Az első világháború magyarországi értelmezései – historiográfiai vázlat

Ugyan számos ország számára nem értek véget 1918. november 11-én a megpróbáltatások, az első világháború végeként mégis a compiégne-i erdőben, száz évvel ezelőtt, ezen a napon aláírt fegyverszüneti szerződést szokták megjelölni. Írásomban röviden felvázolom, hogy Magyarországon az elmúlt évszázad során hogyan változtak az első világháború historiográfiai értelmezései.

A négy nemzedék elmélete

Jay Winter és Antoine Prost 2004-ben franciául, majd 2005-ben angolul megjelent esszéjükben az első világháborúval foglalkozó kutatókat három nemzedékre osztotta: az első világháborút megélt kutatókéra, az ötvenes évekére és a kilencvenes évekére. Winter újabb, 2009-es munkájában e háromhoz hozzátett egy negyedik generációt, napjaink kutatóiét, s ennek a nemzedéknek a transznacionális jelzőt adta. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a nemzetközi historiográfiára alkalmazott négy nemzedékes modell alkalmazható-e a magyarországi első világháborús kutatásokra?

Az első generáció (1914–1945)

Ha a nemzetközi szakirodalmat nézzük, akkor az első generáció tagjai emlékeik papírra vetésekor próbálták megmagyarázni, igazolni cselekedeteiket. A tudományos feldolgozás igénye had-, gazdaság- és diplomáciatörténeti téren merült fel. A hadtörténészek felülről, a hadvezetés szempontjából, a taktikára és a stratégiára kihegyezve elemezték a háborút. Írásaikban a civilek úgy jelentek meg, mint tömegek, akiket etetni és ruházni, valamint mobilizálni kell, amelyekhez a propagandát használták eszközül, illetve mint akik elszenvedik az ellenséges propagandát, aminek hatására forradalmasíthatják a hátországot. A diplomáciatörténészek a háborús felelősséget akarták el- vagy áthárítani. A gazdasági szakírók pedig főleg a háború okozta károk helyreállítása érdekében tették közzé gazdaságpolitikai jellegű írásaikat.

A Magyarok Nagyasszonya, védőszentje, oltalmazója a legenda szerint Szűz Mária, avagy Patrona Hungarie. Alakja több szobron is megjelenik, különböző attitűdökkel. Halott katona felett siratóként a IV. kerületi Tanoda téren látjuk. Zala György szobra kalandos utat járt be, jelenlegi helyén 1993 óta áll. Fotó: Gyenes Andrea

Magyarországon hasonlóan alakult a helyzet. Már a háború alatt megindult az írásbeli reflexiók, aktapublikációk, visszaemlékezések és más kapcsolódó művek közlése. A háború lezáródása után megkezdődött az események feldolgozása, tovább gyarapítva a háború addigi irodalmát. Az 1920 és 1945 között született írásokat Romsics Gergely memoárokra vonatkozó kutatásai nyomán többféleképpen lehet csoportosítani, modellje ugyanis kiterjeszthető valamennyi első világháborúval kapcsolatos 1945 előtti írásműre. Ezeket egyfelől fel lehet osztani az elit-népi vonalon. Ekkor az első csoportba mindaz beletartozik, ami „felülről” jött: a politikai, diplomáciai, egyházi katonai vezető tisztségviselők naplói, visszaemlékezései, elemzései, beszédei, ünnepségei. Utóbbiba pedig mindaz belekerül, ami „alulról” származik: az egyszerű katonák visszaemlékezései, naplói vagy a közösségek gyászának kifejezése. A népi emlékezet írásos termékeit 1945 előtt nem sűrűn adták ki. A közösségi gyász viszont sok helyütt találkozott a felülről jövő gyászoltatási, hőskultuszt építeni akaró szándékkal. E találkozás eredményei a gombamódra, településenként kinövő emlékművek lettek mint a népi első világháborús visszaemlékezés sajátos tárgyi formái. A másik lehetséges felosztás alapját az képezi, hogy az adott művet író személy elfogadta-e a Horthy-korszak politikai berendezkedését vagy szemben állt vele. A rendszer a politikai felelősség alapján tagolódott. Azt, hogy ki hova tartozik benne, az mutatta meg, hogy hogyan viszonyult az 1920 utáni Magyarország berendezkedéséhez. A baloldaliak, vagy októbristák a régi elit felelősségét hangsúlyozva vitatták a Horthy-korszak politikai berendezkedésének legitimitását. Utóbbi hívei viszont a Károlyi-kormány, majd a Tanácsköztársaság „bűneivel” magyarázták az összeomlást, és erre alapozva fejezték ki az új Magyarország irányításáról szóló igényüket. E kétosztatú rendszer később egy harmadik narratívával is kibővült, ugyanis a népi írók egyik csoporttal sem értettek egyet. Nem gondolták az 1918 őszi eseményeket minden rossz okozójának, de az Osztrák–Magyar Monarchia életképességét se vonták kétségbe. Szerintük az összeomlás, de talán a világháború is elkerülhető lett volna, ha a magyar politikai elit nem a német politikával egyezik ki. Ennek örökségét viszi tovább az 1920 utáni politikai rendszer, amitől szerintük csak a szomszédos népekkel szövetségre lépéssel, illetve mélyreható reformokkal lehet megszabadulni.

A VII. kerületi Hősök temploma, amely a Dohány utcai zsinagóga része. A Vágó László által tervezett templom 1931-ben épült, és a háborúban harcoló tízezer magyar zsidó katonának állít emléket. Fotó: Gyenes Andrea

A Horthy-korszak politikai berendezkedését elfogadók narratívájába a gyakorlatban minden beletartozik, ami 1945 előtt Magyarországon piacra került, azaz az ideológiai írások, a naplók és visszaemlékezések, a szaktanulmányok, a hadtörténeti elemzések (mind a tisztképzés, mind a nagyközönség informálására készülők), a gazdasági és diplomáciai értelmezések, forrásközlések és a tankönyvek egyaránt. (A Horthy-korszak politikai berendezkedését tagadók narratívája emigrációs irodalomként, vagy csak 1945 után jelent meg.) Ide kell sorolni a hadtörténelem és a népi emlékezés/emlékeztetés határmezsgyéjén mozgó alakulattörténeteket, valamint az alkalmazott történettudományként megjelenő közgyűjteményalapítást is. Utóbbiból kettőt érdemes megemlíteni. Az egyik, tulajdonképpen népiként (hiszen alulról kezdeményezték) is felfogható alapítás az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeum szervezeti keretei között tevékenykedő Országos Széchényi Könyvtárhoz köthető, amely különálló világháborús gyűjteményt alapított a hadüzenetek elküldése után. E gyűjtemény az 1920-as évekre elhalt, de dokumentumai megmaradtak, ma is kutathatók. A másik újonnani alapítás 1918-as, és egyértelműen elit, azaz felülről jövő kezdeményezés eredménye. Ez a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum, amely mind emlékezetirányítóként, mind a hadtörténetírás motorjaként kulcsszerepet játszott a korszakban. Már csak azért is, mert megkapta az összes honvédelemmel kapcsolatos eredeti iratot, így ezek közvetlenül kutatói rendelkezésére álltak. Ugyanezt nem lehet elmondani más minisztériumok iratanyagáról, amelyek ekkor még nem érkeztek meg a levéltárakba, így a kutatók sem tudtak velük dolgozni. A hadtörténetírás így kivételezett helyzetben volt ebben a korszakban, s ezzel magyarázható a civil történetírók passzivitása is, akik tudományos publikációk helyett a háborús felelősséget próbálták elhárítani, vagy egyéb nagyléptékű, de forrásanyagokra nem támaszkodó értelmezéseket vázoltak fel a történelmi Magyarország felbomlására.

Emlékmű az Egyetem téren, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának helyet adó épület falán. Fotó: Gyenes Andrea

A háborús felelősség kérdése kulcsszerepet játszott, hiszen a politikai vezetés törekedett a trianoni békeszerződés felülvizsgálatára, amelynek 161. paragrafusa kimondta Magyarország bűnösségét. Elvi jelentőségű volt tehát, hogy amennyiben a revízió békés úton történik, akkor először a háborús felelősség ódiumát kell elhárítani. Ebből következően az összes hivatalos munkába bekerült felelősként az antant, vagy valamelyik tagállama az események kirobbantásáért vagy eszkalálásáért. A bonyolultabb rendszereket leíró szerzők esetén is így volt ez. A nagyhatalmi ellentétpárok (francia–német, angol–német, orosz–osztrák-magyar) felsorolásakor általában a szembenállók antant tagját emelték ki nyomásgyakorlóként. Legfőbb felelősként elsősorban Angliát vagy Oroszországot nevezték meg. Visszatérő motívum volt az is, hogy a Monarchia voltaképpen honvédő háborút folytatott, mivel valamennyi szomszédja aspirált valamelyik területére. A háború közvetlen kitörésében rendszerint Szerbiát tették meg közvetett vagy közvetlen módon felelőssé, rámutatva, hogy a Monarchia pusztán megelőző támadást hajtott végre ellene, diplomáciailag mindent megtéve a konfliktus lokalizálásáért, s ebben az antant nagyhatalmai miatt nem járt sikerrel.

Az Erdélyi 2-es, székely huszárok mementója, Budapest, Tóth Árpád sétány. Petri Lajos alkotása. Fotó: Gyenes Andrea

A politikai és katonai vezetés azzal is tisztában volt, hogy ha a revízió békés úton nem sikerül, fegyveres fellépésre is szükség lehet. Ezzel magyarázható a társadalmat átható militarizmus, amelynek jegyében az összes létező fórumon hangsúlyozták a magyar katona hősiességét, magas harcértékért és önfeláldozását. A hőskultuszra nagy szükség volt a katonai nevelés jegyében. A magyar katona hősiességének hangsúlyozása találkozott a tömegek gyászával, ebből megszületett a háborús hős kultusza, amely visszaköszönt az emlékünnepekben, az emlékművekben, az oktatásban és még a múzeumalapításban is. A háborús hős kultusza kapcsolatba került a revíziós törekvésekkel, azoknak esetlegesen nem békés véghezvitelével, amelyhez katonára volt szükség, és ez visszahatott a magyar katona hősiességének hangsúlyozásához, a vezérkultuszhoz, nemkülönben a tisztképzéshez, amelyhez alapvető fontosságú volt az elmúlt háború tapasztalatainak tudományos feldolgozása. Ennek alapját pedig a háborús emlékezet által életre hívott komplex, levéltárat és múzeumot is magába foglaló intézmény, azaz a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténelmi Múzeum adta.

Przemyśl-emlékmű, Margit híd, budai hídfő. Fotó: Gyenes Andrea

Ha azonban a magyar katona hősiessége nem ismert határokat, akkor magyarázatot kellett találni arra vonatkozóan, hogy miért veszett el mégis a háború? A Horthy-korszak politikai berendezkedését elfogadó szerzők mind valamilyen belső vagy külső okra vezették vissza a háborús vereséget, de ezek gyakran összefüggtek egymással. Az egyik gyakori külső okként az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésével bekövetkező erőfölényt, másikként az antant hatékony propagandáját jelölték meg, amely több semleges (vagy korábban szövetséges) országot a központi hatalmak ellen fordított, illetve a belső stabilitásukat is megingatta. Ezzel függött össze a tőrdöfés-elmélet (vagy német eredete miatt Dolchstoss), amely a hátország valamelyik csoportjának (munkásság, zsidók, bolsevikok, szabadkőművesek, nemzetiségek) árulására vezette vissza a háborús vereséget. E csoportok gyakran más állam propagandájának hatása alatt álltak a szerzők szerint. A történelmi Magyarország széthullásáért az őszirózsás forradalmat és a proletárdiktatúrát tették felelőssé, mivel ezek feloszlatták a hadsereget, illetve „elzüllesztették” az országot. Károlyi Mihály személyi felelőssége (bűnbaksága) gyakran visszatér ezekben a szövegekben.

Az ELTE Bölcsészettudományi karának udvarán, a Múzeum körúton a hősi halált halt magyar tanárok emlékére az Országos Középiskolai Tanár Egyesület állított szobrot. Fotó: Gyenes Andrea

Természetesen sor került a világháború hadászati tapasztalatainak levonására is, különösen az 1930-as években. A hadtörténészek szakmunkáikban kiemelt arányban foglalkoztak a Monarchia harcaival, más frontok eseményeit csak a minimálisan szükséges mértékben mutatták be, azaz pont olyanok az arányok (csak megfordítva), mint az angolszász szakírók feldolgozásaiban. A technikai és harctéri stratégiai kérdéseken túl az egyik legfontosabb következtetésük az volt, hogy a katonai és politikai vezetésnek szorosabban kell összefonódnia, mivel a hadászati szakírók közül többen vélték úgy, hogy a háború azért veszett el, mert a diplomácia nem tudta kihasználni azokat az előnyöket, amelyeket a katonák a harctéren szereztek. A szűk értelemben vett harci tapasztalatok levonása pedig a második világháború stratégiai tervezésekor vált elemi szükségletté. A Wehrmacht 1939-es, illetve 1940-es sikerei azt mutatják, hogy Németországban például sikerrel dolgozták fel az első világháború gépesítéssel, fegyvernemek összehangolásával, logisztikával kapcsolatos tapasztalatait.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az 1945 előtti Magyarországon igen komoly érdeklődés övezte az első világháborút. Az uralkodó diskurzust azonban a hivatalos elvárások határozták meg tudományos téren is. Noha születtek a tudományosság kritériumait betartó szakmunkák, ezek sem tudták levetkőzni magukról a korszellemet.

A második nemzedék (1945–1989)

Jay Winterék elmélete szerint a második, azaz 1945 utáni generáció a társadalmi megközelítést helyezte középpontba. Párhuzamosan kezelték az alsó és a felső nézőpontot. Egyre kevésbé tekintettek ugyanakkor a háborúra, mint bűntényre, amelynek felelősei vannak. Ehelyett úgy vélték, az európai népek közös téveszméi vezettek a háborúhoz. Ezzel szemben Magyarországon a második generációt a marxista történetírás jelentette, amely egyrészt mindent negatív színben igyekezett feltűntetni, amit 1945 előtt a magyar történetírás produkált az első világháború kapcsán, másrészt Lenin első generációs elméletét dogmaként alkalmazva évtizedekre visszasorolta a honi kutatást ahhoz az első nemzedékhez, amelynek szemléletét a nyugati történetírás lényegében meghaladta a második világháború után.

A III. kerületben, az Óbudai utcában a Plébániatemplom hátsó falán találjuk Tóth István 1928-ban készült alkotását, amely 1993-ban lett szépen felújítva. Fotó: Gyenes Andrea

Miben áll Lenin, egyébként 1917-ben, Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című írásában papírra vetett elmélete? Lenin szerint a világháború mindkét fél részéről imperialista (vagyis hódító, fosztogató, rabló) háború volt, a világ, a gyarmatok, a finánctőke „érdekszféráinak” felosztásáért és újrafelosztásáért. Szerinte az európai kapitalizmus nagy monopóliumokba koncentrálódott, majd új piacok meghódításával mind magasabb profitrátára törekedett. A század elején a gyarmatosítással befejezte a világ egységesítését. Ebben, az immár zárt világban a nagy kapitalista államok között a területek és a piacok kisajátításáért folyó verseny kiéleződésének szükségszerűen az első világháborúhoz kellett vezetnie, és oda is vezetett. Tehát lényegében úgy látta, hogy a gazdasági automatizmus lehetetlenné tette a tisztán politikai megoldást, és a háború kitörése előre látható volt. A háború tehát Lenin szerint elsősorban imperialista háború, a „haza védelme” pusztán ennek az igazolása. A háborús felelősök ebből következően azok, akik felelősek az imperializmusért, azaz az uralkodó tőkésosztály globálisan, valamennyi hadviselő országban. Lenin állítása, tekintetbe véve, hogy az első világháború évei alatt, aktív politizálás közben fogalmazta meg, szintén beleillik az államférfiak felelősségáthárító publikációi közé, azzal a különbséggel, hogy nem országokat, népcsoportokat vagy személyeket jelöl meg, hanem egy társadalmi osztályt.

A korszak kutatói nem elégedtek meg Lenin tézisének a minduntalan emlegetésével. Hangsúlyozták, hogy a magyar nép imperialista célokért, idegen érdekekért harcolt. Külön feladatként jelent meg az első világháború idején a hadseregben lezajlott forradalmi mozgalmak kutatása, történetük feldolgozása. Emellett az 1945 előtti magyar történetírás eredményeit is igyekeztek cáfolni, de legalábbis ideológiailag nemkívánatosnak nyilvánítani. Horváth Miklós például azt szögezte le 1966-ban közölt tervtanulmányában, hogy valamennyi akkori munka közös célja, hogy Magyarország történelmi életét, ezeréves jogait és a magyar faj felsőbbrendűségét védjék. Eltérés pusztán abban volt szerinte az egyes szerzők között, hogy kiket és miért tettek felelőssé a Monarchia összeomlásáért és a háborús vereségért.

Sidló Ferenc 1925-ben a rákoscsabai hősi halottaknak állított emléket, amelyen Attila hun király fia, Csaba királyfi látható. (XVII. kerület, Csaba vezér tér). Fotó: Gyenes Andrea

Már a szocialista évtizedek vége felé, 1985-ben Farkas Márton német nyelvű historiográfiai tanulmánya röviden összegezte a Horthy-korszak történetírását és jóval hosszabban a szocialista korszakét. Farkas szerint a második világháború utáni átalakulás mind Magyarországon, mind a régió többi országában háttérbe szorította egy időre az első világháborús kutatásokat, s helyette a magyarországi munkásmozgalom történetére vonatkozó vizsgálódás került előtérbe. Itt azonban több kapcsolódási pontot is találhatunk az első világháborúhoz: hogyan reagált a háború végén a katonák tömege a kibontakozó forradalmakra, miként alakult a munkásmozgalmak háború alatti története, milyen szerepük volt a Monarchia felbomlásában vagy a kibontakozó nacionalizmusokban? A katonák hogyan ismerkedtek meg a szocializmus eszméivel, miként reagáltak az 1917 októberi forradalomra, harcoltak-e az oroszországi polgárháborúban az ottani magyar hadifoglyok, és ha igen, akkor kinek az oldalán és milyen körülmények között? A hazatérők milyen szerepet játszottak az osztrák-magyar hadsereg forradalmasításában, és hogyan viszonyultak az antimilitarista és -monarchista mozgalmakhoz? Az első világháború kérdése e problémafelvetések ellenére is marginális téma maradt. Még a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain is elvétve foglalkoztak csak vele ekkoriban. Jellemző, hogy 1954-es újraindulása után 1958-ig nem került bele első világháborúval foglalkozó dolgozat. Nagyon kevés átfogó mű született az első világháború kapcsán, jószerivel csak Balázs József Négy év vasban és vérben című népszerűsítő kötetét, Galántai József két, egyaránt három kiadást megért monográfiáját, illetve a Magyarország hadtörténelme Farkas Márton által írt részét lehet csak felsorolni. A rendszerváltást megelőző korszak komoly hiányossága, hogy számos jelentős nyugat-európai munka nem jelenhetett meg magyar nyelven, amit csak a rendszerváltás után igyekezett pótolni a honi könyvkiadás. A korszak kapcsán feltétlenül megemlítendő még, hogy ekkoriban indultak el az első világháborúhoz kapcsolódó történelmi folklorisztikai kutatások, amelyek a paraszti írásbeliségre, ezen belül a naplókra, önéletírásokra koncentráltak.

A harmadik nemzedék (1989–2014)

Az 1990-es évek elején kibontakozó harmadik generáció nyugati vonulata számára a fő feladattá a háború legtágabb értelemben vett kulturális aspektusainak (mentalitások, magatartásformák, érzelmi, pszichés hatások és leginkább az identitás és emlékezet) vizsgálata vált. Magyarországon viszont csak megkezdődött az első világháború újrafelfedezése, köztudatba visszavitele. 1989 után nagyobb közfigyelem irányult az első világháborúra, mint korábban. Több kapcsolódó kiállítást rendeztek a kilencvenes években, továbbá nem egy könyv jelenhetett meg e témában. A könyvpiac állami ellenőrzésének fokozatos megszűnése pozitív és negatív hozadékokkal is járt. Pozitív volt, hogy megjelenhettek olyan fordítások, amelyek korábban nem. Negatívumként kell megemlíteni, hogy számos lektorálás nélküli munka is piacra kerülhetett. 2014 előtt – Galántai József könyvének újrakiadását leszámítva – sajnos nem jelent meg új, átfogó, Magyarország első világháborús történetét bemutató nagymonográfia. Ez nem azt jelenti, hogy ne születtek volna publikációk, átfogó tanulmánykötetek vagy forráskiadások. Néhány nagyon fontos kézikönyv is napvilágot látott, például Balla Tibor és Hajdu Tibor tábornokokkal, illetve a tisztikarral foglalkozó munkái, Pollmann Ferenc életrajzi kötetei vagy Szijj Jolán főszerkesztésében az első világháború lexikona. Két külföldi kötet fordítását fontos még kiemelni, mivel azok a nagy háború társadalomtörténetére hívják fel a figyelmet. Az egyik Stéphane Audoin-Rouzeau és Annette Becker könyve, Az újraírt háború. Alapgondolata szerint a háborúban résztvevők legfontosabb tapasztalata a harctéri erőszak átélése volt, amely brutalizálta a társadalmat, előkészítve annak háború utáni teljes átalakulását. A másik John Keegan A csata arca című kötete, amely a háborúban részt vett katonákat érintő harctéri pszichózisra hívja fel a figyelmet (az első világháborúról a Somme-nál lezajlott események leírásával emlékezik meg). Az első világháború magyarországi társadalomtörténeti feldolgozásai közül kiemelkedik Bihari Péter munkája, amely a középosztály helyzetét vizsgálja, különös tekintettel annak a háború alatt megerősödött antiszemitizmusára. A hátország kutatásának fontos állomásai voltak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által 2008 és 2010 között szervezett konferenciák, melyekből a múzeum értesítőjének 2011. évi száma közölt válogatást. A kötetben a háborús szakácskönyvektől a repülőgépgyártáson át a Hadsegélyező Hivatal tevékenységéig számos érdekes témáról olvashatunk. Nagy jelentőségűnek bizonyult az első világháborús kutatások egyik legfontosabb fórumává váló Nagy Háború Blog elindulása is.

XVII. kerület, Hősök tere. Fotó: Gyenes Andrea

A harmadik generációnak Magyarországon talán az volt a legfontosabb feladata, hogy az első világháború jóformán elfelejtett kérdéseit visszahozza a történettudomány napi fórumaira, magvait elrejtse a közbeszédben. A nemzetközi értelemben vett harmadik generáció eredményei pedig főként nyugat-európai munkák magyar fordítású megjelentetéseként nyilvánultak meg.

A negyedik nemzedék (2014–)

A negyedik generációról Jay Winter már hivatkozott, 2009-es műve tesz először említést. 2014-ben jelent meg a Jay Winter által szerkesztett, mintegy másfél évtizedes munkával elkészített, első világháború történetét feldolgozó háromkötetes szintézis, a Cambridge History of the First World War. Winter azt írja az ehhez született historiográfiai bevezetőben, hogy a mű, valamint saját munkássága is már a kutatók negyedik, transznacionális generációjához tartozik, amelynek fő jellemzője, hogy globális kérdéseket tesz fel, s válaszaiban globális összefüggéseket keres. A transznacionális szemléletmód egyre inkább teret nyer Magyarországon is, azonban messze nem vált kizárólagossá. Ez alapvetően nem probléma, de azt látnunk kell, hogy bizonyos kérdések vizsgálata csak nemzetközi összehasonlítással történhet, így szerencsés, ha a megfelelő nyelvtudás birtokában levő kutatók törekednek erre. Hazai viszonylatban inkább centenáriumi generációról lenne érdemes beszélni, mivel az utóbbi négy év ráirányította a közfigyelmet az első világháborúra, ami bőséges könyvtermést hozott. A téma aktualitása miatt olyan nagy a lehetséges merítés, hogy bemutatása akkor se lehetne teljes, ha önálló kötetet szentelnék neki. Hajdu Tibor és Pollmann Ferenc könyvére gondolva született új monográfia a világháborús Magyarországról, születettek új kötetek részkérdésekről, és a magas színvonalú ismeretterjesztés is teret nyert. Fontos, hogy külföldi szerzők munkáit magyarul is olvashatjuk, ahogy az is, hogy a forráskiadás új lendületet kapott. A konferenciák számos részkérdést körüljártak, a nyomukban született kötetek és tematikus lapszámok komoly segítséget nyújtanak majd a későbbi kutatáshoz. Ha a harmadik generációnak az volt a feladata Magyarországon, hogy kimozdítsa a feledés homályából az első világháborút, akkor a negyedik generációé az, hogy tudatosítsa az első világháború fontosságát, Magyarország 20. századi történetében betöltött alapszerepét és annak mibenlétét. Ha pedig ehhez a nemzetközi negyedik generáció módszereit fogja használni, akkor azzal a hazai történettudomány egésze csak nyerhet.

A városmajori Tábori vadászok emlékművét 1940-1941-ben készítették. Fotó: Gyenes Andrea

A Nagy háború száz év után

A bevezetés kapcsán feltett kérdésre, azaz arra, hogy a nemzetközi négygenerációs modell alkalmazható-e a magyar történetírásra, azt válaszolhatjuk, hogy biológiai értelemben igen, tartalmilag azonban kevésbé. Az első nemzedék esetén még nincsenek különbségek, a szocialista berendezkedés azonban más helyzetet teremtett a magyarországi kutatóknak, mint nyugat-európai társaiknak, így a hazai kutatások 1945 után másképp alakultak, s nemcsak a második, hanem a harmadik és negyedik generáció is más körülmények között tevékenykedett, illetve dolgozik jelenleg. Mint láthattuk, az elmúlt évszázad során minden generáció új kérdéseket tett fel az első világháború kapcsán, s új válaszok születtek ezekre. A kutatás éppen ezért ma is tart, s soha nem is fog lezáródni, mert a rövid huszadik század nyitányának számító világégés kapcsán minden eljövendő generációnak meglesznek a maga kérdései. Azonban mielőtt ezekre megadják a választ, ismerniük kell azt is, hogy eleik milyen korábbi kérdéseket rendeztek már.

Szőts Zoltán Oszkár

Jelen dolgozat idén szeptember 6-án, az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténeti Programján summa cum laude minősítéssel megvédett, Az első generáció – Az első világháború értelmezései az 1945 előtti magyar történetírásban című PhD-értekezésem alapján készült. Közel kilencszáz tételes irodalomjegyzékéből csak az ebben a szövegben legfontosabb hivatkozási alapul szolgálókat sorolom fel az alábbiakban.

Az értekezés könyvvé bővített változata 2020 szeptemberében jelenik meg a Kronosz Kiadó gondozásában. Bővebb információk a képre kattintva.

Amennyiben többet szeretne tudni Budapest első világháborús hősi emlékműveiről, ajánljuk figyelmébe Szőts-Rajkó Kinga cikksorozatát. 1. rész; 2. rész; 3. rész.

Ajánlott irodalom

1. Magyarország első világháborús történetét feldolgozó önálló művek

A világháború 1914–1918. Különös tekintettel Magyarországra és a magyar csapatok szereplésére. (1928–1942). I–X. kötet. Budapest, Magyar Királyi Hadilevéltár.

Aggházy Kamil – Stefán Valér (1934): A világháború 1914–1918. Budapest, Országos Közművelődési Tanács könyvosztálya.

Czékus (1930) Zoltán: Az 1914–1918. évi világháború összefoglaló történelme. Budapest, Szerző.

Balázs (1966) József: Négy év vasban és vérben. 1914-1918. Az első, imperialista világháború katonai történetének áttekintése. Budapest, Kossuth.

Farkas (1985) Márton: Az első világháború. In: Magyarország hadtörténete 2. Szerk. Tóth Sándor. Budapest, Zrínyi. 41–130.

Galántai (1989) József: Hungary in the First World War. Budapest, Akadémiai.

Galántai (1964) József: Magyarország az első világháborúban. Budapest, Gondolat.

Galántai (1974) József: Magyarország az első világháborúban. Budapest, Akadémiai.2

Galántai (2001) József: Magyarország az első világháborúban. Budapest, Korona.3

Hajdu Tibor – Pollmann Ferenc (2014): A régi Magyarország utolsó háborúja. 1914–1918. Budapest, Osiris.

Julier (1933) Ferenc: 1914–1918. A világháború magyar szemmel. Budapest, Magyar Szemle.

Pilch (1928): A világháború története. Szerk. Pilch Jenő. Budapest, Franklin.

2. Historiográfiai és elméleti munkák

Balázs (2010) Eszter: A „sakktáblától” a lövészárkok mikrovilágáig: az első világháború régi és új történeti megközelítései. Múltunk. 2010/3, 109–131.

Bencsik (2015) Péter: Az első világháború okairól. Belvedere Meridionale, 2015/4, 5–23.

Borus (1954) József: A magyar hadtörténetírás helyzete és feladatai. Hadtörténelmi Közlemények, 1954/1, 64­–90.

Farkas (1985) Márton: Die ungarische kriegsgeschichtliche Forschung zum Ersten Weltkrieg. In: Neue Forschungen zum Ersten Weltkrieg Literaturberichte und Bibliographen von 30 Mitgliedsaaten der „Comission Internationale d’Hisroire Militaire Comparée”. Szerk. Rohwer, Jürgen. Koblenz, Bernard und Graefe. 345–362.

Gyáni (2010) Gábor: Az első világháború és a paraszti emlékezet. In: Uő: Az elveszíthető múlt. A tapasztalat mint emlékezet és történelem. Budapest, Nyitott Könyvműhely. 294–303.

Gyáni (2015) Gábor: Az első világháború emlékezete. In: Az első világháború következményei Magyarországon. Szerk. Tomka Béla. Budapest, Országgyűlés Hivatala. 311–332.

Hermann (2015) Róbert: A magyar hadtörténeti szintézisek 1842-től napjainkig. In: A magyar hadtörténetírás története és aktuális kérdései. Szerk. Kincses Katalin Mária. [h. n.], HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. 239­–282.

Horváth (1965) Miklós: A magyar hadtörténetírás fejlődése és feladatai. Tervtanulmány. I. rész. Hadtörténelmi Közlemények, 1965/4, 631–663.

Horváth (1966) Miklós: A magyar hadtörténetírás fejlődése és feladatai. Tervtanulmány. II. rész. Hadtörténelmi Közlemények, 1966/1, 64–93.

Katona (2017) Csaba: Mit adtak nekünk a magániratok? Naplók, emlékiratok az első világháború kutatásában. Belvedere Meridionale, 2017/3, 99–110.

Pánity (1921) Vukoszava: A katonai és katonai ténykedéssel összefüggő irodalmi termékek jegyzéke. Magyar Katonai Közlöny, 1921/1–3, 1921/5–6.

Pók (2015) Attila: Az első világháború értelmezésének fő tendenciái 100 évvel a szarajevói merénylet után. Múltunk, 2015/1, 22–41.

Pollmann (2015) Ferenc: A Nagy Háború magyarországi historiográfiája. Múltunk, 2015/1, 93–103.

Romsics (2004) Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és a magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. Budapest, L’Harmattan.

Romsics (2010) Gergely: Az első világháborús magyar emlékezetkultúra. In: Magyarország az első világháborúban. Főszerk. Romsics Ignác. Budapest, Kossuth – Hadtörténeti Intézet és Múzeum. 179–196.

Romsics (2015) Ignác: Az első világháború – 100 év távlatából. In: A „Nagy háború” és emlékezete. Szerk. Püski LeventeKerepeszki Róbert. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet. 11–24.

Ságvári (2005) György: Tárgyiasult emlékezet – emlékművek, múzeumok a nagy háborúról. Történeti Muzeológiai Szemle 5. A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve. Budapest, Magyar Múzeumi Történész Társulat. 147–179.

Szabó (2014) Viktor: A háborús felelősség kérdése – historiográfiai áttekintés. Grotius.hu

Szőts (2015a) Zoltán Oszkár: Hauptrichtlinien in der Historiografie des Ersten Weltkrieges in Ungarn. In: Der Erste Weltkrieg aus ungarischer Sicht: Az első világháború magyar szemszögből. Szerk. Fiziker RóbertSzabó Csaba. Wien, Balassi Intézet. 13–33. (Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien; 14)

Szőts (2015b) Zoltán Oszkár: Az első világháború értelmezései a magyarországi historiográfiában 1914-től napjainkig. In: Az első világháború és a magyar vidék. Szerk. Barta Róbert – Csiszár Imre. Hajdúnánás, Hajdúnánás Város Polgármesteri Hivatala.

Szőts (2016a) Zoltán Oszkár: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása a modern historiográfiában. Pro Minoritate, 2016/4, 51–58.

Szőts (2016b) Zoltán Oszkár: Volt egyszer egy évforduló – válogatás az utóbbi két év első világháborús szakirodalmából. Múltunk, 2016/2, 120–146.

Szőts (2017) Zoltán Oszkár: Miért esett szét az Osztrák-Magyar Monarchia? A modern történettudomány néhány magyarázata. Eruditio – Educatio, 2017/12, 25–30.

Szőts (2018) Zoltán Oszkár: Az első generáció – Az első világháború értelmezései az 1945 előtti magyar történetírásban. Doktori (PhD) értekezés, ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola, Művelődéstörténeti program.

Törő (2015) László Dávid: Az első világháború ábrázolása és a nemzet narratívák mechanizmusai az 1945 előtti magyar középiskolai tankönyvekben. In: A „Nagy háború” és emlékezete. Szerk. Püski LeventeKerepeszki Róbert. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet. 253–264.

Winter (2009), Jay: Approaching the History of the Great War. A User’s Guide. In: The Legacy of the Great War. Ninety Years On. Szerk. Winter, Jay. Columbia, Missouri, University of Missouri Press. 1–17.

Winter (2014): Cambridge History of the First World War. I–III. Szerk. Winter, Jay. Cambridge, Cabridge University Press.

Winter, Jay – Prost, Antoine (2004): Penser le Grande guerre. Un essai historiographique. Paris, Seuil.

Winter, Jay – Prost, Antoine (2005): The Great War in History: Debates and Controversies. 1914 to Present. Cambridge, Cambridge University Press.

3. További felhasznált vagy hivatkozott művek

Audoin-Rouzeau, Stéphane – Becker, Anette (2006): 1914–1918, az újraírt háború. Budapest, L’Harmattan – Atelier.

Balla (2010) Tibor: A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai. Budapest, Argumentum.

Bihari (2008) Péter: Lövészárkok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán. Budapest, Napvilág.

Bihari (2014) Péter: 1914 – A Nagy Háború 100 éve. Személyes Történetek. Budapest, Pesti Kalligram.

Farkas – Jankó – Szijj (2003): „Múlt nélkül nincs jövő.” A Hadtörténelmi Intézet és Múzeum története 1918–2003. Szerk. Farkas Gyöngyi, Jankó Annamária, Szijj Jolán. Budapest, Petit Real.

Hajdu (1999) Tibor: Tisztikar és középosztály, 1850–1914. Ferenc József magyar tisztjei. Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete.

Keegan (2000), John: A csata arca. A közkatonák háborúja 1415–1916. Agincourt, Waterloo és a Somme. Budapest, Aquila.

Lenin (1917), Vlagyimir Iljics: Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. In: Lenin válogatott művei. 1. kötet. Budapest, Kossuth, 19804. 437–531. [Eredeti megjelenés: Petrográd, 1917.]

Pollmann (2003) Ferenc: Balszerencse, semmi más? Tersztyánszky Károly cs. és kir. vezérezredes élete és pályafutása. Budapest, Balassi.

Pollmann (2014) Ferenc: Oroszlán karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky József élete és munkássága. Budapest, Históriaantik.

Szijj (2000): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Főszerk. Szijj Jolán. Budapest, Petit Reale.

Szijj – Jankó – Csárádi (1998): Szijj Jolán, Jankó Annamária, Csárádi József: Ad acta. A Hadtörténelmi Levéltár, a Hadtörténelmi Térképtár, a Központi Irattár története és gyűjteményei. Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok.

Szőts (2014) Zoltán Oszkár: Az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteménye. Budapest, OSZK – Gondolat.

Szőts (2015) Zoltán Oszkár: Témaválasztások az első világháború alatti magyar nyelvű könyvkiadásban. In: Sorsok, frontok, eszmék: Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Szerk. Majoros István, Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita. Budapest, ELTE BTK. 487–500.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket