Az Auschwitz I. nevű koncentrációs tábortól körülbelül 5 kilométerre észak-keletre, a birkenaui megsemmisítő tábortól pedig 7 kilométerre keletre, Monowitz (Monowice), valamint Dwory települések mellett és helyén helyezkedett el az a műbenzin-, illetve szintetikus gumigyár, amelyet az amerikai 15. Légi Hadsereg bombázó repülőegységei 1944. szeptember 13-án megtámadtak. Aznap az ipartelep elleni légitámadás során a birkenaui halálgyár fölött célfotók is készültek, s a fotókon tisztán látszanak az aláhulló bombák és alattuk a tábor teljes terjedelemben, munka közben. Ezek a megrázó légifotók a háborút követően több évtizeddel egy a mai napig lezáratlan, szélsőséges érzelmekkel átitatott vitasorozatot indítottak el a történészek és túlélők között, amelynek fő kérdése az lett, hogy amennyiben a szövetséges légierők tudtak a haláltáborok létezéséről, akkor miért nem pusztították el azokat a levegőből? Tagadhatatlan, hogy a fenti kérdés logikusnak tűnik a laikus számára, mégis különös az, hogy az évtizedek során – noha elméletek tucatjai láttak napvilágot a témában – magát a légitámadás pontos történetét ezidáig senki nem tárta fel részleteiben. Írásomban a közelmúltban előkerült amerikai dokumentumok alapján ezt a munkát kívánom elvégezni, azaz az események 75. évfordulója alkalmával – csak nagy vonalakban – a közönség elé tárom mindazt, valójában mi is történt Auschwitz felett 1944. szeptember 13-án.

Auschwitz bombázására aznap az egyik legharcedzettebb alakulatot, a négy groupból álló, ekkor már a 102. bevetését teljesítő 55. Bomb Winget vezényelték ki. A légitámadás megtervezése és végrehajtása ugyan nem volt egyszerű feladat, az amerikai légierőnek azonban már rutin feladatot kellett, hogy jelentsen. A terület földrajzi adottságai miatt sem volt könnyű célpont, elég csak azt megemlíteni, hogy az amerikai repülők hatótávolságának a legszélén feküdt. Ha csak a berepülés tervezett útvonalára tekintünk, szembetűnik a számtalan irányváltás, amellyel az útba eső sűrűn elhelyezkedő légvédelmi körzeteket kellett volna kikerülni. Az amerikai légierő bevetési útvonalainak volt néhány állandó viszonyítási vagy navigációs pontja, melyek közül a legfontosabb az IP, azaz az indítási pont (Initial Point) volt. Ez minden esetben néhány percnyi repülésre helyezkedett el a céltól, ettől kezdődött a rárepülés (bombrun). A köteléknek az IP-től nyílegyenesen, állandó sebességet tartva kellett rárepülnie a célpontra, majd át fölötte, hogy a bombacélzást segítsék, illetve egyáltalán lehetővé tegyék. A bombateher kioldását követően a támadóalakzat a légvédelem kijátszására és a következő támadóhullám helybiztosítására kifordult a célterület fölül, majd ráállt a visszaútra előírt útvonalra.

Nagyon fontos idevágó és összekapcsolódó kérdés az amerikai bombázógépek repülési alakzata, valamint a bombázásuk eljárása. Az amerikai légierő a második világháborúban döntően kötelékszerű, nagytömegű, nappali légitámadást hajtott végre, melyek során az arcvonalankénti három, hat, és kilenc repülőgépes harci alakzatot, az úgynevezett combat boxot alkalmazta attól függően, hogy a támadás paraméterei melyiket követelték meg. Anélkül, hogy mindebbe mélyebben beleásnánk magunkat, csak néhány fontos jellemzőt kívánok alább részletezni. Egy kilencgépes alakzat bombaszőnyegének 540 méter (1800 láb), egy háromgépesé pedig 210 méter (700 láb) a legoptimálisabb szélessége. Közismert, hogy az amerikai légierő általában területbombázást, közkeletű néven úgynevezett szőnyegbombázást végzett. A támadóalakzat képétől, a bombavetés beállításaitól, valamint a rárepülési sebességtől függően az egyszerre kioldott bombák úgy terültek szét a célzónában mintha egy szőnyeget terítettek volna le, innen került be a köztudatba a szőnyegbombázás kifejezése. A bombaszőnyeg tehát úgy alakult ki, hogy egy támadóalakzat vagy annak egyes részei egyszerre oldották ki a bombaterhüket abban a pillanatban, amikor a támadóegység vezérgépe is.

Mint ahogyan az számomra korábban is sejthető volt, mostanra bizonyosság vált: ez a bevetés sok tekintetben nem volt tökéletes. A támadás során az átlaghoz képest sok volt a műszaki okok miatt az formációt elhagyni kényszerülő és korábban visszatérő repülőgép, de ami ennél is fontosabb, feltűnően sok volt az úgynevezett kényszeroldás. (A bombaterhet kényszeroldani általában műszaki hiba vagy sérülés miatt kell.) A tervezett berepülési útvonal egyelőre ismeretlen okok miatt megváltozott, ami az események szempontjából alapvető fontosságúvá vált! Eredetileg az indítási pont a céltól 37 kilométerre északnyugatra fekvő Orzesze lett volna, tehát a célpontra tartó rárepülés útvonala a birkenaui tábortól kissé északra húzódott volna. A valóságban azonban a kötelék az eredeti tervekhez képest 12 kilométerre délre, a céltól 40 kilométerre fekvő Zory magasságában fordult rá a támadásra, ennek következtében pontosan a haláltábor fölött zúgtak át, mint ahogyan a célfotók ezt ékesen bizonyítják. Hasonló, menet közben történt, mondhatni rögtönzött változtatás a repülési útvonalakban ugyan nem volt szokatlan jelenség a háborúban, ebben az esetben azonban ez nagy jelentőségű részlet.

Emellett a támadást vezető repülőknek a rárepülési sebességüket a tervezett 256 km/h-áról (160 mph) le kellett lassítaniuk azért, hogy a berepülés során szétnyúlt alakzat hátsóbb részei fel tudjanak zárkózni. Csak viszonyításképpen ez hozzávetőlegesen 100 km/h-val alacsonyabb, mint egy modern Forma 1-es versenyautó átlagsebessége. Ez a rárepülési manőver két dolgot eredményezett: elsőként veszélyesen közel kerültek az alakzat elején repülő repülőgépek az úgynevezett áteséshez, ami azt eredményezte volna, hogy lezuhannak. Másodsorban pontosan a célkörzet légvédelmi övezetében lassult le a támadóhullám, ami nagyban megkönnyítette a német légvédelmi tüzérek dolgát, és ez végzetessé vált. Ezen fontos részlet fölött legtöbbször nagyvonalúan átsiklanak, de meg kell jegyeznem, hogy Auschwitz köré rendkívül jelentős és harckész légvédelmi csoportosulás települt, amely nagyjából 10 kilométeres körben akár mindhárom főtábor légterét védelmezhette.

A célra történt rárepülés során a rettentően heves és pontos légvédelmi tűznek meg is lett a rémálomba illő eredménye. Nyitányként a teljes támadóalakzat vezérgépét és a közvetlenül mellette repülő helyettesét, azt a két kulcsfontosságú repülőgépet, amik az egész támadást vezették, egyszerre érte súlyos légvédelmi tüzérségi telitalálat nagyjából pontosan Birkenau fölött. Mindkét repülőgépnek azonnal vészkioldással dobniuk kellett a bombaterhüket, majd rögvest kifordultak az alakzatból és mint utóbb kiderült, a Frantic hadműveletben kiépített ukrajnai kisegítő repülőterek egyikén kellett kényszerleszállniuk. Ezt követően még számtalan találat érte az amerikai repülőket, ami miatt további bombákat voltak kénytelenek elszórni, számosat ezek közül szintén Birkenau fölött.

Összesen 101 darab bombázórepülőgép repült át a célpont fölött, ebből 64 darabot ért légvédelmi találat, sőt emiatt legkevesebb hét bombázórepülőgép le is zuhant. A lezuhant bombázórepülőgépek közül az egyik egyébként egészen Szigetvár térségéig elvánszorogta magát és végül ott csapódott fel. A szétlőtt és szétszórt repülőalakzatnak meg is lett a következménye, a bombázásuk nem sikerült fényesre, tehát ennek statisztikai adatait sem szívesen mutogatták az évkönyvekben.

Ma már nyilvánvaló, hogy a szövetséges vezetők tudtak az auschwitzi létesítmények létezéséről és működésének céljairól, okairól. Az 1970-es évek végén a fentiekben tárgyalt légifotók, célfotók napvilágra kerülésének nyomán kirobbant vita még mindig nem záródott le. Nem tisztázott teljesen mindenki számára megnyugtatóan az a kérdés sem, miszerint miért nem bombázták szét a szövetségesek a haláltáborokat. (Lényegében ekkor már második alkalommal bombázták az auschwitzi táborkomplexumot, s technikailag kivitelezhető lett volna egy ilyen célú támadás.)[1] A kérdésfeltevéstől függetlenül mostanra az világossá vált, hogy az 1944. szeptember 13-i légifotók valójában több végzetes dolog együtthatásából következően, az eredeti szándékoktól eltérően készültek el. Néhány nagyon fontos dokumentum felkutatása még esedékes ezügyben, azonban az eddigiekből kiszűrhető információk egy teljesen más, immáron sokkal árnyaltabb képet nyújtanak Auschwitz bombázásáról.

Oláh András Pál

Függelék

Az amerikai 15. Légi Hadsereg által használt mértékegységek

1 mérföld/óra (mph) = 1,6 km/h

1 láb (foot) = 0,3048 m

1 font (libs) = 0, 4536 kg

1 könnyű tonna (short ton) = 0, 907 metrikus tonna

Az amerikai légierő egységei és alegységei

Légi Hadsereg            Magasabb szervezeti és vezénylési egység. Az amerikai 15. Légi Hadsereg öt bombázó wingből és 21 bombázó és hét vadászrepülő groupból állt fel.

Bomb Wing                Ezred méretű bombázórepülő egység. Egy Bomb Wing 3-4 bomb groupból állt

Bomb Group              Osztály méretű repülő egység. Egy Bomb Group négy bombázó századból állt

Felhasznált szakirodalom:

Craven, Wesley Frank – Cate, James Lea: The Army Air Forces in World War II, Volume Two, Office of Air Force History, Washington D.C., 1983.

Gilbert, Martin: Auschwitz & the Allies: The truth about one of this century’s most controversial episodes, Mandarin, London, 1991.

Hausner, Gideon: Ítélet Jeruzsálemben, Európa, Budapest, 1984.

Hummel, Karl-Heinz: Die Deutsche Flakartillerie 1935 – 1945, VDM-Verlag, 2010.

Kitchens, JamesH.: The Bombing of Auschwitz Re-Examined, The Journal of Military History, Vol. 58, No. 2. (Apr., 1994)

Miller, Donald L.: A levegő urai, Gabo, 2013.

Oláh András Pál: A 15. Amerikai Légi Hadsereg Auschwitz (Buna Werke) elleni 1944. augusztus 20-i támadásának iratai, Emlékeztető 2013/4, www.emlekpont.hu/emlekezteto

Oláh András Pál: Az igazi bombák földjén – A II. világháború keserves öröksége Magyarországon, Határtalan Régészet II. évfolyam 2. szám, 2017, 33-37. o.

Oláh András Pál: A Földközi-tengeri Szövetséges Légierő Magyarországra vonatkozó felderítése, valamint a szövetséges légitámadások általános fotókiértékelése a II. világháború idején.Belvedere Meridionale 30. évf. 1. sz., 2018, 146-168. pp.

Oláh András Pál: A magyarországi légiháború és a magyar zsidók deportálásának kapcsolatai a II. világháború idején.Belvedere Meridionale 30. évf. 2. sz., 2018, 69-87. pp.

Oláh András Pál: A Frantic hadművelet – A II. világháborús amaerikai légitámadások, Újkor.hu, Közzététel: 2019. június 2.

Rácz András:Auschwitz – Birkenau bombázásának katonai lehetőségei, Hadtörténelmi Közlemények 117. évf. 2004/3. sz.

Levéltári források:

The National Archives of United States

Air Force Historical Research Agency

The National Archives, London

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

[1] Arról, hogy erre miért nem került sor, végül egy közeljövőben megjelenésre kerülő tanulmányomban fogok külön értekezni.

Ezt olvastad?

Tényszerűen a leírhatatlanról – Witold Pilecki lovassági kapitány auschwitzi jelentése

A holokauszt a második világháború egyik legborzasztóbb fejezete. A felfoghatatlan emberi könyörtelenség csúcspontja, az állam által előírt tömegmészárlás és népirtás

X