A Rákóczi-szabadságharc egy kevésbé ismert szereplője: Esterházy Antal

Esterházy Antal a II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) vezette felkelés egyik igen fontos, ám méltatlanul elhanyagolt szereplője volt. Életével a történettudomány csak érintőlegesen foglalkozott forráskiadások és rövidebb feldolgozások formájában. A szakirodalomban, főleg a szocialista történetírásban, erősen negatív kép alakult ki róla, azonban voltak olyanok is, akik igyekeztek erényeit kiemelni. Közéjük sorolhatjuk Thaly Kálmánt, Markó Árpádot és Bánkúti Imrét is.

Esterházy Antal 1676. február 3-án született az Esterházy család kisebbik, grófi ágába. Édesapja, Esterházy Ferenc a későbbi nádor, Esterházy Pál öccse volt. Esterházy Antal édesanyja, Thököly Katalin, a „kuruc király”, Thököly Imre nővére volt. Miután édesapja 1683-ban meghalt, Esterházyt és testvéreit Esterházy Pál vette maga mellé, az ő udvarában nőttek fel. 1695. június 2-án házasodott meg először, felesége Erdődy Julianna lett. Erdődy Julianna Erdődy I. Sándor varasdi főispán és Csáky Krisztina lánya volt. Házasságukkal egy időben lett Csáky Krisztina Bercsényi Miklós felesége. Az Erdődy család vépi kastélyában tett látogatásai során ismerkedett meg Esterházy Bercsényivel, illetve annak unokatestvérével, a Rákóczi-szabadságharcban szintén fontos szerepet játszó Forgách Simon gróffal. Első házassága azonban rövid életűnek bizonyult, mert 1696. december 28-án, nem sokkal egyetlen gyermekük megszületése után Erdődy Julianna elhunyt és néhány hónapos korában a kislányuk is meghalt.


Esterházy Antal. Forrás: wikipedia.org

Esterházy Antal a katonai pályát választotta, 1695-ben már a Kollonich-huszárezred egyik kapitányaként említik őt a források. Esterházy 1697-ben a pfalzi örökösödési háborúban (1688–1697) vett részt, melyben meg is sebesült, majd a következő évben már a török ellen vívott visszafoglaló háború (1683–1699) frontvonalán találjuk. 1698. szeptember 19-én Temesvár mellett súlyos sebesüléssel esett a törökök fogságába, akik az előkelő foglyok számára fenntartott Héttorony börtönébe zárták. Fogsága körülményeiről Esterházy Pálhoz írt levelei tanúskodnak, melyekben nagybátyja segítségét kérte kiszabadulása érdekében. A Héttoronyból végül április 10-én szabadult, azonban még az ősszel is Belgrádban kellett vesztegelnie és csak ez után térhetett haza.

Miután visszatért Magyarországra, ismét megházasodott. A kassai főkapitány, Nigrelli Oktávián lányát, Mária Annát vezette oltár elé. Három fiúgyermekük volt, azonban csak az 1705-ben született Esterházy Bálint élte meg a felnőttkort. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború (1701–1714) újabb lehetőséget biztosított Esterházy számára a katonai előmenetelre. 1702-ben részt vett a Badeni Lajos vezette Habsburg-hadsereg rajnai hadjáratában és a főparancsnokra is jó benyomást tett az immáron alezredessé előléptetett Esterházy. Esterházynak azonban személyes vitája támadt az alakulat parancsnokával, Kollonich Ádámmal, mert Kollonich előbb beleegyezett abba, hogy lemond az alakulatáról Esterházy javára, később azonban meggondolta magát, azt állítva, hogy Esterházy nem tartotta be a megállapodásukat. Vitájuk egészen 1703 tavaszáig elhúzódott, amikor is a Haditanács döntése értelmében Esterházynak vissza kellett adnia az ezredet Kollonichnak. Szintén vitába keveredett Siegbert Heister tábornokkal, aki a Dunántúlon több birtokát megszállta.

Mindezek ellenére 1703 nyarán Esterházyt előbb ezredessé léptették elő, majd az uralkodó kinevezte őt Komárom vármegye főispánjának. Vármegyei csapatok élén részt vett a Rákóczi-szabadságharc ellen vezetett felvidéki hadjáratban. Azonban november 15-én a császári-királyi haderő Zólyomnál vereséget szenvedett a kurucoktól. Esterházy erejüket alaposan túlbecsülte, valószínűleg ekkor gondolkodhatott el először az átálláson. Bár többször is kapcsolatba lépett a kurucokkal, Károlyi Sándor első dunántúli hadjárata alatt még a császáriak hűségén maradt, akik többek között azzal igyekeztek őt megnyerni, hogy saját ezredet kapott, illetve egy második, végül meg nem szervezett alakulat tulajdonjogát is felajánlották neki. Esterházy átállásában személyes és hazáját ért sérelmei mellett szerepet játszhattak a császári szolgálatban lévő rác katonák – a korszakban is kirívónak számító – kegyetlenkedései is. Végül a kurucok újabb, ezúttal Forgách Simon vezette dunántúli hadjáratát kihasználva május 17-én, egy színlelt elfogatás keretében állt át a kurucokhoz.

Forgách csapatai a következő hetekben sikeresen elözönlötték a Dunántúlt. A császáriak, csak a Heister tábornok vezette mezei seregükre számíthattak, mely alig 1600 gyalogosból és 2000 lovasból állt. Annak érdekében, hogy a dunántúli uralmukat megszilárdítsák, a kurucok le kívántak számolni Heister seregével. Forgách mintegy 18 000 katonával és 6 ágyúval rendelkezett, akiknek azonban jóval kisebb volt a valós harcértéke, mint ellenfeleiknek. Ezért Forgách további erősítést kért Bercsényitől, aki Károlyi Sándor 4000 lovasát küldte a Dunántúlra, előtte azonban egy ausztriai portyával is megbízta őket, így Károlyi egészen június 9-ig távol volt. Forgách és Heister serege egyaránt Győr közelében táborozott, míg Károlyi Ausztria felől közeledett. Forgách több futárt küldött Károlyihoz, hogy megsürgesse és június 12-én ágyúiból üdvlövéseket adott le, hogy Károlyit további sietségre bírja. A lövéseket Heister is meghallotta és másnap hajnalban seregével Forgách tábora felé indult. Mikor a közeledő ellenséget észlelték, a kurucok seregüket két felé osztották. Forgách 7000 lovas élén elindult, hogy az ellenséget megkerülje és hátba támadja, míg Esterházy a sereg zömével szemből közeledett. Amikor a két sereg találkozott, bekerítette Heister katonaságát. Mikor Forgách seregcsoportja megérkezett, az egész kuruc sereg támadásba lendült, azonban a császári ágyú- és puskatűz megtizedelte a támadókat és Heister egy ügyes ellentámadással szétszórta a kuruc sereget, Károlyi pedig elkésett a csatából. Forgách jelentéseiben kiemelte Esterházy bátor magaviseletét a csatában.

A koroncói vereség után Esterházy, Károlyi és Forgách a Dunántúl védelmét egymás között felosztotta, melynek értelmében Esterházy a Duna melletti területért volt felelős, melyeket Simontornyáról irányított. Rákóczi szeretett volna átkelni seregével a Dunántúlra, hogy tábornokait megsegítse, azonban – főleg a Tiszántúlról származó – katonái a rác kérdés megoldását várták tőle. Rákóczi korábban kísérletet tett arra, hogy a rácokat a szabadságharcnak megnyerje, azonban erőfeszítéseit nem koronázta siker. A rácok a kurucok ellen harcoltak, helyenként kirívó kegyetlenséggel. Rákóczi ezért egy, a rácok elleni büntetőhadjáratra szánta rá magát, melynek keretében serege megtámadta a rácok Duna és a Tisza közötti településeit, majd sikertelenül ugyan, de Szegedet is megostromolta. Ezzel együtt megbízta Esterházy Antalt, hogy a dél-dunántúli rácok ellen vezessen egy hasonló hadjáratot. Esterházy erre az akcióra július elején indult el, néhány ezer főből álló seregével, a hadjárata nagyjából húsz napig tartott. Bár Eszéknél és Pécsnél sikeresen megverte a rácok csapatait és rövid ideig Pécs városát is ostrom alá vette, július 20-a környékén már ismét Simontornyán volt. Hadjáratáról, akárcsak a fejedeleméről, elmondhatjuk, hogy összességében nem sok eredményt hozott a kurucok számára.

Rákóczinak még a rácok elleni hadjárata során fegyverszünetet ajánlott az udvar. A fejedelem pedig augusztus 20-án Gyöngyösre érkezett, hogy a fegyverszünet részleteit megtárgyalják. A Dunántúlon lévő császári katonák azonban Heister vezetésével még a tárgyalások megkezdése előtt betörtek a Rábaközbe, majd a fegyverszüneti tárgyalásokkal párhuzamosan, fokozatosan előrenyomulva kiszorították a megzavarodott kurucokat a Dunántúlról. Esterházy és Károlyi szeptember 5-én menekült át a Dunán. Esterházy még a német támadás előtt megkapta a Gömör vármegyei Balogot és Devercsényt a jolsvai kastéllyal együtt a fejedelemtől, így családjáról gondoskodni tudott.

