A vidéki élet és a vidéki társadalom – A Hajnal Kör idei konferenciájáról

Ahogy arról korábban hírt adtunk augusztus utolsó napjaiban 28. alkalommal került sor a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület éves konferenciájára a patinás egri Eszterházy Károly Főiskola falai között. A tanácskozás fő témáját ez alkalommal a vidéki élet és a vidéki társadalom története szolgáltatta. A konferencián végül 72 előadás hangzott el a hagyományoknak megfelelően interdiszciplinárisan közelítve meg a konferencia kérdéseit.

A két és félnapos tanácskozás szervezői elsősorban olyan előadásokat vártak, amelyek a falu-város közötti viszonyrendszer idő- és térbeli változása, a vidék-főváros közötti kapcsolatra, a köztük megfigyelhető területi egyenlőtlenségekre, továbbá a vidéki társadalom átalakítására, felzárkóztatására és a kérdéskör életmód-történeti aspektusaira fókuszálnak. Az esemény külön értékének tekinthető, hogy a résztvevő tapasztalt, fiatal kutatók és egyetemisták lehetőséget kaptak módszertani kérdések felvetésére, megvitatására is.

Az Eszterházy Károly Főiskola főépülete

Kép forrása: Hunép.hu

Liptai Kálmán – az Eszterházy Károly Főiskola rektora – és Valuch Tibor – a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület elnöke – megnyitóját három plenáris előadás követte, melyek a historiográfiai problémák mellett a lokális történetírás fontosságára, valamint az eltérő vidék-definíciókra hívták fel figyelmet.

Horváth Gergely Krisztián (ELTE TáTK) előadásában a rurális társadalomtörténet lehetőségeit villantotta fel, ezen belül pedig többek között a háztartás-rekonstrukció szerepét – és a benne rejlő lehetőségeket – emelte ki a történetírásban. A vizsgálódások mikro-, mezo- és makroszintjének hármassága mellett kiemelte például a kutatók egy részének azon előítéletét, mely szerint a nemesi uradalmak, nagybirtokok tradicionálisan fejletlenek voltak, sőt a fejlődést gátolták, ez azonban messze távol áll a valóságtól. Az ún. „Bécs-hatás” kapcsán került említésre a Magyarországon rendkívül erős centrum-periféria modell befolyása, illetőleg a múltból gyökerező hatások kihatása a jelenre. Vagyis: ha egy kistérség az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában fejletlen volt, akkor a 20. század során kevés esélye lehetett a kitörésre, s valószínűleg az ezredforduló időszakára sem indult fejlődésnek. Kovács Imre (DE) arra a kérdésre keresett válaszokat, hogy  pontosan miként definiálható a „vidék” a nemzetközi, valamint a hazai – szociológiai – diskurzusban. Az érdeklődő hallgatók megtudhatták azt, hogy hazánkban az e kérdéssel kapcsolatos fogalmi vita csupán a rendszerváltás időszaka után indulhatott meg, míg nyugaton az 1990-es évek előtt is számos értelmezési lehetőség körvonalazódott már. Az értelmezési keretek mellett előadásának legfontosabb következtetése talán az volt, hogy az egyre inkább elfogadottá váló „multidimenzionális vidék-fogalom” számos témát magába foglal – gender, vidéki másság, rurális szegénység stb. –, amelyek közül számos problémakör a konferencia szekcióinak munkája során is elemzésre került. Kövér György (ELTE BTK) a német történetírás fogalmi kereteiből kiindulva historiográfiai kérdéseket vetett fel. A vidéki történetírás létezésének – valamint történeti létjogosultságának – górcső alá vételét követően arra a következtetésre jutott, hogy a vidéki történetírásnak 1945 után három központja – Debrecen, Pécs és Szeged – alakult ki. Mindenképp ki kell hangsúlyozni Kövér azon alapvető megállapítását is, mely szerint „a vidék történetének megírásához nem elég csupán a helyi források áttekintése”, hanem szükség van az adott kérdéskör országos aspektusainak megkeresésére, kontextualizálására is.

Az egyes szekció-előadások témakörei között – ahogy erre már utaltam – hangsúlyos szerepet kaptak a metodológiai aspektusok a levéltárhasználattól kezdve a statisztikai módszereken át egészen a szociológia által kínált értelmezési keretekig. Bagdi Róbert és Demeter Gábor előadása a GIS adatbázisok építéséhez szorosan kapcsolódva rámutattak arra, hogy az informatika innovációi miként segítik a történészek munkáját. Érintették az adatbázis-építés során felmerülő lehetséges kérdéseket, melyek között a leglényegesebb talán az, hogy egy statikus adat – esetükben az 1869-es népszámlálás adatai – milyen következtetések levonására adnak lehetőséget a társadalomtörténész számára. Gyimesi Réka a történeti demográfiai kérdések gyakorlati aspektusait feszegetve azon adatokat villantotta fel, amelyek egy népszámlálási felvételi ívből kinyerhetőek. Jelenlegi kutatása kapcsán pedig azt nyomatékosította, hogy a szakirodalom azon megállapítása, mely szerint a 20. század előtt a több generációs nagycsaládok együttélése volt a meghatározó trend, jelentős árnyalásra szorul. Tóth Judit ezt követően a levéltárhasználattal kapcsolatban adott praktikus tanácsokat, illetőleg a Pest Megyei Levéltár rendkívül nagy ívű digitalizálási projektjének jelenlegi állásáról számolt be.

Bayer Árpád Nagytétény példáján vezette le azt a folyamatot, ahogy egy település vidéki agrárjellegű helységből a főváros agglomerációjába kerül. Ezt követően Őri Péter a MOSAIC nevű nemzetközi kezdeményezés első eredményeit foglalta össze, melynek végső célja egy olyan népszámlálási adatbázis összeállítása, amely nagy területeken, országokon átívelve teszi lehetővé az egyes régiók közötti trendek összevetését, a köztük húzódó hasonlóságok és különbségek megkeresését. Koloh Gábor pedig az Ormánság születéskorlátozási tendenciáiról szóló doktori disszertációja téziseit ismertette.

A konferencia témájából adódóan megkerülhetetlennek bizonyult a vidéki élet emlékezetének, illetőleg a vidéki társadalom képének tanulmányozása, melyhez a levéltári kútfők mellett a nyomtatott sajtó, valamint a különböző audiovizuális források is rendkívül értékesek lehetnek. Pontosan erre mutatott rá Fleisz János, aki az erdélyi magyar sajtótörténet 1900-as évek kezdetétől 1940-ig terjedő rendkívül értékes időszakát tárta a hallgatóság elé. Vizsgálódásának korszakhatáraiból is nyilvánvalóvá válik az, hogy a diplomácia- és politikatörténészek korszakolása számos alkalommal nem esik egybe a sajtótörténészek periodizációjával. Előadásában a sajtó fejlődésével foglalkozó kutatók különféle szemléleti és módszertani dilemmáinak felvetése mellett problémaként értékelte többek között azt, hogy a kisebb városok médiumainak vizsgálata még napjainkban is rendkívül elhanyagolt. Több kutató ugyanis egyenesen „beteges elfajzásnak” tekinti az erdélyi magyar kisvárosok 1903 és 1908 közötti tömeges lapalapítási kezdeményezéseit, amit azonban Fleisz túlzásnak tart. Véleménye szerint ugyanis ezek a helyi lakosok jó szándékú és lelkes terveiből táplálkoztak, s köztük olyan értékes innovációk is tetten érhetőek, mint az 1914 előtt elterjedtnek számító vegyes nyelvű román-magyar periodikák.

A falu-város, vidék és főváros közötti kapcsolati hálókat valamint a területi mobilitást vette nagyító alá a konferencia egyetlen medievista előadója, Gulyás László Szabolcs. A középkor névképzési gyakorlatának sajátosságait alapul véve 12.000 jobbágy esetében követte nyomon, hogy mely települést hagyták el, s mely helységet választották új lakhelyüknek. Kutatási projektjéhez a Kubinyi András-féle centralitási kategóriákat vette alapul, s arra a konklúzióra jutott, hogy a jobbágyok sokkal szívesebben költöztek szabad királyi városokba, mint például oppidumokba vagy éppen kisebb falvakba. Gulyás kitért a migránsok lehetséges motivációira is. Ezek között a külső kényszert – például természeti katasztrófa, pestis, földesúri nyomás –, a civitasok és az egyes oppidumok földesurai által kínált adómentességet, valamint a spontán vándorlást említette. Hadobás Eszter ezután az Egri Érseki Jogakadémia hallgatóinak társadalmi mobilizációs csatornáit elemezte 1876 és 1890 között, melyhez a tanulóknak, illetve szüleiknek anyakönyveit használta fel elsődleges forrásként. Müller Rolf a szocializmus időszakára vonatkoztatva – s igen szemléletes fotókra támaszkodva – villantotta fel a politikai rendőrség vidék-képét, illetve a fővároson kívüli működését, amelyet igen sok esetben a felkészületlenség jellemzett.

Üdvözlendő, hogy a tanácskozás programjában a nőtörténeti nézőpont is hangsúlyosan jelent meg, részben a „gyengébb nem” képviselői által kezdeményezett civil szerveződések, részben pedig az egyéni esettanulmányok példáján keresztül. Grexa Izabella egy 1942-ben született, nevelőszülők által felnevelt munkásnő életének fontosabb állomásait, s az általa Derecskétől Budapestig megtett hosszú utat mutatta be. Acsády Judit és Mészáros Zsolt, valamint Czeferner Dóra előadásának fókuszát pedig a századforduló nőmozgalmának vidéki dimenziói adták. A 19-20. század fordulóján megalakult Nőtisztviselők Országos Egyesülete és Feministák Egyesülete által felállított fiókintézmények felépítését és működését, valamint a fővárosi és vidéki irodák közötti kapcsolati hálót villantották fel. A téma kapcsán kulcsszerepet kapott a propaganda, valamint a szervezetek által folytatott hálózatos terjeszkedés, amely az első világháború idejére abban realizálódott, hogy országszerte több mint 3.000 nő érezte magáénak a feminista eszméket.

A fenti témakörök mellett nem maradhatott ki a vidék idillikus ábrázolása sem, azaz a pihenés és a regenerálódás céljait szolgáló vidék-interpretáció, valamint a területi egyenlőtlenségek történeti beágyazottságának és a különböző – gyakran egymásnak ellentmondó – vidékfejlesztési politikák és következményeiknek tanulmányozása sem.

Ezt olvastad?

Magyar Hősök – Elfeledett életutak a 20. századból címmel rendezett online könyvbemutatót a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Matthias Corvinus