Az Egyháztörténészek VI. Országos Találkozója

Véghseő Tamásnak, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorának és az MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezetőjének invitálására vettem részt 2019. május 23-án az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport képviseletében, a két kutatócsoport közötti szakmai és tudományos együttműködés elmélyítésére az Egyháztörténészek Országos Találkozóján. A rendezvénynek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont.

Véghseő Tamás rektor köszöntője (a SzAGKHF fotója)

Az esemény a 2014-ben Pécsett útjára indított Egyháztörténészek Országos Találkozója kezdeményezéshez illeszkedett: immár hatodik alkalommal nyílt lehetőségük az egyháztörténettel foglalkozó kutatóknak, hogy ismertessék legújabb kutatási eredményeiket, eszmecserét folytassanak és megvitassák a felmerülő szakmai kérdéseket. Az együttműködések kialakítására, szakmai kapcsolatok szorosabbra fűzésére is kiváló alkalmat kínált a rendezvény. Más részről, az említett 2018-ban alakult MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport programjába is illeszkedett (a projekt címe: „A magyar görögkatolikusok identitáskeresése, önszerveződése és egyházszervezeti fejlődése az első magyar nyelvű liturgikus szövegek megjelenésétől (18. század második fele) Dudás Miklós hajdúdorogi püspök haláláig (1972)”), a görögkatolikus identitás különböző nemzetiségi, kulturális és liturgikus vetületeinek, a görögkatolikus egyházmegyék története egy-egy jelentős mozzanatának feltárása révén.

A konferencia szervezője és levezető elnöke (a szerző felvétele)

A találkozó talán az esős, borongós időnek köszönhetően workshopszerűen, családias légkörben, mégis élénk érdeklődés mellett zajlott. Véghseő Tamás köszöntőjét követően a konferencia menetét Gárdonyi Máté, a Fraknói Kutatócsoport külső munkatársa és az PPKE HTK Egyháztörténeti Tanszékének kinevezett vezetője koordinálta. Valamennyi előadás után lehetőség nyílt kérdések feltevésére, mellyel a közönség mindig élt is. Két-két előadást követően került sor kávészünetre, így felfrissülve mindenki élénkebben tudott a szakmai eszmecserébe bekapcsolódni.

Gárdonyi Máté, a konferencia levezető elnöke (a SzAGKHF fotója)

A konferencia identitás, önazonosság, nemzetiségek kérdésének széles skáláját felvonultató témájának alaphangját Gárdonyi Máté felvezetője adta meg, aki leszögezte, hogy a katolikus egyház mindig multietnikus közösségként határozta meg magát, s egy multikonfesszionális közegben élt. Mindez a multikonfesszionális közösség a nacionalizmusok korában kereste helyét, melyre különféle válaszok születtek. Ezekbe engedtek bepillantást az egyes előadások.

A konferencia közönsége (a szerző felvétele)

A konferencia alapvetően három szekcióból épült fel, melyek közül az első római katolikus témákat tárgyalt, elsősorban néprajzi, kulturális megközelítésben. Az első előadó Iancu Laura a moldvai magyar közösségek vallási és nemzetiségi identitásáról beszélt. Leszögezte, hogy a moldvai katolikus közösség a 18–19. században nem rendelkezett sem értelmiségi sem nemesi réteggel, amely a nemzeti öntudatát formálni tudta volna. Így az identitásukban a vallás volt a meghatározó tényező: a moldvai magyar közösségeket az egyház kovácsolta jelenléte, intézményei révén közösséggé. Ez a vallási identitás azonban nem személyes identitás volt, hanem vallási közösséghez tartozás, társadalmi közösség átélése. A következő előadó, Seres Attila szintén a moldvai katolikus közösség történetének egy fejezetét tárgyalta: azt, hogy a magyar kormányzat és a katolikus egyház hogyan támogatta e közösségeket 1895 és 1902 között. Alapját a MNL OL-ban megtalált Bánffy Dezső és Dominique Jacquet jászvásári püspök titkos tárgyalásait tartalmazó dosszié adta. A svájci származású és francia anyanyelvű Jacquetet 1895-ben nevezték ki a jászvásári egyházmegye élére, s elődjével, Nicola Giuseppe Camillival szemben toleránsabb volt a magyarok irányába. 1895-ben a jászvásári papnevelde fenntartási költségeire kért támogatást a magyar kormánytól, 1897-ben pedig ferences noviciátus és kántorképző létesítésére Halasfalván. A terv meghiúsult, mivel Bánffy számára a románság hazai visszaszorítása fontosabb volt, így az intézmény román dotálással, román irányelvek szerint valósult meg.

Az átfogóbb előadásokat követően egy konkrét település, illetve személyre fókuszáltak a következő felszólalások. Kovács Bence szülőfaluján, Diósberény példáján keresztül mutatta be a Tolna megyei település nyelvi konfliktusait. Itt két római katolikus népcsoport élt: a magyarok és a németek. Utóbbiak aránya a 18. század végére növekedett meg, elérve a 40–50%-ot, s a németek 1947-es kitelepítésével csökkent. Az eltérő szokásokra, hagyományokra kiváló rálátást kaptunk ismertetéséből: a németeknél például nem élt a húsvéti ételszentelés hagyománya, illetve az elsőáldozáskor a magyar lányok fátylat, míg a németek koszorút viseltek. Janek István előadásában Mindszenty Józsefnek a felvidéki magyarok érdekében tett erőfeszítéseire fókuszált. Mind Nagy Ferenc miniszterelnöknél, mind az angol külügyminiszternél, mind az angol királynál, sőt, a new yorki és westminsteri érseknél is latba vetette befolyását az 1946-os magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény törlése érdekében, sikertelenül. Szavát a csallóközi magyarságért 1945. október 15-én körlevélben is felemelte. 1948-ra közel 70 ezer szlovák hagyta el Magyarországot és 100 ezer magyart telepítettek ki Csehszlovákiából.

Janek István előadása (a szerző felvétele)

A délutáni szekciót Molnár Ferenc előadása nyitotta, aki disszertációjából merítette a téma inspirációját: a munkácsi egyházmegye részvételét ismertette az 1848-49-es szabadságharcban. Az utóbbi kronológiáját áttekintve egy-egy jelentős történést emelt ki. Például a borsaiak 1848 októberi lázadását a magyar hatóságok ellen – ahol a parókus tekintélye nem volt a legerősebb –, illetve a december 3-ai szacsali incidenst, melynek során a parókust és feleségét érték attrocitások. Az előadó Popovics Bazil viselkedésére is kitért. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a munkácsi egyházmegye papsága az új magyar hatalom legitimációját igyekezett segíteni kiépíteni, elmagyarázták a rendeleteket a híveknek és elősegítették a nemzeti békét.

A következő előadás a liturgikus nyelvhasználat kérdését tárgyalta, a történelmi Magyarország bizánci rítusú egyházaiban. Dobos András először a munkácsi egyházmegye nemzetiségi összetételét ismertette (1806-ban: ruszin 63,8%, román: 20,9%, magyar: 6,23%, szlovák 0,94%). A multietnicitás ellenére egyfajta egységességet garantált az egyházi szláv nyelv. Azonban ezek megértése nehéz volt a ruszinoknak, amelyre a prédikációs vázlatokból, postillákból lehet következtetni. A ruszinságnak nem volt irodalmi nyelve. 1848 táján a püspöki levelezésben megjelent az orosz nyelv. Három ok állhat ennek hátterében: a lengyel befolyás, az hogy az ukránokhoz a helyi ruszinokat hősök, ill. ellenségek eszméje nem fűzte, valamint a legfontosabb: a rítusrontás. A munkácsi egyházmegye papsága a 19. század végén konzervatívabbnak vallotta magát, mint az ukránok, s az utóbbiakat gyakran érte a rítusrontás vádja. Amikor a magyar liturgikus nyelv iránt megjelenik az igény, akkor is ez a vád bukkan fel, hiszen a liturgiát  helyenként megcsonkították és az ószláv énekeket magyar népénekkel szándékoztak helyettesíteni.

Janka György előadása (a szerző felvétele)

Janka György épp erről, a magyar görögkatolikusok eszméléséről, identitás-kereséséről, nemzeti ébredéséről tartott előadást. Vázolta, hogy már a 18. század végén, ill. a 19. században is születtek magyar nyelvű katekizmusok, liturgiafordítások alulról jövő kezdeményezésként püspöki jóváhagyás nélkül. Ezenkívül több történeti témájú munka is született, köztük Mészáros Károlyé A magyarországi oroszok története címmel, aki tíz pontban arról elmélkedett, hogyan lehetne kiemelni a görögkatolikusokat a szegény állapotból. (Például a művelt polgári elem megteremtésével, ill. képezdék felállításával, amikben bazilita szerzetesek tanítanák a népet.) 1863-ban delegáció ment Popovics Bazil püspökhöz az anyanyelv használata tárgyában, 1866-ban pedig az uralkodóhoz és a prímáshoz is feliratot intéztek. Törekvéseiket akkor nem koronázta siker: 1873-ban az uralkodó mindössze külhelynökséget állított fel a munkácsi egyházmegyén belül a hajdúdorogi híveknek, Vaszary Kolos pedig levette a napirendről a magyar görögkatolikus püspökség felállítását.

A konferencia közönsége (a SzAGKHF fotója)

A szekció utolsó előadója, Ábrahám Barna is az identitás kérdését vizsgálta: az unitus egyház szerepét a román nemzetépítésben. Előadása elején a hagyományos ortodoxia vélekedését vetette össze a görögkatolikusokkal. Az előbbiek elképzelése, hogy ők őrzik az eredeti hitet és ők biztosítják a románság megmaradását. Utóbbiak törekvése az egységes román egyház kimunkálása volt, Esztergom és Karlóca joghatósága ellen is küzdöttek. Az 1850–60-as évektől alakult ki egyfajta együttműködés közöttük, melyet fémjelez például 1861-ben az Astra közművelődési egyesület megalakítása. Így 1922-ben amikor az alkotmány kimondta, hogy az ortodox az elsődleges vallás, a görögkatolikusok másodrendű helyzetben érezték magukat.

A harmadik szekció a munkácsi és a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye 20. századi történetének egy-egy jelentős kérdését tárgyalta. Suslik Ádám 1918-1920 között vizsgálta a legmeghatározóbb problémákat: a skizma mozgalmak terjedését és a görögkatolikus papok külföldre távozását. Előbbihez a vádak szerint hozzájárult az is, hogy Papp Antal nem tudott ruszinul kommunikálni a hívekkel, így az egyházmegyéjét keveset látogatta. A háború után visszavont betűreformja (az iskolákban a cirill helyett latin betűk használatára tértek át) és naptárreformja (Gergely-naptár használatára tértek át 1916. június 24-étől) mellett ez is hozzájárulhatott eltávolításához. A következő előadó, Marosi István egy kicsit visszalépve az időben az előző előadóhoz képest, az 1891-től 1912-ig a munkácsi egyházmegye élén álló Firczák Gyula püspök munkásságát ismertette a ruszinsággal folytatott kapcsolata tükrében. Először a püspök életrajzát tekintette át röviden és egy általános kontextusba helyezte a témát, kiemelve például, hogy a papság ebben az időben teljesen magyar identitású volt. Firczák püspök a ruszin népességet államalkotó nemzetnek tekintette, a magyarral egyenrangúnak. Azonban úgy vélte, hogy a ruszin nép könnyen befolyásolható, a pánszláv eszme könnyen hatalmába keríti. A szellemi fejlődés, integráció legfontosabb eleme szerinte a görögkatolikus egyház, ebben kell meggyőződése szerint a papságnak a népet segíteni. Ehhez a magyar nyelv oktatása is szükséges. E meggyőződése szellemében ténykedett, pl. az 1889. évi költségvetési vitában a ruszinságért emelte fel a szavát, 1897-es hegyvidéki akciót segítette, 1903-ban a Nauka folyóirat létrehozása, hogy a társadalmi felzárkózásban segítse a lakosságot. Összességében megállapítható, hogy a ruszinság markáns belehelyezése a magyar társadalomba Firczák nevéhez fűződik.

Szakál Imre előadása (a szerző felvétele)

Szakál Imre előadása szintén a ruszinokhoz kapcsolódik, pontosabban 1918–19-ben elnyert önrendelkezésükhöz. A vizsgált időszakban egyfelől ruszin nemzeti tanácsok jöttek létre, amelyek az ukrán államiság mellett tettek hitet. Ezen irányzat fő képviselői: Sztepan Klocsurak, Mihajlo Brascsajko és Julij Brascsajko voltak. Másrészt megalakult a Magyarországi Rutének Néptanácsa, amely a Magyarországon maradás mellett Papp Antal ösztönzésére jött létre Szabó Simon görögkatolikus kanonokkal az élen. E tanáccsal – a leggyengébbnek tartott nemzetiség képviseletében – megegyezett Jászi Oszkár és sikerült létrehozni a ruszin önkormányzatot. A ruszin önkormányzat működését azonban akadályozta, hogy Ruszka Krajna területe nem volt kijelölve, tehát nem volt leszabályozva az önkormányzat, valamint a cseh, ukrán, román csapatok bevonulása.

Véghseő Tamás címválasztásában az Aradon megjelenő Românul újság egyik 1912 decemberi cikkét idézi: „Zúzzuk össze a hajdúdorogi monstrum fejét!” Ez a finoman sem kedves címadás mutatja a román görögkatolikusok érzelmeit az újonnan alapított hajdúdorogi görögkatolikus püspökséggel szemben. Itt három év türelmi időt követően az ógörög nyelv használatát írták elő a liturgiában, melyet a püspök folyamodványára további öt évekre meghosszabbítottak. A gyakorlatban azonban sok helyen használatban volt a liturgia egyes részeiben – melyeket a misézők extraliturgikus részekként interpretáltak – a magyar nyelv. Ha azonban az új egyházmegye nemzetiségi összetételét vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy közel sem volt homogén, például többségében román parókiákat is beosztottak alá. Ez a megfontolás a magyar kormányzat politikájába illeszkedett: nem állt érdekükben az etnikai homogenitás, mivel így a ruszinok vagy a románok sem tudtak nemzetileg homogén püspökséget alkotni.

Szakmai eszmecsere a folyosón (a szerző felvétele)

A konferencia tehát betekintést engedett a multietnicitás, multikonfesszionalizmus és nacionalizmus kérdéskörébe, melynek markánsan 18. század végi, 19. századi és 20. század eleji megnyilvánulásait vizsgálta. A szakmai rendezvényt bőséges vacsora mellett kötetlen szakmai beszélgetés zárta.

Tóth Krisztina

Készült az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és az Ujkor.hu együttműködése keretében.

A fényképek egy részét Véghseő Tamás bocsátotta rendelkezésemre, amit ezúton is köszönök.

A két fent említett kutatócsoportról és az Egyháztörténészek Országos Találkozója elindításáról bővebben:

  • Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tevékenységéről:
  • A “Görögkatolikus Örökség” Kutatócsoport projektjei:

Bánkuti Gábor – Csibi Norbert – Gőzsy Zoltán – Varga Szabolcs – Vértesi Lázár: Egyháztörténészek I. országos találkozója. A katolikus egyháztörténelem oktatásának helyzete (Nemzetközi trendek, új szempontok, hazai szakkönyvek és tematikák). Pécs, 2014. május 12–13. Egyháztörténeti Szemle 15 (2014) nr. 2, 120–124, 120.

 

Ezt olvastad?

2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás