„Az évtizedeken át hurcolt transzgenerációs témákról beszélni kell.” – interjú Kovács Emőkével

Kovács Emőke történész, Balaton-kutató, a Gulág Emlékév szakmai vezetője. Kovács Emőkével életútjáról, a 19–20. századi Balaton világáról, valamint a Gulág- és málenkij robot-kutatás eredményeiről Csarnai Márk beszélgetett.

Újkor.hu: Hogyan indult a szakmai pályád?

Kovács Emőke: A történelem mellett mindig volt egy erős irodalmi kötődésem, így az ELTE BTK-n, magyar-történelem szakon végeztem. Pedagógus családból származom, ezért fontosnak tartottam, hogy a tanítás egyfajta háttérként meglegyen, de hogy a 19–20. századi történelem válik a fő irányvonalammá, az csak az ötödévben bontakozott ki.

Nemrég úgy nyilatkoztál egy interjúban, hogy „Nekem a Balaton örök szerelem”. Honnét jött a Balaton iránti szenvedélyed?

A Balaton mellett nőttem fel, így mindig is rendelkeztem egy erős somogyi kötődéssel. A Balatonról először az OSZK-ban olvastam verseket, majd a mikrofilmtárban régi lapokat néztem át, főleg a 19. század első feléből. Amikor jelentkeztem a doktori képzésre, egy klasszikus történeti témát választottam Erdődy Gábor tanár úr és Pölöskei Ferenc tanár úr indíttatására. Ez az 1848-as függetlenségi ellenzék, azon belül is Irányi Dániel politikai pályafutása volt, amely ugyan távol van a Balaton-témától, de tudtam, hogy ez egy olyan terület, amihez nagyon sokat kell kutatni és ami a későbbiek során nagyon jó gyakorlatot jelenthet.

A könyvtárazás és a levéltározás szinte mindennapos elfoglaltsággá vált számomra. Ekkor néztem át Kossuth Irányival folytatott teljes levelezését, aminek egy része a Budai Várban, másik része pedig a Bécsi úton volt. Korábban már foglalkoztak a témával más kutatók, de Irányiról nem készült monográfia, és mindamellett a Függetlenségi és 48-as Párt történetét is fel kellett tárni. Ez nagyon nagy munka volt, hiszen akkor még nem voltak a mostaniakhoz hasonló online adatbázisok, így mindenhez könyvtárazni és levéltárazni kellett. Ekkor már volt egy Balaton-szemináriumom is az ELTE-n, amit jómagam vezettem. Ez nagyon hasznos három év volt, amely tele volt rengeteg műhely-szemináriummal, és közben már jelentek meg publikációim. Előadásokat tartottam és azzal szembesültem, hogy már van annyi összegyűjtött anyagom a Balatonról, amiből összeállhat egy kisebb kötet. Ennek eredményeképpen jelent meg az első könyvem A 19. századi Balaton világa címmel és ezzel párhuzamosan megszereztem a doktori fokozatot is. Disszertációm később könyv formájában is megjelenhetett.

Kovács Emőke 2014-ben megjelent monográfiájában Irányi Dániel politikai szerepvállalását elemzi.

Hogyan alakultak a doktori képzés utáni éveid?

A Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetéhez kerültem, konferenciákat szerveztem és órákat is tartottam itt, de a fő irányvonalam továbbra is a 19. századi Balaton története volt, és ennek eredményeképpen egy felkérés hatására jutottam el a Siófoki Könyvtárhoz, 2010 januárjában, ahol egy nagyon szép élő kulturális és kutatótér jött létre – Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár névvel –, amely a Balatonnal foglalkozott. Ez egy nagy lehetőség és életmódváltás is volt, hiszen a fővárosból visszakerültem a szülőföldemre. Ugyanakkor ez egy új tanulópálya is volt, hiszen egy kulturális intézmény vezetése teljesen más, mint a kutató történészi munka. Nagyon büszke vagyok ezekre az évekre.


Kiállítás megnyitó a siófoki Kálmán Imre Emlékházban. (forrás: mke.info.hu)

Id. Lóczy Lajos 1880-ban a Magyar Földrajzi Társaság keretében kezdte el a Balaton tanulmányozását. Mikortól lehet a Balaton esetében aktív életről beszélni?

Széchenyi István támogatásával indult útjára az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy-gőzös, mely 1846. szeptember 21-én tette meg az első próbaútat. 1847-től már rendszeres hajójárat közlekedett a tavon. Az 1860-as évek elejére a Déli-vasút megépülése következtében a Kisfaludy már csak a Siófok és Balatonfüred közötti szakaszon közlekedett, azonban a fejlesztések következtében, az 1890-es évek végén a gőzhajó-közlekedés a siófok-füredi vonalon kívül Badacsonytomajra, Almádira és Boglárról Révfülöpre is kiterjedt. A 19. század első harmada volt az az időszak, amikor Kossuth és Széchenyi programjai hatására elkezdett a térség fejlődni, aminek egyik kulcsmomentuma a gőzhajózás volt, ezzel párhuzamosan megszületett a vidék szép tájirodalma is. A gőzhajózás elméleti részét Kossuth alapozta meg,a gyakorlati részét pedig Széchenyi találta ki. A balatoni gőzhajózás az élő példája annak, hogy a reformkori konzervatív és liberális ellenzék össze tudott fogni olyannyira, hogy a Kisfaludy gőzöst Széchenyi felesége, Seilern Crescence ötlete alapján rendezték be. Az infrastrukturális fejlesztés nagyon fontos mérföldkő volt, később pedig a már említett Déli-vasút megépülése az, aminek következében a déli part olyannyira fellendül, hogy később már az északi partot is lekörözte.

id. Lóczy Lajos magyar geológus, geográfus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Balaton kutatója (Forrás: Wikipédia)

A Balaton volt a magyar úszósport szülőhelye is Szekrényessy Kálmán jóvoltából, aki Siófok-Balatonfüred között elsőként úszta át a tavat 1880-ban.

Az úszósport mellett számos később közkedvelt sport is a Balatonon született. Ilyen volt például a galamblövészet, a vitorlázás, a téli sportok közül pedig a jégvitorlázás és a korcsolyázás. Utóbbiak azonban messzebbre visznek, hiszen a téli sportok csak a két világháború közti időkben kezdtek erőteljesen feljönni.

Keszthely az 1890-es években (Forrás: Fortepan)

A trianoni békeszerződés következtében Magyarország mind területében, mind népességében, mind pedig gazdaságában komoly károkat szenvedett. Milyen hatással volt ez a Balatonra?

Trianon után egy olyan helyzet állt elő, hogy Magyarország elveszíttette a magaslati fürdőhelyeit. Nagyon kevés idegenforgalmi helyszín maradt, viszont a Balaton, mint a csonka ország legnagyobb édesvízi tava, itt volt. Pozitívumként kell megemlíteni a harmincas évek összehangolt Balaton-politikáját, ami nagyon prosperáló vidékké alakította át a térséget, és aminek nagyon sok összetevője volt az idegenforgalomtól kezdve a balatoni kertgazdaságok létrehozásáig és a virágzó vendéglátás átalakulásáig. Mindezt hatalmas csapásként vágta ketté 1945, ami olyan mértékben változtatta meg a térség működését, ami a 20. századi Balaton történetében nem vált siker időszakká.

Miként élte meg a Balaton a kommunizmus évtizedeit?

1949 és 1953 között a Balaton térségében volt egy helyszín, amihez konkrét történeti események köthetőek. Ez a badacsonytomaji internálótábor, amiről még mindig keveset tudunk, és aminek ugyan vannak vizuális lenyomatai is – például Bacsó Péter Nyár a hegyen című filmje –, de a badacsonyi tábor feldolgozásához levéltári kutatásokra és oral history interjúkra van szükség.

1956-nak a Balaton térségében is komoly támogatottsága volt. Keszthelyen a Fő téren nemcsak hogy a ledöntötték a Vörös Hadsereg emlékművét, és Balatoni Múzeumból kihozták Festetics György gróf szobrát, amit a téren fel is állítottak, de az „elesettekért és a reményért” felavatták a „fehér ember szobrát”, amelyet aztán a szabadságharc vérbe fojtása során le is döntöttek, az elkövetőket pedig felelősségre vonták. Aztán jött a kétarcú Balaton korszaka, amikor kelet és nyugat találkozott itt, lebontva egy szezonnyi időre a vasfüggönyt.

2017. február 25-én zárult a Gulág Emlékév, amelynek a szakmai vezetője voltál. Az emlékév során elért eredmények közül miket emelnél ki leginkább?

Amikor 2015 decemberében véget ért a siófoki megbízatásom, akkor kaptam a felkérést, hogy egy nagyon komoly emlékbizottság munkáját koordináljam, amiben kutató történészek és intézményvezetők vettek részt határon innen és túl egyaránt.  Rengeteg civil kezdeményezés volt, aminek következtében az egész Kárpát-medence megmozdult. Több száz emléktábla készült el, tanulmányi versenyeket szerveztek, feltáró dokumentumkötetek jelentek meg, amelyek a Gulág-malenkij robot témát településekre lebontva dolgozták fel. Az emlékév keretében készült el az Örök tél című film is, amely a rendszerváltás után az első olyan egész estés játékfilm volt, amely hitelesen mutatja be a kényszermunkára hurcoltak történetét.

Kovács Emőke a Gulág Emlékév szakmai vezetője a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Gulág Emlékbizottság támogatásával megvalósult projekt bemutatásán. (Forrás: mnl.gov.hu)

A legnagyobb eredménynek mégis azt mondanám, hogy mindig találtunk olyan egykori túlélőt, aki akkor beszélt először az átélt borzalmakról. Azokról a transzgenerációs témákról, amiket évtizedeken át hurcolnak a családok, valóban beszélnünk kell, nem szabad elbagatellizálnunk. Ezért döntöttem úgy a Gulág Emlékév után, hogy csatlakozom a Gulág Alapítványhoz, ahol társadalmi megbízatásból folytattam tovább a 2015-ben megkezdett munkát, és ahol azon dolgozunk, hogy ezek a transzgenerációs témák feldolgozásra kerüljenek. Ennek eredménye lett a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megtartott Szabadság helyett erőszak – Magyar női sorsok 1944/1945-ben című emlékkonferencia 2018 novemberében. Ennek a teltházas konferenciának a fő témája a megszálló szovjet katonák által elkövetett tömeges nemierőszak volt. Ez egy nagyon fontos téma, amit nem szabad elhallgatni.

Az emlékév során kik voltak az együttműködő partnerek?   

Meghatározó kutató szervek, mint például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a VERITAS Történetkutató Intézet, a Terror Háza Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vagy a Magyar Nemzeti Levéltár.

A Nemzeti Levéltár a Szovjetunióba hurcolt magyarok legnagyobb egységes iratanyagát, a Külügyminisztérium egykori Hadifogoly Osztályának dokumentumait digitalizálta, míg a Hadtörténeti Intézet a szovjet hadifogoly- és internálótáborokban meghalt magyar hadifoglyok és polgári internáltak nagy részének nevét tartalmazó adatbázist tett közzé. Ez mindenképpen nagy eredmény, hiszen egyrészt ez egy folyamatosan bővülő adatbázis, másrészt ennek köszönhetően válik kutathatóvá mindenki számára a Gulág-malenkij robot téma. 

Mind a Levéltár, mind a Hadtörténeti Intézet részéről megkezdődtek azok az egyeztetések, amelyek a még Oroszországban fellelhető és közel 400 ezer nevet tartalmazó kartonok hazahozataláról, digitalizálásáról szól. A nagy kérdés viszont az, hogy ez a 400 ezer név átfedi a rendelkezésünkre álló neveket, vagy pedig plusz személyeket jelent.

Maradva azonban az örök szenvedélyednél, a Balatonnál. Öt köteted jelent meg, ebből három a Balatonnal foglalkozik.

Az első kötet, A 19. századi Balaton világa a Balaton történetét dolgozza fel és betekintést nyújt a 19. század tágabb történetébe is, olyan neves személyiségeken keresztül is, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Jókai Mór vagy Blaha Lujza. A második kötet, A régi idők Balatonja az első kötet bővített kiadása, melyben a 19. századi történet mellett sok érdekességet tár fel a Balaton 20. századi múltjából is. A Régi Balaton címen megjelent harmadik kötet pedig egy szintén kibővített utánnyomás, ugyanis az a helyzet állt elő, hogy mindig elfogytak a korábban megjelent kötetek. Mindez azt a hitet erősítette meg bennem, hogy a Balatonnal érdemes foglalkozni, és lényegében ez által vált a Balaton a fő irányvonallá.

Balaton-kötetek

2016-ban, az ‘56-os emlékév keretében jelent meg a “Praeteritum – 1956” című könyved, mely a 2000-es évek közepétől íródott cikkek, publicisztikák gyűjteménye és az 1956-os szabadságharchoz vezető utat, majd a kádári megtorlás utáni éveket mutatja be.

Volt egy időszak, amikor történeti publicsisztikákat írtam, ezek közül rengeteg volt ‘56-os vonatkozású, amely egy idő után kiforrotta magát egy kötetté, amelybe beletettem azokat az 1956-os kaposvári történéseket is, amelyekkel korábban foglalkoztam. Ennek a kötetnek a különlegessége, hogy olyan ‘56-os kaposvári fotókat tartalmaz, amelyek csak pár éve kerültek elő egy építkezésen.

Az írások filmekről, művészetről, politikáról, fiatalokról, a diktatúrában elveszett értékekről szólnak és azokról az emberekről, akik egyrészt hétköznapi emberként vagy alkotóként próbáltak nemcsak túlélni, de élni, illetve azokról a szabadságharcosokról, akik még köztünk vannak, és még el tudják mondani mindazt, amin keresztül mentek. Ilyen a siófoki születésű Sujánszky Jenő, aki az ötvenes évek elején ellenálló csoportot szervezett és részt vett az 1956-os harcokban, és aki a kötet előszavát írta.

Kovács Emőke: „Csak a hiteles történetírásban és csak a hiteles emberekben hiszek. Ez a két alapvetése ennek a kötetnek is.”

Én azért hiszek a történeti publicisztikában, mert nagyon sok emberhez elér, rengeteg embert megszólít, de ugyanolyan történészi alapossággal kell megírni, sőt, olykor nehezebb megírni, mint egy szaktanulmányt, mert sokszor utalásokkal kell megmagyarázni a kifejezéseket, eseményeket és mindezt mintegy három-négy-ötezer karakterben nem mindig könnyű, de én nagyon szeretem ezt a műfajt.

Mik a jövőbeni terveid?

Az évek során ismét annyi anyag gyűlt fel, amely egy gyűjteményes kötetben összegezhető. Ha minden igaz, májusban fog megjelenni egy újabb kötetem Balatoni impressziók – Sorsok helyett történetek a Balaton mellől címen, melyekben olyan 19–20. századi történeteket dolgozok fel, amelyek kevésbé kerültek fókuszba, mint például Ify Lajos, egykori fonyódi plébános kápolnája a Szent György-hegyen vagy a francia származású kertépítő mester, Flament Lajos. Ezt a kötetet egy balatoni festőművész képeivel szeretném illusztrálni.

Nagyon aktívan ápolom a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik, ha nem is történészek, de egyfajta balatoni értékmentők, és én ezeket az embereket és az általuk képviselt értékeket szeretném a műveim által is előtérbe hozni.

Csarnai Márk

Ajánljuk figyelmükbe Kovács Emőke az Újkor.hun megjelent írásait is! Ide kattintva érheti el őket.

Ezt olvastad?

A reformkorra, illetve az 1848-as magyar forradalomra elsősorban – és nem teljesen érdemtelenül – úgy tekintünk, mint a magyar liberális