Az anyaság forradalma

Oszd meg másokkal is:

Világtörténelem

A nyugati civilizáció elmúlt 400 éves történetében talán semmi nem gyakorolt olyan hatást a nők életére, mint a családok méretének zsugorodása, az anyaság szerepének átalakulása. Sarah Knott a 17. századi Amerikában elterjedt nagycsaládtól a második világháború utáni London egy gyermekes modelljéig vizsgálja a termékenység visszaesését.

„Elgondolni sem tudom, hogy boldogulok majd, mikor féltucatnyi vagy 10 gyermekem lesz”, morfondírozott Esther Edwards Burr New Jersey-i telepes, miután 1756-ban életet adott első gyermekének. Narcissa Whitman oregoni pionír pontosan érthette, miről beszél, hiszen első kézből ismerte, milyen sokgyermekes anyának lenni. „Drága szüleim – írta egyik ritka, ám érzelemdús levelében, amelyet 1845-ben New Yorkba küldött –, immár 11 gyermekem van, úgy érzem, levelet sincs időm írni.”

A modern demográfusok jól ismerik a tényt, milyen jelentősen változott az ún. teljes termékenységi arányszám (TFR, a szülőképes korú nőkre jutó születések átlaga) az elmúlt 400 év során Európában és Észak-Amerikában. A 17., 18. századi észak-amerikai telepesek között 7-8 volt az átlagos gyermekszám (a brit anyaországban 4-5), azonban már a 20. század első felében 2,2 alá esett az óceán mindkét partján. A helyi népességösszeírásokból, családi krónikákból, végrendeletekből, egyházközségi feljegyzésekből gyűjtött adatokat a 19. századtól már az országos népszámlálások is kiegészítették. A termékenységi mutatónak ezt az óriási változását a szakirodalomban a „termékenységi átmenet” néven emlegetik.

Anya és gyermeke, 19. század végi, 20. század eleji festmény. Ahogy csökkent a születések száma, úgy emelkedett az anyát és gyermekét idealizálva bemutató szentimentális ábrázolásoké. A kép forrása: BBC History 2019/6.

A nők anyasággal kapcsolatos tapasztalatait a 17. század óta a zuhanó termékenységi arányszám befolyásolta a leginkább. Ha általánosságban szeretnénk bemutatni az anyaszerep átalakulását, a visszaeső családméret a legkézenfekvőbb eszköz, amellyel ezt megtehetjük. Ám arra, hogy mindez milyen érzelmi következményekkel járt, már nehezebb felelni. Ha „féltucatnyi vagy 10 gyermek” lábatlankodott anyja körül, nem lehetett egyszerű naplót vezetni vagy akár levelet írni, így az utókor sem tud miből kiindulni. Talán ezért sem emlékezünk már annyira a termékenységi átmenet időszakára.

Ezzel együtt biztosak lehetünk abban, hogy a családméret csökkenése radikális hangsúlyváltással járt: a gyermekáldásról a gyermeknevelésre terelődött a hangsúly. Régen a nők azzal számoltak, hogy rengeteg gyereket fognak szülni, és ez erősen nyomot hagy majd a testükön is. Ha a csecsemők életben maradtak, egyszerre sok kiskorúról kellett gondoskodni, ami a figyelem megosztásával, szétforgácsolódásával járt. A 17. századi amerikai telepesnők tizenéves koruk vége felé kötöttek házasságot, majd másfél-két évente szültek, ha úgymond Isten is megáldotta gyarapodásukat. Angliában a gazdasági bizonytalanságok miatt később házasodtak a nők, és csak két-három évente szültek.

Lady Cockburn és három legidősebb fia (1773). Az arisztokrata hölgyek szerető anyaként festtették le magukat. A kép forrása: BBC History 2019/6

A pennsylvaniai Esther Atlee az 1780-as években annak tulajdonította rosszkedvét, hogy ismét teherbe esett: „Nem tudok más magyarázatot adni a gyakorta rám szálló lehangoltságra – írta. – Ha könnyebb lenne a családi életem… sokkal gondtalanabb lennék.” E terhességgel már kétszámjegyűre emelkedett a gyermekei száma.

Mary Vial Holyoke 1759-ben házasodott be egy új-angliai családba, majd a következő 23 évét jórészt terhesen vagy csecsemőt szoptatva töltötte, ám mindössze három gyermeke élte meg a felnőttkort. Mary a második házastársa volt férjének: elődje szülés után nem sokkal – az újszülöttel együtt – elhalálozott.

Forradalmi változások

A 19. századra már másként festettek a dolgok. A nőktől elvárták, hogy csak pár gyereket szüljenek – ám intenzívebben vegyék ki részüket a nevelésükből. A középosztálybeliek egyre szentimentálisabb módon eszményítették a gyengédségen nyugvó anya–kisded kapcsolatot és az egyéni elhivatottságot. A 19. századi gyermeknevelési kézikönyvek a gondoskodó szülői magatartásra hívták fel a figyelmet. Lydia Sigourney Anyáknak szóló levelek című, felkapott könyvét ezzel a negédes felütéssel indítja: „Ön most kisdedével a karján ül éppen. Én is így teszek. Soha nem voltam még ennyire boldog – és Ön?”

Mi váltotta ki ezt az átalakulást? Miért vállaltak kevesebb gyermeket nők milliói, és lelték kedvüket az ezzel járó nagyobb szabadságban? Javarészt a 18. századtól a Nyugaton végigsöprő grandiózus társadalompolitikai erőknek tudhatjuk be e dolgot. „Nem gondolod, barátom – írta levelében a marylandi Susanna Hopkins e változások kezdetén, a 18. század végi forradalmi Amerikában –, hogy szűkkeblű az a férfiú, aki pusztán háziasított állatként számol velünk?”

Hopkinst taszította az a régimódi bánásmód, amely szerinte tenyészállatként kezelte a nőket. Éppen az ő generációját érintette először a termékenységi átmenet: a nők közül néhányan már saját életükre is alkalmazni tudták az amerikai forradalom radikális szabadság- és függetlenségpárti üzenetét. Egy kvéker kereskedőfeleség, Sarah Logan Fisher megjegyzést tett valakire, aki „29 éves kora előtt már hatodik gyermekét” szülte. Egyértelmű a mögöttes gondolat: túl sok ez már, túl fiatalon és túl gyorsan.

Az ósdi szokásoktól való elszakadás, az új lehetőségek kihasználásának eszméje legalább olyan radikális és mélyreható változásnak tűnt, mint megszabadulni a monarchiától. A francia nők demográfiai idővonala hasonló forradalmi ösvényt követett. Mivel a forradalmi hullám ezúttal elkerülte, Nagy-Britanniában inkább a 19. század második felében és az iparosítással összefüggésben csökkent radikálisan a családméret.

A termékenységi átmenet a fekete rabszolgákat is érintette az Egyesült Államok déli államaiban, akik a polgárháború lezárulásakor, a 19. század utolsó harmadában kezdték visszafogni a gyerekszámot. A rabszolgaság egyik legnagyobb terhe éppen a kényszerű szaporodás volt, ami a rabszolgatartók vagyonát növelendő a rabszolganőket erős nyomás alá helyezte. „Ha nem akarod, hogy túladjanak rajtad, jobban teszed, ha babákat adsz a fehéreknek”, mondta erről később Alice Douglass egykori rabszolga.

Rabszolgacsalád 1850 körül. A kényszerű szaporodás a rabszolgaság egyik legsúlyosabb terhe volt, mondja Sarah Knott. Kép forrása: BBC History 2019/6

A terméketlen nőket gyakran eladták; amint azonban szabadságot nyertek a rabszolgák, a termékenységi arányszám csökkent. Az 1880-as években az Alabama állami Mobile-ban Caroline Bowers egyetlen gyermeket gondozott csupán, míg anyja, a rabszolga Lucrecia Perryman öt gyermeknek adott életet. Bowers mosónőként és bábaként dolgozott, ami lehetővé tette, hogy a tágabb család a korábbi rabszolgatartóktól távolabb telepedjék le.

A családok méretének zsugorodásával párhuzamosan az Atlanti-óceán mindkét partján mind nagyobb hangsúlyt helyeztek a családtervezésre, már jóval a fogamzásgátló tabletta 1960-as évekbeli megérkezése előtt. Az Isten akaratára és a sorsra való hagyatkozás helyét a férjtől és feleségtől is nagyobb önmérsékletet kívánó, jövőorientált szemlélet vette át. Az új logika azt diktálta, tervezzünk előre a gyerekekkel, a születésük között eltelő idővel és azzal, mit engedhetünk meg magunknak.

A terhességszabályozás fő eszköze ekkor a szexuális élettől való tartózkodás és a magzatelhajtó növények használata volt. Az óceán mindkét oldalán ruta- és borókaféléket, valamint rozmaringot alkalmaztak, az Egyesült Államok déli területein az őshonos virginiai pacsirtafüvet vetették be, amelyet északra és Angliába is szállítottak. Az afroamerikaiak körében a terpentin számított népszerűnek, a városokban – ha jó helyen keresgélt valaki – fecskendővel és gumiárukkal gátolhatta meg a gyermekáldást.

Átalakuló életciklus

A kevesebb terhesség alaposan átszabta a női életciklust. Az állandó gyermekgondozás, majd a nagymamaság helyébe néhány év terhesség, gyermekellátás lépett. A 17. századi Bostonban, illetve a 18. századi Cornwallban az aktív anyaság permanens és a felnőttkort meghatározó helyzet volt. „Kezd a normális állapotommá válni ez”, írta egy 16 év alatt 9 gyermeket szülő asszony. A 20. századra azonban sok nő életciklusában pusztán rövid időre korlátozódott a gyerekgondozás. Richard Titmuss szociológus úgy számolt, akár 40 további évet is élhetnek még a gyermekeiket felnevelő nők, 1952-ben pedig a „gyermeknevelés felelőssége” utáni „érzelmileg kielégítő és független élet” lehetőségét latolgatta számukra.

Persze az „érzelmileg kielégítő” élet nem mindenki számára volt hozzáférhető: az alacsonyabban iskolázott vagy gyengébb érdekérvényesítéssel rendelkező nőknél magas maradt a termékenységi arányszám. A 20. század eleji északnyugat-coloradói határvidéken, elszigetelten élő telepeseknél továbbra is a nagyobb családok voltak a jellemzők. Ha évtizedekkel később rákérdeztek, milyen volt akár 12 gyermeket is szülni, e nők úgy feleltek: „nem nagy ügy”. Az észak-karolinai fehér földbérlők között az átlagos gyerekszám hat volt, szociológusok szerint ennek háttarében a „régi tradíciók dicsfénye”, továbbá „a nagy gyerekszám tényleges vagy elképzelt értéke” állt. Az 1860-as években az észak-amerikai préri krí indián közösségében éppenséggel növekedni kezdett a termékenységi arányszám – talán mert a bölényvadászatra hagyatkozót a letelepedett életmód váltotta fel. Miként a régi krí történet mondja: „soha nem volt több gyerekünk, mint amennyit harc esetén meg tudtunk ragadni, hogy elmeneküljünk”.

Erősödő szentimentalitás: anya és gyermeke a 19. század vége felé. Kép forrása: BBC History 2019/6

Ezek azonban kivételes esetnek számítottak a növekvő iskolázottság, a javuló életkörülmények, a fejlődő infrastruktúra – és a csökkenő termékenységi arányszám korában. Az 1930-as években, Londonban a Doris Hanslow gépi varrónőhöz hasonló fiatalasszonyok már kisebb gyermekszámmal és olyan, a háztartást érintő vívmányokkal számolhattak, mint a meleg csapvíz, az elektromosság és az önkormányzati bérlakás. Édesanyja a 20. század fordulóján, Bermondsey-ben még nyolc gyereket nevelt, Doris viszont – mint a korabeli munkásosztálybeli nők közül sokan – csupán kettőt. Egyre kevésbé akadtak látványosan nagy családok, az 1940-es évekre a brit nők kevesebb mint tíz százaléka vállalt öt vagy több gyermeket. Közvetlenül a második világháború lezárulása után egy londoni utcán az ideális családról meginterjúvolt nő így felelt: „Egy gyerek elég, végül is tisztességgel fel kell nevelni, nemdebár?”

Egy rakás gyerek

Sok oka van annak, miért lehetett a nők ínyére a nagyobb család: a kerekebb, viselős test büszkesége, egy csapatnyi gyerek jóleső terelgetése, a már megnőtt csemeték „újjászületésében” való gyönyörködés. Termés, nyájacska, egy rakás gyerek: a nagycsaládokat gyakran ezekkel a hasonlatokkal írták le. Ám a fertilitási átmenet a nyugati nők milliói előtt nyitott kaput: testük és életük felett is nagyobb kontrollhoz jutottak.

Kicsiben jól leképezi ezt Margaret Bowen famíliájának három generációja. A nagyanyjának még 12 gyereke született, anyjának négy, három éves életkorkülönbséggel, gondosan előre tervezve, neki magának egyetlen gyereke volt, és rengeteg ideje, hogy rögzítse és átgondolja életét. A Pennsylvania középső részén lévő Williamsportban 1855-ben a nagyanyján töprengve jegyezte fel: „egy nagycsaládról gondoskodván… cselekvési köre korlátos volt”.

Amerikai pionír család az 1870-es években. A nagycsaládok ma már kezdenek a kivételek közé tartozni Észak-Amerikában és Európában. Kép forrása: BBC History 2019/6

Néhány évtizeddel később, nagyjából 1888 körül a telepes Hannah Callender egyik leszármazottja ennél is kevésbé értette felmenője szempontjait: Callender egyik levelének margójára, ahol az „ígéretes gyermekekből álló nagy családról” írt, három felkiáltójelet biggyesztett. A demográfiai átmenet idején e nézetek már igen különösnek és szokatlannak hatottak.

Sarah Knott az Indianai Egyetem docense. A témáról szóló munkája idén jelent meg a Penguin Viking gondozásában (Mother: An Unconventional History)

Fordította: Győrffy Iván

A cikk eredetileg a BBC History 2019/6-os számában jelent meg. Másodközölve a szerkesztőség engedélyével.

Ezt olvastad?

Hogyan változott a gyermekáldáshoz, a szüléshez való viszony a 16-20. századi Magyarországon? Milyen hiedelmek éltek és maradtak fenn a várandósággal
Támogasson minket