kategóriájában I. helyre értékeltek 2010-ben, természetesen a szakdolgozatomat és néhány tanulmányt is publikáltam. József főhercegen keresztül pedig eljutottam a teljes magyar ághoz, amelyről szintén nem sok információ őrződött meg a magyar történeti köztudatban. Ha e szűkebb területen kívül tekintek, akkor pedig a 20. századi magyar történelem általánosabb kérdései is érdekelnek, ilyen témában tartottam már kurzust például a doktoranduszok által szervezett Pesti Bölcsész Akadémián is.

Már egészen fiatalon, egyetemista korodban közel kerültél a történettudomány határterületeihez. Miképpen?

Az oktatási és a tudományos terület mellett pár évig közel kerültem a múzeumokhoz is. Még egyetemista koromban kezdtem a tárlatvezetést a Terror Házában, ami nagyon jó iskola volt, mind szakmailag, mind pedig az előadói stílus kialakításában. Alkalmanként angolul is vezettem csoportokat, talán a legizgalmasabb alkalom az volt, amikor a dán trónörököst vezethettem körbe a múzeumban. Ezt a munkát azonban pár éve abbahagytam, hiszen már csak hétvégén tudtam csinálni, ami sem nekem, sem a múzeumnak nem volt már igazán megfelelő. Ennek ellenére a kapcsolat azóta is megmaradt, az Árpád Gimnázium érettségiző évfolyamait minden évben elviszem egy „VIP” tárlatvezetésre. Szintén érdekes alkalom volt, amikor egy önszerveződő társasággal II. János Pálról szervezetünk egy nagyszabású fotókiállítást – a pápa személyi fotósának képeiből – a VAM Design Centerben. A kiállításnak még egyetemistaként én lettem a kurátora és egyik főszervezője, ami nagyon izgalmas munka volt – bár fél évet csúsztak miatta egyetemi tanulmányaim. Volt alkalmam beletekinteni a projekt szakmai hátterébe – a pápa és a XX. századi egyháztörténet kérdéseiben elmélyedve – valamint a menedzsment területébe is. Büszkén mondhatom, hogy a kiállítás végül nagy érdeklődés mellett zajlott, amit nemcsak a látogatók több ezres létszáma bizonyít, hanem a jelentős médiaérdeklődés is, melynek keretében több TV csatornát és rádióadót is volt alkalmam körbevezetni, megismertetni a kiállítással, a megnyitó ünnepségen pedig Erdő Péter bíboros úr mellett a pápai nuncius és a lengyel nagykövet asszony is jelen volt.

Most van megjelenés előtt egy köteted, illetve készül a PhD dolgozatod. Miről szólnak ezek?

Az Unicus Műhely Kiadó jóvoltából valóban egy kis ismeretterjesztő kötetet adunk közre „Magyarrá lett Habsburgok” címmel a Habsburg-család magyar ágáról. A fent említettek szerint úgy éreztük, hogy ez az ág méltatlanul kevés figyelmet kapott korábban, pedig fontos szerepet játszottak főként a 19. századi magyar történelemben (gondoljunk itt akár a fél évszázadon át regnáló József nádorra, vagy fiára, az 1848-as forradalmat tevékenyen segítő István nádorra). Továbbá az egész uralkodócsalád megítélése kapcsán sem elhanyagolható, hogy volt egy olyan ága a dinasztiának, amely Magyarországon élt, sokat tett Magyarországért és azonosult is a magyar üggyel, sőt a 19. század végén már jogosan állítható, ahogy a címben is szerepel, hogy „magyarrá lettek”. Bízunk tehát benne, hogy kedvező fogadtatásra talál majd ez a kötet.

