„A heraldika vezérfonala”, egy időtálló mű. Szerzőjére, báró Nyáry Albertre emlékezünk

Oszd meg másokkal is:

Portré

„Feladata fontosságától áthatva, egész odaadással fogott nehéz munkájához.” A feladat egy magyar nyelvű heraldikai kézikönyv volt, melynek elkészítését a Magyar Tudományos Akadémia 1881. december 25-i történettudományi osztályülése szabta Nyáry Albertre. Hogy miért ő kapta osztályrészül ezt a feladatot, jobban megértjük, ha megismerkedünk életútjával.

A Közép-Felvidéken birtokos nemesi Nyáry család történetét a középkorig visszavezethetjük. Nyári Antal a családi elvárásoknak megfelelően Selmecbányán, Pesten és Sárospatakon jogi és bölcsész tanulmányokat folytatott. Feleséget is jó hírű nemesi családból, a felsőkubinyi és nagyolaszi Kubinyi családból választott, nevezetesen Jozéfa kisasszonyt. Hont vármegye szolgabírójaként kezdte meg előremenetelét a hivatali ranglétrán. Még ezt a beosztását töltötte, mikor első fia, Nyáry Albert 1828. június 30-án megszületett. Óváry Lipót az 1886-os Századokban írt nekrológjában (Századok 1886. 86–87.) feltehetőleg elgépelésből származott a január 3-i dátum. Az ifjú Albert tehát a reformkor idején nevelkedett, 1835-től Hont vármegye alispánjának családjában, egy évvel később a család a bárói rangot is elnyerte. Apja nyomdokain haladva 1844-ben beiratkozott a Pesti Egyetemre, történeti és jogi tanulmányokat folytatott. Egyetemistaként az 1848-as márciusi forradalom nem hagyta érintetlen, csatlakozott a márciusi ifjakhoz, és a forradalom eseményeinek aktív résztvevője lett csakúgy, mint az azt követő szabadságharcnak is, kezdetben honvédként, majd hadnagyi és főhadnagyi rangban.

Világost követően az emigrálás mellett döntött, Itáliában Türr Istvánnal együtt a Magyar Légióban harcolt, többek között Giuseppe Garibaldi szabadságharcában. Kalandos életútja közben nem hanyagolta el a történettudományt sem, sőt emigrációjának köszönheti, hogy megismerkedett a tudományág olasz és francia művelőivel és azok tevékenységével. 1860-tól az észak-itáliai városok levéltárában végzett gyűjtőmunkát. Elsősorban Modenában és Torinóban gyűjtötte a középkori magyar művelődéstörténetre, diplomáciatörténetre vonatkozó forrásokat. Kutatásai során többek között bizonyítékokat keresett egy bizonyos Crouy Chanel Ágost francia herceg Árpád házi leszármazására is. Az ügy akkoriban nagy port vert fel. Nyáry több tanulmánnyal igyekezett alátámasztani a hercegnek a magyar királyi családdal való rokonságát, így támasztva alá annak igényét a magyar trónra. Itáliai tartózkodásáról Óváry Lipót „Nyáry Albert emlékezete” című cikkében (Századok 1886. 490–500.) részletesen olvashat az érdeklődő.

Munkájának eredményeként olyan addig ismeretlen forrásokat ismertetett meg a magyar történettudománnyal, amelyek nagyban hozzájárultak elsősorban a késő középkori magyar történelem jobb megértéséhez. Akadémiai székfoglalóját is egy ilyen forrás ismertetéséből tartotta 1873. november 10-én „A modenai Hyppolit-codexek. V-VI. fejezet. Hyppolit udvartartása. Magyarország erkölcsi és műveltségi viszonyai a XV. század utolsó s a XVI. század első negyedében” címmel. Ezt megelőzően több tanulmányt is jelentetett meg a témáról a Századok hasábjain 1870 és 1872-ben, majd 1874-ben is. Munkájának eredményeként a történelemtudomány akkori állásához mérten összeállította az egri püspökség és az esztergomi érsekség 15. század végi gazdasági és művelődéstörténeti viszonyait. Igaz, munkáját azóta finomították többek között Fügedi Erik és Draskóczy István is, de a források fontosságát bizonyítja, hogy előbb Armando Nuzzo, jelenleg pedig Domokos György vezetésével „XIV-XVI századi magyar történelmi és irodalmi források Olaszország levéltáraiban és könyvtáraiban” címen OTKA kutatócsoport dolgozik az anyag minél teljesebb feltárásán. Forráskiadásai között mindenképpen meg kell említenünk még a Nagy Ivánnal együtt sajtó alá rendezett négykötetes forrásgyűjteményt, melynek kötetei 1875 és 1878 között jelentek meg, és ami a „Magyar diplomácziai emlékek Mátyás király korából 1458-1490” címet viselte. A forráskiadvány teljes terjedelmében elérhető a Középkori Magyarország Digitális Könyvtárában.

Akadémiai székfoglalóját azonban csak azután tarthatta meg, miután a kiegyezés hatására a politikai és a tudományos légkör is enyhült és hazatérhetett. Azon kevesek egyike volt, akik folytattak történeti tanulmányokat, és mélyreható levéltári kutatásokat is végzett, ezért meghatározó egyénisége volt mind a Magyar Történelmi Társulat megalakulásának, mind pedig a Századok folyóirat elindításának. Külföldi levéltári és forrásfeltáró munkája eredményeként diplomáciai ismeretei kimagaslóak voltak. Figyelmét éppen ezért a forráskiadás és kisebb elemző cikkek megírása mellett a segédtudományok felé fordította. A Milánói Tudományos és Irodalmi Akadémia, az Olasz Heraldikai Társaság és a Francia Címertani és Pecséttani Társaság tagjaként megfelelő rálátása volt a magyar történettudomány hiányosságaira.

1867-től kezdve a magyar történettudomány több jeles képviselője munkájának köszönhetően rohamléptekben közelítette meg, érte el, majd kis túlzással meg is haladta a még születőben lévő európai történettudomány szintjét. Az egyik olyan szintézis, mely egy segédtudomány termőtalaját biztosította a későbbi növekedéshez, Nyáry Albert 1886-ban posztumusz kiadott A heraldika vezérfonala” c. munkája volt. A Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében ma már online is olvasható. A mű elkészítését tehát 1882-ben kezdte, a munka egyik állomásaként említhető meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1883. február 25-i megalapítása, alapítóként Nyáry is a választmány tagja lett. A Társaság útjára indította a Turul című folyóiratot, melynek szerkesztője Fejérpataky László mellett Nyáry lett, az első számokban rendszeresen jelentetett meg tanulmányokat. A mű már 1885-ben elkészült, a szerző a javításokat végezte, betegsége ellenére igyekezett a legpontosabb formába hozni a kéziratot. Óváry Lipót szavaival élve eme munka közben „vette ki a halál kezéből a tollat” 1886. január 1-én.

A heraldika vezérfonala egy újabb kiadása.

Forrás: moly.hu

A kötet még halálának évében megjelent bátyja, a régész és barlangász Nyáry Jenő előszavával. Ismertetése sem váratott magára, a következő évben a Századok 1887. évi 3. számában Beliczay Jónás írt részletes recenziót (Századok 1887. 255–260). A mű fontosságát, hiánypótló jellegét természetesen ő is kiemelte, mindamellett javításokat és észrevételeket is hozzáfűzött Nyáry írásához. Utolsó bekezdésében azonban kiemeli a mű talán legfontosabb állítását, miszerint a középkori magyar heraldika igenis rendelkezett sajátos vonásokkal és tárgyalása nem fűzhető fel olyan vezérfonalra, amelyet más országokban fontak. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek ellenére nem lehet a külföldi (német, francia, olasz) szerzők munkáinak eredményét figyelmen kívül hagyni a témakörrel való foglalkozás során. Ez a megállapítás a kötetnek a benne szereplő fogalommagyarázatok, és azok heraldikai példákkal való magyarázata mellett talán a legfontosabb, máig ható hozadéka.

Mivel a kötet közel 130 éves, ezért nem csoda, hogy a legújabb kutatások jó néhány állítását cáfolták, vagy helyesbítették, de heraldikai vezérfonal szerepét ma is betölti, a témában születő értekezések historiográfiai áttekintésében örök helye van.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

Csaknem száz évvel ezelőtt, 1926-ban örvendetes hírről számolt be Áldásy Antal a Turul folyóirat hasábjain: Bevilaqua Béla, az Országos Hadimúzeum
Támogasson minket