A Nagy Háború hátországa – beszámoló A háborús hétköznapok című tudományos konferenciáról

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szervezésében 2015. október 6-án és 7-én zajlott le A háborús hétköznapok című tudományos konferencia, ahol a legjelentősebb magyar közgyűjtemények munkatársainak újabb kutatási eredményeivel ismerkedhettek meg a hallgatók.

Telt széksorok előtt Balla Tibor nyitotta meg a konferenciát. Beszédében hangsúlyozta, hogy társadalmunkban máig élénk a Nagy Háború emlékezete. A konferencia előzményeiről szólva a Hadtörténeti Intézet igazgató-helyettese megjegyezte, hogy a hadtörténeten túlmutató és a hátország első világháborús történetét feldolgozó konferenciák közül 2008 óta hármat is rendezett a Hadtörténeti Múzeum és Intézet. Ezeknek az előadásoknak az írott formája a Hadtörténeti Múzeum Értesítőjének 12. kötetében jelent meg.


Balla Tibor

A délelőtti blokk első előadásában Siposné Forgon Szilvia a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kutatási projektjét mutatta be, amelynek célja, hogy a szlovákiai magyar területek háborús emlékeit gyűjtse és digitalizálja. (Ennek eredményeit lásd: http://www.1914.sk/; https://www.facebook.com/1vilaghaborusemlekek) Az előadásban a gyűjtő- és kutatómunka eredményeképpen rekonstruálta öt, az első világháborúban harcoló férfi személyes történetét. A szemléltetett személyes mikrotörténetek megmutatták, hogy milyen széles társadalmi merítésből építkezett a kutatás, ugyanis az irodalmártól egy katonatiszten át egészen egy gazdálkodó és egy munkás világháborús élettapasztalatáig tartott az a mező, amit átfogott a bemutatott öt ember élettörténete.

Sallay Gergely, a Hadtörténeti Múzeum főtanácsosa a Nagy Háború különleges numizmatikai emlékeiről tartott előadást. Amikor 1918-ban létrejött a Hadimúzeum, elsődleges célja a világháború emlékeinek összegyűjtése volt. A két világháború között jelentős gyűjtemény jött létre, viszont ennek jelentékeny hányada a második világháború során eltűnt, s a megmaradt numizmatikai gyűjtemény is rendezetlenül maradt meg. A történész a régi nyilvántartások alapján kívánja feldolgozni a múzeum anyagában meglévő, lappangó numizmatikai anyagot. Előadásában több hagyaték – így például Arthur Arz Art, Tauszig Aladár, Kirchner Hermann, Rónai Károly – felhasználásával mutatott példákat erre a munkára vonatkozólag.


Sallay Gergely

Frisnyák Zsuzsa a Háborús logisztika a hátországban – vasúti szállítás 1914-1915 című előadásának elején leszögezte, hogy a nemrégiben feltárt 1914-es hadi menetrendek nagyban revideálják az eddigi történettudományi álláspontot. Az MTA Történettudományi Intézet munkatársa a MÁV 1914-1915. évi üzletjelentése alapján értelmezte a háború első évének vasúti logisztikáját. A vizsgált időszakban 261 ezer katonavonat mintegy 16 millió katonát szállított, döntőrészben az ország északkeleti részén, a Miskolci üzletvezetőség területén. Az 1914-1915-ös forgalmi helyzet alakulását részletes, a változásokat napi bontásban megjelenítő térképsorozaton mutatta be. Egy konkrét nap példáján szemléltette, hogy a vasúti forgalomirányítást mennyiben határozták meg az előző évek fejlesztései, illetve az üzletvezetőségek és a kirendelt katonai hatóságok együttműködése és konfliktusai.

Illésfalvi Péter a különböző császári és királyi vasúti alakulatok tevékenységét mutatta be a Magyar Királyság területén. 1918-ig számtalan vasúti alakulatot állítottak fel, melyekben több tízezren – köztük magasan kvalifikált mérnökök is – szolgáltak. Ezeknek az alakulatoknak a feladatai közé tartozott egyrészt a vasútvonalak áteresztőképességének növelése – így a vonalak elsőrangúsítása és kétvágányúsítása –, illetve vasútvonalak újjáépítése és helyreállítása. Ez utóbbi tevékenységet az ország északkeleti, keleti illetve déli részein folytatták, majd az 1916-os román betörés következtében Erdélyben. Ezentúl tábori vasutak építését is ismertette, mely legfőképpen Bukovinára volt jellemző. Szemléletes fényképekkel illusztrálta a K. und K. vasúti alakulatok tevékenységét, több példán keresztül demonstrálta a helyreállítás során kifejtett munkák hatékonyságát.


Illésfalvi Péter

Hajdu Tibor arra a kérdésre kereste a választ előadásában, hogy 1914 őszét követően, amikor bebizonyosodott, hogy hosszan elnyúló háborúra kell számolni s az első jelentősebb veszteségeket is elszenvedte a Monarchia, mennyiben maradt fenn a lakosság lelkesedése. Több meghatározó szakirodalmi összefoglaló summás ítéletétével szemben mutatott rá olyan tényezőkre, melyek gyakran kimaradnak a háborús lelkesedés vizsgálatakor. Példaként említette, hogy a lakosság körében a kötelező katonai szolgálat természetesnek számított, a hadseregben lévő tömegpszichózis pedig nagyban meghatározta a sorozott legénység háborús képét. A nemzetiségiek háborús lelkesedésének vizsgálatakor megjegyezte, hogy 1914-1915-ben a magyarországi nemzetiségek hangulata alapvetően nem különbözött az országos hangulattól. Katonai feljebbvalóik véleménye szerint a horvátok és a szlovákok kifejezetten jó katonáknak számítottak, a románok semlegesen viszonyultak a konfliktushoz, s csupán a ruszin legénység körében volt orosz szimpátia, mely viszont – a magasabb dezertálási arány ellenére – nem indikált tömeges szökéseket. Berzeviczy Albert naplóbejegyzéseinek példáján demonstrálta azt, hogy a magyarországi politikai elit látszólagos egyetértése és háborúpártisága mögött milyen törésvonalak húzódtak meg.

Húshegyi János a Horváth János, Varga László és Nagy Attila által végzett kutatásokat ismertette Első világháborús hadifoglyok a Csallóközben című előadásában. Az előadó bemutatta a Somorján, Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren létesített hadifogolytáborok létrehozásainak, illetve a hadifoglyok lakhatási körülményeit, az itt lévő hadifoglyok tevékenységét, végül a hadifogolytáborok felszámolásának részleteit.

A délelőtti ülésszak utolsó előadójaként Vörös Boldizsár Harry Russel-Dorsan, az Evening Standard angol haditudósítójának a Nyugat hasábjain 1914-1915-ben közzétett, a nyugati frontot bemutató leveleit vizsgálta meg, melyek valódi szerzője – mint az a későbbiekben kiderült – Szomory Dezső volt. A Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa ráirányította a figyelmet azokra a tényezőkre, melyek a korabeli olvasók szemében a közzétett levelek hitelességét növelhették, illetve azokra, melyek felkelthették az olvasók gyanúját a közzétett írások hitelességével kapcsolatban. Vörös Boldizsár rámutatott az írások funkciójának kettősségére. Egyrészt a britek és a franciák negatív, a németek pozitív ábrázolása beleillett a korabeli propagandába, míg a csaták részletes, sőt naturalisztikus ábrázolása alkalmas volt a háborúellenesség felkeltésére.

Szoleczky Emese a délutáni szekció első előadásában Köbölkút szemszögéből mutatta be a Nagy Háborút. A mintegy 2000 fős település háborús életét alapvetően a helyi kántortanító és iskolaigazgató Stampay János határozta meg. A Hadtörténeti Múzeum főtanácsosa beszélt arról, hogy háborús helyzetben miképp szervezte meg a település az oktatást, az elvonult katonák családjainak, az esztergomi kórház vagy éppen a kenyérmezei hadifogolytábor támogatását. Köbölkút példája megmutatta, hogy milyen aktívan vett részt a lakosság a különböző országos akciókban, s az ezen akciókban – elsősorban a hadikölcsön jegyzésben – milyen nagy szerepe volt a helyi tanítónak. Különösen érdekes volt, hogy Stampay János milyen aktívan foglalkozott a helyi lakosság háborús hangulatának ápolásával: zselatinos duplikátorokkal saját kiadványokat adott ki, ünnepek alkalmával pedig nagy hatású beszédeket tartott Köbölkút lakosságának.

Tóth Orsolya az Országos Hadsegélyező Bizottság tevékenységéről adott áttekintést. Az 1914-től Tisza István elnökletével működő bizottság több albizottságon keresztül széleskörű segítségnyújtó és propaganda tevékenységet folytatott a háború során. Így például az Olvasmányt a sebesülteknek és a Könyvet a harctérre akciók keretében jelentős mértékben támogatták a tábori könyvtárak felállítását, viszont a beküldött könyvek esetében politikai és erkölcsi cenzúrát is gyakoroltak. Ezentúl részt vettek a különböző meleg ruha gyűjtő mozgalmak megszervezésében, jótékonysági jelvények, hadiszögek, kiadványok eladásában, ismeretterjesztő kiállítások megrendezésében, de Gyóni Géza Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című művét is az Országos Hadsegélyező Bizottság jelentette meg.


Szőts Zoltán Oszkár

Szőts Zoltán Oszkár az Országos Széchényi Könyvtár első világháborús gyűjteményét mutatta be 20 perces előadásában. A világháborús gyűjtemény létrehozására inspirációt külföldi példák – elsősorban a francia-porosz háborúra létrehozott gyűjtemény – adták, és ennek létrehozásának gondolata már a hadüzenetek után közvetlenül jelen volt. Az előadó részletesen beszélt a könyvtár vezetésének a gyűjtemény létrehozására vonatkozó intézkedéseiről, illetve a különböző minisztériumokkal fenntartott kapcsolatairól. Az OSZK volt, az ELTE jelenlegi munkatársa részletesen foglalkozott azzal, hogy milyen módon sikerült szereznie a könyvtárnak külföldről kiadványokat és ez milyen jelentős pénzügyi terheket rótt az intézményre.

Kótyuk Erzsébet, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum osztályvezetője Miről árulkodik a József hadikórház műtéti naplója? című előadásában a Műegyetemen létrehozott hadikórház életébe engedett bepillantást. A Budapest huszonkilenc hadikórházának egyikeként létrejött József hadikórházat a Műegyetem tanári kara létesítette és kórtermeit a Műegyetem termeiben rendezték be. Az előadás címében megnevezett forrás fontos adalékokat nyújt a kor egészségügyi viszonyaiba, lehetővé teszi annak rekonstruálását, hogy különböző orvosok meddig és milyen eseteknél működtek a hadikórházban.

Pollmann Ferenc előadása a háború és béke szavak etimológiájába nyújtott bevezetést. Amíg az európai nyelvekben a háború szó indoeurópai gyökere „összekavarnit”, „felkavarnit” jelent, addig a béke szó jelentését alapvetően a „kötés” szóból eredeztethetjük. A Hadtörténeti Intézet munkatársa kiemelte, hogy a háborúra, mint az emberi lét alapvető állapotára kell tekintenünk, s rámutatott, hogy – Kantra utalva – korábban az emberiség a háborúval szemben a békét nem tekintette természetes állapotnak, ugyanis annak létrehozásához szerződéskötésre volt szükség.

A Bécsi Magyar Történeti Intézet frissen kinevezett igazgatója, ifj. Bertényi Iván IV. Károly és a magyarok kapcsolatát vizsgálta. IV. Károly történelmi emlékezetét háttérbe szorította Ferenc József és a háború emléke, s a köztudatban csupán mint utolsó magyar király van jelen. Ez az ismeretlenség saját korára is igaz volt, mivel a szarajevói merényletig a fiatal, s a politikai életben nem szereplő főherceg kevésszer jelent meg a nyilvánosság előtt. Ferenc Ferdinánd halálával trónörökössé előlépő Károly esetében a legfontosabb feladat volt ismertté tenni a birodalomban. Egy kutatás húsz magyarországi útjáról tud Károlynak, amelyek kapcsán az előadó az uralkodói reprezentációt vizsgálta meg. Trónörökösként fel kellett vennie a kapcsolatot a magyar politikai elittel, mélyebben meg kellett ismerkednie a magyar közjoggal, de fontos volt a magyar szélesebb nyilvánosság előtt való megjelenése is. Bertényi Iván IV. Károly uralkodóként Magyarországon tett látogatásainak három típusát különböztette meg: a katonai jellegűeket, ahol potens katonai vezetőként kívánták bemutatni; a politikaiakat, amelyek nem a nyilvánosságnak szóltak, de kiszolgálták azt a magyar óhajt, ami a Habsburg uralkodók Magyarországon való tartózkodására vonatkozott, illetve a protokollárisokat, amelyeknek célja a király imázsának javítása volt.


Ifj. Bertényi Iván

A nap utolsó előadójaként Jakusch Gabriella Hősök emlékezete című előadását tartotta meg. A Hadtörténeti Múzeum osztályvezetője ismertette, hogy a háborúban elesettek emlékezetének formái miképp intézményesültek a háború során. Áttekintést adott arról is az előadó, hogy milyen döntéshozatali mechanizmus jellemezte a háborút követő két évtized emlékműállítási gyakorlatát. Előadásának utolsó részében az emlékezeti helyek azon típusaira hozott példákat, amelyek nem csupán egy emlékműben öltöttek testet. Így bemutatta a dunaharaszti, gyulai Hősök Ligetét, a szentesi Hősök Erdejét, a Hősök Templomát Kaposvárott, a Hősök Mauzóleumát Debrecenben, a Hősök Harangját Szegeden illetve a szegedi és veszprémi Hősök Kapuját.

A második nap első előadásában S. Nagy Anikó az élelmiszerhamisítás problémakörébe nyújtott betekintést a hallgatóságnak. Áttekintve először az élelmiszerhamisítás törvényi szabályozását leszögezte, hogy a dualista magyar állam nem hozott létre hatékony élelmiszervizsgálati rendszert, ami egyrészt a jogszabályi háttér könnyű kijátszhatóságából fakadt, másrészt az élelmiszerhamisítást végző közegek elégtelen anyagi és személyi feltételeiből, harmadrészt pedig abból, hogy diszharmónia állt fenn a kiszabható büntetések és a hamisítás révén szerezhető busás haszon között. Előadásának második részében a korabeli sajtót felhasználva a hamisítás „fortélyaiba” vezette be az érdeklődőket a széna vízzel való leöntésétől a tej vizezésén keresztül egészen a pótkávé hamisításáig.

Diószegi György Antal Manno Miltiades rendkívül sokoldalú pályáját mutatta be előadása során. A tíz sportág magyar bajnokaként tisztelt magyarországi görög sportoló huszárként vonult be, és az 1914 augusztusában a gorodoki ütközetben szerzett sérülése pecsételte meg sportoló karrierjét. A háború után élénk művészeti tevékenységet folytatott, így a Hadtörténeti Múzeum udvarán található 1. honv. huszárezred vörös ördögös emléktáblája is az ő alkotása.


Diószegi György

Kincses Katalin a pozsonyi levéltár meghatározó alakjának, az MTA levelező tagjának, Házi Jenő levéltárosnak az első világháborús tevékenységébe nyújtott betekintést. Házi hat kötetből álló első világháborús naplójának kritikai kiadását több tényező is indokolja. A napló betekintést enged egy fiatal értelmiségi első világháborúról alkotott képébe, mely olyan szempontból kuriózum, hogy eddig nem adtak még ki első világháborút megjárt levéltáros visszaemlékezését. A visszaemlékezések sajátossága, hogy lapjain kettős történet zajlik: egyrészt megjelenik Házi Jenő önkéntes katona története, aki 1914 és 1916 között megjárja a kárpáti és erdélyi harcokat, másrészt Házi Jenő, mint fiatal kutató története, aki tanulmányaival haladva válik a pozsonyi levéltárügy meghatározó alakjává. Ezen felül fontos adalékokat nyújthat a napló Házi alakulatainak kutatói számára is, mivel például a 94. gyalogezred története megírásra vár.