Ezzel párhuzamosan, ha nem is a tervezett, remélt tempóban, de írom a doktori dolgozatomat is, amely József Ágost főherceg pályának sarkalatos katonai és politikai kérdéseit dolgozza föl 1914 és 1944 között. Ehhez monumentális kiindulási alapot nyújt a főherceg hatezer oldalas világháborús naplója, amelyet még egészében senki sem dolgozott föl, valamint az eddig a Habsburg-család birtokában megőrzött, hihetetlenül kalandos módon fellelt későbbi, már nem kiadott, az asztalfióknak íródott, szintén több mint ezer oldalas napló, amely a Horthy-korszak és a II. világháború időszakának igen értékes forrása. Katalógus szinten csak a legfontosabb témák az I. világháborús katonai teljesítmény (a főherceg többek között Doberdó védelmét irányította), az őszirózsás forradalom idején játszott szerepe (mint homo regius, ő vezette a kormányalakítási tárgyalásokat 1918 októberében), tiszavirág életű 1919-es kormányzósága és általában az ellenforradalomban játszott szerepe, mely érdekes szempontból szemléli például Horthy tevékenységét is. Talán a leghangsúlyosabb témakör a közjogi kérdés, amely számtalan szempontból jelent meg a főherceg pályáján. Mindezek mellett érdekes megvizsgálni József Ágost népszerűségét és közéleti szerepét a két világháború között, továbbá a II. világháborúhoz közeledve egyedi módon tudósít naplója a közismert politikai események korabeli, retrospektivitástól megtisztított megítéléséről és fogadtatásáról.

Milyen hosszútávú kutatási terveid vannak?

Azt hiszem, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyen hangzatosan előre tervezzek. Inkább azt említeném, hogy milyen témákkal szeretnék a közeljövőben foglalkozni. Természetesen mindenekelőtt szeretném befejezni PhD dolgozatomat, amelyet, ha sikerül, kissé átdolgozva könyvként is megjelentetnék. Ezután mindenképpen közreadnám – természetesen kritikai módon – a fentebb említett két világháború közti naplót, amely számtalan érdekes részlettel árnyalhatja a korszakról kialakult véleményt. Ha mindezzel elkészülök, akkor már úgy gondolom, hogy nem lehetek elégedetlen, de még ezen felül is van jó néhány megvalósításra váró ötletem, csak a szükséges időt kellene mellérendelni.

Elhangzott már, hogy földrajz szakot is végeztél az ELTE-n, földrajzi témákban is publikálsz, illetve nagy utazó vagy. Zárásként beszélnél a legizgalmasabb élményekről?

Valóban másik szakom a földrajz, amellyel szintén nagy örömmel foglalkozom. Tulajdonképpen azt szoktam mondani, hogy egy történelem-földrajz szakos tanárnak egy-egy utazás inkább – jó értelemben vett – szakmai továbbképzés, semmint puszta nyaralás. Az elmúlt években valóban tervszerűen derítettem fel a Monarchia és Köztes-Európa tájait egészen a Baltikum és a Balkán eldugott szegleteiig, úgy, mint akár Bosznia, Albánia vagy a kalinyingrádi terület. Ez utóbbi régóta érdekelt, hiszen egy különös orosz exklávéként maradt ott a Balti-tenger csücskében, miután a Szovjetunió szétesett, sőt, korábban pedig Poroszország fővárosa volt (Königsberg), amelyből mára szinte semmi sem maradt a Vörös Hadsereg pusztításának köszönhetően. Így tehát valóban izgalmas hely volt, ahol nem sok turista jár, aminek megfelelően meglehetősen kalandos volt bejutni, éjszaka a határon másfél óráig tartott, mire meggyőztük az orosz határőröket, hogy tényleg turisták vagyunk. Az említettek mellett pedig, ha tehetem, távolabbi vidékekre is utazom, legyen az Irán, a Kaukázus, vagy éppen Kína. Ide is igen szerencsésen jutottam el, egészen véletlenül engem hívtak el a 2013-as kínai turisztikai fesztiválra, Hunan tartományba (többek között Mao szülőhelye), ahol tényleg egy nagyon különleges világot ismerhettünk meg, a hagyományok és futurizmus éles kontrasztjával. Az utazásaimról pedig rendszeresen a Földgömb című folyóirat hasábjain számolok be, alkalmanként saját fotókkal illusztrálva. Legutóbb épp az enyhülő iráni rendszerről jelent meg cikkem 2015. januárban.

Nánay Mihály Magyarrá lett Habsburgok című könyvének bemutatója március 24-én lesz. Részletek itt.

Nánay Mihály utazásai során készült képei megtekinthetők az alábbi galériában a fotóra kattintva.

Ezt olvastad?

Dobi István (Ószőny, 1898. december 31. – Budapest, 1968. november 24.) tevékeny szerepet játszott abban, hogy a Független Kisgazdapárt alárendelje
Támogasson minket