Novemberben véget ért a két fél között még szeptember 12-én megkötött fegyverszünet, mert az október 17-én kezdődő gyöngyösi béketárgyalások nem vezettek eredményre. A fegyverszünet után a kurucok egy felvidéki hadjárattal gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést: november 16-án bevették Érsekújvárt, majd 27-én megkezdték a már korábban körbezárt Lipótvár lövetését is. Erre válaszul Heister mintegy 20 000 katonát és 24 ágyút gyűjtött maga köré és december végén Lipótvár felmentésére indult. Rákóczi hasonló nagyságú erőivel ellene indult és december 26-án mérkőzött meg Heisterrel. A csatában a kuruc sereg volt a támadó fél, de kezdeti sikerei ellenére ismét alulmaradt Heister haderejével szemben. Esterházy ezúttal a sereg legtovább kitartó részét, a balszárnyat vezette, de a vereséget ő sem tudta megakadályozni.


II. Rákóczi Ferenc. Forrás: wikipedia.org

A nagyszombati vereség után Rákócziban megszületett az elhatározás, hogy hadseregét új alapokra helyezve szervezze át. Az eddigi többé-kevésbé ad-hoc módon, leginkább önkéntesekből álló, irreguláris haderő számára szeretett volna egy állandóan fegyverben tartott, reguláris magot létrehozni. Ezért a kuruc felsővezetés elhatározta, hogy három-három reguláris lovas- és gyalogezredet állít fel. Esterházy nemcsak az egyik lovasezred tulajdonjogát kapta meg, hanem Rákóczi megtette őt a csapattest felügyelőjének is. Rákóczi az új ezredek szervezésének körzetéül Észak-Kelet-Magyarországot jelölte ki. Esterházynak nemcsak a hadseregszervezéssel, hanem a közbiztonság helyreállításával, a dezertőrök elfogásával és a nemesi felkelés összehívásával is foglalkoznia kellett. Emellett fel kellett keresnie a vármegyék gyűléseit, segítenie kellett az élelmiszer-beszerző hadbiztosok munkáját és ki kellett javítania a kassai fegyvertárat.

Esterházy a szervező munka során Kassát használta központként, ahová 1705 márciusának elején érkezhetett meg. Március 9-én részt vett Abaúj vármegye gyűlésén, ahol rögtön nehézségekbe ütközött. A vármegye ugyanis nem akarta kiállítani a rá kirótt katonaságot, arra hivatkozva, hogy eddig 4000 katonát adott a szabadságharcnak, ha még többen mennek el, az már gondokat okozna az élelmiszertermelésben. Ráadásul a vármegye a kérdést nem volt hajlandó Esterházyval megtárgyalni, hanem inkább Rákóczihoz küldtek követeket. Kassa városa megígérte az ágyúk vontatásához szükséges szekerek kiállítását, viszont a személyes hadba vonulás elől elzárkózott és a város képviselői elhatározták, hogy Abaúj vármegyéhez hasonlóan szintén közvetlenül a fejedelemhez fordulnak, mivel Esterházyval nem tudtak megegyezni.

A seregszervezés is különböző gondokba ütközött, Esterházy nehezen tudott lovakat szerezni, illetve jelentős hiány volt a puskaporgyártáshoz szükséges salétromból. Bár eredetileg május 1-re kellett volna az új alakulatokat teljes fegyverzetben kiállítani, Esterházy és munkatársai már márciusban jelezték a fejedelem számára, hogy ezt nem tudják kivitelezni. Hiába hívta össze a nemesi felkelést is, sokan kérvényeket adtak be a fejedelemhez, melyekben a katonáskodás alóli felmentésüket kérték.

Esterházy kassai tartózkodása alatt javasolta a fejedelemnek, hogy az ország, illetve az európai hatalmak tájékoztatása céljából rendszeresen jelentessenek meg egy hírlapot, melynek elkészítésében ő maga is szívesen közreműködne. Egy példányt össze is állított és eljuttatott a fejedelemhez, egyben kérte, hogy had terjessze külföldön is az újságot. Sajnos az Esterházy által összeállított szám tartalma és sorsa egyaránt ismeretlen. Rákóczi felkarolta az ötletet, azonban az újság elkészítésével nem őt, hanem a fejedelmi kancellária igazgatóját, Ráday Pált bízta meg. A kuruc újság, ha nem is rendszeresen, de többször megjelent Mercurius Veridicus ex Hungaria néven.

Esterházy leginkább saját ezrede szervezésében serénykedett. Április végére már bíztató híreket tudott küldeni a fejedelemnek. Emellett a vármegyék is elkezdték – erejükhöz mérten – kiállítani a tőlük várt csapatokat. Ezeknek hiányos felszereltségével azonban Esterházy nagyon elégedetlen volt. Május vége felé Esterházyn a fásultság jelei kezdtek mutatkozni. Többször kérte a fejedelmet, hogy helyezze őt harctéri szolgálatra. Június elején Esterházy kérései meghallgatásra találtak és elhagyhatta Kassát. Ha mérleget kívánunk vonni itteni teljesítményéről, akkor azt mondhatjuk, hogy a rá bízott feladatot nem tudta teljesíteni, csupán részsikereket tudott felmutatni. A kért csapatokat ugyan kiállították, de a létszám és a felszerelés sehol sem érte el a kívánt szintet. A csapatoknak különösen a tűzfegyverekkel való ellátottsága volt alacsony, körülbelül 50%. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek általános problémák voltak, amelyek az egész szabadságharcot végigkísérték. A korabeli Magyarország egész egyszerűen ennyire volt képes.

Esterházy a nyár folyamán a Felvidék nyugati részén harcolt. Bevette Szomolány és Holics várát, majd betört Morvaországba is, ahol mintegy 45 falut gyújtott fel és 4000 tehenet hajtott haza zsákmányként, valamint Lichtenstein herceg ménesét is megkaparintotta, melyből a legszebb állatokat ajándékul a fejedelemnek küldte. Ezután Esterházy részt vett az augusztusi, a császári-királyi főerők megsemmisítését célul kitűző vág-dudvági hadműveletben, itt azonban részben az ő hibájából az ellenség el tudott menekülni a jól előkészített csapdából. Egy héttel később a pudmerici csatában – a nagyszombati csatához hasonlóan – a kuruc sereg balszárnyát vezette, azonban a terepviszonyok miatt nem tudott beavatkozni a vereséggel végződő csatába.

Bár a szécsényi országos gyűlésen beválasztották a megalakuló szenátusba és egyike volt azon arisztokratáknak, akik a magyar rendek fejedelmévé megválasztott Rákóczit a magasba emelték, az országos gyűlésen mégsem játszott jelentős szerepet. A hadi helyzet alakulása miatt néhány nap után el is kellett hagynia Szécsényt. Ezután a rábízott katonaságot Erdélybe vezette, de a november 11-i zsibói csatában nem vett részt, mert elhagyta a kuruc tábort, mivel hírt kapott felesége betegségéről.

A következő évben a második helyre szorult Forgách Simon mögött a hadszervezésben, de a reguláris lovasezredek megszervezésével ismét őt bízták meg. Székhelye ezúttal Kassa helyett Lőcsén volt. A lovasezredek szervezése során hasonló problémákkal kellett szembesülnie, mint az előző évben. A reguláris csapatok tisztjei pedig arra panaszkodtak, hogy ezekben az egységekben kisebbek a fizetések, mint az irreguláris alakulatokban. A feszített munkatempó végül meghozta az eredményét. A nagyszombati béketárgyalásokon Rákóczi nagyszabású katonai parádét, vagy inkább erődemonstrációt tartott az udvari követek számára, melyben az udvari hadakból és a reguláris hadtest csapataiból mintegy 12 000 fő vett részt.

1706. június 28-án Rákóczi tábornaggyá léptette elő Esterházyt és kinevezte dunántúli főkapitánynak. Míg a fejedelem seregei augusztus és szeptember folyamán Esztergomot ostromolták, Esterházy több sikeres rajtaütést hajtott végre az Ausztriát védő sáncrendszer ellen katonáival. A későbbiekben az Esztergom felmentésére igyekvő Guido Starhemberg császári-királyi főparancsnok seregét kellett szemmel tartania. Szeptember 16-án megadta magát Esztergom, Rákóczi pedig főerőivel a keleti hadszíntérre sietett, ahol az erdélyi császári-királyi főparancsnok, Rabutin Kassát ostromolta. Esztergom védelmét a helyőrséget vezető Charles Bonafus francia ezredes és a váron kívül elhelyezkedő Esterházy alkották. Starhemberg szeptember 27-én bevette az Esztergom külső védelmi vonalához tartozó karvai erődöt és megkezdte a vár ostromát. Bár kezdetben sikeresen ellenálltak, a várat védő magyar és német katonák között zendülések törtek ki, amiket Bonafus nem tudott lecsillapítani, Esterházy nem avatkozott be érdemben az ostromba kis létszámú seregével, így Bonafus október 12-én átadta az erődöt Starhembergnek.

A fejedelem ezután Bottyánt nevezte ki a Dunántúl kormányzójává, Esterházyt pedig 1707-től az érsekújvári főkapitányság irányításával bízta meg. Esterházy katonai okok miatt kihagyta az ónodi országos gyűlést is. Az év folyamán váltakozó, inkább kedvezőtlen kimenetelű harcokat vívott Starhemberggel és hadvezetését Rákóczi egyre többször kritizálta. A következő évben ismét a Dunántúlra helyezték át, azonban a hanyatlásnak induló szabadságharcon ő sem tudott segíteni. Augusztus 3-án, Trencsén mellett a fejedelem serege döntő vereséget szenvedett. Ebben a csatában Esterházy nem vett részt. A csata után Heister tábornok a Dunántúl meghódítására készült, azonban Esterházynak és seregének sikerült visszavernie Heister támadását. A következő évben azonban ezt a bravúrt már nem sikerült megismételnie és 1709 nyarán és őszén, több hadjárat során Heister csapatai felszámolták a dunántúli kuruc állásokat.

1710 februárjában Esterházy még sikeresen kifosztotta a császári-királyi hadsereg tavarnoki élelmiszerraktárát. Ezek egy részével Érsekújvár készleteit sikeresen feltöltötte, de ez volt az utolsó sikeresnek tekinthető vállalkozása a kuruc hadseregben. Ősszel Rákóczi még megbízta őt Sárospatak védelmével, azonban a közeledő császári csapatok meglepték és elkergették Esterházyt a városból. Ezután a szabadságharcban már tevőleges szerepet nem vállalt. 1711. február 17-én írta utolsó ismert, Magyarországon keltezett levelét. Áprilisban már Lengyelországban volt. A szatmári béke megkötése után 1711 őszén Forgách Simonnal közösen megkísérelték, hogy kegyelmet kérjenek az udvartól, de próbálkozásukat nem koronázta siker. Esterházy ezután Lengyelországban bujdosott, egészen az 1716-ban kitörő Habsburg-Oszmán háborúig. Ezekben az években elhunyt a felesége, Nigrelli Mária Anna. Esterházy később egy alacsonyabb származású lengyel nővel kötött újabb házasságot.


Kripta a kassai dómban. Forrás: wikipedia.org

A Habsburg-Oszmán háború kitörése után a lengyelországi kuruc bujdosók nagy részéhez hasonlóan Esterházy is az Oszmán Birodalomba ment, majd a bujdosása során toborzott kurucokkal, a Mihail Racovită vezette moldvai csapatokkal szövetségben, illetve tatár csapatokkal kiegészítve 1717 augusztusában Erdély felé indult. Bár a tatárok betörtek Erdélybe, Esterházy és a vajda a Besztercei-hágó közelében maradtak. Esterházyt és a vele lévő, nagyjából 200 kuruc katonát ezután Ibraila várában helyezték el a törökök. A katonák ellátásáról is ők gondoskodtak, Esterházy pedig szultáni kegydíjat kapott. Az 1718. július 21-én megkötött pozsareváci béke értelmében a törököknek el kellett távolítaniuk a bujdosókat a határok közeléből, így először Isztambulban szállásolták el őket. Esterházy nem akart itt maradni, ezért visszatért Moldvába. Tartásdíját a moldvai vajdának kellett volna kifizetnie, aki ezt többször is megtagadta. Emiatt vitába keveredett Esterházyval, a szultán azonban a magyar főúr pártját fogta, végül pedig átköltöztette őt és követőit a mai Bulgáriában lévő Csetrofcsa akkor elhagyatott falvaiba. Esterházy azonban csak alig egy évet töltött a kietlen helyen. 1721-ben családjával csatlakozott a többi bujdosóhoz Rodostóban. A következő évben azonban Esterházy egy járvány következtében elhunyt. Halála után a „Szent Szűz, a források királynéja” nevű görög templomban temették el. Esterházy egyetlen felnőtt kort megélt fia, Bálint egy szép márványtáblát állíttatott apja sírja fölé, aminek szövege az elhunyt élettörténetét is elmesélte. 1906-ban Rákóczi, Bercsényi, Thököly Imre és Zrínyi Ilona földi maradványaival együtt Esterházyét is Magyarországra szállították. Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban temették el újra.

Rittling László

Ezt olvastad?

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása
Támogasson minket