Aki dokumentumfilmet forgatott Csernobilban – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

Az HBO sikerszériás minisorozatának, a Csernobilnak hála ismét a közérdeklődés központjába került az 1986. április 26-án bekövetkezett ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű meghibásodása, amely közvetlenül és közvetetten több ezer ember halálát idézte elő, bár az áldozatok számát illetően megoszlanak a vélemények. A belarusz születésű Bendarzsevszkij Anton és társa, Maczelka Márk 2011-ben Csernobilban forgattak dokumentumfilmet Csernobil Öröksége: A zóna címmel. Az oknyomozói precizitással megalkotott film méltó és hiteles képet nyújt a katasztrófa iránt érdeklődők számára. Csernobili tapasztalatairól, a sorozatról alkotott véleményéről Bendarzsevszkij Antont kérdeztük.

Maczelka Márk és Bendarzsevszkij Anton (jobbra) a film forgatásakor
(Forrás: Csernobil öröksége: A zóna facebook oldala)

Mi adta az ötletet a Csernobil öröksége: a Zóna című film elkészítéséhez?

Az 1986 áprilisában Ukrajnában bekövetkezett atomkatasztrófa negatív hatása legerősebben a belorusz területeket érintette, és nem Ukrajnát.  Az ország negyede mezőgazdasági termelésre alkalmatlanná vált, ráadásul a sugárzás nem összefüggő területekben érte az országot, hanem a radioaktív felhő nyomán csapadékot ért területen következett be sugárszennyezettség. Ha délre, délnyugatra vonult volna a felhő, akkor Ukrajnát, de akár Magyarországot is érhette volna a fertőzés. Személyes érintettségem van a téma iránt, mivel Belaruszban, Minszkben születtem. 1 éves voltam, amikor a katasztrófa történt. 10 éves koromban költöztünk át Magyarországra. A sugárszennyezettséggel Belaruszban megtanultak együtt élni az emberek. Az erdőkben szedett élelmiszert be kellett vizsgáltatniuk, különösen a gomba volt kitéve a legerősebb sugárszennyezettségnek, de hamar megtanultuk, hogy bizonyos tejtermékeket sem fogyaszthatunk. Hiába telt el mára több mint 30 év, Belarusz ma is a GDP három százalékát költi a katasztrófa következményeinek felszámolására.

A film elkészítésének ötletét személyes érintettségem és gyermekkorom emlékei adták, külpolitikai újságíróként pedig erősen megihletett a téma. Amikor forgattunk, akkor volt a katasztrófa 25. évfordulója is. Emellett a négyes reaktor fölé emelt szarkofág 30 éves szavatossága is lejáróban volt. 2011-ben a közelgő lejárat miatt Ukrajna elkezdett pénzt gyűjteni az új szarkofág építésére. Több donor-konferenciát is szerveztek, többek között Magyarország is támogatta az új szarkofág építését.  Így jött az ötlet, hogy egy jóbarátommal, Maczelka Márkkal utazzunk ki a zónába.

A Zóna bejárata
(Forrás: Csernobil öröksége: A zóna facebook oldala)

Milyen körülmények között zajlott a forgatás, akadtak-e nehézségek? Például nehéz volt-e megszerezni a forgatási engedélyt?

2011-ben a donor-konferencia miatt, Ukrajnának érdeke volt, hogy fokozott médiafigyelem övezze Csernobilt, ezért megkönnyítette a zónába való beutazást. Nyilván így is hónapokkal korábban megkezdtük az engedélyek beszerzését, és áprilisban az évfordulóra utaztunk ki. Kijevben laktunk, és onnan jártunk be a zónába és a környező településekre, például Szlavutics városába. A csernobili zóna ügyeit az ukrán Rendkívüli Ügyek Minisztériuma kezeli, illetve van egy hatóság, ami konkrétan az atomerőművel foglalkozik, tőlük kellett beszerezni a szükséges engedélyeket. Emellett bevontuk a Magyarországon lévő Ukrán Nagykövetséget, ők is segítettek nekünk.

Két határ is van. Van egy külső 30 km-es zóna, itt található maga Csernobil városa, beljebb, pedig egy 10 km-es zóna, amely sokkal komolyabban van ellenőrizve. Mindkét határt katonák őrzik, de a belső határ – amely maga az atomerőmű területe – egy sokkal veszélyesebb környék, valamint a technológiák miatt egy titkos létesítmény is. A belső zónához tartozik Pripjaty városa is, ide sokkal komolyabb engedélyek kellenek. Mind kifelé, mind befelé van sugárellenőrzés. Mikor mi kint voltunk, nem mozoghattunk egyedül. Kilátogatásra alapvetően nem veszélyes a zóna, de vannak olyan forró gócpontok, amiket ismerni kell, mivel azok már igen veszélyesek lehetnek az egészségre.

Pripjaty főtere 2011-ben
(Forrás: Csernobil öröksége: A zóna facebook oldala)

Beszéljünk picit a Csernobilban történtekről! Mit gondolsz a szovjet vezetés reakciójáról közvetlenül az atomkatasztrófa után, gondolok itt a környező településeket érintő hírzárlatra. Valóban szükség volt erre a pánik elkerülése érdekében vagy ennek más oka volt?

