Az 1956-os forradalom és Kárpátalja – interjú Váradi Natáliával

Hogyan kapcsolódott Kárpátalja 1956-ban a magyarországi eseményekhez? Hogyan érezték magukat a forradalom napjaiban az ottani magyarok és hogyan emlékeznek ma ezekre az időkre? Váradi Natáliával Forisek Péter beszélgetett.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. Ennek eredményeként kapcsolatba léptünk a debreceni Campus Rádió Elveszett Ereklyék c. történelmi magazinműsorának két szerkesztőjével, Köpösdi Judittal és Forisek Péterrel. A műsor idén negyedik éve hallgatható az FM 90 MHz-en Debrecen 30 km-es körzetében minden szombaton 18.00-tól, illetve hétfőnként 19:00-tól a rádió Egyetem Tér című műsorában, illetve interneten bárhol a világon a http://www.fm90.hu/ honlapon. Rendszeresen készítenek történelmi témájú interjúkat az egyetem oktatóival.


Forrás: kmf.uz.ua

A műsor vendége nem sokkal az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója után Váradi Natália, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az intézmény Felnőttképzési Központjának vezetője volt, akivel Forisek Péter műsorszerkesztő beszélgetett az 1956-os forradalom kárpátaljai vonatkozásairól.

Forisek Péter: Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel a témával foglalkozz?

Váradi Natália: Másodéves főiskolás koromban jöttem rá a szakirodalom tanulmányozása során arra, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon és az átcsatolt egyéb területeken már viszonylag jól feldolgozott az ’56-os forradalom története, a kárpátaljai láncszem szinte teljesen egészében hiányzik. Néhány visszaemlékezésen kívül tulajdonképpen nem volt tudományos munka erről a korszakról, pedig Kárpátalja fontos szerepet játszott. Az Ungvár-Munkács tengelyen rendezkedett be az a szovjet politikai hadiszállás, amely szinte kézi vezérléssel irányította a forradalom vérbefojtását. Munkácson és Ungváron voltak azok a katonai központok, ahol a magas rangú szovjet tisztek, vezetők voltak. Munkájukat természetesen nagyban segítették a kárpátaljai káderek, a hű kommunisták. Ők irányították a deportálásokat is.


Forrás: Szabarchiv.hu

Az ötvenes években nemcsak a nyugattól volt elzárva Magyarország és a többi szocialista ország, hanem egymástól is. Mit tudtak az emberek az ’56-os eseményekről?

Az ötvenes évek elején néhány magyarországi folyóiratra már elő lehetett fizetni, persze csak a cenzúrázottakra. Emellett be lehetett fogni és lehetett hallgatni a Szabad Európa Rádiót Beregszászon és Kárpátalján is, de természetesen ezt nem lehetett nyíltan tenni, hiszen – főleg a forradalom napjaiban – jártak különleges mérőautók és bemérték a rádióhullámokat. Tehát nem legálisan, de lehetett hallgatni a Szabad Európa Rádiót, illetve már előfizethetőek voltak bizonyos lapok. Továbbá egyes embereknek sikerült átjönni rokonlátogatásra, és tőlük is lehetett információhoz jutni. De egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy mi zajlik Magyarországon, amikor a tankok átvonultak Beregszász utcáin a szovjet-magyar határ felé, amiről néhány fotó is a birtokomban van, amiket szemtanúktól szereztem. Utána november 4-vel megindultak a deportálások, zárt vagonokban hozták át a forradalmárokat, akiket mindenféle előrejelzés nélkül vittek fogolyként az ungvári börtönbe. Az elhurcolt emberek cetliket dobáltak ki a vagonból nevükkel, lakcímükkel, kérve, hogy a megtaláló értesítse hozzátartozóikat hollétükről. Nemcsak a magyarországi, nyíregyházi oldalon találtak ilyen cetliket, hanem a csapi, a mostani ukrajnai oldalon is. Az egyik cetlin az állt, hogy néhány gyereket visznek nevelőotthonba, árvaházba. Beregszászi nők egy csoportja elindult a megkeresésükre, hogy örökbe fogadják őket. Meg is találták őket, azonban örökbeadás helyett a hatóságok hazaszállíttatták a gyerekeket Magyarországra.


Dossziéborító. Váradi Natália fotója

Ha már ezeket az eredeti forrásanyagokat említed, milyen nagyobb forráscsoportok vannak, amiket fel tudtál használni kutatásaid során?

A kárpátaljai vonatkozásokat illetően két levéltárban található dokumentum. Az egyik a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár. Itt csak az úgynevezett, idézőjelben mondva „jelentéktelenebb” bűnökkel foglalkozó dokumentumok vannak. Például, hogy a helyi lakosság a magyar himnuszt énekli, hallgatja a rádiót, nem hajlandó bemenni dolgozni, fekete szalaggal jár az utcán, vagy fenyegeti a munkaadóit, hogy ti is úgy fogtok járni, mint a szovjetek Magyarországon, akik mentek a magyar testvérek megbüntetésére. A másik dokumentumcsomagot az Ukrán Állambiztonsági Hivatal Levéltárában találhatjuk. Ide került a KGB közel harminc kötetből álló és több ezer oldalt kitevő iratanyaga. Természetesen ez nincs rendezve, hol ceruzával, hol tollal írt oldalak váltakoznak mindennemű rendszer nélkül, még egy fons-jegyzék sincs hozzá, se más segédlet. De már az is jó, hogy egyáltalán megengedték, hogy megnézzem ezeket a dokumentumokat és kutassam. A legjelentősebb közülük a deportáltakkal foglalkozó iratanyag. Ezek főleg névsorok, kihallgatási jegyzőkönyvek, illetve olyan listák, hogy kik kísérték magyarországi szervek részéről – ÁVH-sok, sofőrök – Magyarországról a szovjet területre a foglyokat. Van néhány tárgy és röplap is, továbbá a német Vöröskereszt munkatársainak az iratanyaga, hiszen őket azzal vádolták, hogy segélyszállítmány helyett fegyvereket szállítanak a magyar forradalmárok részére. Közülük hármat vittek át, és napi hosszú órák során át hallgatták ki őket, mielőtt visszaszállították volna. Az ő iratanyaguk német nyelvű, az összes többi magyar, orosz vagy ukrán. A kihallgatások egyébként egy megadott forgatókönyv alapján zajlottak, ez látszik a feltett kérdésekből. A levéltári rendszer akkoriban a KGB alá tartozott, így a tolmácsok a kihallgatások során elsősorban a kárpátaljai magyar levéltárosok voltak. Mellettük tanítók és értelmiségiek, hiszen sajátos helyzetünkből adódóan kétnyelvűek vagyunk és ezt ők ki is használták. Ezen kívül a deportáltak dokumentumai között található a tököli tárgyaló delegáció kíséretének az iratanyaga is, akik közül huszonkét embert deportáltak Murvára. November 3-án tartóztatták le, utána 9-éig vélhetően Tökölön tartották fogva őket. Nem lehet biztosan tudni, hogy hol, de mindenképpen Magyarországon, hiszen az ungvári jegyzőkönyvekben 9-ei dátummal kezdődik a kihallgatásuk. December elejéig zajlott a deportálás, majd pedig elkezdődtek a visszaszállítások. Nagyon eltérő információk vannak arról, hogy körülbelül hányan lehettek. Juscsenko – Ukrajna államfője – háromezer fős listát adott át Sólyom Lászlónak. De előtte a belügyminiszter Holodkov egy másik számot mondott, ötezer főt. Ha én a listákon szereplő számokat összeadom, akkor valamivel több, mint ezer fő jön ki, de a kutatások még folyamatban vannak, így lehet, hogy a végére háromezer lesz. Ez az egyik blokk. A másik a kárpátaljai politizáló csoportok dokumentumcsomagja, ami körülbelül nyolc kötet. Ők röplapkészítéssel foglalkoztak, illetve megpróbáltak átszökni a magyar határon és segíteni a magyar forradalmároknak.


Röplap. Váradi Natália fotója

Mik szerepelnek ezeken a röplapokon?

Főként magyar költők versidézetei, például „Talpra magyar, hí a haza!” Vagy, hogy „Kárpátalja magyar terület és az oroszok menjenek haza” vagy „az orosz hadsereget vonják ki Magyarországról” vagy a „véres kezű szovjet diktátorok vérbe fojtották a magyar forradalmat” vagy „szemétládák, tetűk.” Ennél vannak kacifántosabbak is, de a lényeg az, hogy egyetértenek a forradalom kitörésével, annak céljaival. Van egy olyan röpirat is, hogy „Kárpátalját csatolják vissza Magyarországhoz.” Ezeket a feliratokat kézzel készítették. Természetesen ezeket a csoportokat hamar leleplezték, hiszen a besúgóhálózat jobban működött, mint addig bármikor. A készítőket hosszú évekre börtönbe csukták. Tizennyolc ember ellen indult bírósági eljárás, összesen hetvennyolc évet és három hónapot szabtak ki rájuk, amiből huszonhárom évet és tizenegy hónapot töltöttek le. Természetesen, miután hazajöttek sem ért véget a meghurcoltatásuk. Továbbra is megfigyelés alatt tartották őket, csakúgy, mint azokat a kárpátaljaiakat, akik a forradalom ideje alatt Magyarországon katonai, tolmács vagy orvosi kötelezettségeket teljesítettek, hiszen ez erőszakkal rájuk volt kényszerítve. Voltak, akik ezt megtagadták, dezertáltak és most a Krím-félszigeten vagy egyéb helyeken vannak. Akit elfogtak, azt börtönbe zárták.


Kihallgatási jegyzőkönyv. Váradi Natália fotója

Orosz és ukrán nyelvű anyag van a röplapokon? Próbálták az orosz katonákat győzködni az emberek, hogy ne menjenek Magyarországra?

Az ungvári levéltárban nincsen orosz nyelvű röplap, csak magyar. Főleg olyanok vannak, amelyek ’57 márciusában készültek, elmondva, hogy március 15. a szabadság napja és hogy mennyire igazságtalan volt a forradalom leverése.


Egy oldal a listákból. Váradi Natália fotója

A posztszovjet térség egy eléggé zárt levéltári rendszerrel rendelkezett hosszú időn keresztül. Mióta kutatható ez az anyag és mennyire ismerjük ténylegesen?

Maga a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár iratanyaga elég régóta kutatott, de a 20. századra vonatkozó dokumentumok nagy része még most is titkosított. Az csak nagyon kevés kutatónak adatik meg, hogy a 20. századi politikai vagy hadügyeket érintő témában kutasson. Amikor elkezdtem ezt a levéltári kutatást, már doktorandusz voltam a Debreceni Egyetemen. Miután nagyjából húsz kérőlevelet vittem innen az egyetemről, nagy nehezen megengedték, hogy megnézzem, de sem fénymásolni, sem jegyzetelni, sem fényképezni nem lehetett ezeket a dokumentumokat, csak a memóriámra hagyatkozhattam. Az Ukrajnai Állambiztonsági Hivatal dokumentumait rajtam kívül Kárpátaljáról senki nem kutatta. Ezzel még nagyon sok munka lesz, mert nagyon nehéz olvasni, és mint említettem, jelentős részük ceruzával van írva. A rendezetlenség pedig tovább lassítja a munkát.

Jelenleg részt veszel a Nemzeti Kiválóság Programban, és a Debreceni Egyetemen kutatsz. Milyen publikációkat tervezel ebből a témából?

Eddig összefoglaló tanulmányokat tettem közzé, illetve több rádióinterjút adtam. Jelenleg egy forráskiadványon dolgozom, ami a mostani állás szerint körülbelül négyszázötven oldal és közel háromszázötven forrást fog tartalmazni. A fejezetek sorra haladnak végig a harminc kötetnyi dosszién, mindegyikből adva közre dokumentumot, csak hogy lássuk, mi is található egyáltalán a levéltárban. Emellett városonként haladva mutatom be a forradalmárok iratanyagát. Befejeztem már a veszprémi deportáltakkal kapcsolatos iratanyag feldolgozását, illetve a tököli tárgyalódelegációét, valamint a Vöröskereszt ungvári „kirándulásának” vizsgálatát is. Ezeket önálló publikációkban adtam közre. Jelenleg a Debreceni Egyetem tanszéki kötetébe készítek egy angol nyelvű kiadványt.


Előadás közben

A mai kárpátaljai magyarság hogyan viszonyul az ’56-os forradalomhoz és szabadságharchoz? Mennyire emlékeznek meg róla, hogyan él az ottani közgondolkodásban?

Az ’56-os forradalom céljait már ’56 októberében is sajátjaként élte meg a kárpátaljai igaz magyar. És ugyanígy minden évben megünnepeljük, megemlékezünk rá több helyszínen is. Jelképpé vált az 1956-os forradalom, a szabadságvágy és az igazság jelképévé, hiszen egy nemzetként szerette volna a nemzet az igazságot és az agressziónak, a diktatúrának az eltörlését. Úgy érzem, az 1956-os forradalom véres, gyászos, tragikus napjai bebizonyították azt, hogy a mesterségesen meghúzott határok ellenére is létezik egy közös haza az igaz magyar szívében, amiért akkor is összefog, ha tudja, hogy a fennálló politikai rendszer, politikai hatalom megtorolja. Szerintem egy 21. századi kutatónak alapvető feladata, hogy a forradalmárok nevét tisztázza, ismertesse, nemcsak szakmai kötelessége, hanem erkölcsi is.

Köpösdi Judit – Forisek Péter

Ezt olvastad?

Az idén 80 éves, Széchenyi-díjas történész, M. Kiss Sándor életművének esszenciáját veheti kezébe az érdeklődő olvasó a Szembesülés című kötettel.
Támogasson minket