A vállalat vonzásában – Zsidó családtörténetek Tatabányáról

A történetírás hosszú ideig adós maradt a tatabányai zsidóság történetével, végül ezt a hiányt pótolta Simonik Péter 2017-ben megjelent munkája. A szerző már akkor közel 10 éve végzett kutatásokat a témában és eredményeit folyamatosan publikálta helyi közgyűjtemények évkönyveiben. A könyv megjelenésével azonban szélesebb olvasóközönség számára is elérhetővé vált egy letűnt közösség története. Míg 2017-ben megjelent kötete a tatabányai zsidóság társadalom- és gazdaságtörténetéről igyekezett átfogó képet alkotni, leginkább kvantitatív módszerekkel, addig jelen munkája családok és egyéni életutak vizsgálatán keresztül mutatja be a közösség életét a történelem viharaiban.

Simonik Péter szociálpolitikus a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának docense. Kimagasló helytörténeti munkásságát 2017-ben a Komáromi Zsidó Hitközség Kehila Haver-díjjal, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019-ben Solymos Mihály-díjjal ismerte el.

A szerző elsősorban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárában és a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött forrásokat dolgozott fel. Ezen kívül interjúkat készített szemtanúkkal és leszármazottakkal, valamint korabeli helyi- és országos folyóiratok anyagaiból dolgozott. A monográfia négy egységre tagolódik. Az első fejezetben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. két vezérigazgatójának életútját ismerhetjük meg, a következő fejezetben a vállalat három alkalmazottja kerül bemutatásra, a harmadik részben helyi iparosok, kereskedők és vendéglősök családtörténetei következnek. A kötet Tatabánya és elődtelepülései zsidó mártírjainak névsorával zárul.

Királdi Hercz Zsigmond egy mezőcsáti terménykereskedő fiaként látta meg a napvilágot 1854-ben. A 19. század utolsó harmadától kezdett tevékenykedni, előbb maga is mint miskolci terménykereskedő, majd mezőgazdasági gépgyáros. 1891-ben részt vállalat a fővárosi székhelyű, de Borsodban tevékenykedő Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.). megalapításában. Hercz a vállalat első vezérigazgatójaként jelentős szerepet játszott abban, hogy a cég 1896-ban megkezdte a szénbányászatott az észak-dunántúli Tatai-medencében fekvő Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida községek határában. A sikeres vállalkozás eredményeként a MÁK Rt. országos nagyvállalattá fejlődött, a bányatelep pedig Tatabánya elnevezéssel 1902-ben községgé alakult. Hercz sikeres menedzseri karrierjével párhuzamosan haladt az asszimiláció irányába. Már gyermekei névválasztása során is mellőzte a bibliai neveket, 1902 körül pedig áttért a katolikus hitre. Nem sokkal később, 1903-ban hunyt el.

A Hercz-féle cég Nyíregyházán (Nyírvidék, 1883. július 8.)

Vida Jenő már a vállalatvezetés egy következő generációját képviselte, Királdi Hercz Zsigmonddal szemben Vida szegény családból származott. A Hercz regnálása időszakában még fiatal intézőként a MÁK alkalmazásában álló Vidát az I. világháború kitörésekor, 1914-ben nevezték ki a vállalat vezérigazgatójának. Vidának már egy meglévő sikeres nagyvállalatot kellett továbbfejlesztenie a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Működése során a MÁK számtalan egyéb iparágban szerzett érdekeltségeket, 1937-ben pedig hivatalosan is az ország legnagyobb vállalata lett.

Vida tevékenységével kapcsolatban készültek már eddig történettudományi munkák, ezek azonban megelégedtek az életpálya leíró ismertetésével. Simonik Péter elemző módszerrel próbálja megválaszolni, hogy miként válhatott a szegény sorból származó Vida az ország egyik óriásvállalatának első emberévé és mi motiválhatta a vállalati jóléti intézményrendszer továbbfejlesztésében. A 20. századra a vállalatvezetők már nem a tulajdonosok közül kerültek ki, hanem szaktudásuk érdemesítette erre őket, mint ahogy a Kereskedelmi Akadémiát elvégző Vida Jenőt is, aki tulajdonképpen a részvényesek alkalmazottja volt. A vállalati szociálpolitika vonatkozásában pedig a gazdasági érdek, valamint személyes szociális érzékenysége (személyes származása, a Pesti Izraelita Zsidó Hitközség Fiúárvaházának elnöki tisztsége) egyaránt motiválhattak, a szerző szerint ugyanakkor az előbbi volt hangsúlyos. Érdemes megjegyezni, hogy a szerző korábban hosszú ideig kutatta a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vállalati jóléti politikáját.

A Szerző Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén 1896-1945. (Tatabánya, 2017.) c. kötetének bemutatóján. A képre kattintva összefoglaló tekinthető meg.

Vida Hercz-cel szemben nem lépett az asszimiláció útjára. Neológ zsidóként saját identitása megtartása mellett igyekezett jó hazafi lenni és lojális maradni a fennálló politikai rendszerhez. Vidát 1927-ben a felsőház tagjává választották, a zsidótörvények következtében azonban 1941 végén le kellett mondani a MÁK Rt. vezérigazgatói pozíciójáról, a vészkorszak során pedig Auschwitzba deportálták. A tábor felszabadulását követően hunyt el 1945 nyarán.

Ezt követően két tisztviselői életutat ismerhetünk meg, akik ráadásul apa és fia. Mindkettőjük pályája jórészt a két világháború közötti időszakra esik. Ők már ahhoz a réteghez tartoztak, amelyik személyesen élte meg a vezérigazgatók által felépített társadalmi rendszert és jóléti intézményhálózatot. Székely Jenő a MÁK Rt. tatabányai főépítésze 1875-ben született Máramarosszigeten, a vállalat tatabányai építészeti osztályán 1910-ben már biztosan alkalmazásban állt. 1922-ben nevezték ki főépítésznek, mint ilyen, számos meghatározó tatabányai épület tervezőjének kell tekintenünk. Székely munkája többek között az újtelepi Szent Család templom és a felsőgallai zsinagóga is. A főépítészt a felsőgallai zsidó fiókhitközség elnökévé is megválasztják, amely illeszkedik a MÁK Rt. elvárásaiba. A vállalat ugyanis valamennyi, a bányavidéken működő társadalmi szervezet élén saját tisztviselőjét szerette volna tudni, ily módon gyakorolva a szerveződések feletti ellenőrzést.

Még érdekesebb fia, Székely András életpályája, aki Tatabánya első olimpián érmet nyert sportolója. Az utóbbi időszakban több helytörténeti munka készült, amik érintették Székely András tevékenységét, átfogó életrajz megírására azonban Simonik Péter előtt senki sem vállalkozott. Székely András 1909-ben már Tatabányán született és itt kezdte meg úszó pályafutását a MÁK Rt. által támogatott Tatabányai Sport Club (TSC) úszó szakosztálya keretében. 1924-ben adták át a szintén vállalati közreműködéssel felépített tatabányai strandot, benne Közép-Európa akkori legnagyobb úszómedencéjével. A felkészüléshez szükséges infrastrukturális háttér tehát adott volt. Székely a ’30-as évek első felében a világ egyik legjobb úszójának számított. Legjobb eredménye az 1932-es Los Angeles-i olimpián elért bronzérem, amit a 4X200 méteres úszóváltó tagjaként ért el.

A civil életben azonban már nem volt ennyire sikeres, pályakezdése ugyanis a gazdasági világválságot követő időszakra esett. Édesapja igyekezett közbenjárni, hogy fiatal értelmiségiként állást kaphasson a MÁK Rt. Tatabányai Bányaigazgatóságán, ezt azonban a vállalat vezetői hosszú ideig elutasítottak. Végül az egykori olimpikon csak évekkel később, 1937-ben léphetett a MÁK Rt. alkalmazásába. A sokáig kilátástalannak tűnő erőfeszítések addigra már megviselték édesapját, aki így maga is szembesült a vállalat merev, sokszor már a kortársak által is kasztrendszernek minősített társadalmával. Székely András 1942-ben munkaszolgálatra vonult be és 1943 elején eltűnt a keleti fronton. Tatabánya első olimpiai érmet nyert sportolóját csak évekkel a világháború után nyilvánították halottnak. Székely András élete sport-, és társadalomtörténet szempontjából egyaránt tanulságos.

A szerző Altman Gyula lakatos és családja történetén keresztül mutatja be a vészkorszak helyi történéseit. Ez azért is lényeges része a könyvnek, mert a szerző előző munkájában nem tárgyalta a holokausztot. Altaman Gyuláról érdemes tudni, hogy az ipari munka világában is igyekezett megtartani a zsidó vallási szokásokat. A helyi gettót 1944 májusában hozták létre a felsőgallai zsinagóga és a környező épületek területén. A gettóba kényszerített zsidóság számos megaláztatást volt kénytelen elszenvedni a helyiektől. Ullrich Viktor ezredes, hadüzemi parancsnoknak egészen a nyilas hatalomátvételig sikerült védelme alá helyezni a lakatost, aki azonban ezt követően a buchenwaldi koncentrációs táborba került és ott életét vesztette. Lánya, Magda életútjából megtudhatjuk, milyen borzalmakon mentek keresztül a tatabányai/felsőgallai zsidók a német koncentrációs táborokban.

A szerző végül tekintélyes felsőgallai iparosok, kereskedők és vendéglősök családtörténeteit közli. Szinte valamennyiükről elmondható, hogy távolabbi vidékekről érkeztek és a bányanyitás okozta gazdasági fellendülés vonzotta őket a térségbe. Egyeseknél még a Budapest és Tatabánya/Felsőgalla közötti kétlakiság is sokáig jelen volt. Abramovics Gyula jó hírű felsőgallai divatáru kereskedőként volt ismert, egyúttal a helyi zsidótemető működtetéséért felelős Chevra Kadisa elnöki tisztségét is betöltötte. Gondot fordított 1900-ban született Irén lánya taníttatására is. Abramovics Irén a tatai kegyesrendi gimnázium elvégzését követően a ’20-as években bécsi egyetem orvosi karán folytatta tanulmányait. Érdekesség, hogy egyetemi évei alatt levelezésben állt József Attilával. A kötetben olyan személyiségek tűnnek fel, mint Kardos József, aki az emblematikus felsőgallai Edison mozi igazgatójaként tevékenykedett 1927-től, vagy Krishaber Sándor, aki a ’20-as években az említett Tatabányai Sport Club (TSC) labdarúgó szakosztályának volt a vezetője.

Abramovics Gyula kereskedése a ’30-as években (Tatabányai Múzeum)

Az utolsó alfejezetben Weisz Wolf Vilmos kereskedő és családja tragikus története bontakozik ki. A családtagok többsége ugyanis a holokauszt áldozata lett, közöttük számos gyermek is, akik bemutatására külön hangsúlyt helyez a szerző. Az 1930-as évek végétől a zsidótörvények időszakában jelentősen korlátozták, vagy bevonták a felsőgallai zsidó vállalkozók iparengedélyeit. A koncentrációs táborok szörnyűségeit túlélők jelentős részben vagy külföldre távoztak vagy Budapestre költöztek. Előfordult, hogy akik egész családjukat vesztették el a vészkorszak során, a nevüket is megváltoztatták, így próbálva minden tekintetben új életet kezdeni.

Emléktábla a felsőgallai zsidó temető bejáratánál, (Fotó: Simonik Péter)

A kötet erénye, hogy a számos, eddig nem publikált családi képanyag mellett korabeli újsághirdetésekkel is illusztrálja a leírtakat. Megállapíthatjuk, hogy Simonik Péter munkája méltó folytatása az előző kötetnek, egyúttal fontos adalék nem csak Tatabánya helytörténete, de a magyar zsidóság társadalomtörténete vonatkozásában is.

Macher Péter

Az ismertetett kötet adatai: Simonik Péter: Számlálatlanul. Zsidó családtörténetek Tatabánya elődközségeiből 1896–1945. Tatabánya, Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti Egyesület, 2020. 200 oldal.

Ezt olvastad?

Tudományos progamajánlók főbb témái többek között a zalai protestantizmus, álparlament az államszocializmusban és a cukoripar privatizációja 1989 után. Ezeken kívül