A Magyar Kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után

Egy olyan kötetet tarthat az olvasó a kezében, amelynek kézirata harminc évet várt a kiadásra. Ugyanis a Magyar Országos Levéltár nem csak a történeti források őrzését tekinti feladatának; hanem a kutatók munkájának segítését is a források kiadásával és segédletek készítésével.


A kötet címlapja

Nagy István 1984-ben védte meg akadémiai doktori értekezését a Magyar Kamara 1526-1686 közötti időszakáról. Ez önálló munkaként nem jelent meg. Csupán egy rövidített változata látott napvilágot, melyet a szerző F. Kiss Erzsébettel közösen készített el A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek (A Magyar Országos Levéltár kiadványai; 1. Levéltári leltárak; 9.) bevezetőjében. Ennek ellenére több kutató munkájának alapjává vált. Így 2014-ben az Országos Levéltár úgy döntött, hogy a NKA pályázati támogatást a disszertáció kéziratos változatának önálló munkaként való megjelentetésére fordítja.

Le kell szögeznünk, hogy jelen kötet kéziratos formája harminc évvel ezelőtt hiánypótló munkának számított, mára azonban néhány megállapítása idejét múlttá vált. Ezért a szerkesztő a kötet végén közre adja a legújabb kutatások bibliográfiáját is. Az olvasót ezen kívül a pontosan szerkesztett lábjegyzetek is segítik abban, hogy az adott témában, résztémákban kedve szerint mélyebben is elmerüljön.

A jelen könyvismertetés megírásakor a szerző nem törekedett a kötet részletes bemutatására. Legfontosabb célkitűzésként azt határozta meg, hogy betekintést nyújtson a szerző által kutatott szegmensbe, felkeltve ezzel az olvasó figyelmét a témára és a kötet teljes tartalmára.

A mű klasszikus hivataltörténeti munka. A szerző először az újkori állami pénzügyigazgatás kialakulását vázolja Európában. Erre azért van szükség, mert az európai fejlődés általános jellegzetességei már a Mohács előtti magyar pénzügyigazgatásban is észrevehetők. Az alapvető fogalmak és fejlődési minták ismertetése után a szerző rátér a Mohács utáni politikai változásokra és pénzügyigazgatásra.

Felhívja a figyelmünket arra, hogy miután Buda török kézre került a királyi Magyarország a Habsburgok által kormányzott birodalom részévé vált egy új korszak vette kezdetét a magyar államigazgatás és azon belül is a pénzügyigazgatás fejlődésében. Mivel a Habsburg Birodalom életét a Bécsben működő központi igazgatási szervezet irányította és ez a szervezet kiterjesztette befolyását a birodalom egyes részeire is, így elkerülhetetlené vált, hogy a magyar állam- és pénzügyigazgatás felé emelkedjen. A Habsburg uralkodó a legtöbb európai államhoz hasonlóan az igazgatás korszerűsítésére törekedett. A korszerűsítés egyik fontos mozzanata pedig a központosítás volt. Vagyis központi hatósági szervek felállítása és az egyes országok, tartományok szervei felé való helyezése. A végső cél pedig az abszolút monarchia megteremtése. Ezért 1527-ben I. Ferdinánd pénzügyigazgatási reformot hajtott végre, melynek keretében létrejött a Magyar Kamara. Mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a Kamara felállításánál I. Ferdinánd figyelembe vette a korábbi magyar pénzügyigazgatási hagyományokat és azok egy részét megtartotta és beolvasztotta az általa létrehozott szervezetbe.


I. Ferdinánd denárja 1527-ből 
(Forrás: Pannoniaterra)

A Magyar Kamara feladatkörébe elsősorban a királyi javak és a felségjogon alapuló jövedelmek kezelése, s az e javakból származó bevételek felhasználása tartozott. Vagyis az 1526 előtti királyi kincstartóság és a budai királyi udvarbírói hivatal hatáskörét örökölte. A szerző a továbbiakban elsősorban azokkal a kamarai feladatokkal foglalkozik, amelyek szorosan a királyi- és felségjövedelmek kezeléséhez, a jövedelmek átvételéhez, a számadások ellenőrzéséhez kapcsolódnak. E feladatok közé tartozik a birtokjogi és birtokigazgatási teendők, a bánya- és sóügy, a harmincadügyek, a Kamara egyházi jellegű feladatköre az egyházi tized használata. Ezek után tárgyalja csak a szerző a nem felségjövedelemnek minősülő adó ügyét, amelyet a Magyar Kamara a rendekkel együtt közösen intézett. A kötet második részében pedig a Magyar Kamara közigazgatási teendőire, szervezetének és ügyvitelének ismertetésére tér ki a szerző.

A monográfia első részében a szerző a következő kérdésekre keresi a választ. Hogyan sikerült a királyi Magyarországnak előbbre lépni a pénzügyek jobb megszervezésében, a pénzügyigazgatás központosításában. Hogyan hatottak erre a folyamatra a már említett politikai tényezők, mégpedig a bécsi összbirodalmi irányzat, a magyar függetlenségi törekvések, a központi hatalom és a rendiség politikai harcai, s végül a török terjeszkedés elleni állandó katonai készenlét.

A kötet, mint már említettem hivataltörténeti munka. Ennek ellenére a nyelvezet nem száraz, a szerző leírásai információbőségük ellenére se válnak unalmassá. Könnyen érthető és követhető. A Magyar Kamara valamennyi hatáskörének ismertetésénél példákkal is segíti az adott probléma vagy feladatkör megértését, melyek közül néhány kimondottan szórakoztató is.   

„A legkirívóbb eset a korszak erőszakolt birtokelkobzási akciói közül a dúsgazdag Illésházy István ellen indított hűtlenségi per volt. Illésházy és neje a kincstártól 1575-ben zálogba vette Szentgyörgy és Bazin mezővárosokat, amelyek háramlás révén jutottak a királyi kincstár birtokába. A zálogba vetést 1581-ben 1601-ig hosszabbították meg. A két város azonban 1598. szeptember 5-én, bizonyos összegek felajánlása ellenében, a Magyar Kancelláriától, illetve a Bécsi Udvari Kamarától engedélylevelet eszközölt ki magának, amelynek értelmében a zálogösszeg kifizetésével felszabadíthatta magát a zálogszerződés idejének (1601) lejárta előtt Illésházy zálogbirtoklása alól. A kiváltás után a két város tíz évig maga élvezhette a földesúri jövedelmeket. Az engedélylevél azt is kilátásba helyezte, hogy a két város, Modorhoz hasonlóan, többé el nem zálogosítható királyi peculium lesz.

Az engedélylevél kiadása után a Magyar Kamara azzal az ürüggyel, hogy Illésházy nem tett eleget hadiszállítási kötelezettségeinek, 1599-ben a zálogszerződést felmondta. Illésházy ezt a Magyar Kamarához intézett nyilatkozatában törvénytelennek minősítette. Nyilvánosan törvénysértéssel vádolta meg az uralkodót, mert az a jobbágyi községnek számító két mezővárosnak zálogadományt juttatott, jóllehet azt tiltották a törvények. Válaszul az udvari körök felségsértési pert akasztottak a nyakába, fej- és jószágvesztésre ítélték. Amint tudjuk, Illésházy 1603-ban külföldre menekült az ítélet következményei elől, hatalmas vagyonát 1604-1605-ben lefoglalták.” (29. o.)


Gróf Illésházy István 
(Forrás: EE)

Kisebb értékű birtokok elkobzását végezhette csak a Magyar Kamara. Az elfoglalt birtokok gazdálkodásának irányítása a Kamara feladata lett. A birtokokat értékesíteni azonban nem volt szabad. Az újonnan felállított Kamara feladata lett a birtokok elzálogosítása és eladományozása terén kialakult zűrzavar megszüntetése is.

A harmincadigazgatás kialakulását a szerző úgy vizsgálja, hogy harmincadcsoportok szerint írja le magát a folyamatot (Alsó-ausztriai Kamara alatti harmincadcsoportok, Magyar és a Szepesi Kamara alatti harmincadcsoportok). Külön kitér a vámtarifa ügyére, a marhakereskedelem szabályozására, a nemesi- és polgári harmincadmentességre és a félharmincadra.

A Bécsi Udvari Kamara 1551-ben a Magyar Kamarának hagyta meg a máramarosi arany- és ezüstbányák, sóbányák vizsgálatát. A továbbiakban a szerző ezek működésének ismertetésével foglalkozik. Levonva a konklúziót, hogy mind a bányaigazgatás mind a sómonopólium területén a birodalmi központosítás törekvései érvényesültek. Zárásként pedig kitér az egyházi tized kamarai használatára és az adóigazgatásra.

Összességében elmondható, hogy az olvasó bár néhány megállapításában idejét múlt mégis bátran állítható, hogy hiánypótló művet tarthat a kezében a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársainak köszönhetően. A 2015-ben megjelent kötet igényesen szerkesztett és témája ellenére a sok példának köszönhetően könnyen érhető és néhány ponton még szórakoztatónak is mondható. (pl. a nemesi leleményesség ismertetése, hogy elkerüljék a harmincadvámot az allódium területén termelt terményekre; fogyasztási adó címén megjelenő söradó) A szerző célkitűzéseit megvalósította. A Magyar Kamara hatáskörének, a hatáskör egyes ágainak vizsgálatával a Mohács utáni állami pénzügyigazgatás kialakulását és fejlődését bemutatta és az általa felvetett kérdéseket megválaszolta és levonta a végső következtéseket. Bár sokszor hangoztatjuk, hogy a szerző megállapításai idejét múltak mégis, aki az adott témát vagy annak csupán egy szegmensét szeretné kutatni, vagy csak érdeklődik a pénzügyigazgatás iránt, azoknak alapműként ajánljuk.

Prezenszki Erzsébet

A kötet adatai:

Nagy István: A Magyar Kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kiadványai III. Hatóság- és Hivataltörténet II. Szerkesztette: Kovács Zsuzsanna. Archívum Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2015. 168 oldal

 

Kapcsolódó cikkek:

„Füstölgő romok közt” – Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően
Divat, egyén, társadalom
Vidék és Város: Az első világháború és a magyar vidék
Emberi és szakmai dilemmák mérlegén
Az 1956-os forradalom és utóélete, ahogy Margó látta

Ezt olvastad?

A történelem idegen nyelven tanítása egyáltalán nem magától értetődő Magyarországon. Az iskolákban túlnyomóan magyar többségű osztályokat találunk, hiszen alapvetően homogén