A levél mint információforrás a 17. század elején

„Hogy emberek módjára élhetünk, s hogy utódaink jó emlékezetükben tartanak, azt mind az írásmegőrző anyagoknak köszönhetjük.” Az idősebb Plinius fenti megállapítása helytállónak bizonyult. A levelezés mint az információátadás eszköze még a 21. századi ember életében is fontos szerepet tölt be. A levél írásának és célba érésének módja persze változott, sokat fejlődött az évszázadok során, de a lényeg ugyanaz maradt: az információ közvetítése két személy között. A magyarországi írásbeliség viszont még a 17. század elején sem volt széles körben elterjedt. Csak a művelt és tanult, főleg felsőbb osztálybeli személyek foglalkoztak írással és olvasással.

A század közepétől figyelhető meg nagyobb számban az írás használata, mégpedig főleg férfiak körében, bár tudunk olyan hölgyekről, akiknek nem okozott gondot tollat ragadni. A  fennmaradt, elsősorban levéltárakban őrzött levelezések egy része már megjelent nyomtatott formában is, de természetesen számos levelezés lapul még kiadatlanul. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában is számos, még tudományosan jobbára feldolgozatlan vagy csak részben feldolgozott fond nemegyszer komplett levelezéseket tartalmaz. Ilyen a Magyar Kamara Archívumában található E 173 számú fond, amely magába foglalja nagylúcsei Dóczy András szatmári főkapitány leveleit is. A szintén a kamara archívumában található E 196-os fond a Thurzó családi levéltár anyaga: ez tartalmazza a bethlenfalvi Thurzó György nádorhoz Dóczy András által küldött leveleket. Thurzó 1609-től haláláig, 1616-ig volt nádor, Dóczy pedig 1610-től 1618-ig volt szatmári/tiszántúli főkapitány, majd 1619 őszéig töltötte be a felső-magyarországi főkapitányi tisztet. Kettejük levelezése a nádor utasításai és a főkapitány jelentései mellett sokszor tartalmaz személyes jellegű információkat is. A következőkben a két főúr közötti levélváltás tükrében szeretnénk röviden rávilágítani, a 17. század eleji levelezés néhány jellemzőjére. 

Forrás: Wikipedia

Levélpapír, penna, tinta

A 17. század elejére a missilisek egy sor változáson mentek keresztül. A 14. századtól a 16. század derekáig főleg a kisebb, azaz a mai A4-es méret mintegy felének, illetve negyedének megfelelő nagyságú levélpapírokat használtak. Az Európában már a 12. században elterjedt papír a 14. század közepétől Magyarországon is egyre népszerűbb lett. A növekvő igényeket csak lassan tudták kielégíteni, így minden darab papírt gondosan felhasználtak. A 16. század közepétől, a hazai papírgyártás elindulásától kezdve aztán a levelek mérete is megnőtt. Bocskai István például kb. a mai A3-as méretnek megfelelő levélpapírokat preferálta – persze kettéhajtva –, csakúgy, mint számtalan kortársa. Egy teljes ív felhasználása, kiváltképp rövidebb levelek esetén, az előkelőség és tisztelet jele volt.

A középkorban kedvelt íróeszköz, a nádpálca mellett a lúdtoll használata is elterjedt. Természetesen másfajta madár tollából is lehetett készíteni íróeszközt, mégis a lúdé volt a legkönnyebben beszerezhető és használható. A toll használata nem volt egyszerű, sőt az íráshoz előkészítése is komoly gyakorlatot igényelt. Ehhez a művelethez külön tollvágó kést alkalmaztak.

Az írásra alkalmas tinta receptje ismert volt a 11. századtól kezdve. Az alapanyaga vasgálicoldat volt, valamint gubacsból főzéssel nyert csersav és sűrítőanyag. A tinta színe természetesen az összetételétől függött, de általában frissen sötétkék színe volt, ami sötétbarnává változott az oxidáció során.

