„A szép téli éjben messze világlottak a jégtükrön az örömtüzek…” – A téli Balaton a 19. században

Rövid hír a Balaton című hetilapban, 1884. december 4-én: „A Balaton tava befagyott. A legritkább esetek közé tartozik, s e században talán most történik ötödször, hogy t. i. a Balaton vize már november havában beállott. A halászok örülnek neki, mert bő halfogásra van kilátás.” Íme egy rövid, hírértékű, objektív tudósítás a 19. században, egy helyi érdekű lapban

A Balaton nyaranta megtelik turistákkal, kíváncsi látogatókkal, fürdőzőkkel. Így volt ez a 19. században is. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni a téli Balaton csodálatos, múltbéli világáról, amely hasonlóan változatos és érdekes, mint a Balaton, nyaranta.


Forrás: BRTK Könyvtár, Siófok

A téli Balaton a 19. századi szépirodalomban

Lírai munkák nem igazán örökítettek meg részleteket a téli Balaton festői világából. Elsőként Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon (1804) című vígeposzának Első könyvében olvashatunk a téli Balaton befagyott jégpáncéljáról, amely telente biztosította az átjárást az északi és a déli part között. Ma már szokatlan az a jelenség, hogy országutak támadtak a Balaton jegén, de a 19. század elején, Csokonai idejében szekérrel áthajtani Tihanyról Szántódra, teljesen természetes esemény volt:

  „Az örvendő FÁRSÁNG kiindúlt Budáról,
Túdósítást venni a Magyar Hazáról,
S Lajstromba szedni az új Menyetskéket,
Öszvejárt sorjába minden Vármegyéket.
Fejérvár és Veszprém tsínos két vidéki
Tellyes örömére szolgáltak ő néki.
Majd Szalának keskeny, de kies tsútsánál
Általjött a jégen Tihany hegyfokánál;
S kiszállván Balaton Szántódi révére,
Az áldott országba Somogyba beére.

Hrabovszky Dávid (1804–?) Néhány levelek Balatonról, és Balaton mellyékéről írott munkája, a 19. század első harmadában, 1826-ban keletkezett. Hrabovszky leírása nem kifejezetten szépirodalmi munka, inkább földrajzi, ökológiai, természeti jelenségek összegzése. De tekintettel arra, hogy a téli Balaton nem bővelkedik 19. századi irodalmi emlékekben, úgy gondoljuk, hogy Hrabovszky kissé feledésbe merült fiktív leveleiből is szemezgethetünk. 1826. januárjára keltezett írásaiban a balatoni halászatról tudósít:

A halászatot nyáron nem űzik annyira, mint télen, a midőn a partoknak szép koronái, a thyrzusszal bőven koszorúzott hegyek nyugosznak. Meggyőzi ekkor a Zordon évrész a nyakas elementumot, a szelek vad kénye szerint sokféle magasságra hullámzott habokat nyugvó tükörre simítja. Felszabadúl ekkor szerteszét az egyébkor 4, 5 helyekre szorított közösűlés, s közelébb hozza a tél Somogyot Szalához. De Barátom, tsak fondorkodó marad az elementum, s én ekkor is tsak azokkal tarok, a kik azt mondják, hogy száz mértföld a Balaton. Azonkívűl, hogy a síkos jéghát minduntalan lábtöréssel fenyeget, nem kell gondolni, hogy az egyszer befagyott Balaton egész télen zárva maradna. Mert a jég alatt is dulnak a habok nyughatatlan szélveszes időkben, s jégfedelek nyöszörgésével oly irtóztató morajt támasztnak, hogy a kevéssé távolabb falukba is behallik. Ezen téli zajos tűneményt riadásnak nevezik a Balaton mellyékiek, s ekkor nagy nyílások támadnak a jégen, mellyeket a tapasztalt lovakkal keresztül szoknak ugratni, külömben írtóztató veszély lebeg az útasokon.

A ma már rianásként ismert „riadást” (ahogy Hrabovszky nevezi) túlzottan félelmetesen festi le a szerző. Emellett abban is téved, hogy úgy vélte: ezt a természeti jelenséget nem a jégpáncél alatti víz hullámzása okozza, hanem a hőmérséklet ingadozása.


Forrás: BRTK Könyvtár, Siófok

A befagyott Balaton jellegzetességeinek és szépségének leírására Jókai Mór (1825–1904) Az aranyember (1872) című regényében lelhetünk rá. Jókai huszonöt évet töltött nyaranta Füreden, s ez a tartózkodás sarkallhatta balatoni vonatkozású témák megírására is. Az aranyember lírai képei a balatoni tél csodavilágába kalauzolják az olvasót, pedig állítólag Jókai a regény megírásakor még nem látta a Balaton jégtükrét. Eme leírás a Jég című fejezetben olvasható. Timár Mihály ugyanis feledni utazik a balatonparti nyaralóhelyére, ahol találkozik egy Galambos nevű halásszal. A halászok égi jelnek veszik Timár érkezését, hiszen napok óta nem tudják kifogni a „fogaskirályt”. Az igen búskomor és zaklatott Timár a befagyott Balatont és a halászok készülődését figyeli. Jókai a téli, balatoni virradatot festői ecsettel önti szavakba:

Timár messze behaladt a jégtükrön. Most virradni kezdett, a hold elsápadt, s az ég egész hosszában rózsaszínű kezdett lenni, mire az óriási jégtükör csodálatosan színt változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva: az egyik része violaszín és rézvörös színt vesz fel, míg a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad. A tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a skarlát, az aranyaz égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a téli nap fénytelen, izzó gömbje feljön a látókör violabarna ködei közül, tűzszínű páráktól körülragyogva s letekint a ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmiféle tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel két igazi égen.”

De a nagy mesélő pompásan szemléletes természetleírása nem zárul ennyivel – mondhatni, ez csak a kezdet! Hiszen a balatoni ember tudja, nem teljes a balatoni tájleírás a balatoni jégtakaró herkulesi küzdelmének, ijesztő zajainak, morajlásainak szemléltetése nélkül. A balatoni rianások, szépirodalmi formába öntött szemléltetése pedig így hangzik – Jókai tollából:

Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít, s mértföldkövekre elhangzik. – közben egy-egy ágyúdörgés, mely mérföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő ég hátán; s a távolban szénásszekeret látni, amint a jégen csendesen végighaladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, amely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik. …Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha föld alatti tűzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú: a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt tömeg között egyölnyi széles tátongó nyílás maradt.”

Eme csataleírásnak is beillő jelenet feszültsége után a balatoni halászat fortélyairól olvashatunk. Az egyszerű emberek kemény munkájáról, ami este kis ünneplésbe torkollik, a Balaton jegén: a halászok

Egy roppant, akónyi bográcsba beleaprítják a kiválogatott halat, aminek nem szabad sem kövérnek, sem szálkásnak lenni; nem jön abba egyéb, mint a halnak a saját vére, paprika marokszámra, meg a vöröshagyma. Hanem aztán van annak a keverésmódjában valami mesterség, amit csak az ért, akinek tudománya van hozzá, hogy azt utánacsinálni sem lehet… A szép téli éjben messze világlottak a jégtükrön az örömtüzek. A mulatság a jég hátán majd éjfélig tartott. A halászok akkorra lettek készen a fogott hal behordásával a raktárba.”

Jókainak akad még egy rövid írása, amely kevésbé közismert, de szintén a téli Balatont idézi. Jókai (A) Hon című gazdasági, politikai napilapban – amelynek alapító szerkesztője is volt – tette közzé A befagyott Balaton, az ölelkező várromok című tárcáját. A rohanó vonat ablakából kitekintő Jókai, 1874-ben a fenti idézetekhez hasonló módon, ismét megcsillogtatta írói vénáját. De most már nemcsak a befagyott tó csodavilágáról, a halászokról, hanem a korcsolyázgató emberekről is tudósított:

Az egész hatalmas kis tenger végig befagyva. A hullámzó, fellegeket, partokat visszatükröző élő lap helyett egy holt, mozdulatlan zöld síkság, oly sötét, mint a malachit, fehér vonalakkal átcikázva, a távolban mozgó hangyatömegek elszórva rajta: halászok, korcsolyázók: ma éppen ünnep van, mindenki mulat. Ez a második jégkérge a Balatonnak ez idén. Az első odakinn hever már a somogyi homokfenyéren; hosszú, fehér bástyák, összedűlt palotasorok alakjában, azt egy északi szél verte ki oda mind: s a tél második páncélt vont helyébe. A Balaton is luxust kezd űzni, kétszer változtatja a toilettjét egy farsangon. A tihanyi félszigeten túl új tüneményt mutat e bűvös kép; itt is végig be van fagyva a tó; ugyanazon malachit födél rajta, hanem a somogyi parthoz közelebb egy óriási hosszúságú rianás vonul rajta végig Tihanytól le Badacsonyig s a szétnyílt helyen azúrkék víztükör ragyog. A zalai hegyek száz meg száz apró borházakkal vannak fedve, miket a nap arannyal festett, s a ragyogó pontok azon a hosszú szabad víztükrön úgy tűnnek fel, mintha futó fáklyák volnának, míg a jéglap maga viszfénytelen marad. A tündéri lámpások ott az égszín úton versenyt futnak velünk, ameddig a Balaton tart, s míg egy másik bűvmutatványa a láttani csalódásnak másfelé nem ragadja a figyelmet. Két ősi várrom tűnik fel a zalai hegyek között, mik a sebesen rohanó vonatról úgy tűnnek fel, mintha egymás előtt és mögött járnának kelnének. A két várrom Csobánc és Szigliget.”

A prózai téli balatoni tájképek sora ezzel még nem zárul le. Eötvös Károly (1842–1916) – aki a 19. század végének kiváló elbeszélője volt – írta meg az első „Balaton monográfiát”, Utazás a Balaton körül (1901) címmel, amely tájleírások, anekdoták, megtörtént és mesés történetek könyve, továbbá bővelkedik a balatoni télről szóló fejezetekben is. Mivel Eötvös munkája egy teljes tanulmányt érdemelne, ezért csak azokból a részletekből szemezgetünk, amelyek lenyűgöző érdekességűek. Az első ilyen fejezet az, amikor Eötvös rácsodálkozik a kietlen téli balatoni tájra:

Tihany ködfelhőnek látszik. Tornyát a hegyen s jegenyefáját a révnél elnyelte a télnek sugaravesztett világossága. Az örsi, lovasi, csopaki és arácsi hegyek egymásba olvadnak, s lábaik összenőttek a parti jéggel. Erdők, mezők, nyaralók egy színre váltak. A fényes víz helyén fénytelen avar. Imitt-amott hófuvatagok nyoma. Se madár, se ember, se vitorlás, se gőzös sehol. Még a nádat is eltemette a hó. Túl a réven, túl Tihanyon a boglári és fonyódi domboknak nyomuk se látszik. A tudomány nem ismer világos sötétséget, a természet ismer. Előtted áll a nagyvilág, s te nem látsz belőle semmit. Néha délelőttönként egy-egy fekete pont. S mintha mozogna is. Ezek halászok. Vagy léket vágnak, vagy a kerítő hálót szedik össze… A Balaton jege megbírja az embert. Megbírja a terhes kocsit is. De azért nem örül rajta, ha az emberek tipródnak fölötte. Néha bosszút is áll érte. S vannak jegén olyan részek, amelyeken nem tűri meg a rajta levőt.

Ezután következik Eötvösnél egy olyan eset leírása, amikor a Balaton jege valóban nem tűrte el a rajta levő tömeget. Az anekdota szerint az 1830-as években egy lakodalmas menetet, s az ifjú házasokat nyelte el a jég:

A kocsi alatt leszakadt a jég, s lovak és emberek a víz alá merültek. A kocsirúd vége kiállott a vízből, hátulsó kerekei a feneket érték. Lovak a rúd mellett, emberek a kocsiban, mintha semmi sem történt volna. Halott volt valamennyi. De a kocsis akkor is tartotta a gyeplőt, s a vőlegény akkor is tartotta menyasszonya kezét, s a menyasszony akkor is nyitott szemmel mosolygott.”

Hasonlóan tragikus történet az alsóörsi és a balatonfőkajári halászoké is, akiket szintén a jégpáncél és a vihar kerített hatalmába, mert akármennyire is kellemes még télen is a Balaton partján időzni, azért:

A téli Balaton nem enged magával játékot űzni.

Szórakozási lehetőségek

Az 1884-ben alapított Balatoni Szövetség már felfigyelt a téli sportokra, s Balaton című lapjának 1912-es cikkében sok érdekességet találunk a téli balatoni életről. Többek között azt a kezdeményezést, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség tagjai és egyes műkedvelő korcsolyázók túrát tettek a tavon:

„Indulási útjuk Balatonföldvár volt és innét Balatonfüredre korcsolyáztak. A hirtelen beállott erős havazás miatt azonban csak Badacsonyig mehettek, ahonnét azután Boglárra kerültek át. A 70 kilométer utat 4 óra alatt tették meg. Balatonföldvárra a fővárosiak számosan rándultak ki, míg Balatonfüreden és Keszthelyen inkább a helyi közönség gyakorolta nagy kedvvel és kitartással a korcsolyázást és a különleges téli balatoni közlekedési eszközt, a fakutyázást. A vitorlás szánkózásra a nagyobbrészt csendes időben nemigen volt megfelelő alkalom.”

Az 1880-as évektől a jégszán és jégvitorlás is megjelent. Ez utóbbi Eszterházy Mihály és Andrássy Géza jóvoltából, s az 1930-as évekre mind Balatonalmádiban, mind Keszthelyen, mind Füreden kedvelt sportággá vált. Hihetetlennek tűnik, de ezekkel az eszközökkel akár száz kilométernél hosszabb távot is meg tudtak tenni, óránként. (Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a Balaton mintegy 77 kilométer hosszú.) A jégvitorlás a következőképp működött:

„… három bronz, vagy acél korcsolyán futó, többnyire áramvonalazott törzsből és a két vezető korcsolyát hordó szárnyból álló jégszán. A harmadik, mozgatható korcsolyával történik a szán kormányzása.”

Az 1860-as években, Keszthelyen bukkant fel először, az eredetileg Ausztriából származó fakutyázás szokása. Az 1878-as Jég- és Regatta Sportegylet kőnyomatos oklevelén fedezhetjük fel a fakutya naiv ábrázolását. Kezdetben inkább csak a férfiak próbálgatták, majd a 20. század elejétől vegyes társaságokat látunk a korabeli ábrázolásokon. Nemcsak szórakozáshoz használták a támlás, támla nélküli, fa vagy vas fakutyát, hanem a halászok is ezzel indultak a jégi halászatra. Sőt a neves földrajztudós, Cholnoky Jenő és kisegítő személyzete is ezzel vett részt téli balatoni expedícióján.


Forrás: BRTK Könyvtár, Siófok

Expedíció a Balaton jegén

A Balaton jegének főbb tulajdonságait természettudományos szempontból már a 19. század végétől tanulmányozták, a neves földrajztudós, Cholnoky Jenő vezetésével. Ebbe az expedícióba csatlakozott be Eötvös Loránd fizikus – későbbi miniszter – is, aki a később világhírűvé vált torziós ingáját a Balaton jegén próbálta ki. Itt ugyanis kedvező körülmények adódtak: a műszer alatt egyenlő sűrűségű tömeg, jég, víz, iszap kellett, hogy legyen. A nagy eseményre 1903-tól 1905-ig a hideg teleken került sor, a Siófok–Aliga közti jégen. A kísérlet érdekessége és nehézsége abban állt, hogy csak éjszaka lehetett igazán jó méréseket végezni, ezért a jégen deszkatalpas lakósátrat állítottak fel. A fizikus hetenként három éjjelt töltött a műszer mellett, a földrajztudós négyet. Manapság ezt úgy nevezik: fanatizmus. Érdemes belelapozni Cholnoky feljegyzéseibe, rendkívül plasztikusan és érdekfeszítően ír, nemcsak a téli Balatonról.


Forrás: Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred

Kitekintés a 20. század elejére

A két háború között mind Balatonfüreden, mind Siófokon egyre több szálló vált alkalmassá a téli tartózkodásra, így az élet még inkább felélénkült. 1941. január 1-jén rendezték meg a Balatoni Téli Napokat, amelynek központjául Füredet választották. A látogatók megtekinthették a jégtáncművészek bemutatóit, részt vehettek zenés teadélutánon, bridzsversenyeken, bálokon.

A jégvitorlások mellett a két háború közti korabeli fotográfiák jégszörföket is megörökítettek, amelyek a széllovas sportra épülve alakultak ki. A Balatoni Szövetség egyes tagjai buzdították a sportembereket arra is, hogy a hokit és a curlinget is népszerűsítsék a tavon, de ezek kevésbé váltak ismertté ebben az időszakban.


Forrás: Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred

S hogy miért is olyan szép a téli Balaton, arról az objektív megfigyelő, a másik híres geográfus, Lóczy Lajos oly szépen mesél a 20. század eleji szakközleményében:

„A Badacsony, a tihanyi félsziget révházi csúcsa, a boglári és fonyódi halmok lába ilyenkor nagyon különös alakot öltenek; mintha rácsúszott volna a hegy a vízre, a víztükör horizontja a hegy aljába bevág és az, miként a hajó orra, messzire előre nyúlik a víz fölé. A délibáb káprázata a Balaton befagyása után sem pihen meg. Verőfényes, csikorgó téli napokon a partok tükröződése elragadó jelenség.”

Kovács Emőke

Kapcsolódó cikkek:

A Balaton és Európa szépe – magyar siker 1929-ben

Ostende és Nizza – a Balatonnál

Csodató, Vér-kút, savanyúvíz – balatoni wellness a 19. században

Politikusok, arisztokraták, hírességek Fonyód-Bélatelepen

Könyvbemutató: Kovács Emőke: Régi Balaton

 

Ezt olvastad?

Bebesi György történész, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszékének egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese, és a PTE BTK Modernkori Oroszország és