A húsvéti felkelés

Az újkori ír történelem egyik legmeghatározóbb eseményére 1916 áprilisában, Húsvét hétfőjén került sor. A Nagy Háborút közvetlenül nem befolyásoló, lokális jellege ellenére a húsvéti felkelés a brit intézkedések következtében akaratlanul is olyan folyamatok elindítójává vált, amelyek az Egyesült Királyság politikai szerkezetére napjainkban is hatással vannak.

Home Rule – Az ír önigazgatás kérdése

Az 1846-ban kitört burgonyavész következtében egy addig ismeretlen betegség pusztította el az ír lakosság élelmének több mint felét biztosító burgonyát. Az éhezés kapcsán mutatott közömbösség a brit kormány részéről – amely az ír gabonaexportot nem korlátozta – fél évtized alatt csaknem milliónyi áldozatot követelt, és óriási tömegek vándoroltak ki az Egyesült Államokba megélhetést keresni.

Az események és a brit hozzáállás megerősítette a katolikus ír alattvalókban a másodrangú állampolgár érzését. Az ír ügyek rendszerint süket fülekre leltek Londonban, így előtérbe került a Home Rule, azaz a Nagy-Britanniától független ír önigazgatás bevezetésének gondolata, de voltak, akik a teljes függetlenség visszaállításában látták volna a megoldást. A katolikus hívők politikai emancipációjával az ír képviselők megjelentek a londoni parlament Alsóházában, az ír önkormányzat kérdése pedig a 19. század végéhez közeledve olyan visszatérő, megoldatlan üggyé vált, amely pártszakadáshoz és kormánybukáshoz is vezetett.

Önkéntesek hada

Az ír önkormányzatot biztosító törvénytervezet a századforduló előtt két ízben is a Lordok Házának ellenállásán bukott el, az 1911-es felsőházi reform azonban korlátozta a Lordok Házának vétójogát: a korábban visszautasított törvénytervezeteket harmadjára kénytelen volt elfogadni a Felsőház. A felsőházi hatalom visszaszorításával a Home Rule elfogadása évek kérdésévé vált, kiváltképp, hogy Herbert Henry Asquith az Ír Nacionalista Párt (Irish Nationalist Party) támogatásával maradt a brit miniszterelnöki székben második ciklusra.

 

A Home Rule keresztülvitele azonban Ulster, az észak-kelet-írországi, zömében protestánsok által lakott régió heves ellenállását váltotta ki. A politikai események mozgósították az ott élő protestáns alattvalókat és megalakult a paramilitáns Ulsteri Önkéntes Erő (Ulster Volunteer Force), amely akár harcok árán is hajlandónak mutatkozott fenntartani Nagy-Britannia és Írország unióját. A következő évre, 1914-re már 200 ezer taggal és 35 ezer puskával rendelkezett a csoport. Az ulsteri események okán az Ír Önkéntesek (Irish Volunteers) néven katolikus ellenmozgalom formálódott ki Dublinban. Az első világháborúhoz vezető hónapokban Írország a polgárháború szélére sodródott.

Az első világháború és az írek

Az első világháború kitörése miatt időlegesen elhalasztották a Home Rule gyakorlati bevezetését. Az Ír Nacionalista Párt (Irish Nationalist Party – INP) vezetése a háborúra való tekintettel elfogadta a döntést és maga is szerepet vállalt az önkéntesek toborzásában. A birodalmi hűségét demonstráló INP-vel ellentétben pár kisebb, létszámuk tükrében elhanyagolható társadalmi támogatással bíró tömörülés az augusztusi hadüzenetben és az európai háborúban lehetőséget látott a brit uralom írországi felszámolására. Közöttük találjuk az 1858-ban alapított Ír Köztársasági Testvériséget (Irish Republican Brotherhood – IRB).

Az IRB egy titkos, fogadalmi szervezet volt, amely az ír függetlenség kivívásáért küzdött, de kétezer tagúnál nagyobb csoporttá soha nem tudta magát kinőni. Bár az első világháborút megelőző években Irish Freedom, azaz Ír Szabadság néven lapot indított, de párttá soha nem alakult, titkos jellege miatt pedig nyílt agitációt és közszereplést sem vállalhatott. Az IRB Katonai Tanácsa alapította és irányította az Ulsteri Önkéntes Erővel szemben felálló Ír Önkénteseketet. Vezetői meg voltak győződve arról, hogy a nyugati hadszíntér annyira leköti a brit hadsereget, hogy a hátországba, az ír szigetre történő jelentős csapatátcsoportosítás lehetetlenné vált. Számukra a Nagy Háború kiváló alkalommal kecsegtetett egy országos felkelés kirobbantására.

