Az 1877. évi székely puccs története

Az 1877. év nemcsak a román függetlenség kivívásának volt az éve, de a székely-török kapcsolatok történetében is fontos dátum volt. Ekkor került sor a székely puccsként elhíresült eseményre, amely során a korabeli ellenzéki székely politikusok beavatkoztak az orosz-török háborúba.

Oroszország nyolckarú polipként tekeredik rá a Török Birodalmat megszemélyesítő beteg emberre,

körbezárja Lengyelországot, fojtogatja Perzsiát, amíg Bismarck Németországa távol tartja magát

(Forrás: loc.gov)

Oroszországban nagyon erős volt a pánszláv mozgalom, amely az összes szlávok egy birodalomba való tömörülését tűzte ki célul. 1875-ben felkelés tört ki Bosznia és Hercegovinában a törökök ellen, és átterjedt a bolgár területekre is. A felkeléseken felbátorodott Szerbia 1876 júniusában hadat üzent a török birodalomnak. Miután azonban a felkeléseket véresen megtorolták és a szerbeket is visszaszorították (a szerb hadsereg az összeomlás szélén állt), az orosz cárnak szinte kötelező volt közbelépnie, hogy segítsen a szerbeken, stabilizálja a térséget, valamint megnyugtassa az orosz közvéleményt. Ha pedig már háborúztak, akkor minél nagyobb szeletet akartak kihasítani a Török Birodalomból.

A török‒orosz háború és a székelyek

Oroszország – miután biztosította maga számára az Osztrák‒Magyar Monarchia semlegességét – megtámadta a Török Birodalmat. „Európa beteg embere” azonban ellenállt, sikeresen védekezett a Plevnánál és a Sipka szorosnál, annak ellenére, hogy Románia is csatlakozott a háborúhoz az oroszok oldalán. Az autokrata cári Oroszország terjeszkedésének vélt háborúban Európa több részén török-barát hangok jelentkeztek.

Magyarországon is hasonló volt a helyzet, azonban itt még rátett egy lapáttal az 1849-es orosz beavatkozás szülte ellenérzés. A törökök melletti szimpátia Budapesten is hatalmas méreteket öltött, az újságokban törököket pártoló cikkek, versek jelentek meg, például Dalmady Győző verse a Vasárnapi Újságban:

Dalmady Győző: A török katonák (részlet)

Vasárnapi újság, 35. szám, 1877.

A budapesti ifjúság Szemere Miklós vezetésével díszkardot is küldött Sztambulba, amelyért viszonzásképpen visszaszolgáltatták a Budáról 1541-ben elrabolt Corvinákat (12 darabot).

Simonyi Ernő, ellenzéki politikus 1877. augusztus 1-én levelet írt báró Orbán Balázsnak Szejkefürdőre, amelyben felkérte, hogy szervezzen Erdélyben is egy népgyűlést a törökök melletti szimpátiának a kifejezésre (és erősítésére). Orbán a felkérésnek eleget téve Kézdivásárhelyen meg is szervezte a gyűlést, és egy határozati javaslatot is megfogalmazott. Ez így szólt: „Tekintve a kettős birodalom, a magyar és a vele társult kisebb nemzetek fennmaradása érdekét, (…) határozatként mondja ki a népgyűlés, hogy az orosz kegyetlenkedésekről undorral értesült és hogy elvárja és megköveteli a kormánytól és már elérkezettnek látja az időt, miszerint Oroszország hódító túlterjeszkedését, Törökország integritásának megtámadását, végül a háború további folytatását fegyverrel is megakadályozza.”

Látván, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchia nem nyújt segítséget a törököknek, egy felülről jövő kezdeményezés indult meg, amelyet külföldről pénzeltek, és végül az események a „székely puccsba” torkolltak. A puccs célja az orosz utánpótlási és visszavonulási vonal elvágása volt a Szeret folyón átívelő, Adjud melletti vasúti híd felrobbantásával. A tervezett moldvai betörést székelyföldi toborzás, valamint fegyver- és lőszercsempészés előzte meg.

A terv és kivitelezése

A terv egy székelyföldi születésű (Szombatfalva, ma Székelyudvarhely településrésze), ellenzéki politikusnak, Ugron Gábornak a fejében született meg, akinek azonban a terv kivitelezéséhez társakra és pénzre volt szüksége. Gyerekkori barátjában, Bartha Miklósban, valamint Orbán Balázsban lelkes támogatókra talált. Tisztában volt vele, hogy az angoloknak érdekük lenne a vállalkozás létrejötte, ezért feléjük tapogatózott. A pártja (Függetlenségi Párt) elnökétől, Simonyi Ernőtől kért segítséget, aki kiváló angol kapcsolatokkal rendelkezett. Az angolok hajlandóak voltak finanszírozni a vállalkozást, a pénzt egy titokzatos Mr. Johnson hozta Ugronnak.

Ugron Gábor

Ugron körülbelül 150.000 forintot kaphatott az angoloktól. Ez hatalmas összeg volt, akkoriban 100 liter tisztabúza 9 forintba, 100 liter krumpli 2 forintba, 1 kg marhahús pedig 24 krajcárba került akkoriban (1 forint = 100 krajcár). A vállalkozás számára az anyagi alap tehát adott volt.

A székely puccs fő szervezői

A császári és királyi hadseregnél abban az időben cserélték le a Wenzel-féle puskákat Werndl féle karabélyokra, ezáltal sok kimustrált fegyver került a bécsi fegyverraktárba, amelyeket olcsón értékesítettek. Így kerültek e fegyverek fegyverkereskedőkhöz, akiktől Ugron emberei kb. 2000 puskát, 250 revolvert és 270.000 töltényt vásároltak. Sőt, vásároltak 2150 darab török fezt (gyapjúból készült, karima nélküli fejfedő) is!

Bartha Miklós

A fegyvereket tartalmazó ládákat vasúton szállították, a ládák 5 embernek voltak címezve: Ugron Gábornak, Balási Lajos fürdőtulajdonosnak Brassóból, Nagy Ezékielnek Kézdivásárhelyről, Szűcs Mihálynak Bükkszádról és Lánczky Lajosnak. A fegyverek faládákba csomagolva érkeztek meg Héjjasfalvára, Homoródra, Kacára és Brassóba. A héjjasfalvi, homoródi és kacai ládákat oláhfalusi szekeresek szállították tovább, előbb Csíkszeredába (szeptember 8. és 15.), majd onnan Gál András parancsára Kászonaltizre és Kászonfeltizre fuvarozták, ahol Gál Andrásnál és Gál Györgynél rejtették el a csűrben, illetve az istállóban. Szeptember 18-án éjszaka a ládákat innen továbbszállították, közel a határhoz a Káposztás havasra, ahol szintén egy csűrben rejtették el őket.

Orbán Balázs

Székelyföldi toborzás

A toborzást Ugron Gábor szervezte, kiszolgált katonákat fogadott fel, egyrészt hogy az embereknek tapasztalatuk legyen a fegyverek kezelésében, másrészt meg azért, hogy ha véletlenül kitudódna a dolog, akkor ne lehessen a Monarchiát bűnrészességgel vádolni mint szervezőt, aki katonaköteles újoncokkal hajtatja végre ezt a tervet. Gróf Almásy Jenő volt kiszemelve a csapat fővezérének, tekintve hogy kellő katonai ismeretekkel rendelkezett.

Udvarhelyszéken a toborzás a székelykeresztúri „Korona” vendéglőben folyt, nyilvánosan, bor mellett. Sebesi István volt megbízva az emberek összeírásával valamint az altiszti kar szervezésével. Meggyűlt azonban a baja a nagyravágyó székelyekkel, ugyanis „minden székely legalábbis káplár akart lenni”. A toborzás a keresztúri szombati hetivásáron is folyt: „csak a vak nem látta, hogy készül valami”.

A székelykeresztúri Korona Szálloda ahol a toborzás „bor mellett” zajlott.

(Forrás: postcards.hungaricana.hu)

A csíkszéki eseményeket Becze Antal alispán elbeszéléséből ismerjük. Eszerint Csíkszék területéről mintegy 800 ember kiállítását remélték. A csíki légió megszervezését Gál Endre gyakorló ügyvédre bízták, akinek a saját belátására volt bízva az, hogy hogyan jár el, kikkel szövetkezik az emberek toborzásának céljából. Csak azt kötötték ki, hogy a toborzottak mind kiszolgált katonák legyenek. A szeptember 5-i csíksomlyói gyűlés alkalmával, amelyet Adorján Imrénél tartanak, felosztották a toborzási helyeket. Ezek szerint Gál Endre, Böjthy Endre árvaszéki ülnök, Becze Antal, Györfi Ignácz ügyvéd, Györfi József árvaszéki közgyám, Tankó Albert birtokos, Becze József szolgabíró, valamint Adorján Imre tanár szervezte meg a toborzást.

A napi 2-2 forint ígért zsold megtette a hatását, ugyanis várakozáson felüli létszámú ember jelentkezett: Felcsíkról 560 és Alcsíkról 482 embert írtak össze. A csíkiak dicséretére legyen mondva, hogy itt a szervezkedés nem tudódott ki.

Becze Antal, országgyűlési képviselő, később Csík vármegye alispánja.

(Forrás: http://morfondir.ro)

Háromszék volt a legfontosabb toborzóterület, mivel itt feküdt az Ojtúzi szoros, amin keresztül a székely csapat betörni szándékozott Moldvába. Gyülekezőhelyként a berecki hetivásár volt kitűzve, egyrészt mivel a vásáros tömegben nem olyan feltűnő pár ezer ember jelenléte (akik polgári ruhában érkeztek volna meg), másrészt mert rendkívül közel fekszik az Ojtúzi szoroshoz. A fegyvereket itt osztották volna ki és innen indultak volna a határ felé. Sajnos azonban az akció annyira közszájon forgott Háromszéken, hogy gyakorlatilag felülmúlták az udvarhelyieket is, utcákon, kocsmákban nyíltan beszéltek a dologról.

Bereck, a gyülekezés és a fegyverkiosztás helye.

(Forrás: hereditatum.blogspot.ro)

A román ellenfelkelés terve és leleplezése

A frissen megalakult román állam kémei tartósan jelen voltak Háromszéken is, és nem került túl nagy erőfeszítésükbe, hogy tudomást szerezzenek a készülő betörésről. Ráadásul egy brassói román, bizonyos Crainic, miután értesült a tervről, Bukarestbe utazott, ahol a román képviselőház elnökének, Constantin Rosettinek beszámolt a szervezkedésről és felvázolta saját tervét, miszerint az erdélyi románok körében szabadcsapatot szervez, és a terv meghiúsítása érdekében hátba támadja a székelyeket. Tervéhez pénzre és fegyverekre van szüksége. Rosettinek tetszett a terv, azonban az orosz külügyminiszter határozottan elutasította, mivel éppen akkor nem hiányzott volna egy esetleges konfliktus az Osztrák-Magyar Monarchiával.

A románok kémjelentése nyomán a kormány megindította a nyomozást, annál is inkább, mivel a héjjasfalvi állomásra megérkező szállítmányok közül az egyik láda megrongálódott, pár fegyver kihullott belőle. Erre aztán felülvizsgálták a teljes vagon tartalmát, amiben nem kevesebb mint 97.000 töltényt találtak. Brassóban is kutatni kezdtek a Háromszékre küldött szállítmányok ügyében, itt gépalkatrészjelzéssel föladott ládákat vizsgáltak át, amelyek a kézdivásárhelyi Nagy Ezékielnek voltak felcímezve: ezekben fegyvereket, tölténytáskákat találtak. Brassóban megtaláltak 1176 török fezt is.

Brassóból a nyomok Háromszékre, innen a Kászonokba vezettek. Szeptember 29-én már megérkezett a letartóztatási parancs a csíki szervezők ellen. Ezzel párhuzamosan Udvarhelyen is folyt a nyomozás. A főszervezők (Ugron, Bartha) elmenekültek Székelyföldről. A letartóztatott személyek elleni vádként a „közcsendháborítást” nevezték meg. Bartha és Ugron később külön-külön jelentkeztek a marosvásárhelyi bíróságon. 1878 januárjában mindenkit feltételesen szabadlábra helyeztek, 1878. május 16-án pedig törölték a pert.

A székely puccs utóélete

A székely puccs történetét A székely puccs története címmel Dr. Szádeczky Lajos országgyűlési képviselő és egyetemi tanár írta meg, a könyvet 1920-ban adták ki Budapesten, de kilenc évtizeddel később Veres Péter is foglalkozott a témával a 2012. november 14-én Bartha Miklós és kora tudományos címmel megrendezett székelyudvarhelyi konferencián elhangzott előadásában. Összességében elmondható, hogy bár a székely puccs a szervezés elégtelensége és a toborzás nyílt jellege miatt elbukott, de a székelység ismételten bebizonyította, hogy kész kilépni a komfortzónából, hogy akaratának érvényt szerezzen.

Ezt olvastad?

2017. október 6-án Szacsvay Imréről, az 1848-as magyar országgyűlés mártírjáról megemlékező konferenciát tartottak az Országházban. Az eseményt Bellavics Istvánnak, az Országgyűlés