A Lánchíd újjáépítésének ideológiai háttere

A második világháború véres küzdelmei nem kímélték meg a fővárost sem. 1945 tavaszán, amikor a Vörös Hadsereg győztes alakulatai bevonultak az elfoglalt Budapestre, a sokat szenvedett főváros meglehetősen siralmas képet mutatott. Az elhúzódó ostrom rengeteg áldozattal járt, emberéletben, épületekben egyaránt óriási volt a veszteség. Az ekkor elszenvedett károk hosszú listáját gyarapították a felrobbantott hidak is, amelyeknek csonka maradványai szomorú mementóként árválkodtak a Dunánál.


A lerombolt Lánchíd. Kép forrása: Fortepan

Amikor megindultak Budapest helyreállítási munkálatai, ezek sorában előkelő helyet foglalt el a hidak újjáépítésének terve, mivel a megbénult forgalom helyreállítása értelemszerűen rendkívül fontos volt. De a folyamatos közlekedés a két városrész, Pest és Buda között nem csupán gyakorlati jelentőséggel bírt. A hidak szervesen hozzátartoztak a megszokott városképhez, így egyfajta presztízst is jelentett, hogy minél előbb régi díszükben pompázzanak. Különösen igaz volt ez a legrégibb – s talán legszebb – budapesti hídra, a Lánchídra, így aztán a Gerő Ernő vezette közlekedési tárca hamarosan rövidtávú célul tűzte ki, hogy a hídnak az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc centenáriumára állnia kell. Annál is inkább ragaszkodott ehhez az időponthoz Gerő, mert nem csupán a forradalom százéves évfordulója esett 1849-re, hanem a híd átadására is 1849-ben került sor. Az átadási ceremóniát akkor, 1849. november 20-án ugyan Julius von Haynau vezette mint Pest város díszpolgára, de erről mélyen hallgattak az illetékesek, amikor Gerő minisztériuma óriási propaganda-hadjárattal már 1947-ben megkezdte az újjáépítés előkészületeit, különös tekintettel az ideológiai háttérre.


Újjáépülés közben. Kép forrása: Fortepan

A széleskörű propaganda azzal vette kezdetét, hogy utalva a kettős centenáriumra, nagy hírverés közepette 1947-ben létrehozták az úgynevezett 1848 tagú Lánchíd Bizottságot. A névsor önmagában felér egy korrajzzal, csupán néhány név ennek érzékeltetésére a minisztériumokból és a nemzetgyűlésből delegált bizottsági tagok közül: Donáth Ferenc, Fenyő Miksa, Münnich Ferenc, Andics Erzsébet, Apró Antal, Bajcsy-Zsilinszky Endréné, Dinnyés Lajos, Dobi István, Losonczy Géza, Kádár János, Nagy Imre, Marosán György, Ortutay Gyula, Tildy Zoltán, Vámbéry Rusztem. Az országos lapok és a minisztériumok is delegáltak tagokat a reprezentatív bizottságba, hasonlóképp a hídépítésben résztvevő műszaki szakemberek. 1947 decemberében a propaganda elérte csúcspontját, ekkor hirdették meg a Szilveszter a Lánchídért akciót. A Bizottság értesítette az országos lapokat, hasonlóképp a rádiót is, hogy tegyék közzé az alábbiakat mint az akció lényegét:

„A szórakozóhelyeken a Lánchíd javára minden számlára és minden jegyhez egy-egy forintot hozzászámolnak és a magánlakásokban megtartott szilveszteri mulatságok résztvevői is gyűjtenek az újesztendő első órájában egymás között a Lánchídért.”

Az akció valamennyi nyilvántartott vendéglátó-ipari egységet érintette, így értesítést kaptak a polgármesterek is, a befolyó összegek ellenőrzésével pedig megyei szinten a főispánokat bízták meg. Az adományok mértékét szilveszterre módosították az alábbiak szerint súlyozva: a III. osztályú vendéglők 50 fillérrel, a II. osztályúak 1 forinttal, az I. osztályúak 2 forinttal, az osztályon felüliek pedig 3 forinttal számláztak túl minden felmerülő költséget december 31-én. Az akció hatására megnőtt az önkéntes adományok száma is, 1948 januárjában egymás után érkeztek a kisebb-nagyobb összegek a közlekedési tárcához, rendszerint azzal a fordulattal megfejelve, hogy

„…a közlekedés újjáépítéséért folytatott szakadatlan harcot kívánjuk segíteni.”


Az újjáépített híd átadási ünnepsége, a menet élén Gerő Ernő, Bebrits Lajos, középen Kádár János, mögötte szemüveggel Kállai Gyula. Kép forrása: Fortepan

A különféle vendéglátóhelyekről befolyt összegeket külön listákon összesítették a jelentések, így például tudjuk, hogy Budapesten a Fekete Bikában 34 forint, a Kis piszkosban viszont csak 5 forint jött össze a Lánchíd javára, de a Négy szürkében 52, míg a Makk hetesben 76 forint volt a bevétel, az előkelő Metropolban pedig kereken 700. Az ily módon is befolyt összegeknek köszönhetően az újjáépítés a megfelelő ütemben haladt és 1949 tavaszán már látnivaló volt, hogy a kívánt határidőre, azaz november 20-ára a híd készen fog állni az átadásra. 1949 augusztusában azonban egy komoly – ideológiai indíttatású – probléma merült fel az átadással kapcsolatosan: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. Még ez év nyarán történt, hogy mind több illetékesnek szúrt szemet a híd pillérein látható régi koronás címer. A Szabad Nép ezzel kapcsolatosan egy felháborodott olvasói levelet is kapott, amelyet aztán egyből továbbítottak a minisztériumhoz is. A levél írója arról számolt be, hogy a villamoson utazva arra figyelt fel, hogy két férfi, akik véleménye szerint pártonkívüli ügyvédek voltak, örömmel nyugtázták az újjáépítési munkálatokat, de különösképpen azt, hogy a címer tetejéről nem tüntették el a koronát. A levél így folytatódott:

„Mindkettőnek szeme felcsillant az örömtől. Ők még mindig abban bíznak, hogy minden jog és hatalom eredendő forrása a misztikus szentkorona és nem a nép. A reakció a Lánchídon lévő koronába is belekapaszkodik. Nemcsak az iskolák, minisztériumok, közhivatalok falairól tüntessük el a koronát, hanem a százéves Lánchídról is, ha úgy akarjuk újjáépíteni, mint amilyen Széchenyi István korában volt. A mostani hidat a magyar népi demokrácia építette újjá és nem egy gróf.”


Az újjáépített híd átadási ünnepsége, a menet élén Vass Zoltán, Dobi István, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Bebrits Lajos, cigarettával Kádár János, mögötte szemüveggel Kállai Gyula. Kép forrása: Fortepan

Talán ennek hatására is, Gerő Ernő 1949. augusztus 5-én utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni:

„A kormányzat határozott kívánsága, hogy a Lánchíd pilléreinek felső részén lévő régi koronás címereket, amelyek kőből vannak kifaragva, leszedjük. A leszedett címerek helyébe az új magyar címert kell tenni. Az új címer az új alkotmánytervezetben kerül pontos meghatározásra.”


Átadási ünnepség. Kép forrása: Fortepan

Már másnap, 6-án tárgyalásra került Gerő javaslata, amelyen részt vett többek között Gerő, a Műemlékek Országos Bizottsága részéről dr. Gerevich Tibor, valamint Kiss Tibor, a Lánchíd esztétikusa (érthető volt a sietség, hiszen vészesen közel volt az átadás tervezett időpontja). A jegyzőkönyvben feltüntették, hogy Kiss – eléggé helytelenül – mit sem törődve az ideológiával, „esztétikailag vizsgálja a kérdést és hangsúlyozza, hogy a pillér műemlék jellegének fenntartása miatt nagyon felelősségteljes tervezéssel lehet csak megoldásra jutni.” Az új címer elhelyezésére több változatot dolgozott ki a Minisztérium, ezek közül a Művészeti Tanácsnak kellett kiválasztania a végleges megoldást. A Művészeti Tanács azt javasolta, hogy a híd boltívének oroszlános zárókövét mindenképp hagyják meg, függetlenül a címercserétől, mivel az „integráns részét képezi a boltívnek”. Ezzel kapcsolatosan nem kisebb személyiség, mint Kodály Zoltán ragadott tollat a Művészeti Tanács tagjai közül. Kodály az alábbiakkal érvelt:

„Az oroszlánfős zárókő nem csupán díszítő elem, hanem a kapunyílás nyomatéka s ezt a gócot jelentőségteljesebbé teszi, úgy, hogy architekturai szerepe is van. Ez az oroszlánfő a megterhelés kifejezője. Nélküle a címer nyomaték nélkülinek és így erőtlennek hatna.”


Széchenyi István (Roosevelt) tér. Az újjáépített Lánchíd átadási ünnepségének tribünje, középen Rákosi Mátyás, tőle balra Bebrits Lajos és Kádár János. Kép forrása: Fortepan

Ezt a javaslatot el is fogadták és az új címer megmintázásával Pátzay Pál szobrászművészt bízták meg, aki a feladatot el is vállalta. A híd felújítása, amelynek tervét Sávoly Pál, Méhes György és Fáber Gusztáv készítette, s amelynek kivitelezését Széchy Károly és Palotás László irányította, zavartalanul folyt tovább, de, hogy az ideológiai és ehhez kapcsolódva a megnyitási ceremónia mennyire fontos eleme volt az újjáépítésnek, azt jól példázza, hogy 1949. november 12-én még mindig csak javasolt költségvetés létezett az átadás költségeivel kapcsolatosan. Az akkori adatok szerint az erre szánt összeg 240 000 forintra rúgott, de ebben benne volt a dísztribünök felállításától az emléklapok elkészítéséig minden, sőt az is, hogy az újjáépítésben résztvevő fizikai munkásoknak ebédet adjanak a megnyitó alkalmából. A kapkodó és megkésett költségvetés ellenére azonban 1949. november 20-án minden gond nélkül sor került az ünnepélyes átadásra, a Lánchíd ismét büszkén ívelt át a Duna fölött, pillérein az új címerrel, amely azonban — elődjéhez hasonlóan — nem kerülte el sorsát: a rendszerváltás után ismét a régi címer került vissza a főváros legrégibb hídjára. 

Katona Csaba

 

 

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket