Az erényöv titkos története – avagy kiállítás egy tárgyról, ami nincs

Alighanem mindenki találkozott már a közhellyé szilárdult képzettel: a bátor lovag, legyőzvén ellenségeit, a karjába omlott úrnőt gyengéden az ágyra fekteti, majd miután megszabadítja ruháitól, kulcsát a nő erényét őrizni hivatott erényöv lakatjába helyezi. Avagy éppen az ellenkezője: a felizgatott férfi döbbenten áll a leküzdhetetlennek tűnő akadály előtt, mely gátját képezi a szerelem beteljesülésének. Az erényövről, e sokak fantáziáját élénken megmozgató tárgyról körülbelül hasonló képzetek élnek a legtöbb emberben.


Fotó: Kiss Béla
Kecskeméti Katona József Múzeum archívuma

Azon kevesebben gondolkodtak el, hogy vajon ha valaki tényleg arra kényszerült volna, hogy erényövet hordjon, az miként valósulhatott volna meg a gyakorlatban súlyos egészségkárosodás nélkül? Szofisztikáltabban közelítve a témához: joggal vethető fel az a kérdés is, hogy a középkor és kora újkor erotikus irodalma, miért nem emlékezik meg erről a témáját tekintve nagyon is hálás tárgyról? Ezek a kérdések gondolkodtatták el egyebek mellett Varga Benedeket, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár egykori igazgatóját, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatóját. Ennek nyomán nyílt meg az általa vezetett intézményben 2010-ben Az erényöv titkos története, mítosz és valóság című kiállítás, amely azóta vándorútra kelt és legutóbb, 2017. február 14-én (stílszerűen Bálint napján, azaz Valentin-napon) Kecskeméten kapott helyet a Cifrapalotában. A tárlatot maga Varga Benedek nyitotta meg, míg köszöntőt mondott Végh Katalin, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgató-helyettese. A pajzán hangulatot fokozta Molnár Alexandra és Sáfár Adél, a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjainak szavalatai, valamint Jámbor Zsolt (ének) és Orosz Csaba (gitár), akik Pálóczi Horváth Ádám Ó és Új mint-egy Ötödfél-száz Énekek című gyűjteményéből válogattak.


Rosta Szabolcs Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Kép forrás: Hirös.hu

A kiállítás már csak azért is volt roppant érdekes kihívás szakmailag, mert egy olyan tárgyat kellett közszemlére tenni, amely abban a formában és abban az időben, ahogy és amikor elképzelték, valójában nem létezett. Analóg példával élve idézném Alice K. Turner szavait, aki a pokol történetéről írt kötetében foglalt állást így: „Egy képzeletbeli hely valós történetét vázolom fel.” Vagyis: attól, hogy erényöv nem volt, az erényövnek van története.  A legendák szerint a kezdetek a keresztes háborúk idejére nyúltak vissza, amikor is a távollevő lovagok ilyetén módon óhajtották biztosítani asszonyaik, leányaik hűségét, illetve szüzességét, míg ők a Szentföldön ontják vérüket. A 15. századra terjedt el az erényöv latin elnevezése (cingulum castitatis), ám ez akkor már majd egy évezrede használt fogalom volt, igaz, teológiai fogalom. Átvitt értelemben ugyanis hasonlatként szolgált az erkölcsi tisztaság megjelenítésére. Az erényövhöz tapadó kommersz elképzelés ellenben, amely szerint fémpántokkal kellett óvni a női erényt, azt jelzi, hogy a nők szexuális vágyát megzabolázhatatlannak vélték: ez azonban sokkal inkább tükrözi, szükségszerűen, a 18. század vélekedését.


Fotó: Kiss Béla
Kecskeméti Katona József Múzeum archívuma

Ugyanis egy 18. századi értelmezés alapozta meg az erényöv kétes hírnevét, sőt puszta létét: ahogy a felvilágosodás idején elképzelték a sötét középkort, ahhoz nagyon is illet ennek az eszköznek az elképzelt használata. Johann Zedler Universal Lexikonja (1732–1763) például a „cingulum pudicitiae” szócikkében jelezte, hogy az erényövet „hűtlen asszonyokra csatoltak, megakadályozván, hogy más férfiakkal feküdjenek össze. Kétséges azonban, hogy az öv kellő biztonságot nyújt-e, hiszen az asszonyok testhelyzetük megváltoztatásával könnyen kijátszhatják e szándékot.” A női alávetettséget és primitívség szimbólumává válását nagyban segítette elő az, hogy bekerült a fogalom a lexikonokba, ami így  végképp a tudományosság látszatával övezte fel az elképzelést.


Fotó: Kiss Béla
Kecskeméti Katona József Múzeum archívuma

A kiállítás, éppen ezért is, áttekinti a szöveges, képi és tárgyi hagyományt egyaránt, hisz mindezek együtt teremtették meg és tartották fenn az erényövről szóló hamis elképzelést, különös tekintettel a múzeumokban felbukkanó, és ott előszeretettel kiállított fizikailag létező erényövekre. Ám ezek hamisított, tehát az elképzelést tükröző, de korántsem valódi tárgyak voltak, természetesen az eredetiek híján. Ám arra alkalmasnak bizonyultak, hogy kiszolgálják az élénkülő, a témához tapadó érdeklődést, továbbá még nagyobb súllyal essen latba a hitelesség. Fizikai létük ugyanis ennek látszatát kölcsönözte nekik. Feltehető tehát a kérdés: történeti emléke, forrása-e az erényöv a középkornak? Semmiképp sem. Mégis komoly történeti értékkel bír. Mert emléke és forrása annak, hogyan próbálták látni és láttatni a középkort a 18. és 19. században, milyen elképzelések kaptak lábra akkortájt a korábbi idők erkölcseiről. Ekképp tehát sokat elárulnak számunkra egy későbbi korszak mentalitásáról, gondolkodásáról. Mint ahogy az is árulkodó, hogy a modern világban, a középkort hol romantikusan idealizáló, hol pedig a sötétség időszakaként, megvetően lenéző 19. században, valóban születtek erényöv-szerű tárgyak.


Fotó: Kiss Béla
Kecskeméti Katona József Múzeum archívuma

Sajátos paradoxon ez: egyfelől a tömegesen munkát vállaló, így egyedül otthonról elinduló nők között akadtak olyanok, aki időlegesen felvettek hasonló szerkezetet. De ők a saját erkölcsüket akarták óvni. Hiszen férfikísérő nélkül, magukra hagyottan kellett a nem éppen kifinomult férfiak tömegébe vegyülniük nap mint nap, s jobban bíztak, vélhetően okkal, a fém ellenállásában, mintsem a kimondott szó erejében. Ugyanakkor a korabeli, hasonló eszközöket kínáló hirdetésekben kitapintható, hogy a „hűség megőrzésének” is zálogai lehettek e tárgyak, ha valaki céllal vásárolta meg… Másrészt a korabeli – tévesnek bizonyuló – orvosi elképzelések miatt a nyárspolgári „erkölcsök” keretében és védelmében a kamaszokra kényszerítettek rá efféle szerkezeteket esténként többnyire saját szüleik, nehogy rossz helyre tévedjen a kezük. Kétségkívül finomabb, kimunkáltabb darabok voltak ezek, mint amit a középkornak tulajdonítottak, céljuk is más volt alapvetően. Mindazonáltal igen nehéz ma viszolygás nélkül tekinteni ezekre. A tárlat minderről hitelesen és látványosan informál. Aki tehát elmúlt 16 éves, induljon Kecskemétre a Cifrapalotába. A kiállítás ez év augusztus 20-áig látogatható, hétfő kivételével 10 és 17 óra között. Érdemes megnézni, majd kilépni a szabad levegőre és nagyot sóhajtani, arra gondolva, hogy ez az egész csak egy mítosz.

Ajánlott cikkek:

  1. A háború pillangói – prostitúció a Nagy Háború idején
  2. Egy mítosz nyomában – A sosemvolt nándorfehérvári hős, Dugovics Titusz
  3. „Nem kell ide mindenféle hamis mítosz…” – A Szent Koronáról szakszerűen
  4. Shakespeare és a Tudor-mítosz
  5. A Szulejmán című sorozatról és az alternatív történelemről
  6. Mohácsi helyszínelők – Néhány észrevétel II. Lajos holttestének megtalálásával kapcsolatban

Ezt olvastad?

2017. december 7–8-án immár harmadik alkalommal rendezett első világháborús hétköznapokkal foglalkozó tudományos konferenciát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint