Az 1956-os forradalom és szabadságharc: A rombológolyó, amely áttörte a berlini falat – interjú Csipke Zoltánnal

Csipke Zoltán történész az amerikai-magyar diaszpórában felnőve kezdett érdeklődni az 1956-os forradalom és szabadságharc iránt. Szülei 1956-os menekültként fiatalon kerültek az Egyesült Államokba, ahol később ismerték meg egymást. Az 1956-os emlékezetpolitika témájában íródott doktori értekezését (The 1956 Hungarian Revolution and the Politics of History and Memory in Post-Communist Hungary) a Liverpooli Egyetemen védte meg. A Budapesten élő fiatal történésszel az 1956-os eseményekről Szeghő Patrik beszélgetett.

Dr. Csipke Zoltán

Újkor.hu: Milyen nemzetközi események és körülmények járultak hozzá a forradalom kitöréséhez?

Csipke Zoltán: A sztálinista rendszerek kegyetlensége miatt az 1950-es évek elejére a kelet-európai kommunista blokkban megnőttek a társadalmi feszültségek. Magyarországon a Sztálint másoló Rákos Mátyás erőszakos iparosító politikájának köszönhetően jelentősen lecsökkent az életszínvonal. Sztálin 1953-ban bekövetkező halálával ezeket a keményvonalas, sztálinista vezetőket egyes szatellitállamokban ideig-óráig lecserélték. Ekkor lépett miniszterelnökként Rákosi helyébe Nagy Imre, miközben az előbbi továbbra is megmaradt pártvezérként. Nagy személyében egy olyan reformkommunista került az ország élére, aki mérsékelte a rendszer túlkapásait, a kollektivizálást és az iparosítást, a hatalom pedig kevésbé szólt bele a társadalom hétköznapjaiba a rendszer keretein belül. Mindezek mérsékelt eredmények voltak, de Rákosi kemény diktatúrájához képest pozitív kihatással voltak az életszínvonalra és a közhangulatra is. Az átmeneti fellélegzésnek Rákosi miniszterelnöki visszatérése vetett véget 1955-ben. A Nagy- és a Rákosi-kormány között azonban érezhetően hatalmas különbség volt. 1956 elején a huszadik kongresszuson elhangzott titkos Hruscsov-beszéd a sztálini időszak túlkapásait, bűneit és személyi kultuszát bírálta. A Szovjetunió vezetése ezzel elismerte, hogy a sztálini modell változtatás nélkül nem életképes. A titkos beszéd tartalma az országba is beszivárgott. A magyar értelmiség egy része – különösen az írók – kritikát fogalmazott meg a rendszer reformja és élhetőbbé tétele érdekében. Ehhez hasonló folyamat játszódott le Lengyelországban is, ahol 1956 nyarán Poznanban felkelésre került sor. A szovjet vezetés igyekezete ellenére Wladyslaw Gomulka október 20-án visszatért a Lengyel Kommunista Párt élére. Gomulka nem volt moszkovita és a kommunizmus lengyel útját próbálta megvalósítani. Gomulka visszatérése reményt keltett a magyarországi egyetemisták egy csoportjában, akik úgy vélték, Magyarországon is lehetséges változást elérni, méghozzá Nagy Imre vezetésével. A szegedi diákok szervezkedésének köszönhetően megalakult a Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetsége, amelyhez a budapesti Műszaki Egyetem hallgatói is csatlakoztak. Tizenhat pontból álló követelésük összeállítása után másnapra, október 23-ra egy Lengyelország melletti szimpátiatüntetésről döntöttek.

Miként jutunk el a forradalomtól a szabadságharcig? Mennyire állja meg a helyét az elnevezés?

A történészek között vita alakult ki korábban az elnevezéssel kapcsolatban. A szakma végül a „forradalom” és a „szabadságharc” együttes használata mellett döntött. Véleményem szerint is mindkettő használható megjelölés, és a kettő gyakorlatban nem zárja ki egymást. Az októberi események valóban forradalomként indultak a magyar kormánnyal szemben, de később azok a magyar-szovjet szembenállásnak köszönhetően szabadságharcba torkollottak. A keményvonalas, moszkovita magyar vezetést a szovjet katonai jelenlét tartotta a hatalmon. A tüntetések idején tehát még forradalomról, a szovjet tankok Budapestre érkezésétől viszont már szabadságharcról beszélhetünk. Hogy ez az átmenet pontosan melyik napon és melyik órában ment végbe, arról egyelőre nincs teljes egyetértés a történészek között. A tüntetések elején még lett volna esély reformintézkedésekkel elejét venni a forradalomnak. Az október 25-i Kossuth téri mészárlás azonban egy olyan fordulópont volt, amelytől kezdve reformokkal és reformbarát kommunisták kirakatba helyezésével már nem, csupán gyökeres változások kihirdetésével vált orvosolhatóvá a helyzet. Ekkorra Nagy Imrét miniszterelnökként már visszahelyezték a pártvezetésbe, mindazonáltal valódi hatalommal nem rendelkezett.

Hol került sor nagyobb küzdelmekre Budapesten és kik vállaltak szerepet azokban? Mi történt a Sztálin-szoborral a ledöntést követően?

A budapesti küzdelmekben javarészt a munkásosztály tagjai vettek részt, de jelen voltak természetesen az értelmiség képviselői is. Nem véletlen, hogy a harcok egy része az előbbiek által lakott VII., VIII. és IX. kerületekben zajlott. A Kerepesi úti temetőben 2006-ban több gránittáblát szenteltek azoknak, akik a szabadságharcban vesztették életüket és nyughelyük ismeretlen. A neveken kívül a táblákon a foglalkozásokat is feltüntették. A nyolcszáznál több nevet megvizsgálva azt látjuk, hogy a szabadságharcosok mintegy 70%-a fiatal és ipari munkát végző személy volt. A magyar hadsereg szervezetten nem vállalt részt a harcokban, de tudjuk, hogy egyéni megfontolásból csatlakoztak katonák a felkeléshez. A Sztálin-szobrot a ledöntése után a Blaha Lujza térre szállították, ahol kalapáccsal folytatódott a darabokra bontása. A téren összegyűltek közül sokan szeretettek volna egy darabot hazavinni a szoborból. Az emigrációba kényszerült magyarság körében egyébként többen napjainkban is mementóként őriznek egy-egy ilyen darabot. A legnagyobb megmaradó rész a szobor jobb keze, amely ma a Nemzeti Múzeumban található, de amelyet valaki évtizedekig a hátsó kertjében, elásva rejtegetett. 2010-ben került az említett múzeum tulajdonába a szobor bal füle is.

Miként változott meg Nagy Imre hozzáállása az eseményekhez 1956. október 23. és november 4. között?

1956. október 23-án délelőtt Nagy Imre még vidéken tartózkodott. A tüntetések miatt azonban a pártvezetés Budapestre hozatta, és este a Parlament egyik erkélyéről beszédet intézett a tömeghez a hangulat csillapítása érdekében. Igazából maga Nagy Imre sem volt teljesen tisztában a történésekkel, beszéde semmi konkrétumot és újat nem tartalmazott, ezért a tömeg egy része később a Sztálin-szoborhoz vagy a Magyar Rádió épületéhez vonult. Október 24-én Hegedüs Andrást váltva miniszterelnökké tették, de mivel a kormányban ő volt az egyetlen reformkommunista, így mozgástérrel gyakorlatilag nem rendelkezett. Nagy Imre valóban hitt abban, hogy a kommunizmushoz a demokrácián keresztül, azaz demokratikus úton is el lehet jutni. Ebből a szempontból naivnak nevezhető, mindazonáltal diktatórikus eszközökkel senkire sem kívánta ezt ráerőszakolni. Az események előrehaladtával megértette, hogy az utcára kivonult emberek nem felforgatók, hanem olyan állampolgárok, akik egy élhetőbb országot szeretnének maguknak. A jelentősebb változásokra október 28-ig nem került sor, amikor is kezdetét vette a korábban feloszlatott, illetve az újonnan megalakult pártokkal az együttműködés. Elindult a többpártrendszer visszaállítása. De ezen a napon jelentette be Nagy Imre a beszolgáltatási rendszer eltörlését és a gyűlölt Államvédelmi Hivatal feloszlatását is. November első hetében a Nagy-kormányban találunk már más pártokhoz kötődő személyeket is. Ilyen volt például Bibó István, Farkas Ferenc, Tildy Zoltán, Kovács Béla és Kéthly Anna is – utóbbi képviselte rövid ideig a Nagy-kormányt az ENSZ-ben. November 1-én Nagy Imre nyilatkozatot tett Magyarország semlegességéről és kilépéséről a Varsói Szerződésből.

Nagy Imre

Milyen formában próbáltak a nyugati demokráciák segítséget nyújtani Magyarország számára?

A nyugati demokráciák kizárólag adomány formájában nyújtottak segítséget Magyarországnak. A katonai beavatkozás lehetőségét azonnal és egyöntetűen elvetették, mivel az a harmadik világháború kitörésével ért volna egyet. Diplomáciai úton lett volna még lehetőség Magyarország megsegítésére, amennyiben a nemzetközi helyzet 1956 őszén másként alakult volna. A szuezi válság során – amikor az Egyesült Királyság, Franciaország és Izrael csapatai megtámadták Egyiptomot a szuezi csatorna államosítása miatt – a nyugati demokráciák maguk is megszállóvá, agresszorrá váltak. A Szovjetunió meg volt győződve az Egyesült Államok későbbi csatlakozásáról. A katonai akcióra azonban az észak-amerikai szuperhatalommal való egyeztetés nélkül került sor, így a szuezi kampánynak az Egyesült Államok nem örült, sőt – a szovjetek legnagyobb megdöbbenésére – nyilatkozatban bírálta az Egyesült Királyságot és Franciaországot. A szuezi események miatt a Szovjetunió vezetése elhatározta, hogy presztízsének fenntartása érdekében elnyomja a magyar felkelést. A szuezi válság gyakorlatilag elterelte Magyarországról a figyelmet. Egyes történészek nem zárják ki, hogy az egyiptomi események nélkül a szovjet vezetésben akár hajlandóság is mutatkozhatott volna a magyarkérdés diplomáciai rendezésére. Stratégiailag ekkor Magyarország már nem számított kulcsfontosságú országnak, így a megfelelő feltételek és biztosítékok mellett a szovjet vezetés lehet, elengedte volna az országot – ezt olyan diplomáciai sikerként lehetett volna propagálni, amely egy kiélezett hidegháborús időszakban jelentősen javított volna a Szovjetunió megítélésén a nagyvilágban. Mindez persze feltételezés, ennek a valószínűségét nem tudjuk felmérni. Hangsúlyozni kell, hogy az Egyesült Államok a szabadságharc idején nyilvánvalóvá tette a Szovjetunió számára, hogy a magyarkérdést szovjet ügynek tekinti. Az elnökválasztás miatt – amelyre november első keddjén került sor – az Egyesült Államok minden fórumon bírálta a szovjet beavatkozást, a színfalak mögött azonban Eisenhower szabad kezet adott Hruscsovnak.

Miért volt szükség a Nagy Imre-perre?

A Nagy Imre-per 1957-ben kezdődött el és gyorsan le kívánták folytatni. Kirakatperjellege ellenére Nagy Imre első védőügyvédje annyira jól végezte a dolgát, hogy le kellett váltani. Mivel 1957-ben a Szovjetunió és a nyugati demokráciák között lassú enyhülési folyamat indult útjára, Hruscsov kérésére a pert felfüggesztették és csak 1958-ban indították újra. A per elkerülhetetlenné vált, hiszen Nagy Imre olyan kommunista vezető volt, aki átállt „a másik oldalra”. A bűnösség kimondása ellenére az egész ügy pár évnyi börtönbüntetéssel, önkritika gyakorlásával, majd szabadon bocsátással és nyugdíjazással végződhetett volna. Hruscsov ebben a megoldásban bízott, s nem kívánta Nagy Imre kivégzését. Nagy Imre mindazonáltal komoly legitimizációs problémát jelentett Kádár Jánosnak, hiszen Nagy nem volt hajlandó lemondani. Míg Nagy Imre a rendszer törvényeinek keretében került hatalomra, addig Kádár a szovjet tankok segítségével érte el ugyanezt. Nagy tisztában volt azzal, hogy ha nem mond le, akkor kivégzik. Ugyanakkor a politikai hitének megfelelően meg akarta mutatni, hogy a kommunizmus és a hazaszeretet nem mondanak egymásnak ellent. Bár sokan Hruscsovot teszik felelőssé, a kivégzés valójában Kádár döntésén múlott.

A Nagy Imre-per

Mi tudunk Nagy Imre, Rákosi Mátyás és Kádár János végső nyughelyéről?

Nagy Imrét először egy börtönudvarban temették el, majd hamarosan innen a közeli Rákoskeresztúri temető legtávolabbi, legkietlenebb sarkában található 301-es parcellában helyezték el a testét. A bejárattól körülbelül két kilométeres gyaloglás után lehet eljutni ehhez a ponthoz. A temetőn belüli helyválasztást nem csak a távolság motiválta a Kádár-rezsim részéről, ugyanis a szabadságharc előtt ebbe a parcellába temették a kivégzett bűnözőket. Szálasi Ferenc maradványai egyébként a szomszédos 298-as parcellában találhatóak. Nagy Imre maradványai itt nyugodtak három évtizeden keresztül, a rendszerváltás előestéjén viszont felmerült az újratemetésének ötlete. Ekkorra Pozsgay Imre népfelkelésnek nyilvánította az addig ellenforradalomnak titulált 1956-os eseményeket. Az exhumálás során a testet kátránypapírba és szögesdrótba tekerve, arccal a földnek temetve lelték meg Borbíró Piroska név alatt, sírhelyét egyetlen fadarab jelölte. A több százezres tömeg előtt a Hősök terén 1989 júniusában megtartott újratemetési ceremóniát követően – a szabadságharc más szereplőivel együtt – a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában megfelelő módon újratemették. Érdekes módon sírfeliratára az évszámok helyett csupán annyi került, hogy „Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke, 1956”. Rákosi Mátyást 1971-ben érte a halál a Szovjetunióban. Kádár János kérésére Rákosit életében a szovjet vezetés nem engedte vissza Magyarországra. Rákosi hamvai egy urnában kerültek elhelyezésre a Farkasréti temetőben. A rendszerváltást követően az urnatartóját rendre összefirkálták vagy egyéb módon megrongálták, ezért 2007-ig azon csupán a monogramja szerepelt. Mivel a hamvait őrző szovjet típusú urna kétszer akkora helyet foglal el, ezért nyughelye könnyen beazonítható volt. Miután 2007-ben a Kerepesi úti temetőben meggyalázták Kádár János sírját – a koponyáját felesége hamvaival együtt ismeretlenek ellopták – Rákosi monogramját is eltávolították az urnatartóról. Rákosi nyughelyét most a régi felvételek alapján, a mellé temetett személyek nevének segítségével lehet fellelni.

A 301-es parcella emlékműve

Rákosi hamvainak jelöletlen nyughelye – a szovjet típusú urna kétszer akkora helyet foglal el az urnatartóban

Milyen kihatással volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a hidegháborúra?

Az 1956-os forradalom és szabadságharc több szempontból is jelentős kihatással volt a nemzetközi politikára nézve. Ez volt az első meghatározó, nyílt felkelés a Vasfüggöny mögött. Kihatással volt többek között a prágai tavaszra és az 1980-as évek lengyelországi eseményeire is. Mindezek mellett ez volt az első olyan eset, hogy a nyugati sajtó szabadon mozoghatott egy kommunista országban. A szabadságharc során megnyíltak a határok és özönlöttek be a külföldi tudósítók az országba, akik nem csak a történéseket dokumentálták, de megszólaltatták a magyarországi átlagembert is. Ezek a tudósítók tanúi voltak a magyarok ellenállásának és a Szovjet Hadsereg viselkedésének, a világ pedig első ízben szembesült a kommunista rendszerrel a teljes valóságában. Az 1956-os események óriási presztízsveszteséggel jártak a Szovjetunióra és a kommunizmusra nézve. A kommunista rendszer túlkapásait nem lehetett tovább mentegetni, a kommunizmus népszerűsége csökkenni kezdett, amit a prágai tavasz később tovább tetézett. A nyugat-európai kommunisták kiábrándultan és tömegével hagyták el a kommunista pártokat. Az eszmét addig félig-meddig támogató egyes nyugati értelmiségiek is teljesen elfordultak a kommunizmustól, a legismertebb példa erre Jean-Paul Sartre francia író-filozófus esete volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentősége a következő hasonlattal összegezhető. Az 1953-as kelet-berlini és az 1956-os poznani felkelések olyanok voltak, mintha valaki apró darabokat törne ki kalapáccsal a kommunizmust jelképező berlini falból. A magyar felkelés ehhez képest valódi rombológolyó volt, amely végleg áttörte ezt a falat. Az 1956-os megrázkódtatásból az európai kommunista rendszerek soha nem tudtak teljesen felépülni, a Szovjetunió és a kommunizmus bukásához vezető hosszantartó út pedig elkerülhetetlenül kezdetét vette.

A magyar szabadságharcosok és a szovjet megszállók ábrázolása a nyugati médiában

Felháborodott tüntetők – Párizs, Róma, New York 

Szeghő Patrik

Ezt olvastad?

Az 1956. december 8-án lezajlott 46 áldozatot számláló sortüzet tekinthetjük fordulópontnak Salgótarján, illetve Nógrád megye forradalmának történetében. A véres leszámolással