Varázsgépek és hieroglifák: Athanasius Kircher, a mindent tudni akaró jezsuita atya

Athanasius Kircher (1602–1680) korának egyik leghíresebb természettudósa és a reneszánsz egyik utolsó polihisztora volt. Az világszerte kapcsolatokkal és patrónusokkal rendelkező jezsuita tudós fizikával, matematikával, természettudományokkal, régészettel, zenével, Kínával és hieroglifákkal is foglalkozott, de mindezek mellett a római Collegio Romano egyik oktatója is volt. Amíg Galilei, Kopernikusz és Kepler neve beépült a köztudatba, addig Kircheré már kevésbé. Ennek ellenére az életművét röviden összefoglalni szinte lehetetlen vállalkozás lenne, hiszen több, mint negyven könyvet írt, a fennmaradt leveleinek, kéziratainak száma pedig meghaladja a kétezret is. Világszerte több, mint hétszázhetven levelezőtársa volt, közöttük tudósok, jezsuiták, nemesek, sőt uralkodók is akadtak. A Kircher által hátrahagyott írásos emlékek összegyűjtésére és kategorizálására indították az Athanasius Kircher Correspondence Project-et, amelyet 2000 óta a Stanford Egyetem vezet, s ami kircheri életmű kiterjedése miatt a mai napig sem ért véget.

Athanasius Kircher portréja (Forrás: kircher.stanford.edu)

Kircher Habsburg-ház tagjai a legfontosabb patrónusai közé tartoztak, így cseppet sem véletlen, hogy Oedipus Aegyptiacus című művét III. Ferdinánd császárnak, az Iter extaticum secundum, mundi subterranei prodromus című, a földalatti világról szóló munkáját pedig I. Lipótnak ajánlotta.[1] De Kircher levelezéseivel kapcsolatban magyar vonatkozásokat is találhatunk: az uralkodócsaládon kívül Nádasdy Ferenc országbírót is a támogatói között tudhatta, könyvei a magyar jezsuita iskolahálózat könyvtárainak szerves részeit képezték, továbbá az Eszterházy, Lippay, Báthory, Zrínyi és Bethlen családokkal is kapcsolatot tartott fenn. (A jezsuita kapcsolatrendszere egyébként túlmutatott Közép-Európán, hiszen a térítőmunkát végző papok Kínából és Brazíliából is küldtek neki feljegyzéseket, jelentéseket.)   

A jelentős patrónus- és kapcsolatrendszerét azonban Kircher nagy erőfeszítések árán építette ki, s pályafutásának kezdete cseppet sem volt szerencsésnek mondható. Athanasius Kircher 1602 május 2-án született, Alexandriai Szent Atanáz napján. Apja tanult ember volt, így gyermekét is tudós pályára szánta. Korán elkezdett héberül tanulni, valamint beiratkozott a fuldai jezsuita iskolába. 1620-ban már letette a papi esküt, azonban a harmincéves háború miatt menekülnie kellett szülőföldjéről, mert a protestáns Brunswicki herceg a városa felé tartott hadaival. Ezután tanítóként megjárta Neuss, Düsseldorf, Cologne, Koblenz és Würzburg városát, de mivel az oktatás nem elégítette ki érdeklődését, ezért 1630-ban misszionáriusnak jelentkezett Kínába, a kérelmét viszont elutasították. Miután Würzburgból is menekülnie kellett Gustavus Adolphus svéd király támadása miatt, Avignonba került, ahol a hieroglifák iránti érdeklődése felkeltette a francia humanista Nicolas Claude Fabri de Peiresc érdeklődését, aki Kircher első jelentős támogatójává vált. Ettől kezdve Kircher bekerült a híres tudósok körébe, és pályája megállás nélkül ívelt felfelé. 1633-ban már felkérték, hogy legyen Kepler utódja a Habsburg udvarban matematikusként. A harmincéves háború miatt azonban Észak-Itálián keresztül Rómáig vezetett kalandos útja. 1635-ben a Collegio Romano-ban kapott oktatói állást és Róma, az Örök Város lett a végleges otthona, ahonnan fokozatosan kiépítette a kiterjedt kapcsolati és támogatói rendszerét.

Részlet Kircher feldolgozás alatt álló kézirataiból (Forrás: stanford.edu)

Az európai kopt tanulmányok kezdetét Athanasius Kircher Prodromus Coptus sive Aegyptiacus (Kopt vagy egyiptomi előfutár) című könyvének 1636-os megjelenéséhez szokták kötni. Annak ellenére, hogy ez egy általánosan elfogadott álláspont, nem feltétlen hű a valósághoz: először is, Nicolas-Claude Fabri de Peiresc már 1628-ban elkezdett foglalkozni a kopt nyelvvel; másodszor is pedig Kirchert önmagában nem a kopt nyelv érdekelte, hanem mint az egyiptomi hieroglifák megfejtésének kulcsát látta bennük. Kircher a hieroglifákat szimbólumokként kezelte, és ezért nem nyelvészeti szempontból tanulmányozta azokat. Elsősorban a neo-platonista, arab és zsidó felfogásra hagyatkozhatott a hieroglifákkal kapcsolatban, amely szerint azokat egy bizonyos Hermes Trismegistus nevű varázsló találta ki. Eszerint a hieroglifák nem írásjelek, hanem olyan szimbólumok, amelyek az özönvíz előtti isteni bölcsességet hivatottak megőrizni az emberiség számára. Az 1640-es évek végén, X. Ince pápa megbízta Kirchert egy obeliszk tanulmányozásával, ami napjainkban is a Piazza Navona téren található. Az erről írt tanulmányában összefoglalja, hogy milyen területekről szerzett tudást a munkához: egyiptomi bölcsesség, föníciai teológia, káldeus[2] asztrológia, zsidó kabbala,[3] perzsa mágia, püthagoraszi matematika, görög mitológia, arab alkímia és latin filológia.[4] Ahogy a felsorolásból is láthatjuk, Kircher számára – a kortársaihoz hasonlóan – nem volt éles határvonal a vallás, az ezotéria és a tudomány között. Jezsuita papként érhető módon elsősorban teológiai szempontból közelítette meg a hieroglifák kérdését. Kircher egyiptológiával és hieroglifákkal kapcsolatos kutatásai az Oedipus aegyptiacus című művében teljesedtek ki, melyet 1652-ben publikált. Annak ellenére, hogy tévúton haladt és nem sikerült megfejtenie a hieroglifák jelentését, mégis a modern egyiptológia megszületéséig – a rosette-i kő megtalálásáig – a munkái meghatározók maradtak azok számára, akik az ókori Egyiptom titkait kívánták megismerni.

Kircher zenegépe (Forrás: digicult.it)

Noha a kora újkort a tudományos világnézet kibontakozásával gyakran azonosítják, a kortársak számára a technika, tudomány és a mágia egymástól megkülönböztethetetlen volt. Kirchernek is gyakran kellett magyarázkodnia, hogyan működött egy-egy csodamasinája, nehogy fekete mágiával vádolják meg. A különleges találmányok és gépek több célt is szolgáltak egy Kircherhez hasonló tudós számára: a különböző „varázsgépek” megalkotásához nélkülözhetetlen kísérletekből maguk is sokat tanulhattak, de talán ami még fontosabb, ezek a csodamasinák elsősorban arra voltak hivatottak, hogy lenyűgözzék a látogatókat, tudóstársakat, vagy a lehetséges támogatókat. Ebből a célból Kircher saját múzeumot is alapított, ahol saját gépezeteit mutatta be a látogatók előtt.A hangtannal való foglalkozás kapcsán fejlesztette ki Kircher a „beszélő szobrot”. Ez a szerkezet egy szobor és egy másik tér összekapcsolása volt egy spirális csövön keresztül, amely azt az illúziót keltette, hogy a külvilág hangjait a szobor adja ki. Hasonló elképzelés nyomán készített Kircher egy olyan szerkezetváltozatot, amellyel a szomszédos szobában zajló beszélgetéseket lehetett tökéletesen kihallgatni.

Kircher beszélő szobra és a kihallgató készüléke (Forrás: gosto-foundation.org)

Kircher talán legnagyobb ígérettel kecsegtető találmánya mégis az úgynevezett Polygraphia nova et universalis (Új és egyetemes poligráfia) volt.[5] A jezsuita tudós 1663-ban készített egy szerkezetet I. Lipót számára, azt ígérve, hogy az képes minden nyelvet egy nyelvre csökkenteni, illetve egy nyelvet minden nyelvvé kibővíteni – egyszerűbben megfogalmazva egy egyetemes fordítógépet alkotott. Mivel I. Lipót birodalmában németek, csehek, magyarok, horvátok, szlovének, olaszok és számos egyéb nép élt, érthető, hogy a Habsburg uralkodó számára egy ilyen szerkezet kiemelt fontossággal bírt. De a gyakorlatban hogyan is működött ez a gép? Kircher tulajdonképpen egy kódot alkotott meg, ami köztes nyelvként állt a két, fordítandó nyelv között. A lefordítani kívánt szöveget a használati útmutató szerint jelekre alakították át, és ezeket a jeleket értelmezve lehetett megalkotni az új szöveget. Minden jel egy-egy szóhoz vagy nyelvtani szerkezethez kapcsolódott, így lehetett azokat a jel megfejtése után átalakítani értelmes mondatokká. Ez a hosszas és bonyolult folyamat semmivel sem volt egyszerűbb vagy gyorsabb, mint keresni valakit, aki le tudná fordítani a szöveget. Mindezek ellenére a fordítógép kezdetben hatalmas érdeklődést váltott ki a Habsburg udvarban, bár végül a hibái és hiányosságai miatt hamar feledésbe került.         

A fordítógép használatához szükséges kódfejtő jegyzetek egy ilyen, rengeteg fiókkal ellátott szekrényben voltak elrendezve (Forrás: digicult.it)

Athanasius Kircher – ahogy olvashattuk – korának egyik legkiemelkedőbb tudósa volt. Mint jezsuita, kutatásainak, érdeklődésének alapja mindvégig a vallás maradt. A világ, a természeti törvények, illetve az ősi civilizációk megismerése által mindvégig az isteni tudást kereste. Természetesen egy ember számára lehetetlen megismerni az egész világot, Kircher mégis megpróbálta azt, s ennek a küldetésnek szentelte az egész életét. Öregkorára, az 1670-es években a munkáit főleg Caspar Schott nevű tanítványa adta ki az ő nevében, majd pedig 1678-tól kezdve kizárólag lelki ügyekkel foglalkozott, felhagyott a tudománnyal. 1680 november 27-én hunyt el. Testét Rómában temették el, szívét pedig egy általa renovált templomban, Marinoban. Az élete során összegyűjtött régiségek, relikviák és különböző találmányok a róla elnevezett Kircherianum múzeum meghatározó darabjai voltak. Bár a múzeumot Kircher 1651-ben alapította meg, a jezsuiták azt halála után is fenntartották. (A múzeuma hozzájárult ahhoz, hogy Róma a katolikus tudományos világ egyik középpontjává váljon egy időre.) A múzeum egészen 1870-ig a katolikus egyház fennhatósága alatt állt, majd szekularizálták, végül 1915-ben bezárták.

Metszet a Kircherianum múzeumról (Forrás: history-computer.com)

Kircher az Örök Város egyik legismertebb jezsuitájává lépett elő, s örökségével nemcsak a már említett stanfordi kutatás foglalkozik napjainkban. A Jezsuita Tudományos Hálózat keretén belül Iva Lelková tartott előadást 2015-ben Athanasius Kircher kutatásainak vizualizálásával kapcsolatban, 2017-ben pedig Martje de Vries beszélt a Princeton Egyetemen a Latiumés Etruria nevű munkáiról. Mindezeken felül, Bázelben Susanne Bickel és Adrien Paschoud szervezett konferenciát Kircher egyiptológiai kutatásaival kapcsolatban. Mivel Kircher érdeklődését rengeteg minden lekötötte, ezért nem is meglepő, hogy a mai napig találhatunk olyan kérdésköröket, amelyeket még nem dolgoztak fel történészek. Mindezek alapján reméljük, hogy az elkövetkező időben sok olyan új kutatási eredményről olvashatunk majd, amelyek hozzájárulnak a kircheri örökség és életmű teljessé tételéhez.

Csák Krisztina Csilla

Kapcsolódó szakirodalom:

Buonanno, Roberto: Athanasius Kircher: The 17th Century Science at the Crossroads. In.: ASP Conference Series, Vol. 441., San Francisco: Astronomical Society of the Pacific, 2011.

Findlen, Paula (ed.): Athanasius Kircher: The Last Man Who Knew Everything. New York: Routledge, 2004.

Joscelyn Godwin: Athanasius Kircher: A Renaissance man and the quest for lost knowledge. London: Thames and Hudson, 1979.   

Larsen, Dean A. (ed.): Athanasius Kircher 16021680 Jesuit Scholar: An Exhibition of His Works in the Harold B. Lee Library Collections At Brigham Young University. 1989.

Rowland, Ingrid: The Ecstatic Journey: Athanasius Kircher in Baroque Rome. Chicago, University of Chicago Library, 2000           .

[1] Findlen 2004, 79.p.

[2] Közel-keleti nép, az újbabilóniai birodalom alapítói.

[3] A zsidó vallás misztikus, ezoterikus vonásaival foglalkozó tanok.

[4] Athanasius Kircher: Obeliscus Pamphilius. 1650.

[5] Jelentése „sokat író” a görög „poli” sok és „gráf” írni szavakból, nem a modern hazugságvizsgálóról van szó.

Ezt olvastad?

1244-ben Spalato és Trau között háború tört ki, a két dalmáciai város viszályában IV. Béla magyar király Trau pártját fogta,