A mai világban a szovjet vezetők reakcióját egyszerűen nem lehet pozitívnak értékelni, szerintem mára Gorbacsov is elismerte, hogy ez hatalmas hiba volt, és azonnal ki kellett volna üríteni a környéket. A hírzárlat mellett valószínűleg az is közrejátszott, hogy az erőműben dolgozó munkatársaknak nem volt közvetlen kapcsolatuk a Kremllel, ezért ezek az információk csak lépésről lepésre jutottak fel a szovjet vezetőségig. Biztos vagyok benne, hogy ez volt az egyik oka, hogy a vezetés kezdetben alábecsülte a katasztrófa súlyosságát. Másrészt benne volt az is, hogy akkoriban még nagyban zajlott a versengés a nyugat és a Szovjetunió között. Ebben az ideológiai versenyben nem „tehette meg” a Szovjetunió, hogy bármilyen módon alulmarad. Amikor még nem lehetett pontosan tudni, hogy mi is történt valójában 1986 áprilisában, a hírzárlat mellett döntött a vezetőség, nehogy a nyugat megtudja, hogy problémák vannak a szovjet nukleáris iparral. Ezzel nem magyarázni akarom a szovjet vezetés döntését, de az 1986-os kontextust mindenképpen értelmezni kell ahhoz, hogy megértsük a Csernobilban történteket.

Soha nem használt óriáskerék a vidámparkban, amely 1986. május 1-jén nyitott volna meg,
de négy nappal korábban bekövetkezett a katasztrófa.
(Forrás: Csernobil öröksége: A zóna facebook oldala)

Kik voltak a csernobili likvidátorok? Rendelkeztek-e a megfelelő védőfelszereléssel? Tisztában voltak-e munkavégzésük kockázatával?

Az információ fokozatosan terjedt el, nyilván azok a tűzoltók, akiket az első napon kivezényeltek, semmit nem tudtak, de a balesetet követő napokban is nagyon kevés információ volt elérhető. A likvidátoroknak tulajdonképpen a katasztrófa likvidálása, azaz felszámolása volt a feladatuk. Kis részben önkéntesek és a körzetben dolgozók, de leginkább oda vezényelt katonák vagy tartalékban lévő védelmi erők alkották őket. Bizonyos periódusokban dolgoztak, 2-3 hetente váltották egymást, és azt elég biztosan állíthatjuk, hogy nem voltak a kellő információkkal és védőruházattal ellátva, bár később javult a helyzet. Bizonyos adatok szerint kb. 600 ezer ember járta meg a csernobili zónát, 1986 és 1987 között.

A Szovjetunió szétesése után hogyan alakult a likvidátorok helyzete?

A Szovjetunióban rendeletbe foglalták, hogy milyen egészségügyi ellátásban kell részesülniük a likvidátoroknak, illetve, ha balesetben megsérülnek vagy meghalnak, akkor a családjukat milyen mértékű kárpótlás illeti meg. A Szovjetunió szétesése után, a szuverén egykori tagállamok magukra vállalták ennek a rendszernek a továbbvitelét. Papíron ez ma is létezik, bár de facto nagyon nehezen valósul meg. Az államok ezen rendszer működéséről pénzügyi okok miatt gyakran megfeledkeznek, így az egykori csernobili likvidátorok egészségügyi problémáit ritkán vezetik vissza az 1986-ban történtekre. Valóban nehéz is ennyi év távlatából megállapítani a betegségek valódi okát. Bár az HBO Csernobil sorozatának hála a sajtó mainstreamjébe újra bekerült a téma. Az ott élő emberek nagyon pozitívan élik meg a rájuk irányuló figyelmet, és bízok benne, hogy a médiafigyelem miatt nemcsak elfeledett hősök lesznek az atomerőmű egykori likvidátorai.

Likvidátorok (Forrás: Sputnik/Kostin Igor)

Mi az a fogalom, amire úgy utaltok a filmben, hogy a csernobili kötelék? Mi hajtotta a csernobili dolgozókat arra, hogy továbbra is az erőműben dolgozzanak?

Én sem tudtam megfejteni, hogy mi mozgatta ezeket az emberek. A filmben mutattuk olyan sírhelyeket, ahol az atomerőmű egyes részeit gravíroztatták bele a sírkőbe. Ez kétségkívül erős jele annak, hogy az atomerőmű és a dolgozói között – fogalmazzunk úgy, hogy – „erős viszony” alakult ki. Ennek egyik oka, hogy az atomerőmű négy blokkjában nagyon sok ember dolgozott. Maga Pripjaty városa is az ott dolgozó emberek számára készült. Ezeket az embereket pedig egy dolog kötötte össze: a csernobili atomerőmű. Azt tudni kell, hogy a baleset után is működött tovább az erőmű, 1986 végén a megmaradt maradék három blokkot újra üzembe helyezték, és egészen 2000-ig volt használatban. Mind a mai napig több ezer ember (7-11 ezer) dolgozik, mivel fenn kell tartani az üzem struktúráját. Egy atomerőművet nem lehet csak úgy leállítani. Hőstettként tekintenek az 1986-ban átélt dolgokra, és bár ép ésszel én sem tudom felfogni, hogy tudnak ott dolgozni az emberek. Számunkra ez egy érthetetlen dolog, ez a jelenség azonban valóban létezik.