Csiszár Gizella a pályakezdő Bajor Gizi háborús életpályáját mutatta be. A vizsgálat két szintjét tette meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa. Egyrészt a korabeli színi lapok alapján rekonstruálható a fiatal színésznő feltörekvő pályája. A Nemzeti Színház 1915. januári újbóli megnyitásától tekintette végig Bajor Gizi pályájának kibontakozását, a színésznőre oly jellemző naiva szerep kialakulását és népszerűségének növekedését. Másrészt Bajor Gizi magánéletét vette górcső alá személyes dokumentumok alapján. Megismerhettük a színésznő családi hátterét, bevonult vőlegényével, Bajor Ödönnel való szerelmét, és Hatvany Lajossal való kapcsolatát. Csiszár Gizella szerint Bajor Gizi életében azért voltak meghatározóak a Nagy Háború évei, mert ezek tették lehetővé, hogy nőként saját lábán megállva, önálló egzisztenciát teremtsen magának. A világháború időszaka megnövelte a színésznők presztízsét, s lerombolta a nő mint kiszolgáltatott lény képét.


Sipőcz Mariann

Sipőcz Mariann az első világháborús szibériai magyar hadifogoly-színházak működésébe engedett betekintést. Ugyan a Szibériába kiérkező katonákat eltérő körülmények várták, a hadifoglyok a különböző egyesületek, sportegyletek, színjátszó körök létesítésével a polgári értékrend illúzióját kívánták megteremteni. Ezen vállalkozások közül a színházakat kísérte a legnagyobb figyelem. Megvalósításukhoz három alappillért kellett megteremteni. Elsődlegesen játszóteret kellett létrehozni. Ezt a feltételt állandó jelleggel a nagyobb táborokban sikerült megteremteni. Másrészt fontos problémát jelentett a repertoár összeállítása, ugyanis a foglyok általában nem rendelkeztek szövegkönyvvel. Harmadrészt szükség volt színészekre, akik – a hadifogságba esett színészek jelentős száma ellenére is – alapvetően amatőrök voltak. A színjátszás egészére jellemző volt az egykori színházi emberek szervező szerepe, a tisztek jelenléte, illetve az osztrák és a német hadifoglyokkal való kooperálás. Sipőcz előadásának végén értékelve a hadifogoly-színházak tevékenységét arra a következtetésre jutott, hogy jelentőségük alapvetően közösségépítő szerepükben, s nem művészi értékükben lelhető fel.

A délelőtti szekció utolsó két előadása a háztartási eszközök első világháborús propagandaszerepét vizsgálta meg. A Hadtörténeti Múzeum munkatársa, Závodi Szilvia Hazafias kerámiák a háborús propaganda szolgálatában című előadásának kezdetén a hazafias motívumokkal ellátott tárgyak jelentéstartományát tekintette át, mely magába foglalta a kiállást a háborús célokért, az egységet és szövetséget a fronton lévőkkel, illetve a segítségnyújtás lehetőségét. Előadásának további részében a világháború idején gyártott wilhelmsburgi kerámiákat mutatta be. Az 1795-ös alapítású vállalat kerámiáinak vizsgálata nemcsak a háborús szimbólumokba nyújtott betekintést, hanem a háborús közhangulat változását is mutatták. Ugyanis amíg 1915-től nagy mennyiségben kezdték el gyártani a különböző hazafias kerámiákat, addig 1917-re ez a kereslet lecsökkent s 1918-ból pedig már nem is ismert új modell.


Závodi Szilvia

Peterdi Vera több gyűjtemény anyagának felhasználásával a porcelánedények háborús motívumait vizsgálta meg. A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa előadásában a porcelántárgyak materiális valóságán túl ennek társadalmi és életmódbeli kontextusát is bemutatta. Így ráirányította a figyelmet arra a tényre, hogy ezek a propagandatárgyak alapvetően a városi polgárság tárgyi világát tükrözték vissza, a hétköznapi háztartási tárgyakat a rajtuk megjelenő hazafias feliratok és ábrák dísztárggyá nemesítették, amelyek a családok emlékezetében és orális hagyományában is megjelennek. Kiemelte, hogy ezeket a sorozattermékeket nem Magyarországon, hanem alapvetően kis csehországi üzemekben gyártották.

