„Amikor az embernek a foglalkozása a hobbija” – interjú Pilkhoffer Mónikával

Építészettörténet, városiasodás, Pécs története, urbanizáció, modernizáció, lakáskultúra – néhány kulcsszó Pilkhoffer Mónika kutatásaiból. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének oktatójával Máté Zsolt beszélgetett pályájáról és kutatásairól.


Pilkhoffer Mónika. Kép forrása: pecsma.hu

Újkor.hu: Hogyan alakult ki Önben a történelem iránti érdeklődés?

Pilkhoffer Mónika: Az az igazság, hogy gyerekkoromban sok minden szerettem volna lenni: orvos, zongorista, zeneszerző, de történész sosem. Az, hogy így alakult, nem egy tudatos, tervezett pályakép eredménye. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolába jártam, és zenésznek készültem. A napi három-négy óra gyakorlás mellett kevés időm maradt másra, pedig sok minden érdekelt. Harmadikos koromban kezdtünk művészettörténetet tanulni, és ekkor döntöttem úgy, hogy nem maradok a zenei pályán. Az ELTE művészettörténet szakára azonban nem vettek fel. Mivel ez a szak ekkor egyedül itt volt az országban, nem akartam az újabb felvételivel megkockáztatni, hogy még egy évet ki kelljen hagynom, ezért a Janus Pannonius Tudományegyetemre jelentkeztem. Az ének-zene karvezetés szakra való bekerülésem biztosnak tűnt, és volt egy évem, hogy felkészüljek még egy felvételire. Ekkor választottam a történelmet. Azt hiszem, a zenében, az építészetben és a képzőművészetben is az alkotás folyamata érdekelt, ami elválaszthatatlan az adott kor politikai-társadalmi-gazdasági körülményeitől, így a történelmi tanulmányok jó kiindulópontnak tűntek.

Miért pont a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett?

A családom pécsi, ráadásul, amíg fel nem vettek az egyetemre, az Ifjúság útján laktunk. Kézenfekvő volt, hogy ha nem Budapesten, akkor helyben folytassam a tanulmányaimat.

Milyen volt a diákélet Pécsett a kilencvenes években? Miként emlékszik vissza az egyetemista éveire?

A legszebb és legfelhőtlenebb időszak volt ez az életemben. Mi voltunk az első évfolyam, akik a kreditrendszer keretein belül folytathattuk a tanulmányainkat, ami a hallgatóknak hihetetlenül nagy szabadságot adott. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Azontúl, hogy meg voltak adva a keretek, hogy miből mennyi kreditet kell teljesíteni, mindenki maga választhatta ki, hogy melyik témában szeretne jobban elmerülni, vagy melyik oktatónál szeretne órát felvenni. Ugyanakkor minden év végén kemény szigorlat biztosította, hogy az adott korszakról átfogó tudást szerezhessünk. Azt gondolom, hogy ez nagyon jó struktúra volt. Az egyetemi évek alatt nagyon sok élményben volt részem, amelyek közül legkedvesebbek a régésztábor, illetve a szakestek. Sok tanulmányúton, évfolyamkiránduláson vettem részt, ezeknek köszönhetően jártam Erdélyben, Burgenlandban és a Felvidéken. Nagyon jó évfolyamunk volt, amit az is bizonyít, hogy sokan maradtak a pályán, és sokan szereztek tudományos fokozatot. Azóta is találkozunk ötévente.

Mely oktatók formálták a leginkább pályaképét és szemléletét?

A középiskolában még csak negyedikes voltam, de már bejártam Katus László, vagyis Laci bá’ óráira. Később az egyetemen minden óráját végighallgattam és mindet nagyon élveztem; tudása, nyitottsága, embersége példaértékű számomra. A másik meghatározó tanárom Aknai Tamás művészettörténész volt, aki akkoriban az Újkortörténeti Tanszéken oktatott. A Tanár Úr ugyanolyan lelkesen magyarázott az irodájában tartott, velem együtt mindössze két főből álló hallgatóságának, mint az évfolyamelőadáson. Aknai Tamás sokoldalú tudása mellett elsősorban az előadókészségével gyakorolt rám nagy hatást. Nagyon örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy járhattam Ormos Mária professzor asszony kurzusaira, és hallhattam kristálytiszta logikájú, nagyszerűen felépített előadásait. De talán még többet tanultam tőle a világról a Doktori Iskolában, ahol PhD munkatársként napi szinten együtt dolgoztunk.

Mikor és hogyan kapcsolódott be a Tudományos Diákköri mozgalomba?

Elsőéves doktorandusz voltam, és a szakdolgozatommal indultam az OTDK-n. Megmondom őszintén, hogy nem érdekelt különösképpen, hogy milyen eredményt érek el. Azt gondoltam, hogy az én helytörténeti témámmal amúgy sincs esélyem a történelem nagy kérdéseire választ találó dolgozatok között. Egyszerűen csak élveztem a levéltári kutatást, a források puzzledarabjainak helyreillesztését, a narratíva megalkotását, amelynek eredményeképpen Aknai Tamás vezetésével megszületett A Schlauch villatelep és lakói a századfordulón Pécsett című dolgozat.

Hogyan emlékszik vissza az OTDK részvételére?

Az OTDK-n való szereplés nem hagyott bennem akkora nyomot, mint az a pillanat, amikor elolvastam a bírálatokat a munkámról. Az egyik bírálóm Nagy Ildikó volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, a másik pedig Gyáni Gábor az ELTÉ-ről. Ha jól emlékszem, mindketten maximum pontot adtak. Számomra nagy meglepetés volt, hogy az 1999-es pécsi OTDK-n első helyezést és Pécs város különdíját is elnyertem.  Nem is a díj, nem is a helyezés volt a fontos, bármennyire is jól mutatott az életrajzomban, hanem a visszajelzés, hogy érdemes ezzel foglalkoznom.

Hogy érzi, miként segítette az OTDK az Ön szakmai karrierjét?

Megadta a kezdőlökést. Egyfajta bátorítást és biztatást jelentett a tudományos pálya irányába. Ekkor én egy pécsi általános iskolában tanítottam történelmet, a PhD-t levelező hallgatóként végeztem. Nem volt egyértelmű, hogy melyik lesz az utam. Mindenesetre úgy éreztem, megtaláltam, amivel foglalkozni szeretnék, ami leginkább érdekelt. Azt gondolom, hogy az egy nagyon kivételes állapot, amikor az embernek a foglalkozása a hobbija, és szívből végzi a munkáját. Ez egyrészről biztosíték arra is, hogy a legjobbat hozza ki magából.

Oktatóként hogyan tudja motiválni TDK-részvételre a tanítványait?

Erről lehet, hogy a diákokat kellene inkább megkérdezni. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból nem vagyok könnyű helyzetben, mert történelem szakon nyilvánvalóan nem egy rokontudomány képezi az érdeklődés fő tárgyát. De mindig van egy-két hallgató, aki – hozzám hasonlóan – beleszeret a művelődés- és művészettörténetbe. Én hiszek abban, hogy ha valaki szereti azt, amit csinál, az érződik a munkáján. Bízom benne, hogy az én lelkesedésem magával ragad néhány hallgatót is, ami először a témához, később pedig talán egy szakdolgozathoz vagy TDK-hoz is meghozza a kedvet. De már az is örömmel tölt el, ha a hallgatók az óráim hatására elmennek egy kiállításra, vagy az utcán sétálva alaposabban megnéznek egy épülethomlokzatot.

Hogyan látja, milyen tendenciák figyelhetők meg az építészettörténetet vagy helytörténetet kutató diákok témaválasztásában?

Az utóbbi időben nagyon felfutott a 19. század második felének építészettörténeti kutatása. Ez az időszak egy igazi kincsesbánya, hiszen a gazdasági fejlődés, a polgári állam kiépítése, a városiasodás és az urbanizáció rengeteg feladatot adott a korszak építészeinek. Sok kiváló építész pályafutása, sok emblematikus épület építéstörténete feldolgozatlan még. Ugyanígy a helytörténeti kutatások is remek témákat kínálnak. Ezeknek a kutatásoknak nagy előnye, hogy eredményeik társadalmasíthatók: a múlt ismerete befolyásolhatja egy település vezetésének a döntéseit, hosszútávú stratégiáját, turisztikai koncepcióját; ez a tudás felhasználható az oktatásban, növelheti a helyi lakosok identitását, lokálpatriotizmusát.

Vesznek részt diákok, doktoranduszok Pécs történetének feltárásában?

Azt gondolom, hogy az utóbbi időben nagyon pozitív változásként értékelhető, hogy a Pécs Története Alapítvány irányításával újabb lendületet vett a város történetének kutatása. Ebben a munkában a levéltárosok, múzeumi szakemberek és történészek mellett doktoranduszaink és szakdolgozóim is részt vesznek.  Ezt rendkívül fontosnak tartom az utánpótlás kinevelése szempontjából.  

Történelem mellett zenetanárnak is tanult. Hogyan lehetett összehangolni a két szakot? Milyen szerepet tölt be a zenélés az életében?

Magamat csak hobbizenészként szoktam definiálni. Az egyetem alatt gyorsan megváltam az ének-zene karvezetés szaktól, mert a zeneelmélet és a szolfézs sosem tartoztak a kedvenc tantárgyaim közé. Inkább visszamentem a zeneiskolába, és megtanultam orgonálni. Különböző kórusokban is énekeltem, aminek köszönhetően sok gyönyörű helyen jártam Európában. Mostanában nem nagyon jut időm a zenélésre, de ha bánt valami, általában kizongorázom magamból.

Doktori disszertációját Pécs századfordulós építészetéből írta. Miért ezt a témát választotta? Hogyan fogadta Ormos Mária a témaválasztást?

Soha nem tudok eléggé hálás lenni neki azért, hogy nyitott volt a téma iránt és egy történeti program vezetőjeként befogadta a kutatásomat. Mindemellett témavezetőmmé is vált. Természetesen rajta kívül sok művészettörténész és levéltáros is segítette a munkám. Pécs századfordulós építészete nemcsak a városképileg meghatározó épületekkel való foglalkozás lehetőségét, de egy igazi interdiszciplináris témát is kínált.

Milyen volt a disszertációból megjelent könyv fogadtatása?

A mai napig ez a leghivatkozottabb munkám. A könyv viszonylag rövid időszak, mindössze húsz év építészettörténetét dolgozza fel, de több száz doboznyi levéltári anyag átnézése alapján készült. Bár recenziók, könyvbemutatók kapcsán sok pozitív visszajelzést kaptam, a legnagyobb élmény számomra az volt, amikor egy zentai konferencián találkoztam egy marosvásárhelyi kolléganővel, aki a bemutatkozásomat követően azt mondta, a könyvemet vették mintául a náluk folyó építészettörténeti kutatásokhoz.

Ezt követően 2008-ban a bányászat és az építészet kapcsolatát vizsgáló kötete jelent meg. Milyen módszerekkel tudta ötvözni az ipar-, az építés- és a társadalomtörténetet?

A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány keresett meg azzal, hogy szeretnének megjelentetni egy könyvet a bányászathoz kapcsolódó építészeti tevékenységről. Így kezdtem el a pécsi szén- és uránércbányászat történetével foglalkozni. A téma gazdaságtörténeti aspektusáról már rengeteg feldolgozás született, amit össze tudtam kapcsolni a Magyar Országos Levéltárban és a Baranya Megyei Levéltárban fellelt, a bányavállalatok építőtevékenységével kapcsolatos legfontosabb forrásokkal. Maga a könyv tehát elsődleges forrásokon alapul, de nincsenek benne lábjegyzetek, így inkább a tudományos ismeretterjesztő műfajhoz sorolható. A csaknem százötven éven keresztül meghatározó iparághoz kapcsolódó épületállomány bemutatása nem a teljesség igényével készült, de jó kiindulópontot jelenthet a jövőbeni kutatások számára.

Legutóbbi könyve a Pécsi enteriőrök címet viseli. Mi inspirálta ennek a könyvnek a megírására? Hogyan alakult ki az, hogy ez a kötet korábbi könyveihez képest sokkal több képet és illusztrációt tartalmaz?

Ez tényleg ismeretterjesztő mű, egy igazi album. A könyv ötlete Pincehelyi Sándor festőművésztől származik, aki eljuttatott egy pécsi magazinhoz, amely minden hónapban leközölte egy-egy pécsi enteriőrről szóló leírásomat. A könyv alapját gyakorlatilag ezek a cikkek képzik, amiket később terjedelemben és számukat illetően is kibővítettem. Így született meg a Pécsi enteriőrök kötet, amely a Kronosz Kiadónál jelent meg 2012-ben. A könyv elkészítésében az motivált, hogy megmutassam azokat az értékeket, amelyek egy részéről még a pécsiek sem tudnak vagy azért, mert azok nem látogathatók, vagy mert nagyon mostohán bántunk velük. A könyv megjelenése óta pozitív folyamatokról is beszámolhatok, mert időközben több, a könyvben szereplő enteriőrt felújítottak vagy megnyitottak a nagyközönség előtt. A könyvvel az volt az alapvető célom, hogy felhívjam az emberek, különösen a pécsiek figyelmét, hogy a városban található értékek megmaradásának előfeltétele ezeknek az ismerete.


Kép forrása: pecsma.hu

Ha jól tudom, várostörténeti sétákra is sor került a könyv kapcsán. Ez a többi kötet kapcsán is előkerült? Illetve, kapott-e idegenvezetőktől visszajelzést a könyvei kapcsán?

Igen, sor került ilyen sétákra. Magam is vezettem ilyeneket, és olyan idegenvezetővel is találkoztam, aki ismerte valamelyik munkámat. Éppen a napokban hívott fel egy doktorandusz a PTE Természettudományi Karáról, aki részt vesz olyan tematikus pécsi séta szervezésében, amelyben a bányászathoz kapcsolódó épületeket keresik fel, és kikérte a véleményemet bizonyos épületeknek a programba való beillesztéséről. Ezt nagyon pozitív visszajelzésnek tartom és örömmel tölt el, hogy a helyi érdekességeket el lehet juttatni a szélesebb közönség számára. Ezen kívül részt vettem olyan városi projektben is, amely során bizonyos épületek helyi védettség alá helyezésére tehettem javaslatot. Pécsnek nagyon értékes dualizmuskori épületállománya van, és olyan városszerkezete, amely nagyjából napjainkig meghatározó. Ennek a megőrzése mindannyiunk felelőssége.

A pécsi építéstörténetet tárgyaló könyvei mellett több tanulmányt írt magyar és egyetemes művészettörténeti témákban. Mi inspirálta Bécs és Budapest századfordulós lakásainak, a világkiállítások magyar pavilonjainak vagy az Erzsébet Tudományegyetem építéstörténetének kutatására?

Alapvetően ezek valamilyen ösztöndíj vagy kutatócsoporti munka keretében megvalósított feladatok voltak. Az Osztrák-Magyar Monarchia épületállományának vizsgálatát a Habsburg Intézet ösztöndíjasaként végeztem el. Ez a kvantitatív vizsgálat nagyon nagy kihívás volt számomra, mert rengeteg statisztikai adatot kellett kezelnem és elemeznem. Ezeket a kutatási eredményeimet remekül tudom az oktatásban, az Osztrák-Magyar Monarchia történetével foglalkozó óráimon használni.

Az MTA-PTE kutatócsoportunkban az 1945 utáni magyarságképet vizsgáltam a világkiállítások magyar pavilonjain, illetve a Hungexpo által szervezett rendezvényeken keresztül. Mivel kevés lehetőség adódik arra, hogy a kollégák kutatási témáját összehangolva valóban csapatmunkát végezzünk, így ezt a projektet emiatt kimondottan élveztem.

A Pécsre telepített pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem épületeinek feldolgozására az Egyetemi Levéltárból jött a megkeresés. A 750 éves jubileum kapcsán most kimondottan aktuális ez a téma, de nagy megtiszteltetés volt számomra az is, hogy erről Pozsonyban angolul is tarthattam előadást.

2005-től a Pécs Története Alapítvány titkáraként részt vesz a Pécs Története monográfia készítésében. Hogy áll a könyvsorozat készítése? Más magyar nagyvárosokkal összehasonlítva hogyan áll Pécs város történetének feltárása?

Pécsnek óriási az elmaradása ezen a téren, hiszen sem a Millennium idején, sem a két világháború között, sem a rendszerváltás után közvetlenül nem sikerült Pécsett várostörténeti monográfiát kiadni. Ennek sok oka van, de legfőképpen a pénzhiány. A város önkormányzata által 1992-ben alapított Pécs Története Alapítvány gyakorlatilag szisztematikus munkával tesz erőfeszítéseket arra, hogy a nagymonográfia terve megvalósuljon. Az utóbbi években a munka jelentősen felgyorsult annak köszönhetően, hogy a város az anyagi feltételeket is biztosította mindehhez. Így az első két kötet, amely 1543-ig tárgyalja a város múltját, már napvilágot látott. Készülőben van a törökkori kötet, illetve a dualizmuskori kötet is, amelynek munkálataiban magam is részt veszek. Az a terv, hogy 2019-ig mind a nyolc kötet megjelenjen, ami nagyon feszes munkatempót feltételez, illetve táplálja azt a reményt, hogy a munkák – mint korábban oly sokszor – most nem szakadnak félbe.

Milyen témának a kutatásán dolgozik jelenleg? Tervezi-e más városok építéstörténetének feltárását a jövőben?

Jelenleg az utolsó simításokat végzem az új könyvem kéziratán, amely egy építész, Lang Adolf (1848-1913) munkásságáról szól és a Terc Kiadó gondozásában fog napvilágot látni.  Lang még a pécsi kutatásaim kapcsán került a látóterembe, hiszen ő tervezte a színház és a városháza épületét is. A művei összegyűjtésekor nem volt könnyű dolgom, mivel a Prága elővárosában született Lang, bár pályafutása legnagyobb részét – két részletben – Magyarországon töltötte, de dolgozott Bécsben, Hágában és Bukarestben is.  Így nem is volt célom a teljes életmű feltárása, csupán a magyarországi működését igyekeztem bemutatni. Bevallom, ezt a munkámat élveztem eddigi pályafutásom alatt a legjobban, minden nehézsége ellenére. Kíváncsi vagyok, hogy ez érezhető lesz-e majd a könyvön.

Máté Zsolt

Kapcsolódó cikkek:

Eljutni a „világ végére” – interjú Fischer Ferenccel

„A hallgató nem évszámgyűjtemény vagy lexikon” – Interjú Vitári Zsolttal

Nő- és neveléstörténet felsőfokon – interjú Kéri Katalinnal

„Nem dolgozom az asztalfióknak” – interjú Hahner Péterrel

Új kérdésfeltevések a nőtörténetben – interjú Czeferner Dórával

 

 

Rovatok: