Aki nem volt távol Afrikától – 100 éve hunyt el Teleki Sámuel

Az ókori egyiptomiak azt tartották, hogy aki a Nílus forráshelyét birtokolja, az az úr Egyiptom felett, így a folyó eredését keresve ők lettek Afrika első kutatói. Később nemcsak a Níluson, hanem a szárazföldi karavánutakon, sőt a Vörös-tenger felől is egyre mélyebben hatoltak a kontinens belsejébe rabszolgák, holttestek balzsamozásához szükséges mirha vagy elefántcsont, arany után kutatva – nem csoda, tehát, hogy e kontinens évszázadok óta foglalkoztatja az európai embert.

Az afrikai expedíciójáról híressé vált magyar utazó 1845. november 1-jén született az erdélyi Sáromberkén. A Teleki család tagjai már a Zsigmond korabeli okleveleken említésre kerülnek az aradi káptalannál, nagymúltú felmenői között találjuk a Rákócziak udvarában nevelkedett Teleki Mihályt, II. Rákóczi György testőrkapitányát, valamint a marosvásárhelyi Teleki Tékát megalapító nagyapját, Teleki Sámuel erdélyi kancellárt is. Ősi családfája, s birtokaik több szálon is Erdélyhez fűzték.


Teleki Sámuel. Kép forrása: Wikipedia

A természet iránti érdeklődése korán megmutatkozott, geológiát és csillagászatot is tanult. Iskoláit a Debreceni Kollégiumban, majd a berlini és göttingai egyetemeken végezte, emellett honvéd huszártisztként szolgált, majd a honvédség újjászervezése után a tartalékállomány tagja lett. 1881-ben politikai pályára lépett, és bár születési jogán a főrendiház örökös tagja, mégis több alkalommal a gernyeszegi választókerület képviselőjeként jelent meg az országgyűléseken. Erdélyi birtokai kiváló helyszínnek bizonyultak a gróf egyik kedvelt időtöltéséhez, a vadászathoz. A család görgényszentimrei vadászkastélyában sokszor megfordultak. Egy ilyen vadászat alkalmával barátkozott össze a trónörökössel, Rudolf főherceggel. A Görgényi-havasok vadászterületein kívül Afrikába is szeretett volna vadászatot szervezni. Ez rövid idő alatt egy expedíció tervezésébe fordult át, melynek célja a „sivatagi tenger” feltárása volt. Abban az időben az erdélyi gróf és a trónörökös barátságát rossz szemmel nézők azt feltételezték, hogy Teleki részese lehet a felsőbb körök bizalmas intrikáinak, mi több, talán a trónörökös hitvesének, Stefániának udvarol titkon. Talán e szóbeszéd lecsillapodásának reménye is közrejátszott abban, hogy Teleki gondolkodás nélkül vállalkozott az ismeretlen és hazájától igen messze eső területet feltáró expedíció megszervezésére. Rudolf útitársául ajánlotta Ludwig Ritter von Höhnel német térképészt, hegymászót. Ez a nagyszabású vállalkozás európai szintű összefogást eredményezett.


Rudolf-tó. Kép forrása: Wikipedia

Az angolok már korábban megalapították az Afrika Belső Területeinek Felfedezését Előmozdító Társaságot, majd az előkészületekhez csatlakoztak a franciák és a németek is. Teleki Sámuel indulásakor már csaknem száz éve foglalkoztatta az európai kontinenst az akkor még javarészt ismeretlen területeket rejtő Afrika. Így tehát nagyobb akadályok nélkül sikerült összeállítani a közel háromszáz fős expedíciós csapatot angol és francia térképekkel felszerelve. A csapat 1886-ban érkezett Zanzibárra, majd az expedíció hivatalosan 1887. február 4-én indult innen. Helyi vezetőnek egy zanzibári elefántcsontkereskedő szegődött melléjük, aki készségesen segítette a messziről jött utazókat tanácsaival. Elsőként érték el a Kilimandzsáró és a Kenya-hegy hóhatárát, bár a csúcstámadás ekkor még sikertelen volt. Sem hegymászói tapasztalat, sem megfelelő felszerelés nem állt rendelkezésre ehhez, és az akklimatizációs fázisokat sem tartották be a túra során. Azonban a hóhatár elérésével sikerült megcáfolni az európai sztereotípiát – miszerint nincsen hó Afrikában. Útjukat a kontinens belseje felé haladva folytatták, egyre messzebb kerülve attól a területtől, amelyet biztosan ismertek. 1888. március 6-án érkeztek meg ahhoz a tóhoz, melyet a trónörökös kegyes érdeklődése s személyes jó barátságuk miatt a gróf Rudolf-tónak nevezett el.

„Gyors futásban tettük meg a néhány száz lépésnyi távolságot a hegy gerincéig, mert a szemeink előtt elterülő kép minden lépésünknél nagyobbá vált, míg végre bámuló tekintetünk előtt egészen új világ terült el. A mélységben levő űr mintegy varázsütésre, festői hegyekkel és meredek lejtőkkel, keresztül-kasul húzódó szurdokkal és völgyekkel telt meg, amelyek mintha minden oldalról siettek volna elő, hogy egy sötétkék, a messze távolban elenyésző tónak szolgáljanak keretéül. A tájképi szépségek varázsa alatt, amelyek minden oldalról környékezték, hosszabb ideig néma elragadtatásban állottunk egy helyen, embereink is némán, miként mi, bámultak a messzeségbe, míg végre csodálkozásunk hangos kiáltásokban tört ki a tó miatt, melynek tükröző felszíne a távol fekvő látóhatáron az ég kék színével olvadt össze. Ebben a percben összes eddigi fáradalmainkat és minden elénk gördülő veszélyt elfelejtettünk, egyedül annak a büszke örömnek éltünk, hogy felfedező utunkat siker koronázta.” – így írt Ludwig Höhnel útleírásukban a Rudolf-tó felfedezésének pillanatáról.

Alig öt kilométerrel arrébb egy vulkánra bukkantak, melyet Höhnel útitársáról Teleki-vulkánnak nevezett el. A tó keleti partján továbbinduló expedíció augusztusra egy újabb tóhoz érkezett, melyet Rudolf főherceg hitveséről, a belga hercegnőről Stefánia-tónak neveztek el. Míg végigjárták felfedezőútjukat, különböző törzsekkel találkoztak, harcosokkal vagy éppen egyszerű pásztoremberekkel. Sokszor szükség volt a törzsi szokásokhoz való alkalmazkodásra. Akkor is, ha segítséget akartak kérni tőlük, vagy egyszerűen csak azt, hogy életüket meghagyják. Feljegyzései szerint a maszájoknál például esőcsináló varázslónak állt, s szerencséjére az eső meghozásával igen nagy megbecsültségre tett szert, ami miatt a maszájok közül is szegődött mellé a helyi terepviszonyokat jól ismerő vezető. Az expedíciót sok nélkülözés árán sikerült végigcsinálniuk, hiszen nem minden esetben bukkantak ivóvízre, vagy éppen az időjárás megváltozása miatt elvándoroltak a csordák, így akár napokig nem találkoztak levadászható állattal. Az expedíció végállomásának tekinthető Mombasát 1888-ban érték el. Az ezt követő években még Etiópiában, valamint Indiában és az Indonéz-szigetvilágban – Jáván, Szumátrán tett felfedezőutat. Afrikai expedíciójáról a Times közölt cikket, hiszen a British Museum és a brit Királyi Földrajzi Társaság által támogatott utat nagy érdeklődés övezte.


Cholnoky Béla vázlata a felfedezőútról. Kép forrása: Erdélyi Lajos: Teleki Samu Afrikában. Bp., Kriterion, 1977.

Útjuk során Höhnel és Teleki olyan feljegyzéseket és fotográfiákat készítettek, amelyeknek nem csupán földrajzi ismereteink bővülését, de néprajzi, kulturális értékeket, az érintetlen élővilág ismeretét is köszönhetjük. A külvilágot jelentő európai utazókkal először érintkező törzsek egy része harcias ellenállással, egy részük azonban barátsággal fogadta őket, s betekintést engedett életükbe. Az utazó gróf kitűnően beszélte a szuahéli nyelvet, így tolmács nélkül társaloghatott legtöbbjükkel. Mindezeknek köszönhetően megismerhettük tizenhat törzs szokásait, településeit, a természeti környezetet, s mindemellett jelentős mennyiségű tárgyi emléket is láthatunk, melyek ma a Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményének részét képezik. Szintén meg kell említenünk a növény- és állatvilág valamint a meteorológiai jelenségek változásának megfigyelését – például több mint hetven növényfaj és három új kaméleonfaj azonosítását köszönhetjük neki, így az alapvetően nagyvadak iránt érdeklődő gróf szerencsére jelentős anyagot biztosított a természettudományok tudósainak.


Az Egyiptomi Földrajzi Társaság díszoklevele. Kép forrása: Erdélyi Lajos: Teleki Samu Afrikában. Bp., Kriterion, 1977.

Gróf Teleki Sámuel munkásságát nem csak az utókor, de kortársai is megköszönték. Első nemzetközi megtiszteltetésként tagjává választotta az Egyiptomi Földrajzi Társaság, majd tiszteletbeli tagjává a Magyar Tudományos Akadémia. A bécsi udvartól 1897-ben elnyerte a „valóságos belső titkos tanácsos” címet. A világháború kitörésekor felajánlotta szolgálatát Ferenc Józsefnek, aki azonban a gróf korára való tekintettel elutasította azt. A két évvel  később – 1916-ban – elhunyt utazót a sáromberki családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Útja a 20. század második felében sem hagyta hidegen az Afrikát kutató magyar természettudósokat, Teleki és Höhnel húszezer kilométeres útját száz évvel később, 1987-ben megismételte egy tizenkét tagú magyar expedíció Gábris Gyula vezetésével.


Teleki Sámuel szobra Érden

Teleki Sámuel nevét őrzi még a vulkán s ahhoz közel egy völgy, egy tengerszem és egy turistaház, több növényfaj és egy általános iskola is, valamint szobra áll az érdi Földrajzi Múzeum kertjében.

Csizmadia Anna

Ezt olvastad?

A 125 éve elhunyt Erkel Ferencnek a Nemzeti Színházhoz fűződő kapcsolata közismert és magától értetődő, de az, hogy nagy zeneszerzőnknek,