A délutáni szekció első két előadása az Érdekes Újság háborús fotópályázatát vizsgálta meg. Az Érdekes Újság az első világháború során öt fotópályázatot hirdetett meg, amelyekre mintegy 6800 fényképfelvételt küldtek be az olvasók, amelyeket – a folyóiraton kívül – négy háborús albumban tettek közzé. Kreutzer Andrea Az Érdekes Újság Háborús Albuma „a modern illusztráció legtökéletesebb eszközeivel” előadásában arra a tényre hívta fel a figyelmet, hogy a háború igen komoly sajtó- és kötetforgalmat generált. 1911 és 1917 között 203-259 millió példányszámban jelentek meg lapok Magyarországon, mely napi 800-900 ezer példányt jelent, még annak ellenére is, hogy a Magyar Királyság lakosainak közel 30 százaléka analfabéta volt. A Hadtörténeti Múzeum munkatársa ezt követően bemutatta, hogy a Légrády Testvérek miképp igazgatták az Érdekes Újságot, milyen nyomdatechnikai illetve a pályázatokon beérkezett fényképeket milyen formában s milyen kiadványokban tették közzé.

Tomsics Emőke A művészi háború – Az Érdekes Újság harctéri pályázatainak fényképei címet viselő előadásában a harctéri fotózásnak a világháború előtti történetét tekintette át. A világháború során a fotográfusok azzal a problémával szembesültek, hogy alapvetően változott meg a háború reprezentációja: a gépháború kizárta az egyéni hőstetteket, a katonák döntő része nem látta az ellenséget a harc során. Ezáltal a csaták nem voltak látványosak s az akciókat ábrázoló fotók mindegyike csupán utólagos beállítás eredménye. Az Érdekes Újságban megjelent fényképek elemzésére rátérve a Magyar Nemzeti Múzeum történész muzeológusa megállapította, hogy a nyugati antant hatalmak propagandáját jellemző félelem- és gyűlöletkeltés helyett a magyar lap a háború esztétizálásával kívánta domesztikálni a harcot. A katonaélet képeit az állandó menetelés, a tájjal való küzdelem, a magányos őr alakja, a huszárok hősiessége, a modern fegyverek és háború jellemzi, míg a civil élet bemutatásakor a tábori élet szimbólumai jelennek meg, így az otthoni cselekvések megjelenése a front mögött, az állatokkal, a helyi lakossággal – főleg a nőkkel –, vagy a hadifoglyokkal való barátságos viszony kialakítása.


Tomsics Emőke

Bognár Katalin a Nagy Háborúról készült sztereófényképekkel foglalkozott előadása során. A sztereófotózás egyidős a fényképezéssel, ami alapvetően az 1910-es évekig van jelen, amikor is a képes magazinok kiszorítják ezt a fényképezési módot. A történész muzeológus alapvetően a Magyar Nemzeti Múzeum Nézőpontok című kiállításának (lásd: http://nezopontok3d.hu/) szakmai anyagát felhasználva vizsgálta meg a Magyarországon megjelenő német és amerikai fotósorozatokat. Beszélt a képek információ és propaganda tartalmáról, illetve azokról a lehetőségekről is, hogy Magyarországon hol lehetett vásárolni ilyen képsorozatokat a világháború idején.

Teller Katalin előadásában Kerekes Máriával végzett közös kutatásuk eredményeit ismertette, mely egy osztrák-magyar összehasonlító várostörténeti kutatási projekt keretében valósult meg. Az ELTE oktatója azokra a vitákra irányította a figyelmet, amelyek arra vonatkoztak, hogy a háborús körülmények és a tömegszórakoztatás mennyiben voltak összeegyeztethetőek a kor közvéleménye számára. Különböző lapok cikkíróinak véleménye alapján vizsgálta meg ezt a kérdést a különböző margitszigeti jótékonysági rendezvények, a vigalmi adó, a mozik szabályozásának vagy a vurstlik engedélyezése által generált diskurzus példáin keresztül.

Tamás Ágnes a háborús hétköznapok világát mutatta be a Borsszem Jankó rajzainak tükrében. A hazai sajtót alapvetően meghatározta a cenzúra jelenléte, emiatt a belpolitikai témák mellőzésével az újságok tematikájának központjában a háborús témák, elsősorban a háborús lelkesítés állt. A Szegedi Tudományegyetem oktatójának előadásában a Borsszem Jankó visszatérő témáit és ennek az újság által adott értelmezéseit ismertette a hallgatóságnak. Így a búcsúzás fájdalmát humorral, a sorozást pedig a megjelent férfiak alkalmasságának és alkalmatlanságának karikírozásával próbálták oldani. A tájékozatlanság mint humorforrás visszaköszönt mind a hátországbeliek, mind a haditudósítók ábrázolásánál. Felülreprezentált a huszárok megjelenítése a lapban, amely során az 1848-49-es hagyományokra reflektáltak illetve tájszólással kívánták közvetlenebbé tenni őket az olvasók számára. Az orosz hadifoglyok ábrázolásának alapvető vonása volt, hogy a cári hadsereg katonái motiváltak a fogságba esésükben, ugyanis Magyarországon jobb viszonyok között élhetnek hadifogolyként, mint Oroszországban, békében. A Borsszem Jankó oldalain a háború előrehaladtával megjelentek a hátországi témák taglalásai is, így a katonakorú férfiak hiánya, a nők munkáltatása, a hadikölcsönök lelkesítése. A cenzúra ellenére reflektált a háborús hátország panaszaira is, így a máramarosi orosz betörés, a rekvirálások, a drágaság és az áruhiány témája, mely utóbbi esetében előkerült a Dob utcában készleteket felhalmozó galíciai zsidó antiszemita sztereotípiája is. A békevágy kérdése hangsúlyozottan a frontok lévőknél, s nem a hátországiaknál jelent meg.


Tamás Ágnes

A konferencia utolsó előadójaként Katona Anikó a Művészet/propaganda a háború alatt címmel megtartott előadásában az OSZK-ban megnyíló első világháborús propaganda kiállításra készített kutatásai alapján két művész pályáját mutatta be. Bíró Mihály a magyarországi munkásmozgalommal való szoros kapcsolata és háborúellenessége ellenére a háború során különböző hadiplakát-pályázatokon és kiállításokon vett részt, amely plakátokat a Bíróra oly jellemző óriás figurák uralták. Medgyaszay István már jelentős építészkarrier után került 1914-ben népfelkelőként a frontra, ahol utak s hidak tervezésében, illetve Sáros újjáépítésében vett részt. A Lemberg visszavételét követő 1916-os hadikiállítás megtervezésében is részt vett, amely átalakított formában a Margitszigeten is megtekinthető volt 1917-ben.


Katona Anikó

A két nap során elhangzott majdnem harminc előadás fontos adalékokkal szolgált a Nagy Háború magyarországi hátországának megismeréséhez. A két nap tapasztalatai alapján remélhetjük, hogy egyrészt az itt elhangzott előadások írott változata minél előbb olvasható lesz, másrészt azt, hogy a centenáriumi évek során lesz még folytatása ennek a konferenciának.

Fóris Ákos

Kapcsolódó cikkek:

Egy elfeledett gyűjtemény – recenzió

„A régi iratok tükröt tarthatnak a mai viszonyok elé” – interjú ifj. Bertényi Ivánnal

Vizuális művészet, háborús valóság – interjú Katona Anikóval

„Mint annak idején, mikor a futballnál aranygól volt érvényben” – interjú Pollmann Ferenccel

A przemyśli katasztrófa és a gorlicei áttörés

Ezt olvastad?

Egy álmatlan éjszakámon történt, mikor unottan kapcsolgattam tévém távirányítóját és meglepetten tapasztaltam, hogy az egyik adón a színész legenda Jack