Megszólítás, külalak, címzés

A megszólítás a 17. századi levelekben sohasem nélkülözte a címzettnek kijáró tiszteletet, amin a levél tartalma sem változtatott. A tiszteletadás akkor sem maradhatott el, ha a levélben ingerültebb hangvétellel nemtetszését fejezte ki írója. Erre tökéletes példa az 1611-ben Permessy Gáspár, Báthory Gábor erdélyi fejedelem hírhedt hajdúkapitánya által írott levél. Permessy Szatmárnémeti város bíráihoz intézte sorait, mépedig a város lakosságát támadással fenyegetve, ha nem teljesítik kívánságát: 

„Köszönetem és magam ajánlása után Isten sok jókat adjon! Némethi bírák és polgár uraim az én irásimon látom, hogy semmit nem attok. De bizonnyal elhidgyétek azt, hogy a marhátokkal bántatom meg, s magatokkal is. Hanem mingyárt hozzatok tizen négy köböl lisztet. Húsz köböl zabot, egy mentének való posztót, húsz csizmákat jókat. Borsot sáfrányt, gyömbért, szekfüvet elegendőt. Egy pulhákot jót tokostul. Húsz róka bőrt, nyolc szalonnát. Ezek mindjárt meg legyenek mert másképpen gondolok felőletek. Egy még gyolcsot is hozzatok. Csak álomnak ne véljétek írásomat, mert jó szerencsém ne legyen ha bosszút nem állok.  Az marhátokon telelek ki. Isten veletek. Datum in oppido Gyarmat Anno Domini 1611.”

A megszólításokhoz és befejezésekhez bizonyos formulákat alkalmaztak a gyakorlott írnokok, amelyeknek szavait az adott címzett személyéhez igazítottak. Ilyenek voltak például a „Spectabilis et magnifice comes domine et frater mihi observans – Tekintetes és nagyságos gróf uram nekem tisztelt Atyám!”, vagy a „Servitiorum meorum addictissimam commendationem – szolgálataimnak odaadó ajánlása után!”, és a „Servitor et frater addictissimus – szolgálója és odaadó atyjafia!”, vagy az „In reliquis Nag[yság]odnak jó akarattal való szolgálatomat ajánlom!” formulák.

A külalak is sokat változott a magyar humanisták által antik példák nyomán írt levelei óta. A politikai, katonai, vagy személyes témájú levelek már nem a retorika művészi elvárásainak feleltek meg, hanem rövidek és lényegre törőek voltak. A latinban annyira közkedvelt rövidítéseket is szívesen alkalmazták a levélírásban. Rendkívül elterjedt az önkényes rövidítések szokása is. Nagylúcsey Dóczy András levelei számos példát nyújtanak a rövidítések használatára. Azt nem ismerjük, hogy ezek a rövidítések mennyire voltak széles körben elterjedtek, de mind a kapitány, mind az írnokok által írtakban előfordulnak. Ez pedig arra utal, hogy Dóczy és környezete ezeket ismerte és használta. A rövidítések tényét az adott rövidített szó felett jelezték különféle írásjelekkel. Íme néhány példa: kged – kegyelmed, nagod – nagyságod, kegtek – kegyelmetek, nagodat – nagyságodat, datū – datum, nē – nem.

Thurzó György. Forrás: Wikipedia

A címzés – boríték híján – a 17. században az összehajtott levél hátoldalára került. A levelet pecsétviasszal zárták le, amelybe a feladó nyomta bele saját pecsétjét. Az előkelő levélírók saját pecsétnyomókat használták, ami családi címerükkel és esetleg monogrammal volt ellátva. A kevésbé előkelők családi címeres pecsétet használtak. Előszeretettel használtak régi pecsétgyűrűket is e célra. Számtalan esetben lehet találkozni római kori „gemma” lenyomatokkal is pecsétként. 

Levélküldés és -fogadás a 17. században

Annak ellenére, hogy a posta intézményét már a 16. században létrehozták, 17. századi működésére vonatkozóan kevés adat áll rendelkezésünkre. Eleinte az uralkodók leveleit szállította a posta, később azonban mások, így a tehetősebb nemesek leveleit is kézbesítették. Dóczy András leveleiben bőven találhatóak a postára vagy a postamesterséget űző személyekre való utalások. Sokszor a külön ezért alkalmazott futárok mellett alkalmi postások is akadtak:„Na[gysá]godnak két rendbeli levelét hozták, egyiket az Penészi Márton szolgája másikat postán”. Szolgáltatásukért – akár főállású, akár alkalmi postások voltak – ők sokszor kaptak bizonyos ellenszolgáltatásokat, mivel az bizalmas munkának számított:

„Az kassai postamesternek lesznek Na[gysá]god előtt valami praetensiói, minthogy itt is jámborul és emberül viselte magát, kérem Na[gysá]godat legyen commendálva Na[gysá]godnál én érettem is, hogy lehessen kedve szerint való válasza Na[gysá]godtul, kit én is meg igyekezek szolgálnom Na[gysá]godnak”.

A 17. században a posta kézbesítése nem csak bizalmas, de veszélyes feladatnak is számított, főleg egy olyan vár környékén, mint Szatmár, amely három birodalom közös határán volt végvár. 1611-ben Dóczy András több ízben is beszámol Thurzó nádornak Báthory Gábor hajdúinak kegyetlenkedéseiről, akik a postát sem kímélték. A hajdúk nemcsak a nádor által küldött postást bántalmazták és fosztották ki, de veszélyeztették a kapcsolattartást egészét is:

„Erdély felől tegnap előtt Nagodnak meg írtam, most is ujjóbban azon hír continuáltatik, hogy az Erdélyi Fejedelem Szebenben vagyon, az hajdú igen szökik akaratja ellen is, az kik penig ki jőnek minden insolentiát cselekesznek. Immár egy néhány nemes embereket meg vertenek, lovokat el vonták, sőt még az eö felge Wadai postáját is útjában igen meg verték, lovát egyet mását el vették, és ezt az Nagod levelit is csak alig hozták meg mely miatt az posták búcsúznak?, az szolgálatot el akarván hagyni, ha penig az posták így az bátorságossan nem fognak járhatni és mind eö felgével mind Nagoddal levél által correpondentiánk nem leszön, Nagod gondolhatja mire megyön az dolog és mi következhetik,.” és  „Elek János Bátorban lévén s maga igen gyűjti az hajdúkat, az mely hajdúknak arra szabadságot adott, hogy valahol ők lovat meg szereznek akár kicsoda féle rendbeli embertül, többet érette négy forintnál ne adjanak, hanem mindjárast eriggyenek, sőt az utakat is mindenfelé állják ilyen okkal. Hogy az ő postájokat Kállóban be vitték, és Kállóban mindjárast hármat lőttenek, ők is azt akarják érteni, az ő postájokat miért vitték be Kállóban. Ezt ő magok mondják, hogy mindenütt az postáknak utókat, meg állottak. Ez éccaka is az Vadai földön valami szilágyi emberek holtanak. Úgy mint 20 szekérrel és az hajdúkra jöttenek, erőssen harcoltanak velek, de mégis Isten akarattjából az Szilágyiak benne egyéb kárt nemtöttenek, hanem kettőjüket lőttek az hajdúk meg, és minket is az postákat felette igen fenyegettenek, igen félek tőlök. Hanem Nagodat kérem azon mint Kelmes Uramot, hogy találjon módot az levél hordozásban, mert mostan a levél hordozásban most semmi bátorságunk nincsen”.

Arra nézve, hogy a 17. század első évtizedeiben a „postán” elküldött levelek milyen gyorsan érhettek célba, számos adattal találkozhatunk. Néhány adat Dóczy András szatmári főkapitány leveleiből:

„Az kegd Prágánál költ levelét 18 Juny, ma adák meg. Cassovia 1 july Ad. 1608.”, „Az Nagod levelét amely Pozsonyban 5. Novembris költ, ezen órában úgy mint azon meg nevezett hónak 18. napján adák meg. Datum in Arce Zatthmar 18. Novembris Anno 1610.”, „Az nagod levelét melyet Árvában  21 februarii expediált nagod 28 eiusdem mensis adák meg, melyből az nagod akarattyát megértettem. Datum ex Arce Zatthmar die 28 Februarii Anno 1611.”, „Az Nagod levelét mely Biccsén 18 7bris költ ma 29 eiusdem adák meg. Dat. in Arce Szatmár die 29. Septembris Ad. 1612.”, „Az Nagod levelét mely Bécsben 17 marty költ ma 30 márty adák meg. Datum in arce Zattmar die 30 marty Ad.1612.”, „ Az Nagod levelét mely Hamburgban 15 marty költ, prima april adák meg mind az Nagod és Battyány Uram Erdélyi Fejedelemnek szóló levelekkel egyben. Dat. in Arce Szatmár die 1. Aprilis Ad. 1612.”

Lássunk erre nézve egy rövid táblázatot néhány példával. 

Természetesen az imént közölt adatokból még korántsem általánosíthatunk a korabeli postavivők vagy futárok kézbesítési gyorsaságáról. Az utak és a járművek minősége, az útonállók esetleges jelenléte és persze a levelek fontossága is befolyásolhatták a küldemények beérkezésének időtartamát.

A levél ma is fontos információforrás. Már nem pennával írják és nem is papírra, de éppúgy fontos adatokat tartalmazhat olvasója számára. Az internet világában nem probléma rövid levelek százait is megírni egy-egy nap, de vajon milyen képet mutatnak majd virtuális leveleink az utókor számára? 

Mohácsi Endre

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X