A héten terítéken a könyvek – Könyvbemutatók országszerte

2014. november harmadik hete könyvbemutatókban gazdag, amire mi is szeretnék felhívni a történettudomány iránt érdeklődők figyelmét. A történész ugyanis nem csak konferenciákon ad elő – bár Országjáró rovatunk legtöbb írása erről számolt be – hanem kutatásaiból rövidebb hosszabb írásban olvasható eredmények születnek. Ezért mai cikkünkben néhány könyvbemutatóról adunk hírt, ahol nem csak a könyv méltatását/kritikáját lehet meghallgatni, de író-olvasó találkozónak is teret enged.

Wilhelm von Humboldt, a berlini egyetem egyik alapítója és névadója szerint az egyetemi oktatásnak szervesen kapcsolódnia kell a kutatáshoz. Csak az lehet jó professzor, aki jó kutató is, s kutatásaiba legtehetségesebb diákjait – a jövő tudósait – is bevonja. Az egyetemi oktatás és kutatás összetartozásáról megfogalmazott humboldti elvek azonban ma is érvényesek. Ez a helytálló tartalmi idézet olvasható az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskola honlapján. A „humboldti elvektől” vezérelve indították útnak 2011-ben két könyvsorozatukat. Az egyikben, melynek kötetei az Akadémiai Kiadó gondozásában jelennek meg, az iskola oktatóinak és doktoranduszainak közös kutatási eredményeit tartalmazó monográfiákat és tanulmányköteteket teszik közzé. Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolájának közleményeiben eddig megjelent kötetek:

1.      A felügyelt (mozgás)tér. Tanulmányok a szovjet típusú rendszer hazai történetéből. Szerk. Rainer M. János. Budapest, 2011.

2.      A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918. Párhuzamos nemzetépítés a multietnikus Magyar Királyságban. Szerk. Szarka László. Budapest, 2011.

3.      Csapody Miklós: Bálint Sándor (1904-1980). Életrajz. Budapest, 2013.

2014. november 19-én Egerben a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében kerül sor a sorozat negyedik és ötödik tagjának bemutatására. A rendezvény 14:00-i kezdettel az Eszterházy Károly Főiskola A épületének 112. termében lesz megtartva.

4.Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és a Rzeczpospolita

5.Pap József: Tanulmányok a dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetéből

1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta „az évszázad meccsét” az angol futballválogatott és a legendás Aranycsapat, melyen a Puskás Ferenc vezette magyar nemzeti tizenegy győzedelmeskedett, 6:3 arányban. A diadal történelmi jelentőségű volt, hiszen az angol futball addigi 90 éve alatt először fordult elő, hogy egy kontinensről érkezett válogatott saját otthonában győzze le Angliát.

„Olyan élmény volt ez a mérkőzés, amilyenben nagyon ritkán lehet része egy sportembernek. Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat és azt is kijelentettem, hogy meg fogják nyerni a világbajnokságot is. Három jóslatom közül kettő már beteljesedett.”

(Vittorio Pozzo, az olasz válogatott akkori szövetségi kapitánya) Forrás: Múlt-kor.hu

2013-ban ennek a nevezetes eseménynek a 60. évfordulójára konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szerveztek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi Intézetében, ahol Buzánszky Jenő, az arany csapat tagja mesélt a mérkőzésről, és a történeti megközelítés igényével előadásokat tartott többek között Püski Levente a DE BTK Történelmi Intézet tanszékvezető docense és Takács Tibor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.

Akkor a magyar labdarúgás történetét feldolgozó munkák már készülőben voltak. A kötetek mostanra kikerültek a nyomdáról, és a híres 6:3 61. évfordulójához közel kerülnek bemutatásra:

1.      Dénes Tamás–Sándor Mihály–B. Bába Éva: A magyar labdarúgás története I. Amatőrök és álamatőrök. (1897–1926) (Szerk. Bács Zoltán) Debrecen, 2014.

2.      Dénes Tamás–Sándor Mihály–B. Bába Éva: A magyar labdarúgás története II. Profikorszak vb-ezüsttel. (1926–1944) (Szerk. Bács Zoltán) Debrecen, 2014.

Az esemény helyszíne a Debreceni Egyetem Főépület III. emelet, 316. terme lesz, időpontja 2014. november 20. (csütörtök) 15.00. A könyveket bemutatja: Kerepeszki Róbert (DE BTK Történelmi Intézet), Hegyi Iván (Népszabadság), Szőllösi György (Puskás Intézet). A bemutató házigazdái és moderátorai Forisek Péter és Püski Levente (DE BTK Történelmi Intézet) lesznek.

Kép forrása: Wikipédia

Rovatunk profiljától eltérően mai cikkünkben egy fővárosi eseményről is hírt adunk, hiszen tematikailag a könyvbemutatók sorába illeszthető. Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 c. könyvét 2014. november 20-án csütörtökön 18:00-i kezdettel mutatják be.

Kép forrása: Marvin.hu

„Az 1938. november 2-án, a bécsi Belvedere palotában kihirdetett első bécsi döntéssel Magyarország 11 927 négyzetkilométernyi területet, Szlovákia és Kárpátalja déli, főleg magyarok lakta határsávját kapta vissza Csehszlovákiától. A visszacsatolást követő ellentmondásokkal terhes időszak – a felvidéki “magyar idők” – mindezidáig nem lett rendesen kibeszélve, ráadásul a Felvidék történetének ezen viharos hat és fél esztendejéről igen keveset tudunk. Egyrészt azért, mert akik átélték az 1938-1945 közötti eseményeket, nem mondták, nem mondhatták el történeteiket, másrészt a történetírás – magyar és szlovák részről egyaránt – elfeledte a témát, a rendszerváltás előtt ugyanis egész egyszerűen nem volt divat foglalkozni vele. Többek között ezért számít Simon Attila kiegyensúlyozott és alapos elemzése hiánypótló munkának. A szerző saját kutatásaira és a fellelhető szakirodalomra támaszkodva nyújt betekintést a Felvidék történetének e különös – és sok szempontból tragikus – időszakába, és bemutatja a társadalmat érintő viharos változásokat. Az élvezetes stílusban megírt tanulmányból megtudhatjuk milyen hatással volt a politika az átlagemberek mindennapjaira, és olyan érdekességekről is olvashatunk, hogy milyen akadályokat kellett leküzdeni a felvidéki focicsapatoknak, miután újra a magyar bajnokságban szerepelhettek, miként tervezte a “nyugdíjasok városává” alakítani Kassát a magyar kormányzat, és azt is, hogy milyen lett volna, ha kiszabadul a palackból a “felvidéki szellem”.” Mindezt a Magyar Történelmi Társulat hírlevelében olvashatjuk, mely a méltatott kötet bemutatójának meghívóját tartalmazza. A bemutató helyszíne Mammut Bevásárlóközpontban található Libri könyvesbolt üzlete.

 

Ezt olvastad?

Történelemórán rengeteg forrást használunk, amelyeknek egy része lényegében adathalmazok különféle látványos összegzése. Professzionális szinten foglalkozik ezzel az ATLO, amelynek oldalán