A zóna ökológia rehabilitációja megvalósulhat-e valaha? Feltehetően meddig marad lakatlan a terület?

A hatóság elvileg nem engedélyezi, de vannak visszatelepült emberek. Ők jellemzően nagyon idős nyugdíjasok. Az erőműben dolgozók leginkább Szlavuticsból járnak be, vagy kéthetes periódusokban laknak Csernobil városában. Nem tartom valószínűleg, vagy inkább úgy mondom, kizártnak tartom, hogy ezt a területet a közeljövőben visszatelepítsék. Annak ellenére, hogy a háttérsugárzás nem jelentős, a föld alá mosódott sugárzó anyagok valós veszélyeket rejtenek magukban. Az ott termő növényekből nem lehet táplálkozni, a vizet nem lehet fogyasztani, az állatok húsából nem lehet enni. Vannak olyan anyagok, aminek a felezési ideje – például a plutóniumnak – 24 ezer év. Így kizárt, hogy az elkövetkező néhány évszázadon belül szóba jöhessen a terület visszatelepítése.

A katasztrófa utáni napokban elhunytak emlékfala Szlavuticsban (Forrás: 24.hu)

Az HBO Csernobil sorozatát a világ legjobb sorozatának tartják. Egyetértesz vele?

Alapvetően igen, látszik, hogy egy igényes sorozat, nagyon sok pénzt fektettek bele. Figyeltek a részletekre is, mindamellett fontos tudni, hogy ez nem azt jelenti, hogy dokumentarista szempontból is helytálló. Ez egy játékfilm, ahol a befogadhatóság könnyítése érdekében bizonyos dolgok megmásításra kerültek. Voltak olyan jelenetek, amelyek már–már túlságosan elütöttek a valóságtól, bár megértem, hogy miért volt azokra szükség. Például tipikusan drámai fordulat volt, amikor a kezdetben mindent tagadó Gyatlov hirtelen vért kezd el hányni és drámai módon összeesik. Valerij Legaszov főhőssé avanzsálása is hasonló húzás volt. Tudni kell, Legaszov bár értett az atomenergetikához, de nem volt az RBMK reaktorok legfőbb szakértője. A valóságban egy nagy tudós csapat hozott közös döntéseket a vészhelyzet megoldására. Ulana Khomyuk nukleáris mérnök hölgy pedig egy az egyben kitalált karakter.

 A kronológia sem volt mindenhol helyénvaló, nyilván ez is alkotói döntés volt. Míg a sorozat negyedik részében 1986 őszén pusztán a tetőről grafitot takarító embereket láthatunk, addigra valójában már elkészült maga a csernobili szarkofág is. Emellett az első részben látott négyes reaktorból felszálló, hatalmas füstcsóva is javarészt csak a képzelet szüleménye. Mivel a grafit színtelenül ég, közvetlenül a katasztrófa után alig lehetett füst. A tényszerűség szempontjából ezek nem korrekt lépések, épp ezért nem is szabad a sorozatra dokumentumfilmként tekinteni. A környezet és a korszak reprodukálása viszont kiválóan sikerült, és sok szempontból egy remek sorozat.

A baljós füst a Csernobil sorozatban (Forrás: Filmtekercs)

Végül pedig mit gondolsz arról, hogy valóban a nukleáris energia ma a legjobb megoldás az emberiség energiaellátására?

Alapvetően nem. Szerintem nem ez a legmegfelelőbb módja az emberek energiaellátására, de még mindig nincs olyan alternatíva, amely annyi energiát termelne, mint amennyit az atomenergia képes. Jó lenne, ha fokozatosan áttérnénk a nukleáris energiáról, de egyelőre nem látom azt, hogy pl. a napelemek vagy szélerőművek ekkora teljesítményre legyenek képesek a közeljövőben. Ez a kérdéskör még közel sincs megoldva, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet majd egyszer egy olyan technológia, amely biztonságosabban és zöldebben tud működni.

Fontos azonban tudni, hogy nem volt még olyan nukleáris baleset, amely a reaktor szerkezetéből következett volna be, a kiinduló pont mindig egy emberi hiba volt. A fukusimai baleset oka, hogy egy szeizmológiai töréspont fölé építették az atomerőművet. A Csernobilban történtek is emberi mulasztás eredményei. Ebben a technológiában az emberi faktor az, ami eddig problémát okozott. Ugyanakkor, ha megtörténik egy nukleáris baleset az évezredekre lakhatatlanná teszi az adott területet, így mindenképpen jó lenne egy alternatív megoldást találni.

Benke Éva

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket