A hét bádoghordó – Az első magyar sorozatgyilkos nyomában

1916 májusában már hónapok óta dörögtek a fegyverek Verdunnél, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fővárosának, Budapestnek a szomszédságában egy sorozatgyilkos borzalmas tetteinek nyomára bukkantak. A cinkotai bűntett körüli nyomozás a boldog békeidők egyik legjobban dokumentált esete – mégis számos kérdést vet fel napjainkig.

A borzalmas felfedezés

Cinkota a korszakban ott kezdődött, ahol ma a Kerepesi út végződik. Ennek az álmos kis településnek a lakói nap mint nap villamoson jártak be Budapestre, mert ott volt a munkájuk, a hivataluk, a gyáruk vagy a műhelyük – de a fővárosba jártak a fiatal lányok és fiúk is iskolába. Cinkotának egyetlen csendőre volt akkoriban, és noha lett volna fedezete akár tizenöt-húszra is, nem volt alkalmas ember a feladat betöltésére a háború miatt, s persze 1916 tavaszáig nem is nagyon látták szükségét nagyobb rendvédelmi erő fenntartásának. 1916. május 6-án azonban Cinkota neve egy csapásra ismertté vált az ország számára, hiszen a magyar kriminalisztika történetének legkegyetlenebb és legborzalmasabb bűncselekményeinek egyikét követték el a Kossuth Lajos utca 40-es számú házában.

Az esetre akkor derült fény, amikor az esti órában Kressinszki Márton (aki egyébiránt Budapesten a Losonci utca 17. számú házban lakott) kiment Cinkotára, hogy a tulajdonában lévő ingatlannak kicsit utánanézzen. A ház udvarában volt ugyanis egy lakás, amelynek bérlője jócskán elmaradt a lakbér fizetésével, ezért május elején Kressinszki felszólította, hogy hagyja el az ingatlant, és lehetőleg minél előbb vigye magával az ott lévő bútorokat.

Kressinszki felkereste a házban gyógyszerészként dolgozó régi barátját, Takács Istvánt, hogy tőle kérjen tanácsot az anyagbeszerzéssel kapcsolatban. Az illető azt mondta neki, hogy az üresen álló lakásban egy Kiss Béla nevű bádogos lakott, aki rögtön a háború kitörésekor hadba vonult. A bádogos műhelye mellett állt egy nagyobb méretű fáskamra, amelyben a gyógyszerész régebben nagyobb mennyiségű nádat látott – az pedig jól jött volna Kressinszki Mártonnak a vakoláshoz és a tetőjavítási munkálatokhoz. Miután bementek a bádogos árván maradt műhelyébe és kinyitották a kamrát, nád helyett „hét egymásra fektetett és koporsóhoz hasonló, beólmozott bádogládát találtak”.

„Barátságtalan és elhanyagolt hely volt ez a kamra; látszott, hogy évek óta nem járt benne senki. Padlatán kinőtt a fű. Három piszkos láda, hasznavehetetlen lim-lom hevert mindenfelé, ott volt a nád is, amelyet a gyógyszerész észrevett és a sarokban szabadon feküdt három darab feltűnően nagy, abroncsos és forrasztott bádoghordó, olyasforma, mint a minőben a petróleumot szállítják, csak valamivel nagyobb. Egy ládában, gyaluforgács között feküdt a negyedik ilyen hordó, a forgács egy része ki volt szórva a földre.”

Kressinszki meg akarta tudni, hogy mi van a hordókban, mert arra gondolt, hogy a volt bérlője esetleg benzint vagy valami egyéb hasznos anyagot tartott benne, amelyet a hiány miatt jól lehetett volna értékesíteni. Mivel sem ő, sem Takács nem tudta lefeszíteni a hordó tetejét, ezért mesterembert hívatott.

Amint a fejsze fölhasította a bádoghordó ólommal légmentesen elzárt tetejét, rettenetes bűz áradt, rögtön fölismerhető volt a hulla jellegzetes szaga. A bádogtető lefejtése után egy zsák tűnt elő. Kihúzták a hengerből. A zsákban bevarrva egy női holttestet találtak. A nyak tájékán halvány fojtogatás nyomait lehetett felismerni, természetesen bizonytalanul, mert a holttest már oszlásnak indult.” – adta hírül az egykorú krónikás.

A rémületből és megdöbbenésből a gyógyszerész tért magához először – közölte a másik két férfival, hogy ő már látott ilyen hordókat, mégpedig az udvaron, néhány lépésnyire a fáskamrától, a disznóól falának támasztva. Amikor találtak még három bádoghordót, amelyeknek teteje szintén le volt zárva, azonnal értesítették a rendőrséget. A kiérkező főjegyző, Kuszka Gyula megparancsolta az egyik rendőrnek, hogy üssön léket valamennyi hordó oldalán. A rendőr megtette, és „valamennyi nyíláson ugyanaz a sötét, véres nedv szivárgott ki.”

Egy pontosan rekonstruálható helyszínelés

Másnap a törvényszéki orvosszakértők felnyitották a bádogtartályokat, és összesen hét női holttestet találtak, amelyek közül ötön már aznap estig el is végezték a boncolást. Mivel a borzalmas tömeggyilkosság híre gyorsan elterjedt, hamarosan meg is jelentek az eltűnt nők hozzátartozói gyászruhába öltözve, azért, hogy azonosítsák a holttesteket a cinkotai temető halottasházában. A jelenlévők szerint gyomorforgató volt a látvány, a szag mindvégig elviselhetetlen maradt. „Az orvostanárok azt mondották, hogy ez már nem is hullaszag, hanem valami ismeretlen, penetráns bűz.”

A hordókat egytől hétig római számokkal jelölték meg, majd egyesével vizsgálni kezdték a holttesteket. Az I-es számmal jelölt hordóban egy zsákba varrt, guggoló állapotban levő női holttestet találtak, akinek a nyakán háromszor-négyszer átcsavartak egy zsineget. A szájába egy zsebkendő volt tömve, a lábán gombos cipő. Jakubek Jánosné, özv. Zsemle Istvánné és Koritár Lajos határozottan felismerte benne Varga Katit, egy cinkotai vendéglős két éve eltűnt szakácsnőjét.

„Egy napon ez a Varga Katalin, akiről köztudomású volt Cinkotán, hogy állandóan magánál hordja 500 korona megtakarított pénzét, nyomtalanul eltűnt. Most Jakubek Jánosné azt mondja, hogy három évvel ezelőtt Kiss Béla szekrényében meglátta Varga Katalin pepita fejkendőjét és nagy sárga berlinerkendőjét. Megkérdezte Kiss Bélát, hogyhogy kerülnek ezek ide, tán kinn hált a Kati? –Igen, itt aludt, felelte a bádogos, mert lekéste a villamost. Különben mi köze hozzá, ne érdeklődjék az én dolgaim felől, én se kérdezem magát. – Másnap a két kendő már nem volt ott a kasztniban.”

Varga Kati 1914 januárjában tűnt el. A II. számú hordóban Peschadik Júlia nyugodott. Kis Béla éveken keresztül élt együtt egy nővel a Kossuth Lajos utca 40. számú ház alatt, akitől két gyermeke is született a cinkotai asszonyirtónak. Kiss Béla 1905-1906 körül ismerkedett meg élettársával, amikor a lány a Rottenbiller utca 29. számú házban volt szakácsnő. A lány kiköltözött Cinkotára, a két gyermeket pedig rábízta a Fehér Keresztre. Gyakran írt leveleket a gyermekeit nevelő Csaplár Gábornénak, amelyekben panaszkodott a rossz soráról, és arról, hogy Kiss Béla meg akar szabadulni tőle, és folyamatosan rettenetes szenvedéseknek teszi ki. Az egyik levélben azt írta Csaplárnénak: „Krisztus urunk szenvedése csak annyival volt nagyobb, hogy őt megfeszítették.” Később a levelek elmaradtak, és egy alkalommal Csaplárné egy ládát kapott Juliska ruháival és fehérneműjével. A kísérő levélben, amely nem Juliska kézírását tartalmazta, az volt írva, hogy elhagyta Kisst, és Amerikába költözött. Csaplárné felkereste a házat Cinkotán, de nem találta otthon a férfit, egy barna hajú nő viszont kidobta a lakásból, majd hozzátette, hogy „Julcsa nagyon rosszul viselkedett, Kiss adott neki 500 korona végkielégítést, és elküldte Amerikába.” 1909-ben az Aranka nevű kislány Csaplárnénál halt meg betegségben, Ilonka pedig a pozsonyi menhely lakója volt az események idején. A II. számú hordóban rejlő holttest mellett talált ruhadarabokban, például egy vöröses színű blúzban egyértelműen felismerték Peschadik Juliska holmiját. Az alsószoknyát Kardos Jánosné ismerte fel, abban vitte a gyermekeit Juliska a keresztelésre. Amikor megmutatták nekik a holttesteket, zokogva ismertek rá a nőre.

A III. számú hordóban ismét egy ruhátlan holttest volt, a tetem fölött a ruhája: két pár (!) cipő, harisnyák, ingek és egy kötény, R.V. 2. monogrammal

A IV-es számú hordóban egy elegáns ruhába öltözött nő holttestére bukkantak, ruházata sötét kosztümből, gombos cipőből és jobbfajta fűzőből állt. A gyilkos rézgáliccal öntötte le a holttestet, ezért annak személyazonossága soha nem tisztázódott megnyugtatóan. Fekete Gáborné fülöpszállási asszony Eszter nevű lánya ismertségben volt a cinkotai bádogossal, mígnem egy nap váratlanul és megmagyarázhatatlanul el nem tűnt. Valószínűnek látszott, hogy a bádoghordók egyike Fekete Eszter holttestét rejti – vagy a IV. számú, vagy a VII. számú, a melyeket eddig senki sem ismert fel. Május 15-én megmutatták a holtesteken és a hengerekben talált ruhákat az anyának, aki a IV. számú hordóban talált dohánybarna színű szoknyában felismerte lánya tulajdonát. A Kiss Béla levelezésében talált egyik levélben is felismerte a lánya írását.

A gyilkos már az első áldozatnál lebukhatott volna

Az V-ös számú hordóban lévő nő személyazonosságát teljes bizonyossággal megállapították: A holttestben Szöllősy Gáspárné – egy kelenföldi cipészmester felesége – tizenkét esztendővel korábban eltűnt nővérét, a Bristol-szálloda volt szakácsnőjét vélte felfedezni. A könnyeivel küszködő rokon elmondta, hogy Tóth Margit apróhirdetés útján ismerkedett meg Kiss Bélával, aki 3000 korona készpénzt csalt ki tőle. Egy másik hordóban további tárgyakat találtak, amelyeket a tanú szintén az áldozathoz kapcsolt. A lány a vallomás szerint 1400 korona készpénzt, egy kosár ruhát és néhány ékszert vitt eltűnése napján cinkotai vőlegényéhez, odahaza pedig azt mondta, hogy egy napon belül visszatér Budapestre. Két nap hiábavaló várakozás után az egyik barátnője kiment Cinkotára Kiss Bélához, ahol a férfi azt mondta neki: „Az éjszaka összezördültünk. Menyasszonyom elutazott.”

 Tóth Margit a cinkotai asszonyirtó vámpír egyik legelső áldozata lehetett – a holttest állapotából ítélve. A férfi talán azért ölte meg, mert már tárgyalásra idézték abban a csalási perben, amelyet Tóth Margit indított ellene. Erről nyújt felvilágosítást Tóth Margit 1905 őszén a budapesti törvényszéken 55209/fk. 1905. szám alatt iktatott feljelentése Kiss Béla ellen. Azt panaszolta el ebben, hogy egy Kenyérmező utcai bádogosmester (Kiss akkor még ott dolgozott) 900 koronát csalt ki tőle, de ebből az ügyből sosem lett tárgyalás. 1906 áprilisában kihívta őt Cinkotára, a lány április 8-án járt is ott, de soha többé nem látták, mert aznap megfojtotta. A rendőrség 30649/1906. II. szám alatt 1906. szeptember 10-én átküldte a nyomozási iratokat a budapesti ügyészséghez, az ügyészség pedig a következő határozattal „örvendeztette meg” Kiss Bélát: „A budapesti kir. Ügyészségtől. 40702/K. ü. 1906. sz. Értesítem, hogy Tóth Margit volt budapesti lakosnak ön ellen csalás bűntette címén tett feljelentése tárgyában a nyomozást megszüntetem. P.H. Dr. Geszti s.k.”  Az anya Tóth Margit eltűnését bejelentette a rendőrségen, és Kiss Béla le is bukott volna, ha az 1906 májusában a főkapitányság özv. Tóth Istvánnéval felvett 26766/1906. fk. II. szám alatt iktatott jegyzőkönyvet egyesítik a csalás ügyében ott lévő iratokkal, az anya ugyanis nem csupán megnevezte, de erősen gyanúsította is Kiss Bélát a bejelentés során!

Médiaszenzáció

Már az első öt holttest boncolásakor megállapították, hogy azokat Kiss Béla valószínűleg alvás közben fojtotta meg, úgy, hogy hurkot dobott a nyakukra, és azt többször körülcsavarta. Erre vallott az, hogy több hullát alvóhelyzetben találtak meg, a karok a fej alá támasztva voltak megmerevedve. Az orvosok azonban nem tudták megállapítani, hogy mikor követték el ezeket a gyilkosságokat, de gyanítani lehetett, hogy némelyik hulla már több éve volt bádoghordóba rejtve.

A gyilkosság hírére rengetegen mentek Cinkotára: sokan egyszerűen csak a kíváncsiságuktól vezérelve, mások viszont régen eltűnt hozzátartozóikat akarták azonosítani, hogy végre megnyugtassák lelküket. Hamar híre ment annak a találgatásnak, hogy a cinkotai rém talán sokkal több nőt segített át a másvilágra, mint amiről eddig bizonyságot szereztek a nyomozók. A községházán Balla Gyöngyike, egy élelmiszerárus lánya például elmondta, hogy négy esztendővel korábban, amikor az Erzsébet királyné úton vendéglőjük volt, megjelent ott egy ember, aki gépésznek mondta magát, és hevesen elkezdte csapni a szelet a húgának, Ilonának. A férfi többször is elment hozzájuk, mert a leányt rá akarta beszélni, hogy szökjék vele Amerikába. Balla Ilonának volt néhány száz korona megtakarított pénze, s amikor az összeget kivette a takarékpénztárból, a nővére felelősségre vonta. Ilona nem akarta megmondani, mit akar kezdeni a pénzzel, s néhány nap múlva, 1912. március 12-én örökre elment hazulról, búcsúlevelet hagyva maga mögött, amelyben közölte, hogy jó ideig nem fogják őt látni, ezért ne is keressék. Mikor Kiss Béla arcképe megjelent egy reggeli újságban, Balla Gyöngyike felismerte a képen azt az állítólagos gépészt, aki annak idején a húgát mindenáron Amerikába akarta vinni. Akkor tudatosult benne a felismerés, hogy tényleg nem fogja látni többé az életben. Mivel egyetlen holttest vagy ruhadarab sem vezette őt Ilona nyomára, így valószínűsíthető, hogy egyike volt Kiss azon áldozatainak, akiket a rendőrség sosem talált meg.

Trófeagyűjtemény 174 házassági ajánlattal

A nyomozók munkáját némileg megkönnyítette, hogy bevonulása előtt Kiss Béla egy lepecsételt csomagot adott át Jakubeknénak, és arra kérte, hogy amennyiben halálhíréről értesülne, haladéktalanul vigye el azt a községházára, és ott bontsák fel. Amikor a sorozatgyilkosság kitudódása után a nyomozók megvizsgálták, egy képeslevelezőlap-albumot találtak a mélyén, melyben több száz levelezőlap volt, néhány erotikus kép társaságában, s azt is konstatálták, hogy Kissnek összesen 174 nő tett házassági ajánlatot.

„Az írás a legtöbbön nagyon rossz, ákombákomszerű, helyesírási hibákkal tele, de vannak olyanok is, amelyeken az írás egészen intelligens. Német lapok is vannak és más külföldiek, sőt olyan is, amely Amerikából jött. Valamennyi szerelemről szól. Érdekes, hogy Kiss Béla csaknem naponta nem is egy, hanem több levelet kapott, valószínű, hogy egészen üzletszerűen folytatta a szerelmi levelezést.”

Dr. Nagy Károly detektívfőnök és Sárközi Sándor detektív egy délutánon keresztül vizsgálták a leveleket. Rögtön meglátszott, hogy az albumba eleve egy bizonyos rendszer szerint vannak elrendezve, de persze mindegyik ugyanarról szólt: szerelemről, találkákról és házassági tervekről:

„Kedves Béla! Szerencsésen hazaérkeztem. Semmi bajom, hála Istennek, nem történt. Csak nagyon üres minden, ha kimegyek az utcára, vagy akárhová megyek, nem látom önt, drága Babám. Olyan nehéz visszagondolni Mátyásföldre, úgy fáj a szívem. Bocsásson meg, hogy ilyen csúnyán írok, de a könyektől (sic!) nem látok. Úgy fáj a szívem, hogy olyan messze vagyunk egymástól. De talán már nem tart sokáig. Róza.”

„Kedves Kiss úr! Becses sorait megkaptam, amelyek engem nagyon lesújtottak. Vártam önt és ön helyett egy nehéz levelet kaptam. De milyen nehéz levelet. Látja, édes Kiss úr, ilyen egy szegény leánynak a sorsa, lehet bármilyen tisztességes, ha szegény. Nagyon köszönöm, hogy levelében tudatta, hogy nem szeret, mert nem szerettem volna, ha ezen meglepetés máshol talált volna, mint itthon, mert itthon legalább kisírtam magam. Édesanyám megmondta, hogy járok, hogy akit én szeretni fogok, az majd engem kikosaraz. Tisztelettel: a bánatos kis cigány.”

Itt annyi megjegyzést érdemes tenni, hogy a lány minden bizonnyal túl szegénynek bizonyult, ezért aztán nem is foglalkozott vele Kiss. Magyarország első sorozatgyilkosának ravaszságát jól mutatja óvatossága: sosem állt szóba olyan nőkkel, akiknek a közelében éltek közeli rokonai.

„Budapest, április 2. Kedves nővérem és sógorom! Nagyon sajnálom, hogy nem búcsúztam el tőletek. Engem ne keressetek, mert én elutaztam, címemet majd küldöm aztán. Itt küldök tíz forintot. Ami holmi ott van, ha szükség lesz rá, írok, vagy jövök érte. Többet engem ne keressetek. Ne törődjetek velem. Ámen!”

Ez utóbbi egy lezárt borítékban, volt, amelyet a detektív a főjegyző tanúskodása mellett bontott fel. Kiss Béla talán azt ígérte áldozatainak, hogy Amerikába viszi őket. Pénzt nem találtak a levélben, és Kiss nem is adta fel soha. Hogy miért, az rejtély maradt – de azért a módszerre tudunk belőle következtetni. A detektívek kiválasztottak 23 levelet, amelyeket a nyomozás szempontjából fontosnak tartottak, s máris készen volt egy névsor, amelyet össze lehetett vetni az eltűntek nyilvántartásában szereplő nevekkel. A korabeli sajtó pedzegette azt a kérdést, hogy talán Kissnek jóval több áldozata lehetett, mint ahányat a fáskamrájában megtaláltak, de mindez csak feltételezés maradt, mert a holttesteket sosem találták meg, s így nem kerülhetett pont az ügy végére soha.

Az első magyar sorozatgyilkos és utóélete

A cinkotai asszonyirtót Kiss Bélának hívják, 1905 közepén váltott iparigazolványt a cinkotai községházán, de csak ennek az évnek végén költözött ki oda Budapestről, a Kenyérmező utca 41. számú házból, ahol addig is bádogos- és szerelőüzlete volt. Fiatal korában a Peterdi utca 1. számú házban, özv. Findra Mihályné bádogosműhelyében iparoskodott, míg később önállósította magát. Szerény, csöndes fiatalembernek ismerték. Ekkorra már tizenegy esztendeje, hogy Cinkotán a Kossuth Lajos utca 40. számú házban volt a lakása, melyet bevonulása után átadott a takarítónőjének, Jakubek Jánosnénak, aki május elsejéig ott lakott. Kiss Béla lakása az udvar hátulsó részén egy szobából és egy kamrából állt, a bádogosműhely a konyhában volt berendezve. A műhelynek volt egy másik ajtaja, amely a kerti részre vezetett. Érdekes, hogy a lakását napközben is zárva tartotta, és ha valaki be akart jutni hozzá, hogy megrendeléseket tegyen nála, Kiss csak hosszas kopogtatásra nyitott ajtót. A lakószoba nem volt jól berendezve, mindössze néhány ócska bútordarab volt benne. Ám a lakás mégis valóságos búcsújáróhelye volt a nőknek. Kiss ugyanis állandóan apróhirdetéseket tett közzé a lapokban, amelyekben némi készpénzzel rendelkező asszonyokat keresett hitestársul.


Kiss Béla. Forrás: Wikipedia.hu

Óvatossága és a nyomozási rendszer hibái miatt évekig nem bukott le. A felelősség kérdését már a korabeli sajtó is felvetette:

„Vádak hangzottak el, amiért megtörténhetik, hogy egy gonosztevő tíz éven át nyugodtan, csaknem sportszerűen űzheti az asszonyirtást, hogy senkinek föl nem tűntek a cinkotai vámpír eltűnt menyasszonyai, hogy a rendőrség nyomozása íme számtalan esetben nem tudta kideríteni, hová lettek az eltűntek, hiszen ha lelkiismeretesen és kötelességszerűen becsületes munka lett volna a kutatás, a bádoghengerek titka már esztendők előtt kiderül, ennek folytán természetesen az áldozatok száma sem szaporodhatott volna ennyire. Vádak hangzottak el, amiért az államrendőrség illetékes osztálya mindössze nyolc – a háborúban csak három – és megrokkant detektívjét foglalkoztatja csak az eltűntek kutatásával. (…) Az eltűnt-kérdés mai rendszere (…) teljes reorganizációra szorul, egészen új és nagyarányú reformok, országos reformok azok, amelyek a kérdés elvárható javulását biztosítják.”

Ugyanitt írtak arról is, hogy az elmúlt tíz év statisztikája alapján az eltűntek nyolcvanöt százaléka került csak meg, s ezek nagy része nem a nyomozás eredményeként. A fővárosban az eltűntek száma meghaladta a négyezret. 1914-es évben a budapesti rendőrségen eltűntként bejelentett 3100 egyén közül 1301 volt férfi, 966 volt nő, 833 pedig 14 éven aluli gyermek. Az eltűntek közül az év utolsó napjáig megkerült, illetve a rendőrség kinyomozott 2648 eltűntet, nyoma veszett tehát, illetőleg nem került meg 452 egyén. Eltűnt személy esetén a következő ügymenet történt: az eltűntről akta készült, az eltűnt neve bekerült a Bűnügyi Értesítőbe, s a Belügyminisztérium által kiadott Rendeleti Közlönybe. Az aktával tizennégy napig nem történt semmi, ha ezután sem kerültek elő a keresett személyek, az erre szakosodott három (!) detektív kezdett el velük foglalkozni. Naponta 20 (!!!) eltűnt kapcsán végeztek nyomozást. A lap hasábjain megoldási javaslattal is előálltak: Országos Eltűnt Nyilvántartás megszervezése, egy központi hatóság létesítése.

Sokáig kérdéses volt, hogy Kiss Bélával mi történt a háborúban. A korabeli Vöröskereszt Egylet hivatalos értesítése szerint a gyilkos 1915. február 5-én tífuszban halt meg egy valjevói szerb táborban. Ennek ellentmondanak azok a pletykák, amelyek az első magyar sorozatgyilkos körül keringtek. Egy férfi, aki a francia idegenlégióban szolgált, egy különösen kegyetlen őrmesterben felismerni vélte Kisst. Hazáján kívül igen ismert személyiség ma is: „Csók” Bélaként regény- és képregények ihletője lett, Jayy Stephens Álomország című művében például a gonosz varázsló karakterét mintázta róla, egy finnországi metálbandát is megihletett, akiknek „Monster of Cinkota” című számuk éppen a „mi Bélánkról” szól. „Tiszta alkoholt kapsz édesem” – szól a refrén, nem épp a leghízelgőbb, sőt inkább morbid módon gyarapítva tovább hazánk hírnevét. Néhány éve a népszerű amerikai sorozat, a Dexter című krimi és horror elemeket ötvöző produkció elevenítette fel a hírhedt történetet. Az ötödik évadban a „főhős”, aki maga is sorozatgyilkos, olyan bűnelkövető(k) nyomába ered, aki(k) áldozataikat hordókban rejtették el.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket