Austerlitz magyar szemmel

Az 1805. évi ún. harmadik koalíciós háború legnevezetesebb eseménye kétségkívül a december 2-i austerlitzi csata volt. A 210. évforduló alkalmával múlhatatlanul szükségesnek gondoltuk, hogy megemlékezzünk a csatában harcoló magyar csapatokról, a nagy véráldozatot szenvedett két gyalogos és a két huszárezredről. Ezt célozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtörténészei által szervezett, tanulmányi és emlékútnak is nevezhető négynapos túra, amelynek legfontosabb eseménye az elesett katonák emlékére egy morvaországi kis faluban, Telnicén (németül: Telnitz) 2006-ban felállított kopjafa felkeresése volt.

Megemlékezés az austrelitzi csatában elesett székely határőrök emlékét őrző telnicei kopjafáknál (Fotó: Rácz Attila)

A csatában harcoló székely katonák emlékére ugyanis ebben az évben az akkor még működő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói önkormányzatának kezdeményezésére egy kopjafa került Telnice falu egyik kisebb terére. Ugyanekkor sikerült elérni azt is – a morvaországi magyarok szervezetének segítségével – hogy ez az emlékhely bekerüljön a csatatéren átvezető „tanösvény” bemutatóhelyei közé, vagyis azóta többnyelvű tábla mutatja be a falu környéki harcokat. A következő évben a székely katonai hagyományőrzők is hoztak egy rendkívül impozáns, három elemből álló kopjafaegyüttest, amely most már valóban minden szempontból felkeresésre érdemes emlékhellyé tette Telnicét.

Az emlékhelyet azóta is minden évben felkeresik az egyetem – most már Nemzeti Közszolgálati Egyetem – hallgatói és a székely hagyományőrzők kisebb-nagyobb csoportjai. Azon a napon, amelyen a csatát bemutató nagy és igen látványos katonai hagyományőrző rendezvényre sor kerül – a csata dátumához legközelebbi szombaton –, a csatatér túlsó felében, Telnicében a magyarok emlékeznek katonáikra beszédekkel, koszorúzásokkal és gyertyagyújtással először a kopjafáknál, majd a falu határában lévő közös sírnál.

A tömegsír helyét jelző emlékoszlop a harcok helyszínén Telnice határában

(Fotó: Rácz Attila)

A csatatéri látogatás jó lehetőséget teremtett arra is, hogy az ottlétet kihasználva a hadtörténelmet egyébként is tanuló hallgatók megismerkedjenek Morvaország ezen részének magyar vonatkozású emlékhelyeivel. Csikány Tamás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára irányításával a brünni belváros és a Spielberg, a königgrätzi csatamező, Josephstadt erődvárosa, Olmütz főtere, érseki palotája, a Bolyai-emléktábla felkeresése mind jó lehetőséget adott a hadtörténész oktatók számára, hogy a történelmet „átélhetőbbé, emberközelibbé” tegyék a hallgatók számára.

Katonai hagyományőrzők csatarekonstrukciója (Fotó: Merész Márton)

Ez évben Csikány Tamás és Németh Balázs tanársegéd (NKE) vezetésével mintegy negyven hallgató vett részt a rendezvényen, hozzájuk csatlakozott Rácz Attila, Budapest Főváros Levéltára főosztályvezető-helyettese, levéltárosa és Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet történésze, tudományos munkatársa. A 2015. december 5-én megtartott, a Brünni Magyar Polgári Egyesület által szervezett ünnepségen, amelyet Lelovics Pál, a BMPE elnöke moderált, beszédet mondott František Kroutil, Telnice polgármestere, Szabolcs Attila, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnöke (az ő beszédét csehül felolvasta Telnice egyetlen magyar lakója, Hanika Mónika) és Kádár László, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület parancsnoka. Ezt követően megkoszorúzták az emlékművet Csikány Tamással és Katona Csabával együtt, majd a magyar emlékezők gyalog, pusztán a csillagok és mécsesek/gyertyák fénye mellett vonultak ki a falu határában álló, a sírok fölé emelt emlékoszlophoz. Itt énekkel és imával emlékeztek meg a 210 évvel korábban elesett katonákról, majd a faluba visszatérve a helyiek vendégszeretetéből kaptak emlékezetes ízelítőt az Orlovna fogadóban.

Csikány Tamás a csata eseményeit ismerteti a résztvevő egyetemistáknak a helyszínen

(Fotó: Rácz Attila)

Mit kell tudni magáról a csatáról? Az austerlitzi (Slavkov u Brna) csatában – erőfölényük birtokában – az orosz–osztrák szövetséges csapatok indítottak támadást. A haditerv szerint főerejükkel a franciák jobbszárnyát akarták átkarolni, kikerülve azt a magaslatsort, amely mögött az ellenség állt. A főerő élén a Michael Kienmayer altábornagy vezette elővéd hadosztály menetelt, amelyhez többek között a két székely határőr gyalogezred két-két zászlóalja tartozott, 1300-1300 fővel, illetve a Hessen-Homburg és a székely huszárezred. A hadosztály feladata az említett Telnice falu elfoglalása és megtartása volt.

A csata előtti napon a hadosztályhoz tartozó huszárok folyamatos felderítést végeztek, kisebb harcok is kialakultak a két fél lovasai között. A magyar huszárok látták meg először az ellenség harcrendjét és jelentették annak erejét és csoportosítását. Közben a székely gyalogság is felvonult és egy laza előőrsi lánccal fedezte a szövetséges hadsereg felvonulását.

A Béke-emlékmű a csatatér legmagasabb pontján (Fotó: Rácz Attila)

Az éjszakai felderítő harcok után reggel néhány huszár osztály ismét Telnice felé járőrözött és megállapította, hogy a falut a franciák megszállták. Ezután kezdődött a támadás.  A 1. székely határőrezred egyik zászlóalja indult előre bevezető, ún. csatárharc megkezdésére, fedezetül az ezred 2. zászlóalja követte. Fél nyolckor az egész Kienmayer-hadosztály elindult, a gyalogság középen, a bihari legénységű Hessen-Hombug-huszárok a jobbszárnyon, a székely huszárok pedig a balszárnyon meneteltek. A lovasokat és a székely gyalogosokat az ellenséges előőrsök tüze a falu előtti magaslat lábánál állította meg. A település körül és egy szőlővel borított magaslaton, természetes és mesterséges árkok és földhányások mögött egy francia sorezred és két könnyűgyalogos zászlóalj védekezett. A legkeményebben védett magaslat ellen a 2. székely gyalogezred indult támadásra. A székelyek zeneszóval vonultak fel és kezdték meg harcukat az említett földhányások mögött védekező franciákkal szemben. Először élénk puskatűz kezdődött a támadók és a védők között, „a franciák hősiesen védekeztek és a határőrök hevesen támadtak”. A huszárok a gyalogság szárnyain álltak, fedezve a támadókat egy esetlegesen felbukkanó ellenséges lovassággal szemben. A huszárok, különösen a Hessen-Homburg-ok sok embert és lovat vesztettek az ellenséges puskatűztől, emiatt egy idő után hátrébb húzódtak. A 2. határőrezred közben lassan tért nyert és az 1. határőrezred támogatásával támadta a szemben lévő állásokat, a magaslatot. Eközben a határőrzászlóaljak már jelentős veszteséget szenvedtek. A franciák kétszer vetették vissza a székelyeket, akik azonban makacsul támadtak. Mivel az elöl harcoló határőrök csak lassan nyertek tért, ezért Kienmayer tábornok a gyalogság maradékát, nevezetesen a brodi határőröket vezényelte a támogatásukra. A székelyek közben lassan felértek a magaslatra, ahol a harc még hevesebben dúlt. Az arcvonal megmerevedett, miközben heves puskatűz zajlott, melynek füstje miatt az egyébként is ködös időben már csak néhány lépésnyit lehetett látni. A zászlóaljak szinte teljesen eltűntek a füstben, ami irányításukat és a harcot is nagyon megnehezítette.

Az austerlitzi csata (Forrás: twcenter.net)

Mindez azonban nem akadályozhatta meg azt, hogy a zászlóaljak megmaradt emberei végül bejussanak a faluba. Ez egyelőre csak részsikernek bizonyult, mert a franciák ismét kinyomták őket és a magaslatot is csak nagy nehézségek árán tudták megtartani.

Az ütközet már egy órája tartott, és még nem lehetett látni támogatásra érkező szövetséges erőket, miközben újabb és újabb francia csapatok támogatták a sajátjaikat. A kedvezőtlen erőviszonyok az osztrák csapatokat egyre nehezebb helyzetbe hozták. A helyzetet végül az első hadoszlop megjelenése oldotta meg, melynek parancsnoka az orosz 7. vadászezredtől egy zászlóaljat azonnal előreküldött, illetve tartalékba még egy dandárt is. Mindez lehetővé tette, hogy két székely és a vadászzászlóalj azonnal támadásba lendüljön, és a faluból kiverje a franciákat. A védők végül a falu melletti hidakat is feladták és visszavonultak. A támadók előrevonultak, majd harcrendbe állva várták a fejleményeket. A háromszékieket vezető tisztet, Divéky Antal őrnagyot még itt, a csatatéren előléptették.

Az ellenség kilenc óra után újabb erősítést kapott, mellyel a ködöt kihasználva elűzte a falut biztosító osztrák és orosz erőket. Visszafoglalták a falut és az attól keletre fekvő magaslatot is, de a Hessen-Homburg-huszárezred egyik osztálya ellenállhatatlan rohamra indult. A támadáshoz csatlakozott a beérkező második hadoszlop zöme is és a falut ismét sikerült birtokba venni.

Katonai hagyományőrző lovasok a csatatéren (Fotó: Rácz Attila)

A csatatér más pontjain azonban kedvezőtlenül alakult a helyzet, a francia csapatok – átvéve a kezdeményezést – elfoglalták a csatatér közepén lévő magaslatokat, és ezzel olyan előnyt szereztek, mellyel eldöntötték a csatát. Napóleon csapatait ezután az orosz–osztrák főerő ellen irányította.

A támadás két órakor kezdődött. A francia dandárok mindenütt a terv szerint törtek előre, több helyen bekerítették a helyzetre lassan reagáló szövetségeseket. A székely huszárok egy másik könnyűlovasezreddel és két kozákezreddel az orosz gyalogság visszavonulását fedezték. A szövetséges csapatok rövidesen menekülni kezdtek, Kienmayer tábornok hadosztálya fedezte őket. A székely huszárok Geringer Gábor ezredes vezetésével Telnice előtt még harcba keveredtek, két székely század ellentámadásra is vállalkozott, de ez már nem változtatott a helyzeten. Ekkor sebesült meg a huszárezred parancsnoka is, akit három huszár vitt a gyülekezőhelyre. Az orosz gyalogság lassú visszavonulásának fedezése rendkívüli feladatot rótt a lovasságra és csak nagy áldozatok révén volt megoldható.


François Gérard: Az austerlitzi csata

A székelyek vesztesége óriási volt, amit a csata előtti és utáni létszámjelentésekből tudunk. A csíki ezred létszáma 260 fővel csökkent, a háromszékieké 560 fővel. A székely huszárezredtől hatan haltak meg, ugyanennyien megsebesültek és tizenketten tűntek el, a Hessen-Homburg huszároktól öt fő esett el, 36 sebesültet számoltak és hét fő fogságba került. Ilyen méretű veszteség a székely határőrezredeket korábban nem érte. Talán erre vezethető vissza Kőváry László megállapítása is egy erdővidéki faluval, Vargyassal kapcsolatban: „E falunak máig is némileg szomorú képe van, mintha még nem épülte volna ki az utolsó háborúk egyikében elhullt férfiait. Azt mondják, hogy mind egy csoportban lévén, egyszerre hulltak el, s hiszik azóta, több ügyelet van a gyalogak lovasokkali elegyítésére a falvakban.”[1]


[1]  KŐVÁRY László: Székelyhonról. Kolozsvár, 1842. 125.

Ezt olvastad?

A megszálló román hadsereg kivonulásának második szakaszára – az antant elvárásai szerint – november közepén került sor, amikor kiürítették a