A trianoni békeszerződés szlovákiai és magyarországi emlékezete

A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés címmel több szempontból is érdekes, új szemléletű munka látott napvilágot a trianoni kérdéskörről, mégpedig könyv alakban és digitális formában egyaránt.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. Az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetének kezdeményezésére létrejött, és kiadásában megjelenő Kor/ridor Szlovák-Magyar Történeti Folyóirat fontos partnerünk. A lap társkiadói a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete és a Fórum Kisebbségkutató Intézet. Az évente négyszer, szlovák és magyar nyelven megjelenő lap célja, hogy a szlovák és a magyar történetírás szigorúan szakmai alapú, hosszú távú, eredményes és intenzív kapcsolattartásának eszköze legyen. Bajcsi Ildikó most közlésre kerülő recenziója eredetileg a Kor/ridor 2014. évi 3. számában jelent meg.


Teleki Pál vörös térképe. Forrás: Wikipedia.hu

A Szlovák–Magyar Történész Bizottság 2010. évi érsekújvári ülésszakán elhangzott előadások megszerkesztett változataira épülő, szlovák nyelven megjelenő kollektív monográfia nem a hagyományos politikatörténeti szempontok alapján készült, hanem elsősorban a történeti magyar állam felbomlásának, a trianoni békeszerződésnek a magyar és a szlovák kollektív emlékezetében rögzült reprezentációival foglalkozik. Az öt fejezetre osztott, monografikus igényű feldolgozásban a magyar és a szlovák történelmi gondolkodás sajátosságaitól, a történelem és politikum, illetve a történelem és az oktatás viszonyán keresztül a „közemlékezet ritualizációs gyakorlatáig”, illetve az 1918–1920. évi államjogi átalakulás „kulturális traumaként” való bemutatásig terjed a fő elemzési szempontok sora. Az is újdonságnak számít, hogy a folyóiratokban, főként a tavaly megszűnt tatabányai Limes c. folyóiratban megjelent magyar-szlovák Trianon-blokkok mellett ez az első olyan könyv, amely szlovák és magyar történészek elemzései alapján próbál képet adni a trianoni kérdéskör felsorolt szempontjairól. Bár a rendszerváltás után igen sok tanulmány, monográfia jelent meg mindkét országban erről a témáról, a kérdés súlyánál fogva a közös birodalmi és történeti államkeretek felbomlásával összefüggő tudati, mentális folyamatok vizsgálata minden bizonnyal még jó ideig fontos feladatnak számít a magyar és a szlovák történetírásban.

A 20. századi magyar történelem ezen, igen sokféleképpen értelmezett eseményének szakszerű, elfogulatlan vizsgálatában nagyon fontos a belső (magyar) és a külső (nem magyar) megközelítések ütköztetése, mert így is közelebb juthatunk azoknak a sztereotípiáknak, mítoszoknak és felelősségelhárító magyarázatoknak a kiküszöböléséhez, amelyek a köztörténetből gyakran a szaktörténetírásba is beszivárognak. Bár a nemzetközpontú és alapvetően politikatörténetre koncentráló interpretációk még mindig meghatározó súllyal vannak jelen a témakör feldolgozásában, mára már mindkét történetírásában egyre erőteljesebb az önreflexív megközelítésmód (A kritikus szemléletmód képviselői közé tartoznak a témában magyar oldalról Romsics Ignác, Ablonczy Balázs, Zeidler Miklós. Szlovák oldalról pedig többek között Vörös László, Miroslav Michela képviselik a kritikai irányzatot). A tárgyalt kötet célja is az, hogy a kritikai és a narratológiai szemléletmódot erősítse. Erre már a könyv előszavának szerzői, Miroslav Michela és Vörös László is felhívják a figyelmet. A kötet összeállításakor olyan kérdések kerültek előtérbe, hogy e téma kapcsán vajon létezik-e „kizárólagos történeti igazság” és az vajon leírható-e azonos módon a két történetíráson belül? Emellett a szerkesztők arra is rámutatnak, hogy komoly eltérések vannak a két nemzeti történetírás historiográfiai tradíciójában a Trianon-témakör kapcsán (11.), és hogy a problémakör jóval komplexebb, mint ahogy azt néha az aktuálpolitika, illetve a nemzeti érzelmek befolyása alatt álló történészek állítják, akik az egyetlen kizárólagos nemzeti történelmi interpretációban hisznek. A szerkesztők szerint rendkívül fontos a forrásfeldolgozás komplexitása, az objektivitás hangsúlyozása, és a több szempontú megközelítésmód. Emellett felhívják a figyelmet a terminológiai és a kronológiai eltérésekre is. Ezek mind olyan szempontok, amelyeket a kritikai történetírásnak figyelembe kell vennie, szemben a nemzeti történetírással, amelynek képviselői szerint a múltnak mindössze egyetlen helyes leírása és értelmezése létezhet: a nemzeti érdekeket előtérbe helyező, egyetlen, igazmondó történelem (11.). A szerkesztők a közös igazság helyett a közös módszertani kiindulópontok keresésére, az azonos eredmények helyett pedig a közös értelmezési stratégiák kialakítására törekedtek (13.). A tanulmányok nem a nagypolitika eseményeit tárgyalják, hanem a trianoni komplexumnak az elmúlt kilencven évben a társadalmi élet különböző színterein kifejtett hatásáról szóló történeteket beszélnek el (13.)

Összesen tizenöt tanulmány jelent meg a kötetben. Az első fejezet címe Történeti gondolkodás. Ez a rész, amelyben Vörös László és Etienne Boisserie írásai találhatóak, elsősorban a professzionális történetírás műfajához kapcsolódik,. Előbbi szerző az 1918-1919-es évek magyar és szlovák historiográfiájának értékelő elemzését végzi el a kötet első tanulmányában. A két történetírás vonatkozó eredményeit nemcsak leírja, hanem azokat összehasonlítva elemzi is. Emellett számos olyan véleménykülönbségre és értékelési eltérésre hívja fel a figyelmet, amely a két fél között folyamatosan jelen van. Az egyik ilyen alapvető különbség, hogy a szlovák historiográfián belül Trianon egy szűken értelmezett fogalom, szemben a magyar felfogás extenzív Trianon-képével. A szlovák történetírás szerint Trianon mindössze szimbolikus kodifikációja annak a már meglévő állapotnak, amely az 1918-ban aláírt turócszentmártoni deklarációhoz, ezzel együtt pedig Csehszlovákia kikiáltásához kapcsolódik (24.) Tény, hogy a szlovák köztörténetben nem Trianon, hanem a csehszlovák államalapítás jelenti a tárgyalt eseménysor központi motívumát, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg olyan szlovák Trianon-monográfiákról, mint például Medvecky, Houdek vagy Hronský könyvei. A kötet következő írása, Etienne Boisserie tanulmánya az 1918-as turócszentmártoni deklaráció témáját járja körül. A szlovák nemzeti deklaráció értelmezéseinek történeti áttekintése után arra keresi a szerző a választ, miért csak a közelmúltban sikerült szakítani a cseh-szlovák állam jellegének szlovák nemzeti szempontú megközelítésével, és az elmaradt autonómia körül kialakult meddő vitával.  A fő cél azonban annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miként sikerült a turócszentmártoni döntést a szlovák nemzeti történeti narratíva izoláltságából kiszabadítani (66.).

A munka Trianon, mint politikum című fejezetét öt tanulmány alkotja. Ezek, bár politikai szempontból közelítenek a kérdéshez, mégsem klasszikus politikatörténeti leírások.  Romsics Ignác írása Trianon és a magyar politikai gondolkodás címmel három időszakon át vizsgálja a Trianon-értelmezések alakulását a 20. századi magyar politikai gondolkodásban. Az első időszakot a Horthy-korszak jelenti, a második szakaszt az 1945-47 közötti koalíciós évek, az utolsó időegységet pedig a Kádár-korszak adja, de a tanulmány kitér a rendszerváltás utáni időkre is. Romsics Ignác elemzése világos képet ad arról, hogy az egyes időszakok politikai gondolkodása milyen meghatározó befolyással bírt a történetírók szemléletére, a történeti magyar állam felbomlásához vezető folyamatok, illetve a békeszerződés következményeinek megítélésére. Štefan Šutaj szlovák történész Trianon a szlovákiai történeti emlékezetben címmel közölt tanulmánya a történeti emlékezet jelentőségére irányítja az olvasó figyelmét. Az egész kérdéskört összekapcsolja az etnikai identitás kérdésével, s ennek kapcsán szociológiai kutatások eredményeit mutatja be részletesen. Eszerint a történeti emlékezetet, valamint a történelem értelmezésének és az események megítélésének módját erősen befolyásolja az egyén etnikai önbesorolása, identitása valamint az etnicitás megélésének intenzitása (104). Simon Attila „Ebben a köztársaságban a magyar nép nemzetté lett…” címet viselő tanulmánya a két világháború közti kisebbségtörténet témakörén belül vizsgálódik. Munkája a két világháború közti (cseh)szlovákiai magyarság Trianonhoz fűződő viszonyának sajátos kormánypárti vonulatát mutatja be,  és a szlovákiai magyar politikai elit teljes skálája helyett az aktivista irányzattal foglalkozik. Szemlélteti azt a kettősséget, amelyet az aktivista politika képviselt Trianon kérdéskörében, valamint arra is rámutat, hogy ebben milyen módon befolyásolta a csehszlovák kormány hivatalos álláspontja. A munka fontos érdeme, hogy betekintést nyújt a két világháború közti csehszlovákiai magyar politikai élet sokszínűségébe.

Roman Holec Trianon emlékezetének kérdését rendhagyó szempontok szerint tárgyalja. Munkájában a Trianon-diskurzust a korabeli szlovák szépirodalmon belül vizsgálja, és az irodalmi forrásoknak a történeti emlékezet formálásában, illetve a történelmi események értelmezésének kanonizálásban betöltött szerepét hangsúlyozza (131). A tanulmány célja nemcsak a Trianon-problémakör két világháború közti szlovák „fikciós irodalmon” belüli megjelenítése, hanem a szépirodalomnak, mint legitim történeti forrásnak a rehabilitálása (150).

A kötet második fejezetének utolsó tanulmányát Peter Macho írta, munkájának címe Apponyi és Trianon a szlovák autonomista sajtó lapjain a huszadik század húszas éveinek első felében. Macho rámutat, hogy Apponyi Albert képe a korabeli szlovák sajtóban nem kapcsolódik össze 1920. június 4-ével, annál inkább a vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején hozott, 1907. évi népoktatási törvényekkel (157).

A kötet következő fő egységének címe Oktatás, tankönyv és történelemdidaktika. Az itt olvasható három tanulmány az oktatási rendszer megújításával, a történelemtankönyvek modernizációjával, a történelemdidaktika kihívásaival foglalkozik. Jakab György a magyarországi történelemoktatás anomikus viszonyairól értekezik és elsősorban Magyarország oktatási rendszerének korszerűtlenségére hívja fel a figyelmet. A munkaerőpiac elvárásai mellett a demokrácia és oktatási rendszer összefüggéseire, az iskola nevelési funkciójának változásaira valamint a globalizáció hatásaira is kitér. Viliam Kratochvíl szintén a történelemoktatás modernizációja mellett érvel Multiperspektivitás és annak funkciója a történelemoktatásban címmel közreadott tanulmányában. Munkáját egy Jérome Brunertől vett idézettel vezeti fel, miszerint a történelemoktatás célja, hogy a diákoknak segítsen a jelenségek értelmezésében, és a tanulás ne csupán azok megjegyzésére irányuljon (179). (Erről bővebben ld. Bruner, Jérome: The Culture of Education. Cambridge, 1996. 58.) A didaktikai fejezet harmadik tanulmányának szerzője Vajda Barnabás. A munka a csehszlovákiai történelemkönyvek Trianon-képét vizsgálja 1918-tól napjainkig (185). A szerző a történelemtanárok és a történészek figyelmét is felhívja a modern történelemoktatás jelentőségére, amelynek hatásai már a trianoni kérdéskör kapcsán is észlelhetőek. Emellett azonban azt is megjegyzi, hogy a nemzetközpontú szemléletmód még mindig sok szlovákiai tankönyvben uralkodó irányvonal (200).

A kötetnek A nyilvános emlékezet ritualizációja című fejezetében négy tanulmány található.  Zeidler Miklós a két világháború közti magyarországi irredenta kultusz nyilvános megjelenítéséről ír, revíziós ideológiai kulcsszavakat és toposzokat elemezve. Az irredentizmust a szerző a trianoni sokk által traumatizált társadalom terápiájaként értelmezi, amely egyfajta „gyógyírként szolgálhatott a fájdalomra” (232). Ablonczy Balázs tanulmánya a két világháború közti Magyarország „menekült egyesületeinek” alig kutatott történeti emlékezetét vizsgálja (234). A szerző öt példán keresztül mutatja be a menekült egyesületek működését, majd gondolatait John Assmann kulturális emlékezetről kialakított koncepciójával kapcsolja össze. (Ezzel kapcsolatban ld. Assman, Jan. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest, 2004.) Demmel József és Miroslav Michela közös munkája, a komáromi születésű Tuba János emlékművével, az emlékműnek a szlovákiai magyar közösség emlékezetén belül elfoglalt helyével foglalkozik. Tuba sírkövének történetén keresztül elemzi a Monarchia felbomlásának kérdését a kisebbségi magyar diskurzusban (245). A kötet Magyarország felbomlása és Trianon, mint kulturális trauma című záró fejezetében Kovács Éva Trianon traumatikus emlékezetéről szóló tanulmányában Trianont a 20. századi magyar történelem traumatikus eseményeként teszi kritikai elemzés tárgyává, szerinte ugyanis Trianon kulturális traumává vált. Dagmar Kusá és Miroslav Michela azt vizsgálja, hogy a magyarországi és a szlovákiai emlékezetpolitikai gyakorlatban megnyilvánuló kulturális trauma és annak reprezentációja milyen szerepet játszik az etnikai konfliktusokban.

A tanulmánykötet komoly szemléleti és módszertani újítást képvisel. A tanulmányok a trianoni emlékezet különböző rétegeit vizsgálva szakítanak a hagyományos nézőpontokkal. A politika- és diplomáciatörténet egyeduralma helyett olyan társadalom- és művelődéstörténeti kérdéseket tárgyalnak, amelyek vizsgálata elengedhetetlen a témakör kapcsán. Emellett felhívják a figyelmet a nemzeti kizárólagosságot és a módszertani nacionalizmusokat leváltó több szempontú szemléletmód fontosságára, valamint a Trianon-jelenség komplexitására. Bár a szerzők az egyes tanulmányokban különböző témákat dolgoztak fel, mindegyik munka a jelenség kritikus vizsgálatára, a leegyszerűsítő magyarázatok helyett pedig a mélyebb okok megismerésére törekszik. Ezzel is elősegítve azt, hogy Trianon kérdése a szlovák és a magyar történetírásában ne konfliktusok forrása legyen, hanem kiindulópontot képezzen a két fél közös történelmének felfedezéséhez és feldolgozásához.

A kötet megjelenési adatai:

Miroslav Michela-László Vörös a kollektív: Rozpad Uhorska a Trianonská mierová zmluva: K politikám pamäti na Slovensku a v Maďarsku. [Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés. A szlovákiai és magyarországi politikai emlékezethez.] Bratislava, Historický ústav SAV, 2013. 336 p.

 

Bajcsi Ildikó

Ezt olvastad?

Az első világháború alatt Franciaországban viszonylag nagy számban – és főként sanyarú körülmények közt – internáltak magyar állampolgárokat, amit Kuncz
Támogasson minket