Az 1945. januári magyar fegyverszüneti egyezmény

Magyarország szempontjából a második világháborút lezáró békefolyamat egyik legfontosabb állomása a fegyverszüneti egyezmény aláírása volt. Cikkemben elsősorban külpolitikai és diplomáciatörténeti szempontból vizsgálom az 1945. január 20-i fegyverszünet megkötésének körülményeit, de utalok annak belpolitikai és gazdasági kontextusára is.

A világháború kitörésétől kezdve születtek tervek a háború utáni békéről. A szövetségesek ki akarták zárni az esélyét annak, hogy egy erős Németország újra háborút robbanthasson ki, viszont az Egyesült Királyságnak, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak más-más elképzelései voltak a háború utáni rendezésről. Magyarországgal – mint a Vörös Hadsereg által elfoglalt, szovjet érdekszférába vont területtel – kapcsolatban végül a szovjet elképzelések teljesültek.

Szovjet érdekszféra Kelet-Európában (Wikipedia)

A béke előkészítése kapcsán Szolomon Lozovszkij külügyi népbiztos helyettes már 1941 decemberében javaslatot tett Sztálinnak arra vonatkozóan, hogy hozzanak létre két bizottságot, egy pénzügyit, mely a jóvátétellel foglalkozik, és egy másikat, amely a legyőzött országok helyzetét vizsgálja, a két nagy bizottságon belül pedig további tizenöt albizottság kialakítását javasolta. Sztálin támogatta javaslatait, és 1942. január 28-án Molotov vezetésével létrehoztak egy politikai bizottságot, amelynek fő feladata a diplomáciai iratok előkészítése volt. A magyarországi anyagok elkészítésében részt vettek az országot ismerő szovjet politikusok is, így Béla Jankovics Grigorjev és Lippai Zoltán.

Az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1943. szeptember 4-én újabb két bizottságot hozott létre a béke-előkészítéssel kapcsolatos ügyek tárgyalására: a Makszim Makszimovics Litvinov, korábbi külügyi népbiztos vezette békeszerződés-előkészítő bizottságot és a Kliement Jefremovics Vorosilov, a Szovjetunió marsallja, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) későbbi vezetője vezette fegyverszüneti bizottságot. A korábbi bizottságok nem szűntek meg, viszont plenáris ülésekre már nem került sor, munkaterveiket sem fogadta el a felsőbb vezetés, az utolsó két negyedévi munkatervet pedig már el sem készítették. Az új bizottságok létrehozásának oka az volt, hogy a korábban létrehozott bizottságok feladataikat csak részben tudták teljesíteni. 1943 novemberében létrehoztak egy harmadik bizottságot is Ivan Mihajlovics Majszkij, a Szovjetunó korábbi londoni nagykövetének vezetésével, amely a jóvátétel kérdéseivel foglalkozott.

Ivan M. Majszkij (http://www.bibl.u-szeged.hu)

Egy erős magyar állam létrehozása nem állt a Szovjetunió érdekében, Magyarország háború utáni jóvátétel-fizetése és elszigeteltségben tartása kapcsán egyetértettek a szovjet vezetők. Magyarország kapcsán a legfontosabb ügyet a határok kérdése jelentette – az alapelv az volt, hogy a német és olasz segítséggel, jóváhagyással 1938 és 1941 között végrehajtott magyar területgyarapodásokat nem ismerik el. A revízió során Magyországhoz csatolt területek  sorsával kapcsolatban két esetben merültek fel egyéb megfontolások.

Az egyik ilyen kérdés Kárpátalja háború utáni rendezése volt. 1939 tavaszán Csehszlovákiát megszállta Németország. Ennek hatására 1939 őszén Párizsban létrehozták a cseh nemzeti bizottságot, amely Párizs elfoglalása után áttette székhelyét Londonba és 1940-ben felvette a „csehszlovák emigráns kormány” nevet. A Szovjetunió számára a régióban partnerként csupán Prága jöhetett szóba, hiszen a többi kelet-közép-európai ország vagy Németország szövetségese volt, vagy pedig területi vitái voltak a szovjet vezetéssel (Lengyelország). 1939-ben Majszkij londoni szovjet követnek többször is említette Kárpátalja esetleges átadását Edvard Beneš, aki 1943 decemberében Moszkvába látogatott, ahol Kárpátalja átadásáról tárgyalt a szovjetekkel. Ez jó lehetőséget biztosított arra is, hogy így megszabaduljon a kárpátaljai kisebbségtől, és Csehszlovákia nemzetállammá válhasson. Kárpátaljának a Szovjetunióhoz való csatolásáról végül az 1945. június 29-én Moszkvában megkötött csehszlovák–szovjet szerződés rendelkezett.

Edvard Beneš 1943. decemberi moszkvai látogatásáról szóló korabeli filmhíradó (A videó rosszul dátumozva, további infók: British Pathé)

Ugyancsak jelentős problémát jelentett a román és a magyar érdekek megítélése Erdély kapcsán. Habár a második bécsi döntést is német–olasz közreműködéssel hozták létre, Románia jelentősebb haderővel vett részt a Szovjetunió elleni hadműveletekben (Románia átállásáig a román haderő volt a második legnagyobb tengelyhatalmi haderő a keleti fronton), mint Magyarország. Másrészt Romániának határvitái voltak a Szovjetunióval, s 1941 és 1944 között a román igazgatás nemcsak az 1941-ben visszafoglalt Besszarábiára, hanem Transznisztriára is kiterjedt. Így a szovjet vezetők között nem volt egyetértés abban, hogy tulajdonképpen melyik országnak kisebbek a bűnei, és kaphatja meg Erdély területét. Végül két tényező bizonyult döntőnek. Egyrészt Románia előbb kezdett el a Szovjetunió felé közeledni, 1944. augusztus 23-án pedig sikeresen átállt a szövetséges hatalmak oldalára – ami Magyarországnak október 15-én nem sikerült. Másrészt Románia az átállással jelentős haderőt tudott felajánlani a szovjeteknek, míg később az Ideiglenes Nemzeti Kormány ezt nem tudta megtenni, sőt a honvéd alakulatok döntő hányada a németek oldalán folytatta a harcot. Ennek ellenére a magyar külügy egészen 1946-ig napirenden tartotta egyes partiumi területek Magyarországhoz csatolásának kérdését.

1944. június 29-én a fegyverszüneti bizottságot átalakították Németországgal kötendő fegyverszünetet kidolgozó bizottsággá, és Vorosilov vezetésével létrehoztak egy bizottságot a finnekkel, a magyarokkal és a románokkal kötendő fegyverszüneti egyezmény kidolgozására. A bizottság elsősorban jóvátételi kérdésekkel foglalkozott – eredeti tervei szerint Magyarországnak 10 év alatt 200 millió dollár értékű árut kellett volna szállítania a Szovjetunió számára. 1944. október 12-én mindez megváltozott, Majszkij ugyanis a jóvátétel összegét 300 millió dollárra módosította. Része volt a jóvátételi elképzeléseknek az is, hogy a háborús rombolásokat foglyokkal akarták rendbe hozatni – ehhez kapcsolódott, hogy egy 1944. december 16-i határozatban elrendelték, hogy Bulgáriából, Magyarországról és Romániából egyaránt internálják a német származású lakosságot munkavégzés céljából.

A Kállay-kormány beiktatása, 1942. március 10. (Wikipedia)

Bár a januári fegyverszünetet az Ideiglenes Nemzeti Kormány vezetőivel kötötték meg, korábban a hivatalos kormányzat is kísérletet tett a háborúból való kilépésre. Az 1942 márciusában hivatalba lépő Kállay Miklós miniszterelnök németellenes és angolbarát álláspontjával Bethlen István irányvonalát képviselte. Horthy bízott benne, hogy a keleti villámháború kudarcával a németbarát politikát folytató Bárdossy László után Kállay képes lesz Berlintől eltávolodni. Kállay „hintapolitikájának” lényege úgy fogalmazható meg, hogy a lehető legkisebb mértékben kell teljesíteni Németország igényeit, de a lehető leggyorsabban meg kell egyezni az angolszász szövetségesekkel a háború befejezéséről. Az 1942-43-as vereségek nagyobb mozgásteret biztosítottak Kállaynak. 1943-ban a semleges országokon és Barcza György korábbi londoni követen keresztül felvette a kapcsolatot az angolszász szövetségesekkel. 1943 szeptemberében titkos fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek a nyugati hatalmak és Magyarország között a feltétel nélküli megadásról. 1943 nyarán a szövetséges csapatok Itáliában is partra szálltak, s úgy tűnt, az ország megmenekül a szovjetektől. A november 28. és december 1. között megrendezett teheráni konferencián arról kötöttek megegyezést, hogy az új frontot az észak-franciaországi Normandiában nyitják meg. A konferencián végbemenő tárgyalások következtében Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába került. Németország 1944. március 19-én megszállta Magyarországot, és az ausztriai Klessheimben Kállay Miklós leváltására kényszerítették Horthy Miklóst.

Az újabb kísérlet a háborúból való kiugrásra 1944 őszén, Románia sikeres átállása után   következett be. A magyar béke-előkészítési tervek abból indultak ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok fontos szerepet fog játszani a békekonferencián, viszont az 1944 júniusában megtörtént normandiai partraszállás után a magyar politikai elit számára is bizonyossá vált, hogy az USA helyett a Szovjetunió fog döntő szerepet játszani a Balkán sorsában. A magyar fegyverszüneti delegáció, amelyet Faragho Gábor tábornok vezetett, szeptember 28-án indult el Budapestről és október 8-án kezdhette meg a fegyverszüneti tárgyalásokat Moszkvában. Horthy, miután elfogadta, október 11-én aláírta az egyezményt, Magyarország vállalta, hogy kiüríti az 1937. december 31-e után megszerzett területeket, beszünteti a hadműveleteket a szovjet csapatokkal szemben, s hadat üzen Németországnak. Az ideiglenes fegyverszünet aláírásáról és az október 15-ére tervezett átállás előkészületeiről az ország lakossága és a hadsereg szinte semmit sem tudott, viszont a német titkosszolgálat mindenről értesült. Így a háborúból való kiugrás a magyar haderő passzivitása és a németek gyors reagálása miatt kudarcba fulladt, Szálasi Ferenc hatalomra jutásával pedig minden lehetőség megszűnt arra, hogy a kormányzat németellenes fordulatot hajtson végre.

Szálasi Ferenc a Sándor palotába érkezése során német ejtőernyősök tisztelgését fogadja. (Bundesarchiv_Bild_101I-680-8284A-37A/Wikipedia)

A kiugrás kudarca és a teljes mértékben a németektől függő Szálasi-kormány hatalomra jutása arra sarkallta a szovjet vezetést, hogy egy alternatív államhatalmat hozzon létre Magyarországon – Vlagyimir Georgijevics Dekanozov szovjet külpolitikus francia mintára egy Nemzeti Felszabadító Bizottság és Tanácskozó Testület létrehozását tervezte. A Gerő Ernő vezette kommunisták az Ideiglenes Nemzetgyűlés és Kormány megalakulását akarták. Gerő arra hivatkozott, hogy a nyilasoknak van kormányuk, és egyenlőtlenséget okozna, ha ők nem hoznának létre kormányt. Hosszú viták után Sztálin végül december 1-én Gerő álláspontját támogatta. Rákosi Mátyás visszaemlékezésében így ír erről:

Ilyen körülmények között ért bennünket Sztálinnak az a javaslata hogy megfelelő gyors és határozott előkészítő munka után hívjunk össze ideiglenes országgyűlést a már felszabadított területek képviselőiből, ez az országgyűlés válasszon ideiglenes nemzeti kormányt s Szálasiékkal szemben ettől kezdve ez a kormány képviselje a magyar népet.” (Rákosi: Visszaemlékezések, 137.)

1944 novemberében Moszkvából Magyarországra érkezett Nagy Imre, Révai József, Gerő Ernő és Vas Zoltán, és megkezdték a Magyar Kommunista Párt megszervezését. 1944. december 2-án megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Céljuk – saját megfogalmazásuk szerint – az ország romokból való felépítése, a demokratikus átalakítás, továbbá a németekkel a diplomáciai kapcsolat megszüntetése volt. 1944 decemberének elején Moszkvában eredményes tárgyalás kezdődött az Ideiglenes Nemzeti Kormányról. Több probléma felmerült, például a jogfolytonosság kapcsán az, hogy lehet-e az új hatalom a régi örököse, vagy új jogrendet hozzon létre. A szovjet álláspont szerint nem lehetett jogfolytonosság, mivel Horthy német fogságban volt. Egy Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozásáról döntöttek, amely előtt nemzetgyűlési választásokat kellett tartani. A kormány tagjai kapcsán Moszkvának kész elképzelései voltak.