 

Tévedések tragédiája

Az IRS Katonai Tanácsa nagypéntekre (1916. április 21.) ütemezte be a felkelést, de időközben a Brit Haditengerészet sikeresen feltartóztatta az Aud nevű norvég hajón Németországból érkező, orosz hadizsákmányból származó fegyver- és lőszerszállítmányt. Az Ír Önkéntesek vezetője, Eoin Mac Neil először húsvétvasárnapra halasztotta, majd visszavonta a felkelésre adott parancsot.

 

Az ír sziget rendfenntartási feladatait ekkor a Királyi Ír Csendőrség (Royal Irish Constabulary – RIC) látta el, mintegy 10 ezer rendőrtisztet tudva kötelékében – közülük ezer állomásozott Dublinban. A munkalehetőségek és az anyagi előrelépés hiányában az írek közül sokan a RIC szolgálatában leltek biztos megélhetésre.

A dublini várban berendezkedett brit titkosszolgálat tudott az IRS szervezkedéséről, de a jelentések nyomán arra számítottak, hogy a sikertelen fegyvercsempész-akciót követően az IRS eláll a lázadástól. A jelentésekre hagyatkozva az írországi brit hadegység parancsoka, Matthew Nathan szintén a felkelés elmaradásával, legfeljebb elenyésző számú, alig felfegyverzett rendbontóval számolt. A felkelés délelőttjén, húsvéthétfőn a brit katonák többsége lovasderbin volt, csupán mintegy négyszáz tartózkodott Dublinban.

 

Amiről azonban az eseményekben érintettek közül kevesen tudtak – ideértve a felkelésben részt vállalni szándékozók  nagyobb részét –, az volt, hogy Patrick Pearse és csoportja az Ír Önkéntesek vezetőségének döntésétől függetlenül a felkelés húsvéthétfői megindítása mellett döntött.

 

A húsvéti lázadás

Patrick Pearson egy fiatal ügyvéd, költő, író és iskolai tanár volt, aki 1914 szeptemberében került be az IRS Katonai Tanácsának vezetésébe. Pearson és az IRB egy csoportja a skóciai születésű szakszervezeti vezető, James Connolly csekély létszámú Ír Polgári Hadseregével (Irish Citizen’s Army) összefogva 1916. április 24-én elfoglalta Dublin központjának stratégiailag fontos épületeit.

A 1600 főt számláló felkelőcsoport (közöttük kétszáz nő) Húsvét hétfőjén ellenállás nélkül birtokba vett egy gyárat, malmot, bíróságot, szakszervezeti épületet, egyetemet és az O’Connell utcai Főpostát. Délután a Főposta előtt Pearson kinyilvánította az Ír Köztársaság függetlenségét és társaival együtt megalapította az ideiglenes kormányt, amely a Főpostán rendezkedett be.

A kis számú hallgatóság előtt felolvasott kiáltvány az ír férfiakat és nőket egyaránt megszólította, továbbá Németországot Írország lehetséges szövetségeként említette, ami önmagában kimerítette a hazaárulás fogalmát. A felkelők reményei ellenére a köznép passzív maradt, ami hűen tükrözte a támogatás elmaradását.

 

A szigeten mozgósított, 19 ezer fővel felálló brit hadsereg hat nap leforgása alatt felszámolta a felkelést. A további vérrontás elkerülése végett Pearson a feltétel nélküli megadás mellett döntött. A harcok mintegy 480 halálos áldozattal és kétezer sebesülttel jártak, ezek többsége környékbeli polgár volt. Hat nap után Dublin központja romokban hevert.

 

A brit kormány a felkelés hírére bevezette a katonai bíráskodást Írországban, a felkelés tizenöt vezetőjét májusban egy rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte, majd sortűzzel azonnal kivégeztette. A New York-i születésű Eamon de Valerát, Írország későbbi meghatározó politikai szereplőjét is halálraítélték, de amerikai állampolgárságának köszönhetően az ítéletet börtönbüntetésre enyhítették. A nyomozás során további háromezer személyt tartóztattak le és börtönöztek be a felkelésben vagy a szervezkedésben való részvétel okán. (Ezek felét egy walesi börtönbe internálták.)

 

Mártírok hajnala

A felkelés a felemás szervezés, az időpont-változtatás és a kommunikáció körüli problémák mellett a korabeli ír közvélemény hozzáállása miatt és a nemzetközi támogatás hiányában bukott el. Az ír lakosság többsége megelégedett a Home Rule háború utáni bevezetésével, a pusztítással, rombolással járó felkelést pedig elutasította.

 

A húsvéti felkelés egy olyan önálló, jelentéktelen mellékszál maradt volna az ír történelemben, amely két utca és néhány épület elfoglalásában merült volna ki. Az egy kis csoport aprócska része által szervezett lázadásban részt vállaló kevesebb mint kétezer fővel szemben a Nagy Háborúban negyedmillió ír harcolt a szövetségesek kötelékében a nyugati fronton. A felkelés 450 áldozatával szemben ugyanazon a héten 570 ír katona halt hősi halált a hulluch-i német mérgesgáztámadás következtében.

 

A felkelést követő brit intézkedések miatt azonban jelentős pálfordulást vett az ír közvélemény, a felkelés résztvevői meggondolatlan fanatikus őrültekből csakhamar nemzeti mártírokká avanzsáltak, akik Krisztushoz hasonlóan vérüket áldozták Húsvétkor. A világháborúk közötti időszak nemzeti emlékezete az ír állam kezdetét láttatta a húsvéti eseményben, melynek során egy önfeláldozó kisebbség jelképes államcsínye történelmi feladatának tudatára ébresztette az alvó többséget. A „véráldozatról” hamar dalok is születtek, a hozzátartozók  megsegítésére pedig alapítványok jöttek létre. A köztársasági lobogók és kitűzők népszerűvé váltak, a brit szolgálatba történő jelentkezés alábbhagyott.

 

Bár 1917-ben a brit kormány amnesztiát hirdetett a felkelésben részvevők számára, az általános hadkötelezettség bevezetése és a brit hadsereg akciói a függetlenség mellett kardoskodó Sinn Féin politikai csoport, valamint az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army – IRA) gyors megerősödéséhez vezettek.

 

Az 1918-as választásokon a Sinn Féin szerezte meg az írországi szavazatok jelentős hányadát, majd 1919 januárjában összehívta az első ír parlamentet. A parlament kinyilvánította Írország függetlenségét, majd több évig tartó gerillaháború kezdődött a brit csapatokkal (angol-ír háború). Az 1921-ben megkötött angol-ír egyezmény a szigetet két részre osztotta: az újonnan létrejött Ír Szabad Állam keretében – Ulster kivételével – szinte teljesen visszaállt az ír szuverenitás a szigeten. (A kiegyezés támogatói és ellenzői között polgárháború tört ki.) A Brit Államközösségből végül 1949 húsvétján lépett ki Írország, amikor hivatalosan is kikiáltották az Ír Köztársaságot.

 

A centenáriumi év

A száz évvel későbbi megemlékezések során az ír kormány gondosan próbált ügyelni arra, hogy a centenárium ne váljon az utóbbi évtizedek észak-ír–ír enyhülési folyamatának kerékkötőjévé. Ennek szellemében 2016-ban a húsvéti felkelésről való megemlékezést a somme-i csata évfordulójával kötötték össze.

 

(Forrás: irishmirror.ie)

A központi megemlékezésről készült további felvételek itt tekinthetők meg.

 

Külső hivatkozások:

http://www.historylearningsite.co.uk/ireland-1845-to-1922/the-1916-easter-rising/

http://www.history.com/topics/british-history/easter-rising

http://www.britannica.com/event/Easter-Rising

http://www.easter1916.net

http://www.theguardian.com/commentisfree/2016/feb/01/easter-rising-century-ireland-1916

http://www.theguardian.com/world/2016/jan/03/easter-rising-1916-centernary-peace-process

http://www.irishcentral.com/roots/history/50-facts-about-the-Easter-Rising-which-began-99-years-ago-today-PHOTOS.html

http://www.independent.co.uk/news/uk/politics/irelands-easter-rising-and-how-history-is-being-twisted-in-celebrating-the-struggle-for-independence-a6820141.html

http://mult-kor.hu/20100215_a_burgonyavesz_legnagyobb_ellenfele_a_liberalizmus_volt

Ezt olvastad?

Románia 1916. augusztus 27-én az 1883-as hármas szövetség többszöri megújításának ellenére az antant oldalán lépett be az első világháborúba. A
Támogasson minket