Az Egyesült Államok számára Kelet-Európa még mindig egy távoli terület – interjú Deborah S. Corneliusszal

Bödők Gergely Portré

Oszd meg másokkal is:

Bödők Gergely Portré

Deborah S. Cornelius amerikai történésszel Kutyaszorítóban–Magyarország története és a II. világháború című, a Rubicon kiadó gondozásában most megjelent könyvének bemutatója után készítettünk interjút. Bár közeli ismerősei szerint Deborah jól beszél magyarul, amit az új kötetbe személyesen válogatott források és a munka során készített interjúi is tanúsítanak, biztonságosabbnak érezte, ha anyanyelvén fejezheti ki magát. Az interjú fordítása alább olvasható.

Deborah S. Cornelius először 1957-ben, Bécsben – Kelet-Európai körutazása során – találkozott emigráns magyarokkal. Ezt követően a Yale-n védte meg az 1956-os forradalomról írt disszertációját. A hetvenes évektől kezdve többször járt Magyarországon, de a Rutgers Egyetem doktorjelöltjeként határozta el végleg, hogy komolyan elkezd a magyar történelem tanulmányozásával foglalkozni. 1985-ben Glatz Ferenc, a Történettudományi Intézet akkori igazgatója mutatta be Tóth Pál Péternek, akivel azóta is jó kapcsolatot ápol Ekkor már a felvidéki magyar ifjúság 1925–1934 közti történetével foglalkozott. Ahogy saját honlapján fogalmaz: „a lanyhuló cenzúra és az addig szunnyadó civil társadalom újraéledésének időszaka volt ez, amelyben az emberek alig várták, hogy elmondják történeteiket és megosszák addig publikálatlan kézirataikat egy amerikai történésszel, azzal a reménnyel, hogy az elhallgatott történet érdekli majd az amerikai közvéleményt.” 1986-tól már Fulbright-ösztöndíjjal kutathatott Magyarországon. Érdeklődése a két világháború közötti gazdasági-társadalmi reformoktól a koalíciós évek (1945–1948) időszakán át a magyar nemzeti identitás kutatásáig terjedt. A felvidéki magyar fiatalok új generációjának identitáskereséséről írt doktori disszertációja 1998-ban jelent meg (In Search of the Nation: The New Generation of Hungarian Youth in Czechoslovakia 1925–1934. East European Monographs (Boulder), Columbia University Press, 1998). Négy évvel ezelőtt pedig már Magyarország második világháborús – a „katlan fogságában” vergődő – időszakáról írta monográfiát (Hungary in World War II: Caught in the Cauldron, Fordham University Press, 2011).

Újkor.hu: Mindig nagy öröm, ha valaki nemcsak az országunk iránt érdeklődik, hanem komolyan elmélyed a történelmünkben, sőt: még ír is róla/rólunk. Ugyanakkor ez még ma sem mindennapos. De miért kezd egy amerikai történész magyarokkal és magyar történelemmel foglalkozni? Mi volt a fő motivációja? Honnan ered a szimpátia? Van ebben valami családi indíttatás, vagy teljesen spontán alakult így? Miért érdekes a mi történelmünk egy külföldinek? Miért érdekes a magyar történelemnek ez a második világháborús időszaka egy amerikai olvasónak?

Deborah S. Cornelius: A szimpátia lényegében azóta tart, amióta először magyarokkal találkoztam. Azok, akikkel 1957-ben találkoztam még nagyon idealisták voltak. Ami viszont sokáig igazán komoly nehézséget okozott, az a magyar nyelv volt, amit annak, aki nem beszél magyarul nagyon-nagyon nehéz megtanulnia. Ez az egyik ok. A másik az, hogy az Egyesült Államok számára Kelet-Európa még mindig egy távoli terület, ezért van, hogy a legtöbb ottani publikáció a nyugat európai politikáról szól. Legalábbis mindmáig ez a domináns irány.

A kötet az első világháborút követő forradalmakkal és a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak részletezésével indul. Valóban úgy gondolja, hogy a békeszerződéstől egyenes út vezetett a német szövetségig és második világháborús pusztításig?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Annyi bizonyos, hogy mindkét állam, Németország és Magyarország is elégedetlen volt a békékkel, és volt ebben közöttük egy kölcsönös egyetértés. Ráadásul a fegyverkezésben érvényesült egy erőteljes német befolyás. De azt gondolom sok minden alakulhatott volna másként, ha Hitler és a náci vezetés nem jut hatalomra. A harmincas évek végéig pedig Magyarország szövetségesének sokkal inkább Olaszország és nem Németország számított. Miután azonban a németek végrehajtották az Anschlusst, már sokkal nehezebb volt ellenállni a német szövetségnek. De a háttérben mindig is ott munkált az a vágy, hogy az elveszített területeket vissza kell szerezni.

Nagy viták dúlnak még ma is – és nem csak a történészek körében – a Horthy-korszak értékelésével, a korszak „jellegének” meghatározásával kapcsolatban. Ön külföldi kutatóként hogyan értékeli a Horthy-korszakot? Milyen volt ez a hosszú negyedszázad az Ön szemében?

Ez egy nagyon konzervatív időszak volt, sőt, talán még sokkal konzervatívabb, mint amilyen a háború előtt volt, éppen a háborút követő veszteségek miatt. A társadalom nagyon sok részből állt, és számos kérdésben nagyon megosztott volt. Ráadásul reformokat kellett végrehajtani, és nem csak földreformra gondolok. A másik oldalon pedig látnunk kell, hogy a háború utáni helyzetben vissza kellett állítani az államot és a társadalmat is. Szóval ez egy roppant komplikált kép.

A második világháború története egyike a legizgalmasabb és egyben legérzékenyebb történelmi témáknak. Hogyan ítéli meg Magyarország bekerülését a világháborúba? Mennyire volt ez szükségszerű?

Ez egy még bonyolultabb kérdés, és nem biztos, hogy egzakt módon meg tudom válaszolni. De azt, hogy a háborúba lépés szükségszerű lett volna, semmiképpen nem jó szó.

Horthy Miklós személye és szerepének értékelése körül a magyar társadalom véleményformálói között ma is éles viták vannak, és a volt kormányzó egyike legmegosztóbb huszadik századi vezetőinknek. Ön hogy látja: helyesen döntött-e a kormányzó, hogy a helyén maradt a német megszállást követően is? Az egyik nagy véleménycsoport tagjainak „szemében” ezzel legitimált mindent, ami az országban az 1944. március 19-i német megszállást követően történt, a másik tábor hangadói szerint ugyanekkor ezzel a döntésével csak tompítani iparkodott a későbbi döntések élét, és nem akart mást, mint minimalizálni a háborús veszteséget, beleértve az emberéleteket is. Ön mit gondol erről?

 Nem igazán gondolom azt, hogy jól döntött, hogy a helyén marad. Ő ugyan azt gondolta, hogy az ország és ennek a népnek a vezetőjeként ezt kell tennie, de nem gondolom, hogy ez volt az igazi motiváció. Horthy nem volt egy hős, de azt gondolta, valahogy képes lesz befolyásolni az eseményeket.

Lát arra esélyt, hogy egy ilyen megosztó téma körül konszenzus alakuljon ki? Ha igen, mikor és mi kell ehhez? Milyen feladat hárul ebben a történészekre? Az Ön könyve például segíthet ebben a folyamatban?

Én nem értem a történészeket és a magyar történészeket sem. Sajnos nem gondolom, hogy a könyvek bármit is tehetnének ebben az ügyben.

Bödők Gergely

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban
A NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban kerekasztal-beszélgetés szereplői.
2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
X
Támogasson minket