Magyarországi harcok 1944–45 (Sulinet)

A Nemzetgyűlés felállítására 9 napot hagytak, így december 15-e és 20-a között kellett megtartani a választásokat. A problémát az jelentette, hogy nem volt választójogi törvény, és alig találtak 45 települést, ahol meg lehetett tartani a választásokat. A listákat a szovjetek utasításra jelölték ki, a szavazás alatt jelen volt a Vörös Hadsereg, ami a nyílt szavazást erősen befolyásolta. A városokban közfelkiáltással választották meg az előre kijelölt képviselőket, a megválasztott képviselőket pedig teherautókkal szállították Debrecenbe. 1944. december 21-én a Nagytemplomban ült össze a Nemzetgyűlés 231 tagja, majd egy napra rá, december 22-én Debrecenben megalakul az Ideiglenes Nemzeti Kormány.

A kormány megalakításakor a szovjetek ügyeltek arra, hogy saját igényeiknek megfelelő kormányt alakítsanak ki. Öt párt képviseltette magát, a Nemzeti Parasztpárt (NPP), Magyar Kommunista Párt (MKP), Magyarországi Szociáldemokrata Párt (SZDP), Független Kisgazda Párt (FKGP), és a Polgári Demokrata Párt (PDP). Dálnoki Miklós Béla lett a miniszterelnök, aki rangsorban a legidősebb tábornok volt. Vörös Jánost nevezték ki honvédelmi miniszterré, ő is tábornok volt, mint a miniszterelnök. A kormány harmadik tábornoka, Faragho Gábor, az októberi fegyverszüneti bizottság vezetője, akkor közellátásügyi miniszter volt. A kormány negyedik és egyben utolsó „horthysta” minisztere gróf Teleki Géza volt, aki vallás- és közoktatásügyi miniszteri pozíciót töltött be. A szovjetek számára kiemelten fontos volt „horthysta” személyek kinevezése a kormányba, hiszen így Magyarország és a többi nagyhatalom számára is legitimációt biztosított a volt vezetők jelenléte.

Az MKP politikusai 2 pozíciót szereztek meg; a földművelésügyi miniszter Nagy Imre lett, Gábor József pedig kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. Népjóléti miniszternek Molnár Eriket nevezték ki, aki bár függetlenként került a kormányba, köztudott volt, hogy kommunista, akárcsak a belügyminiszter Erdei Ferenc is, aki a NPP-t képviselte, de titokban a MKP tagja is volt. Az SZDP-t Valentiny Ágoston igazságügyi miniszter és Takács Ferenc iparügyi miniszter képviselte. Mindketten a párt jobbszárnyához tartoztak, így idővel sor került a leváltásukra is. Az FKGP tagjai közül került ki pénzügyminiszterként Vásáry István, aki a kormányon belül talán a legnagyobb politikai múlttal rendelkezett, emellett a külügyminiszter Gyöngyösi János, aki nem rendelkezett semmilyen diplomáciai tapasztalattal, de könnyen irányíthatónak és szovjetbarátnak bizonyult.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjai. (A magyarok krónikája. Szerk.: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 632./MEK)

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulását követően két legfontosabb feladata a fegyverszünet megkötése a Szovjetunióval, illetve hadüzenet küldése Németországnak volt. A fegyverszüneti tárgyalásra Moszkvába utazó delegáció számára a szovjetek biztosítottak vonatot, amely 1944. december 28-án este 8 órakor indult Debrecenből. A küldöttséget Gyöngyösi vezette, tagjai Vörös János honvédelmi miniszter, Balogh István miniszterelnöki államtitkár, Tarnay István követségtanácsos, Kiss István százados, Mátay Florence és Szántó Katalin orosz tolmácsok voltak. Rákosi Mátyás szerint a delegációt Gyöngyösi János külügyminiszter vezette, de gyakorlatban Balogh István volt a feje. A delegáció 1945. január 3-án érkezett meg Moszkvába, Dekanazov, Molocskov és Kutuzov fogadták. A Nacional szállodában helyezték el őket, és programot is szerveztek számukra. 18 óra 30 perckor a teljes delegáció jelen volt az újévi fenyőünnepen a Szakszervezetek Házában.

Gyöngyösi, hogy a magyar ügy számára előnyös helyzetet teremtsen, a következőket mondta Grigorjevnek:

Ne vegye szavaimat szerénytelenségnek. Ez nem kérés, hanem titkos nemes álom. Arról álmodom, hogy ha csak egy pillanatra is, de megláthassam a világtörténelem legnagyobb alakját egy új korszak megteremtőjét, Sztálin marsallt. Semmi reményem, hogy láthassam Sztálint, de Moszkvában tartózkodván képtelen vagyok lemondani arról a jogomról, hogy álmodozzak egy ilyen boldogságról.” (Iratok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez, 79.)

Gyöngyösi János (Wikipedia)

Gyöngyösi Jánost a Kremlben 22 órakor fogadta Molotov. Átbeszélték a magyar hadsereg újjászervezését. A fő témát a „fasiszta elemek” eltávolítása képezte. Balogh István a szálláson több kéréssel is fordult Grigorjevhez. El akart látogatni egy templomba és egy helyi pappal kívánt beszélni, január 6-án pedig egy misét szeretett volna celebrálni. Ezen felül kérte, hogy látogatást tehessen a pravoszláv egyház vagy a moszkvai egyházmegye fejénél. Grigorjev udvariasan kijelentette, hogy a kéréseinek megpróbál eleget tenni. A forrásokból nem derül ki, mi volt ezzel a célja, valószínűleg nem politikai célok miatt, hanem papi hivatásából fakadóan cselekedett.

Dekanozov január 11-én fogadta Gyöngyösi Jánost, és a magyar külügyminiszter kifejtette, hogy a legfőbb terve a közbiztonság helyreállítása és az államapparátus megtisztítása. További tervét képezte a földreform előkészítése, melynek során fel lehetett használni a „német és magyar fasiszták” elkobzott földjeit. Dekanozov tájékozatta Gyöngyösit, hogy a szövetségesek érdeklődnek a debreceni események iránt, és úgy gondolja, a szomszédos országok is élni fognak jóvátételi kérvénnyel. A beszélgetés végén Dekanozov felvetette a kormány összetételének esetleges megváltoztatását, amivel Gyöngyösi is egyetértett. Nem maradt fenn forrás arról, hogy kikre gondoltak egészen pontosan, de több minisztert is leváltottak 1945 nyarán. Az SZDP jobb szárnyát képviselő Valentiny Ágoston helyett Reis István lett az új igazságügyi miniszter, és Bán Antal lett az iparügyi miniszter Takács Ferenc helyett. Oltányi Imrét tették meg pénzügyminiszterré, Rónai Sándor lett a közellátásügyi miniszter és Gerő Ernő töltötte be a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszteri posztot.

Vorosilov dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev – Geiger Béla, Zilahi Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjával. (Savaria Múzeum Forradalmi Gyűjteménye)

A tényleges fegyverszüneti tárgyalások január 18-án kezdődtek meg egy belvárosi villában, elnökük Molotov volt. Rajta kívül jelen volt még Averell Harrimann, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete és John Balfour brit ügyvivő. Molotov átnyújtotta a szövetségesek feltételeit, és a magyar delegáció mindössze egy napot kapott ezek áttanulmányozására.

A tárgyalások január 19-én folytatódtak. Kevés kérdés merült fel, szinte csak az 1. b és a 8. ponttal kapcsolatban. Az 1. b pont szerint:

Magyarország kormánya kötelezi magát, hogy lefegyverzi a Magyarország területén lévő német fegyveres erőket és hadifogolyként átadja azokat.” (Moszkvai fegyverszünet, 1945. január 20.)

A kérdése az volt, hogy a magyar származású, de német állampolgárságot szerzett Volksbund-tagokkal mi a teendő. A szovjetek ezzel kapcsolatban Magyarországra bízták a döntést, viszont a gyakorlatban így is a szovjetek által irányított magyarországi SZEB mondhatta ki az ügyben a végső szót. A 8. pont pedig a német lakosság vagyonának zárolására vonatkozott. Gyöngyösi János külügyminiszter érdeklődött – a kettős állampolgárokra utalva –, hogy a német állampolgárok internálása ügyében kit kell németnek tekinteni. Válaszul azt kapta, hogy a német állampolgárok ügyében a magyar igazságszolgáltatás az illetékes. Tehát a magyar hatóságok a német-magyar kettős állampolgárok esetében saját hatáskörük szerint dönthetnek, hogyan járnak el.

Ezeken kívül – a fegyverszüneti egyezmény 11. pontja kapcsán – arról kért felvilágosítást, hogy „a szövetséges főparancsnokság segítése” alatt mit értenek, és ez beleszámít-e a jóvátétel összegébe. Erre azt a választ adta a szovjet küldöttség, hogy a szovjet csaptok élelmezése és ellátása nem számít bele a jóvátételbe. Gyöngyösi János a 12. ponttal kapcsolatban kérte, hogy a 300 millió dolláros jóvátételt ne 6 év alatt kelljen teljesíteni, hanem 10 év alatt, és a fizetés megkezdését halasszák 1946. január 1-jére, viszont ettől Molotov teljesen elzárkózott. Harriman is korábban szóvátette, hogy a jóvátétel összegét előre meghatározták, és nem a háború utáni magyar gazdasághoz mérten határozták azt meg, de Molotov a kritikát elutasította. Nagy problémát okozott, hogy a németek elvitték 250 gyár és 300 ipari üzem gépeit, az összes dunai hajót, a vasúti felszerelés túlnyomó részét, az állatállomány 30-40 százalékát, a múzeumok műkincseit, a kórházak felszerelését, valamint a Nemzeti Bank arany- és ezüstkészletét. Ehhez hozzájött a szovjetek hasonló tevékenysége is, így nem lehetett tudni, hogy a jóvátételt hogyan tudja a magyar gazdaság kitermelni.

A fegyverszünetet végül január 20-án írta alá Vorosilov marsall a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és „a többi Egyesült Nemzet” nevében, míg magyar részről Gyöngyösi János, Vörös János és Balogh István ellenjegyezte. Az aláírás aktusa Moszkva belvárosában, a külügyminisztérium egyik villájában zajlott a kora délutáni órákban.

Vorosilov marsall aláírásával látja el a magyar–szovjet fegyverszüneti egyezményt. (MEK)

Gyöngyösi János külügyminiszter Moszkvában aláírja a fegyverszüneti egyezményt. Mellette balról V.M.Molotov, Mögötte Balogh István államtitkár
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára/rev.hu)

A Moszkvában január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény hivatalosan is véget vet a háborúnak, amely valójában már hónapokkal ezelőtt eldöntöttnek volt tekinthető.” (Népszava. 1945. január 26.)

– számolt be a Népszava a fegyverszünet megkötéséről. Később a parlament az 1945. évi V. törvénycikkel építette bele a magyar jogrendbe a fegyverszünetet.

A fegyverszüneti egyezmény kihirdetése (Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény/MaNDA)

A küldöttség úgy ítélte, hogy a fegyverszüneti egyezmény kapcsán nem egyenlő félként tárgyaltak, hanem kényszerből. Magyarország ellen szólt egyrészt, hogy a Vörös Hadsereg szabadította fel az országot, másrészt, hogy Magyarország nem tudott kilépni a háborúból. A Németországnak küldött hadüzenet volt az egyetlen, amire a delegáció hivatkozni tudott, de ez kevés volt ahhoz, hogy tárgyalási pozíciót tudjanak ezzel kiharcolni. Gyöngyösi János viszont hivatkozhatott volna arra, hogy Hitler megszállta az országot. Nem mutatott rá, hogy Csehszlovákiával nem folyt háború, a területi változások megállapodások eredményeként történtek. Nem tett rá kísérletet, hogy a fegyverszüneti egyezménybe Észak-Erdélyre vonatkozó területi igények bekerülhessenek, pedig a román fegyverszüneti egyezményben benne volt a kitétel, miszerint:

a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak egy nagyobbik része) adassék vissza Romániának.” (Idézi: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.–1945. november 15. A kötet, 61.)

A csehszlovákiai, romániai és jugoszláviai magyarokat a háború után érő atrocitások, diszkriminatív intézkedések és kitelepítések tükrében rendkívül fontosnak tekinthetjük azt, hogy a fegyverszünet semmilyen kisebbségvédelmi előírást nem tartalmazott.

A fegyverszüneti egyezmény kihirdetése plakáton (MNL BéML XV.5.a/235)

A fegyverszünet megkötésekor nem lehetséges független Magyarországról beszélni. Magyarország nem tudott olyan erőt felmutatni, mint az 1944. októberi tárgyalások során. Az egyezmény aláírása körüli tárgyalásokat formálisnak tekinthetjük, a szerződés tartalma már a tárgyalást megelőzően eldőlt. Bár a fegyverszünetet megkötését a sajtó alapvetően pozitívan értékelte, mivel befejezte Magyarországnak a Szovjetunió elleni háborúját, a társadalmat megosztotta a fegyverszünet megítélése. A fegyverszünet megkötésekor Budapest ostroma még nem ért véget, az ország nyugati részén még tavasszal is harcok folytak. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a saját területei felett sem volt lehetősége ellenőrzésre. A fegyverszünet megkötésekor a Honvédség erőinek nagyobb része a szovjetek ellen küzdött. Az ország gazdaságilag kimerült és a jóvátétel fizetése teljesen ellehetetlenítette Magyarországot. Meghatározó volt az is, hogy emberek ezreit hurcolták el a Szovjetunióba. A fegyverszüneti egyezmény következményei nem csupán a trianoni határok visszaállításában, illetve a magas jóvátételben érhetőek tetten, hanem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tevékenységében is. A szovjetek által dominált magyarországi SZEB – a Szovjetunió legfőbb nyomásgyakorló szerveként – bel- és külpolitikában is rákényszerítette az akaratát a kormányra, ezzel is előkészítve a Magyar Kommunista Párt későbbi hatalomátvételét.

 

Idézett források:

A fegyverszünet szövege: Megegyezés a Szövetséges Szocialista Szovjet Köztársaságok, Nagybritannia Egyesült Királysága és Észak-Írország, az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között létrejött fegyverszüneti szerződésről. [Szabadság ny.], [Makó], 1945.

Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet Szerk.: Szűcs László. Magyar Országos Levéltár kiadványai, Budapest, 1997. (II. Forráskiadványok 28.)

Iratok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október – 1948. június. Szerk.: Vida István. Gondolat Kiadó. Budapest, 2005.

Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. Napvilág Kiadó. Budapest, 1997.

Felhasznált irodalom:

Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája, 1945-1950. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1988.

Baráth Magdolna: A Kreml árnyékában: tanulmányok Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak történetéhez, 1944-1990. Gondolat Kiadó. Budapest, 2014.

Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet Szerk.: Szűcs László. Magyar Országos Levéltár kiadványai, Budapest, 1997. (II. Forráskiadványok 28.)

„Egyetlen bűnünk a származásunk volt…” Német és magyar polgári lakosok deportálása „malenkij robot”-ra a sztálini lágerekbe 1944/45-1955. Szerk.: Bognár Zalán Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre, Pécs, 2009. 33–58.

Gantner Péter: Gyöngyösi János – Egy félreismert külügyminiszter. Publikon Kiadó. Budapest, 2013.

Korom Mihály: Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és a fegyverszünet 1944-1945.Akadémiai Kiadó. Budapest, 1981.

Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1998.

Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1995.

A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság jegyzőkönyvei, 1945–47. Szerk.: Feitl István. Napvilág Kiadó. Budapest, 2003.

Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. 1 kötet. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1990.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó. Budapest, 2005.

Vida István–Zseliczky Béla: Az 1945. június 29-ei szovjet–csehszlovák szerződés Kárpátaljáról. In: Külügyi szemle. 2004. 1–2. sz. 232–239.

Tornai Csongor

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket