A német múltfeldolgozás. Beszélgetések történészekkel a huszadik század kulcskérdéseiről

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem docense a Kijárat Kiadónál 2016-ban megjelent, A német múltfeldolgozás. Beszélgetések történészekkel a huszadik század kulcskérdéseiről című interjúkötetében német történészekkel beszélgetett a huszadik század kulcskérdéseiről, azon belül is leginkább a nemzetiszocialista múlt és a holokauszt németországi feldolgozásáról.

 

A szerző 2010-ben lett a jénai Friedrich Schiller Egyetemen újonnan létrehozott Kertész Imre Kolleg tudományos munkatársa, így került Németországba és az addig számára is kevésbé ismert német tudományos közegbe. Abba az országba, melynek történeti kultúrája világszerte komoly presztízsnek örvend és egyesek szerint modellértékűen tudott szembenézni közelmúltja példátlan bűneivel. Több éves kint tartózkodása motiválta arra Laczó Ferencet, hogy vezető német történészeket keressen fel és kérdezzen meg ezen állításokkal kapcsolatos szakmai véleményükről, tapasztalatukról. Emellett az interjúk által olyan kérdésekre is szeretett volna választ kapni, hogy mi jellemzi a német múltfeldolgozás elmúlt hét évtizedét, miként alakult a náci rezsim és a korszak megítélése, melyek a holokauszt mérvadó értelmezései, és mit lehet tudni a nácizmus, a közép- és kelet-európai történelem és a holokauszt bonyolult viszonyrendszeréről? A beszélgetések által lehetősége nyílt a közelmúlttal kapcsolatos aktuális német tudásszint felmérésére, a vezető álláspontok és vitás kérdések megismerésére.

Az interjúkötet több éves munka eredménye. Laczó Ferenc 2011 és 2015 között folytatott nagyívű szakmai beszélgetéseket a nácizmus- és holokausztkutatás tizenegy vezető német történészével (név szerint a következőkkel: Frank Bajohr, Michael Brenner, Norbert Frei, Christian Gerlach, Raphael Gross, Volkhard Knigge, Lutz Niethammer, Kiran Klaus Patel, Dieter Pohl, Dan Stone, Jürgen Zimmerer), akik közül többek neve és ezzel összefüggésben munkásságuk annak ellenére is kevésbé ismert Magyarországon, hogy a német tudományos életben fontos szerepet töltenek be és egyetemi oktatók, kutatóintézetek, múzeumok, emlékhelyek vezetői. Ily módon nemcsak a témájukhoz kapcsolódó kutatásaikról, hanem intézményeik projektjeiről is beszéltek. Például Volkhard Knigge, a Buchenwald és Mittelbau-Dora Emlékhely Alapítványának igazgatója az emlékhely kapcsán felmerülő módszertani nehézségekről, pedagógiai módszerekről, vagy Raphael Gross a Frankfurti Zsidó Múzeum kiállításairól és jövőbeli terveikről.


Laczó Ferenc

Az interjúk szerkezetüket tekintve nagyon hasonlóak. A személyes hátteret és a korai intellektuális szocializációt bemutató részt a tudományos munkássághoz kapcsolódó kérdések, valamint a múltfeldolgozás és a historiográfiatörténet néhány vitatott kérdése követ.

A beszélgetések révén életpályák rajzolódnak ki az olvasó előtt, megtudhatjuk, hogy ki miért választotta a történészi hivatást, fiatalon mely történészek, egyetemi oktatók vagy mely események, művek voltak rájuk hatással. Michael Brenner, a német zsidó historiográfia egyik legnagyobb ismerője személyes indíttatása kapcsán arról mesélt, hogyan élte túl édesapja és édesanyja a holokausztot, és hogyan nőtt fel a cseh-német határ menti Weidenben, ahol korcsoportjában ő volt az egyetlen zsidó. Az is kiderül, hogy már gimnazista korában eldőlt, hogy történész lesz belőle. Tizenhat éves korában ugyanis egy tanulmányi versenyre feldolgozta a weideni zsidó közösség történetét, mellyel elnyerte Karl Carstens német elnök díját, aki nem mellékesen korábban náci volt. Dieter Pohl, a klagenfurti egyetem professzora is gimnazista kora óta foglalkozik a nácizmus témájával. Frank Bajohr, a müncheni Jelenkorkutató Intézet Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatója pedig azért kezdett el már fiatalon a holokauszt történetével foglalkozni, mert megtudta, hogy Hollandiában élő nagynénje a második világháború alatt megpróbált bújtatni egy német zsidó családot, akiknek deportálásuk előtti, a westerborki átmeneti gyűjtőtáborból írt leveleit megőrizte a család. Ezzel szemben másoknál nem volt ilyen korai ezen kutatási témák melletti elköteleződés. Volkhard Knigge a történeti tudatról írt pszichoanalitikai-pedagógiai munkával doktorált, Lutz Niethammer, az oral history ismert képviselője pedig protestáns teológiát is tanult az egyetemen.

A kötetben szereplő beszélgetések a nácizmus és a holokauszt történetének feldolgozási folyamata mellett olyan kulcskérdésekbe, illetve az azokhoz kapcsolódó aktuális kutatási eredményekbe, vitákba engednek betekintést, mint például a közép-európai és német zsidóság története, német–zsidó historiográfia, népirtások, gyarmatosítás, fizikai erőszak, centrum és periféria viszonya. Ezen témák sokfélesége is reflektál arra a tendenciára, mely azt mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben a nácizmus és a holokauszt témáját a német történészek kutatásaikkal mind időben, mind térben folyamatosan kibővítették. Felhívnám a figyelmet többek között Frank Bajohr kutatására a weimari korszak antiszemitizmusáról, Jürgen Zimmerer publikációira a német gyarmati múltról, a délnyugat-afrikai német népirtás történetéről, melyek kapcsán úgy érvel, hogy a nácizmust be kellene ágyazni a gyarmatosítások történetébe, ugyanis a gyarmatosítás a nácizmus előtörténetéhez tartozik. S az is ide sorolható, hogy több évtized után, az 1990-es években elkezdtek a német történészek Kelet-Európával foglalkozni. Ennek előzménye kapcsán Dieter Pohl elmondta, hogy Kelet-Európában, ahol a holokauszt leginkább lezajlott, számos releváns kutatást folytattak és könyveket jelentettek meg a szocializmus időszakában, például Ránki György: 1944. március 19. Magyarország német megszállása című könyvét, mely 1984-ben jelent meg németül, mégis alig vették figyelembe Németországban. A változás 1991-ben következett be, amikor az Institut für Zeitgeschichte kiadta a Dimension des Völkermords (A népirtás dimenziója) című kötetet. Szintén erre a helyzetre reflektál, amikor lublini levéltári kutatása kapcsán elmesélte, hogy 1989 előtt nem akadt német történész, akinek eszébe jutott volna, hogy a megszállás időszakának kutatásakor lengyel levéltárakat is érdemes lenne meglátogatni, ugyanis a holokauszt kapcsán leginkább a német és osztrák zsidókkal foglalkoztak. Az elmúlt évtizedekben a német történészek (Dieter Pohl, Christian Gerlach) kelet-európai regionális kutatásaikkal – melyek leginkább az elkövetőkre, valamint a náci Németország és szövetségeseinek kapcsolatára fókuszáltak – nagymértékben hozzájárultak a holokauszt kontextusba ágyazásához, mely mind a náci népirtás, mind a térség országainak történetét megváltoztatta.


Frank Bajohr

Mindemellett az is komoly problémának tekinthető és ezzel Laczó Ferenc is szembesült, hogy a magyar és a német kutatók a közös témáikat gyakran egymást nagymértékben ignorálva dolgozzák fel. A könyvben olvasható interjú Christian Gerlach történésszel, aki Götz Alyval közösen írt egy monográfiát Az utolsó fejezet címmel, mely a magyar holokauszttal kapcsolatos legfontosabb német nyelvű munka. S ennek fogadtatása kapcsán elmondta, hogy bár a német és a nemzetközi értékelés pozitív volt, Magyarországon elutasításban részesült. Ezt leginkább azzal magyarázta, hogy létezik egy bizonyos fokú ellenállás azokkal a külföldi történészekkel szemben, akik nemzeti történelemmel kívánnak foglalkozni, s ezt leginkább a külföldi kutatók kompetenciahiányával indokolják. Pedig véleménye szerint ezek a kutatások gyümölcsözőek lehetnének és új lendületet, impulzust adhatnának a szakmának. S ahogy Frank Bajohr is hangsúlyozta, minél inkább elzárkózik egy ország tudományos közege, annál inkább lehet klasszikus nemzeti kérdésfelvetésekkel találkozni.

A beszélgetéseket olvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy a modellértékűnek tekintett német múltfeldolgozás egy folyamatos, nehéz és bonyolult munka eredménye. A szerzők nyíltan beszélnek azokról a vitákról, tendenciákról, magatartásformákról, melyek jellemezték az elmúlt hét évtizedben Németországot és a német múltfeldolgozást. Ahogy Volkhardt Knigge megfogalmazta, az NSZK-ban a hallgatás évei után a hatvanas években kezdődött meg a nácizmussal való, eleinte leginkább kikényszerített, önkritikus szembenézés, mely a társadalmi viták révén az 1970-es, 80-as években ért csúcspontjára. Azonban a nácizmus totális vereségében gyökerezett az önkritikus emlékezetkultúrának a kialakulása, melyben a szövetségeseknek is igen fontos szerepe volt. Példaként hozta fel 1945 után a háborús bűnösök pereit, a NSZK és Izrael közötti 1952-es jóvátételi szerződést. Fontos megállapítása, hogy ezek nem voltak önkéntes lépések és Németországban korántsem táplálkozott minden belső erőforrásból, belső indíttatásból, ily módon a külsőleg meghatározott keretekre éppúgy szükség volt, mint a komoly konfliktusokkal járó belső társadalmi vitákra. Nem hiszi, hogy Németország lenne az „emlékezés világbajnoka”, de példát adhat, hogy igenis minden nemzetnek érdemes a saját múltfeldolgozásán fáradoznia. S ebben a tudományos múltfeltárásnak kiemelten fontos szerep jut. Ennek kapcsán több szerző is kiemelte, hogy az 1960-as években az Eichmann-per játszott kulcsszerepet a történeti érdeklődés felkeltésében, a hetvenes évek végén a Holocaust tévésorozat adott újabb lökést, a kommunizmus bukása pedig egy újabbat. Azonban azt is látni kell, hogy minden időpontban markánsan más kutatások folytak: az áldozatok és tettesek módszeres kutatása a német területeken, majd nyitás Kelet-Európa felé, végül a népirtások, gyarmatosítás kérdéskörének felfedezése és témához kapcsolása.

Az interjúk fontos tudományos célt szolgálnak. Laczó Ferenc meg szeretné ismertetni a hazai olvasóközönséggel ezeket a történészeket és eredményeiket, ugyanis ahogy a beszélgetéseik lábjegyzetei megmutatják, sajnálatos módon tudományos műveik és a vonatkozó szakirodalom alig érhetőek el magyar nyelven. A könyv a benne olvasható interjúk révén hiánypótló kezdeményezésnek tekinthető, mely által a magyar olvasóközönség betekintést nyerhet a német tudományos közegben zajló korábbi és jelenlegi kutatásokba, vitákba. Mind a szakma, mind az érdeklődők számára meleg szívvel ajánlom ezt a remek könyvet.

Csonka Laura

A kötet adatai:

Laczó Ferenc: A német múltfeldolgozás. Beszélgetések történészekkel a huszadik század kulcskérdéseiről. Budapest, 2016. 290 oldal.

Ezt olvastad?

Már 1926-os alakulásakor is az ország legkisebb szerzetes rendje volt, és most is az a Szűz Mária Társasága. Ám a
Támogasson minket