Az aranykor(ock) emlékezete – A magyarock története 1.

Képzeljünk el egy átlagos magyar tinédzsert, akinek a zenei ízlése eltér a kortársaiétól. Reggelente a Sláger Rádióra ébred, az iskolából hazaérve bekapcsolja a készüléket, és retro zenéket hallgat, néha pedig kazettákra veszi a kedvenceit. Aztán 18 évesen történelem szakra megy, de közben elkezdi a néprajzot is. Végül mindkettőből diplomát szerez, a zenei ízlése is kissé átalakul, bár a nagy favoritok maradnak. Nos, e rövid bemutatkozás összefoglalja mindazt, ami meghatározta a zene iránti érdeklődésemet körülbelül 12 éves koromtól. A Sláger Rádió azóta megszűnt, a kazetták is dobozba kerültek már, az emlékek viszont alig koptak meg. Ha a gyermekem egyszer megkérdezi, mit is hallgattam tizenéves koromban, elmesélhetem neki, mennyit lógtam az ébresztős rádión, később a hi-fin, hogy elkapjam a nagy kedvenceim dalait. És ha kifogytam a történetekből, a kezébe adhatom Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János remek összefoglalóját, A magyarock történetét.

Hogyan viszonyul a röviden bemutatásra kerülő kötet tartalma a címhez? Ezt Jávorszky fogalmazza meg a Felütésben:

„lényegesen szélesebb horizontú, mint ahogy azt a címe sugallja – voltaképpen mindent felölel, ami a huszadik század második felében a populáris zene területén történt. Az életforma forradalmat hozó beatet, a kísérletező kedvű popot és a progresszív töltetű rockzenét éppúgy, mint a tömegeket kiszolgáló slágerbeatet, a politikamentesen szórakoztató diszkót vagy a mindent túlélő hagyományos táncdalt.” (5. oldal)

A szerzők célját is megismerhetjük, mielőtt elmerülnénk a több mint 500 oldalnyi anyagban.

„[…] a magyarock társadalmi-kulturális-zenei gyökereinek bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével szeretné elősegíteni, hogy a műfaj végre Magyarországon is a helyére kerüljön.” (5. oldal)

A szerzők elvitathatatlan érdeme, hogy az évtizedek során megjelent, jobb-rosszabb minőségű zsebkönyvek és lexikonok után, a 21. század elején egy ideológiamentes összefoglalást kívánnak nyújtani egy, az előző politikai-társadalmi rendszerben gyökerező hazai zenei műfajról. Teszik mindezt, jó történetíróként, harag és részrehajlás nélkül. Persze, elsősorban a terjedelmi szempontokat figyelembe véve, nem adhatnak teljes képet a magyar rock majd’ hat évtizednyi történetéről, azonban fontos hangsúlyozni, hogy a kötet nemcsak a korabeli rockzenei élvonallal és a legnagyobb nevekkel foglalkozik, hanem beemel közéjük több, ma már kevesek által és kevésbé ismert előadót és zenekart is.  

Ma már szinte mindenki tudja, mikor is kezdődött a rock nemzetközi története. Aki mégsem, az első fejezet nyitó mondatában megtalálja a megoldást: a legtöbb kutató Bill Haley-hez és az 1954. április 12-én rögzített Rock Around The Clockhoz köti az új műfaj megszületését. A dal 1957-ben jelent meg először magyar hanglemezen, Martiny Lajos korongjának B oldalán – az A oldalon Martiny Itt a roki című szerzeménye szólalt meg. Akár magyarországi genezisként is tekinthetnénk erre az eseményre, ha a szerzők nem hívnák fel rögtön a figyelmünket a tömegdalok iránti igényre és a táncdal műfajára, amely ekkoriban indult hódító útjára. Az akkori viszonyok és a kora kádári idők légkörének ismerete nélkül aligha érthetnénk meg, miért kellett eltelnie éveknek ahhoz, hogy a klasszikus rock and roll hazánkban is meghonosodjon.

Illés együttes Koncz Zsuzsa Koós János Kovács Kati Máté Péter Zorán. Kép forrása: Médiaklikk.hu

Záray Márta és Vámosi János diadalútja mentén már az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején elindult egy párhuzamos, a rockzenébe vezető ösvény, amelyre az 1957-ben alapított Benkó Dixieland Band lépett el először, nyomában az öt évvel fiatalabb Bergendy együttessel és a még éppen dobogós Nebulóval. Közben a magyar társadalom egy része – különösen az idősebb korosztály – az Ákos Stefi, Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Sárosi Katalin vagy éppen Németh Lehel által előadott slágerekért rajongott. Bár a tánczene és táncdal műfaja az évtizedek során a rockhoz képest veszített a vonzerejéből, az új generáció – például Aradszky László, Koós János, Kovács Kati, Payer András, Poór Péter, Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta – révén ma is népszerű.

A magyar beat, a tulajdonképpeni hazai rockzene gyökerei a hatvanas évek elejéig nyúlnak vissza, és olyan emblematikus helyszínekhez kötődnek, mint az Ifipark vagy az Egyetemi Színpad. A hatvanas években a magyar zenekarok és énekesek számára komoly bemutatkozási és kiugrási lehetőséget jelentett a kor két, a Magyar Televízióban sugárzott népszerű eseménye, a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál. Előbbi az évtized végére a legnézettebb műsor lett.

Ha már a megjelenési lehetőségeknél tartunk, a televízió mellett nem feledkezhetünk meg a Magyar Rádióról sem, amelyben Komjáthy György műsorvezető oldalán feltűntek az első lemezlovasok, például Dévényi Tibor. Komjáthy elsődleges feladata az volt, hogy konkurenciát teremtsen a széles körben népszerű külföldi rádióadóknak, mindenekelőtt a Szabad Európának és Cseke Lászlónak. A két rivális később a Sláger Rádióban készített közösen műsorokat, nagy sikerrel.

A Magyar Rádió 2-es stúdiója, szemben Komjáthy György zenei szerkesztő. (1969). Kép forrása: Fortepan. Adományozó: Szalay Zoltán

A televíziós és rádiós megjelenés nem vagy csak korlátozottan nyújtott lehetőséget az előadók és a közönség találkozására. A dalokat és a lemezeket a publikum testközelből is megismerhette a koncertek alkalmával. Ezek szervezésére, az ország szórakoztatására egyedüli intézményként az Országos Rendező Iroda (ORI) szakosodott. Feladata a budapesti és vidéki művelődési házak, sportcsarnokok és vendéglátóhelyek programokkal való ellátása volt. A hatvanas évek közepéig az amatőrök nem kaptak lehetőséget a fellépésre. A nagy kedvencek közül csak az Illés, a Metro és az Omega minősültek turné- és színpadképesnek. A gázsit az ORI munkatársai állapították meg. A külföldi turnék szervezésére 1960-ban jött létre a Nemzetközi Koncertigazgatóság, ismertebb nevén az Interkoncert, amely a keleti blokk országai mellett a kiemelt zenekarokat nyugatra is eljuttatta.   

Az M7 zenekar az Ifiparkban. Kép forrása: Beat Korszak.Blog

A hetvenes évek folkreneszánsza a könnyűzenei együttesek – Fonográf, 100 Folk Celsius mellett ‒ magával hozta a táncházmozgalom feléledését. Megjelent a színen a Muzsikás, a Sebő együttes, Vujicsicsék és az énekelt versekkel hódító Kaláka, majd a keményebb vonal is érvényesült a Kormorán debütálásával. Az „értelmiségi szívfájdalmak” Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai által kerültek színpadra. Az évtized második felében aztán a diszkómánia – például Neoton ‒ és az ezt némileg ellentételező „őszinte rock” – Piramis, Karthago, Edda Művek ‒ is betört a nem is olyan szűk hazai zenei mezőnybe. Az együttesek fejlődéstörténete a nyolcvanas években tovább folytatódott, s több esetben még ma sem ért véget.

Ízelítőként álljon itt a fenti néhány bekezdés a kötetről, amely a hazai rocktörténet kronologikus végigtekintésén túl egy remek időrendi összefoglalót is tartalmaz – Évek, dalok, események. A jegyzetek és az irodalomjegyzék révén a téma iránt komolyan érdeklődők további olvasnivalót is találhatnak maguknak, aki pedig csak egy-egy előadóval vagy együttessel szeretne közelebbről megismerkedni, a névmutató és a kiemelt életrajzok jóvoltából ezt bármikor megteheti. A kötet olvasása közben a zenei aláfestés erősen ajánlott.

Váczi Márk

A kötet adatai: Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarok története 1. 60-70-es évek. Budapest, 2019, Kossuth Kiadó. 528 pp.

Ezt olvastad?

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a 20. századi magyar történelem kiemelt eseményei közé tartozik. Az október 23-i évforduló kapcsán összegyűjtöttük