A U2 zenéjétől a „döglött aktákig” – interjú Apáti Anna Zitával

Apáti Anna Zita a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az intézmény levéltárpedagógiai programjának koordinátora. Elsősorban történésznek tartja magát, s úgy gondolja, annak ellenére, hogy három éve a Magyar Nemzeti Levéltárban dolgozik, szerinte a levéltárosi cím majd öt-tíz év múlva illeti meg. Két könyv, számos tanulmány és ismeretterjesztő cikk szerzője, doktori munkáját Írország 20. századi történetéből írta. Életéről, kutatásairól Szőts Zoltán Oszkárral beszéltetett.

Újkor.hu: Hogyan lettél történész?

Apáti Anna Zita: Egyenes út vezetett ide, legalábbis számomra. A nyári szüneteket anyai nagyszüleimnél töltöttem, ahol az egész Európát bejárt nagyapám délutánonként a verandán gyakran mesélt arról, hogy hogyan éltek, mi történt velük. Vas megyében, hatgyerekes birtokos családban nőtt fel és teljesen természetes volt, hogy a fiatalabbak elmennek szerencsét próbálni. Innentől kezdve pedig hihetetlen kalandokba keveredett a korabeli Európában, legalábbis a történetei szerint. Találkozott Károlyi Mihállyal, Apponyi Geraldine-nal, és mindez a múlt század harmincas és negyvenes éveiben. Bár ugyanott élt, három országban is lakott. Érdekelt, hogy mi is történt a világban akkor és olvasni kezdtem…


Apáti Anna Zita. Fotó: Halász Nóra

Egyenes út vezetett a történelem szakra? Miért pont a pécsi egyetemet választottad?

Szüleim a családi hagyományt követve közgazdásznak szántak, de a lázadó kamaszkornak köszönhetően történész lettem. Történelem és földrajz szakra jelentkeztem, végül a történelem jött össze. A Janus Pannonius Tudományegyetemen (máig sem értem pontosan, hogy miért változott a neve Pécsi Tudományegyetemre) kiváló tanárok tanítottak, arról nem is beszélve, hogy maga a város is gyönyörű volt. Egyszerűen ennyi, némi kalandvággyal fűszerezve, hogy milyen is lehet elszakadva a szülői háztól fenntartani magad.

Hogyan emlékszel vissza az egyetemi évekre?

Amikor az egyetemre kezdtem járni, bevezették a kreditrendszert. Ezt úgy értelmeztük páran, hogy végre azt tanulhatjuk, amit kutatni szeretnénk és nem egy kronológiára épülő rendszerben kell folytatni a tanulmányainkat. Ezzel némi bonyodalmat okoztunk a tanárainknak és a tanulmányi osztálynak. Végül sikerült minden vizsgát lerakni és befejezni az egyetemet, oktatóink és az adminisztráció nagy megkönnyebbülésére. Olyan kiváló tanáraim voltak többek között, mint Hahner Péter, Polányi Imre, Ormos Mária, Szita Szabolcs vagy Surányi Róbert.

Hogyan alakult ki benned, hogy elvégzed a doktori képzést?

A doktori képzésre a tanáraim hívták fel a figyelmet, miután a diplomamunkámból könyv lett, A kettészakított sziget címmel. Nekem nem lett volna merszem jelentkezni, hiszen Ormos Mária vezette akkor a doktori iskolát és mindig arra gondoltam: ugyan mit mondhatnék én neki?

Doktori disszertációdat Az önálló ír állam létrejöttének esélye 1916-1923 címmel írtad. Hogyan találtad meg ezt a témát és mik voltak a fő eredményeid a kutatás során?

Több szál is közrejátszott. Az egyik a már említett verandás mesék, ahol nagyapámtól hallottam a keltákról, akik a legendák szerint ott éltek valaha, ahol ő született. A másik, hogy láttam kiskoromban – a még fekete-fehér „Junoszty” tévénkben – egy zenekart játszani egy toronyház tetején, ez volt a U2. Az orosz mellett angolul tanultam és utánanéztem annak, hogy mi is volt a Bloody Sunday, amiről énekelnek.

Komolyra fordítva a szót, az alapot a britek gyarmatpolitikája képezte. Tartottam egy kurzust az egyetemen India–Írország–Izrael címmel. Mindhárom ország történelmében a megosztottság fontos szerepet játszott, ami nem kis mértékben az akkori brit külpolitikának volt köszönhető, melynek hatása a mai napig érezhető. Az ír történelemmel foglalkoztam a diplomamunkában, ami nagyon sok kérdést hagyott megválaszolatlanul számomra, így természetesnek tűnt, hogy folytatom a kutatásokat ebben az irányban. Nyertem egy dublini ösztöndíjat, melynek segítségével sorra látogattam a levéltárakat, és nagyon sok iratot néztem át a munkámhoz. Két dologra fókuszáltam. Az angol-ír tárgyalásokra 1921 decemberében, melynek eredménye lett a „Treaty” (Kiegyezés) és ami miatt polgárháború robbant ki, illetve az Ír Szabad Állam alkotmányára.

Miért érdekes annyira számodra Írország, hogy ennyi évet foglalkoztál vele?

Született egy munka 1905-ben. Arthur Griffith írta, aki Sinn Fein (Mi magunk) mozgalom, később párt, alapítója volt. Ez egy magyar mintára létrejött szervezett volt, tagjai nem működtek együtt a hivatalos adminisztrációval, támogatták az ír gazdaságot, az ír oktatást, ami akkor gyakorlatilag a nyolcszáz éve ideiglenesen náluk állomásozó britek kezében volt. Ez a szál, valamint, hogy egy kis nép mit és hogyan tehet azért, hogy felemelkedjen, valamint hogy milyen etnikai és vallási problémák mögé bújtatott gazdasági és társadalmi folyamatok zajlanak egy adott térségben, nos, ez kimeríthetetlen forrása a kutatásnak még ma is.

Nem nagy ugrás a történeti kutatáshoz képest, hogy jelenleg levéltárpedagógiával foglalkozol? Hogyan alakult ez így?

Szerintem nem, és nemcsak ezzel foglalkozom. Ehhez is kapcsolódik kutatás, ami azonban a levéltáros kollégák segítsége nélkül nem menne. A levéltár kincseiről gyakran beszélünk, azonban a forrásokat nem lehet elválasztani a referensétől, mert együtt hatalmas szellemi értéket képviselnek. A legkiválóbb és érdekesebb iratok feküdhetnének a raktárban a végtelenségig, és senki nem tudna róluk, ha nem lennének a referensek. Amikor a levéltárba kerültem, azt a feladatot kaptam, hogy mutassuk meg a fiataloknak, a jövő kutatóinak, hogy mit rejtenek a zárt ajtók. A témákat illetően pedig nem össze-vissza, hanem a tantervekhez kapcsolódva igyekszünk kidolgozni egy-egy tematikát.

Mit jelent tulajdonképpen a levéltárpedagógia?

Nagyon leegyszerűsítve úgy tudnám összefoglalni, hogy általános iskola 5. osztályában megtanultuk, hogy vannak tárgyi források és írott források. Az előbbi bemutatásával a múzeumpedagógia foglalkozik, az utóbbival a levéltárpedagógia. Talán mindenki emlékszik, hogy a tanév folyamán, legalább egyszer egy évben volt forráselemző óra, melynek során végtelenül hosszú szövegeket kellett elemezni, például az ipari forradalom társadalmi és politikai következményeiről. Valljuk be, ezek elég száraz és egyhangú órák voltak. Mégis, ezek „remake”-jének lehet nevezni a levéltárpedagógiai foglalkozásokat, persze sokkal több élménnyel dúsítva.

Hogyan dolgozol ki egy új programot? Milyen háttérkutatást végzel hozzá?

Ez csapatmunka. Részt vesz benne egy levéltáros, egy restaurátor kolléga és én. Vegyünk egy adott témát: az Utazzunk II. József nyomában címűt. A hozzánk látogató pedagóguscsoportok panaszkodtak, hogy „milyen jó a magyar- és történelemtanároknak, akik találnak a tananyaghoz kapcsolódó foglalkozásokat, de mi a helyzet a természettudományos témákkal?” Így arra gondoltam, hogy földrajz, matematika, fizika, biológia tárgyakhoz kapcsolódva kellene a legközelebbi témát felépíteni. Talán kevesen tudják, hogy a levéltárban nemcsak „levelek” vannak, hanem a kormányszervek iratai mellett nagyon sok tervrajzunk, térképünk, és fotónk is van. Erre alakítva hoztunk létre egy „társasjátékot”, melyben három, különböző nemzetiségű monarchiabeli ifjú nemes elindul, hogy száz évvel később, 1868-ban, egymással versengve, bejárja II. József egykori magyarországi utazásának útvonalát. Útjuk során sok megpróbáltatás éri őket, például csikasztámadás, vesztegzár, de megismerkednek a szegedi szuperekkel és lakomáznak a Festetich kastélyban is. Az erről szóló forrásokat felhasználva feladatokat kell végrehajtaniuk, például kijutni a vesztegzárból, összeállítani egy menüsort a császári vendégnek, vagy kivédeni a farkasok támadását, és korabeli útlevelet kiállítani. A foglalkozás része, hogy levéltáros kollégánk eredeti iratokat mutat meg a fiataloknak, valamint restaurátor munkatársunk segítségével kreatív, kézműves feladatokat kapnak. A foglalkozás témája Kulcsár Krisztina kutatási eredményein alapszik.


Apáti Anna Zita munka közben. Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Milyen levéltárpedagógiai programok vannak?

Jelenleg tíz programunk van. Ezek közül a legnépszerűbb talán a Boszorkányok pedig nincsenek!, ami a középkori társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat mutatja be a boszorkányság témakörén keresztül; vagy itt van a már említett Utazzunk  II. József nyomában. Családom és egyéb emberfajták címmel fut a családfakutatásról készült projektünk, a reformáció első ötszáz évét idézi az Utazás Wittenbergbe óránk, de van az iskolák kérésére március 15-hez, október 23-hoz vagy a holokauszthoz kapcsolódó programunk is.

Melyik program áll hozzád legközelebb és miért?

Közhelynek hangozhat, de mind nagyon érdekes. A legérdekesebb rész mindegyikben a születés, a közös munka, látni azt, hogy hogyan kelnek életre az iratok, mit és hogyan tudunk érdekesen bemutatni. Jelenleg Vonat a semmibe címmel készül a magyarországi holokausztról egy foglalkozás. Nagyon nehéz téma, olyan forrásokkal, amiket egy felnőttnek sem könnyű végigolvasni. Ezekből próbáltunk egy gyerekek számára feldolgozható foglalkozást összeállítani.

Mi várható a levéltárpedagógiai programok kapcsán 2017-ben?

Nagyon fontos cél, hogy a levéltárat, mint intézményt, felfedezzék az iskolák. Akik egyszer voltak nálunk, visszajönnek, de jó lenne, ha kiléphetnénk ebből a körből. Ehhez azonban szükség lenne további fenntartói támogatásra, amit a múzeumok már egy bizonyos szinten élveznek. Ez a támogatás segíthetné a széles fogyasztói tömegek felé történő megjelenést és médiajelenlétet.

Amikor éppen nem a levéltárpedagógiai ügyeket intézed, milyen kutatásokat folytatsz?

Szeretem az ún. „veszett ügyeket”, a „döglött aktákat”, amikben csak egy utalás van valamire, vagy valakire, de nem tudjuk pontosan, ki ő és hogy mi volt a szerepe. Mindez a kutatási területembe illeszkedően, a 20. századi történelem szereplőire, eseményeire vonatkozik, elsősorban etnikai kérdésekkel kapcsolatban. Ide tartozik még tágabb értelemben az emigráció kérdése is. Ez utóbbi témához kapcsolódik a legutóbbi cikkem, ami az ArchivNetben jelent meg. Egy ötvenhatos kivándorló kalandos életét göngyölíti fel.

Milyen hosszú távú terveid vannak?

Szeretem a szövegcentrikus zenéket, ami többről szól, mint a „kiss me, touch me” vonal, így szeretnék eljutni egy Pluto koncertre. Emellett szeretném befejezni a harmadik könyvemet 2019-ig.

Miről szól ez a könyv?

A könyv története szerint napjainkban játszódik. Mindig irigyeltem, hogy az amerikai filmek történeteiben ott van a fehér, a latin, az afro-amerikai, a zsidó szereplő és repkednek az etnikai poénok, de a francia filmek is élen járnak ebben. A lényege pedig ezeknek a történeteknek az, hogy ki hogyan viselkedik egy adott szituációban. Sokszor állunk értetlenül az előtt a probléma előtt, hogy a vallás, a származás, vagy a pénz miért/hogyan választhat el egymástól embereket. Ezt járja körül a történet, ahol többek között magyar, cigány, szerb és szlovák származású szereplők találkoznak életük során egymással. Személyes történetek történelmi utalásokkal.  Reményeim szerint nem kelet-európai befejezése lesz, de sosem lehet tudni…

Szőts Zoltán Oszkár

 

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket