Az ókortól Darányi Kálmánig – interjú Kerepeszki Róberttel

Kerepeszki Róbert a Debreceni Egyetem Modernkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, 2016 májusában sikerrel habilitált. Fiatal kora ellenére több szakmai sikert is magáénak tudhat: két OTDK-n ért el első helyezést, 2007-ben pedig Pro Scientia Aranyérmet kapott. Kutatási területe a Horthy-korszakhoz kötődik, könyveiben foglalkozott már a Turul Szövetség és a Vitézi Rend történetével, legutóbb pedig Darányi Kálmánról írt biográfiát. Kerepeszki Róberttel kivételes munkabírásáról, szakmai pályafutásáról és oktatói tevékenységéről Császár Ildikó beszélgetett.


Kerepeszki Róbert. Forrás: unideb.hu

Újkor.hu: Mennyire érdeklődtél gyerekkorodban a történelem iránt?

Mindig is érdekelt a történelem, szerencsére jó tanáraim voltak. Általános iskolás koromban a török hódoltság időszakát kedveltem, ezen belül a várháborúkat és az Egri Csillagokat. Középiskolában már inkább a modern korok történelme érdekelt. Amikor eljött az egyetemre jelentkezés időszaka, akkor még nem tudtam, mivel akarok foglalkozni, vagy hogy mit kezdjek az életemmel. A szüleim mindig is arra bíztattak, hogy csak azt csináljam, amit szeretek. A középiskola végén egyfajta ugródeszkaként gondoltam a történelem szakra más tudományterületek vagy szakmák felé, például a közgazdaság és a jog irányába.

Csak a Debreceni Egyetemre felvételiztél?

Debrecenen kívül Szegedre is beadtam a jelentkezést történelemre szakra és a jogra, mindenhová felvettek. Végül Debrecenre esett a választásom, mert amikor a szóbeli felvételi miatt eljöttem az egyetemre, akkor teljesen magával ragadott az épület varázsa, és maga az intézmény jellege is. 2001-ben kezdtem el a történelem szakot a Debreceni Egyetemen.

Milyen volt egyetemistának lenni? Hogyan emlékszel ezekre az évekre?

Hatalmas létszámú volt az évfolyamunk, körülbelül 140-en kezdtük el a történelem szakot. Persze, mint mindenhol, itt is voltak rivalizálások, mindezek ellenére viszont jó hangulatú közeg alakult ki. Jókat buliztunk együtt, mély barátságok köttettek, a tanárokkal jó kapcsolatokat lehetett kialakítani, szóval pozitív élményként emlékszem vissza az egyetemi éveimre. Ezt nemcsak a közeg miatt gondolom így, hanem ebbe az oktatás színvonalát is beleértem. Mindegyik tanévről vissza tudok idézni olyan előadókat, akiket jó volt hallgatni. Mindig pozitív élményként fognak megmaradni, főleg így, hogy többen közülük már a kollégáim is. A két témavezetőm, Forisek Péter és Barta Róbert álltak hozzám a legközelebb. Azt nem tagadhatom le, hogy a hatásuk mind szakmai, mind oktatási értelemben meglátszik nálam, de mindkét téren igyekeztem saját stílust kialakítani.

Forisek Péter ókortörténettel, Barta Róbert pedig 20. századi egyetemes történettel foglalkozik. Hogyhogy mind a ketten a témavezetőid voltak? 

Ez érdekesen alakult. Harmadévesen bekerültem az Ókortörténeti Tanszékre demonstrátorként, ahol Forisek Péter lett a témavezetőm. Sokat gondolkoztunk a témaválasztáson, mivel akkor már biztos voltam abban, hogy OTDK-zni szeretnék, emiatt pedig nem volt mindegy, hogy milyen téma feldolgozása mellett döntünk. Úgy gondolom, hogy egy ókortörténeti TDK-dolgozat megírásához mindenféleképpen szükséges egy klasszikus nyelv ismeretének magas szintje, elsősorban azért, hogy a dolgozatíró eredetiben tudja olvasni az auktorokat vagy a feliratokat. A témaválasztásom idején viszont mindezeknek az elején jártam, nem volt meg az a szint, ami egy ókoros TDK-dolgozat megírásához elegendő lett volna. Éppen emiatt Forisek Péter olyan áthidaló megoldást talált ki, amellyel az előbb említett problémákkal nem kellett foglalkoznom. Azt javasolta, hogy keressek egy olyan ókortörténészt a Debreceni Egyetem múltjában, akivel még nem nagyon foglalkoztak, és akinek a munkásságát fel lehetne dolgozni. Így esett a választásom Darkó Jenőre, aki a 20. század elején ógörögöt és bizantinológiát tanított az egyetemen. Ennek az életpályának köszönhetően jutottam el a későbbi témámhoz. Darkó az 1928/1929-es tanévben rektor volt az egyetemen, és éppen ebben az évben módosították a numerus clausust, amelynek hatására országszerte nagy diáktüntetések bontakoztak ki, amelyekből Debrecen sem maradt ki. A téma feldolgozásához semmilyen szakirodalom nem állt a rendelkezésemre, ennek köszönhetően kezdtem el foglalkozni a diákmozgalmakkal. Ezt a kutatást már Barta Róbert témavezetésével végeztem.


Gróf Klebelsberg Kunó, Dr. Darkó Jenő rektor, Jakabffy Zoltán építész, 1929. VII. 15. Forrás: Debreceni Egyetem elektronikus Archívum. https://dea.lib.unideb.hu/

Mennyire sikerült feldolgozni Darkó Jenő életpályáját? Milyen fogadtatása volt az OTDK-n?

Darkó Jenő nem ontotta magából a személyes forrásokat, emiatt leginkább az oktatói és tudósi tevékenységével tudtam foglalkozni. Viszonylag sok társadalmi szervezetnek volt tagja mind az egyetemen, mind az egyetemen kívül, ezért a közéleti szerepvállalását is sikerült megvizsgálnom. A forrásadottságok miatt célzottabbak voltak a kérdésfelvetések Darkó életpályájára vonatkozólag, emiatt nem lehetett nagyon mély biográfiát elkészíteni. A kutatásom eredményeit 2005-ben az ELTE-n megrendezett XXVII. OTDK-n az 1945 előtti magyar történelem I. szekciójában mutattam be. Az írásbeli pontok alapján reménykedtem helyezésben, az viszont engem is meglepetésként ért, hogy végül első lettem.

Ahogy említetted, Darkó Jenő után a diákmozgalmakkal kezdtél el foglalkozni. Könnyen belerázódtál ebbe a témába?

Nagyon szeretem az olyan témákat, amelyek végigkísérnek egy korszakot, vagy akár többön is átívelnek. Tulajdonképpen az életrajzokhoz képest a diákmozgalmak és az ifjúsági szervezetek története teljesen más területeknek számítanak, de abban hasonlítanak, hogy határozott időbeli kifutásuk, ívük van,  tehát pontosan behatárolható a kezdetük és a végük. A 2007-es XXVIII. OTDK-ra a debreceni „Árpád” Bajtársi Egyesület történetét (1922–1943/1944) dolgoztam fel, és az 1945 előtti magyar és egyetemes történelem című szekcióban ismét első helyezést értem el. Ebben az évben pedig még a Pro Scientia Aranyérmet is megkaptam.

Milyen érzés volt két OTDK-t is megnyerni? Azért erre elég ritkán kerül sor.

Ez az egyik eredményem, amire büszke vagyok a pályafutásomban. Azért azt hozzátenném, hogy igazából akkor lennék még büszkébb, ha ezt valaki elérné vagy akár túlszárnyalná a Debreceni Egyetemen. Az már csak hab lenne a tortán, ha én lennék a témavezetője!

Hogyan folytatódott a pályafutásod?

Amikor a második OTDK-t megnyertem, akkor már elsőéves PhD-hallgató voltam. Ekkor már eléggé bíztam abban, hogy el tudok helyezkedni ezen a tudományterületen, habár azt nem lehetett tudni, hogy hogyan alakulnak majd az álláslehetőségek. Azt gondolom, hogy dolgozni, reménykedni és jókor, jó helyen kellett lenni. Elsősorban a disszertációmmal foglalkoztam, amelyben a Turul Szövetség országos és debreceni szervezetének történet dolgoztam fel. Nagy létszámú szervezet volt, működése végigkísérte a Horthy-korszakot, és minden olyan dologra reflektált, amely a közéletet érintette. Ezen felül a Turul Szövetség kvázi az ifjúság egy elég széleskörű rétegének véleményét hangoztatta. Mindezekből nagyon jól meg lehetett ismerni a korszak miliőjét. 2009-ben védtem meg a disszertációmat, 2012-ben pedig már könyv formájában is megjelent. A Turul Szövetség 1919-1945 című könyvem már az átszerkesztett változata volt a doktori értekezésemnek. Tulajdonképpen egy országos szervezettörténetet próbáltam bemutatni, amelyet elég sok debreceni példával igyekeztem megfűszerezni, mivel Debrecen egy kicsit kilógott a Turul Szövetség országos, központi „áramlatából”.


Turul Szövetség könyv. Forrás: www.attraktor.hu 

Miben volt más Debrecen az országoshoz képest?

Debrecen mindig egy kicsit lázadó város volt, és ez a Turul Szövetségben is látszódott. Bizonyos kérdésekkel kapcsolatban a debreceniek gyakran az országostól ellentétesen gondolkoztak. Itt a baloldali eszmék is inkább teret nyertek, különösen az 1930-as évek második felében, ami az országosban elképzelhetetlen lett volna. Éppen emiatt a debreceni és a budapesti szervezet, illetve az országos központ között sokszor előfordult konfrontáció.

Visszatérve a szakmai előrehaladásodhoz, nem olyan régen jelent meg A „tépelődő gentleman” Darányi Kálmán (1886-1939) című könyved. Miért éppen róla írtál életrajzot?

Régóta foglalkoztatott már a gondolat, hogy Darányi életrajzát megírjam, mivel átfogó biográfia nem született róla. A pécsi Kronosz Kiadó lehetőséget adott arra, hogy elkészítsem ezt az életrajzot, ennek köszönhetően 2014-ben megjelent A „tépelődő gentleman”, Darányi Kálmán (1886-1939) című kötetem. A könyv egyik recenzense írta, hogy ezt a biográfiát nem lett volna érdemes elkészíteni, hogyha Darányi Kálmán nem miniszterelnök. Én is így gondolom, szerintem sem volt túl színes egyéniség. Mégis azt vallom, hogy néha a szürke, nem érdekes személy is lehet érdekes. Kutatásom során Darányi életpályában találtam olyan adalékokat, amelyek kíváncsivá tettek. Elkezdett érdekelni Darányi egyénisége, jellemrajza, a döntések mögötti személyes motivációi, tehát magát az embert is meg akartam ismerni. Ennek megvalósításához viszont egy másik tudományterülethez kellett nyúlnom, mégpedig a pszichológiához, pontosabban a pszichobiográfiához. Az említett könyvemben ezek a vizsgálódási szempontok már benne vannak, de az igazi kibontása a habilitációs értekezésemben történt meg.

Ennek rövid összefoglalóját hallhattuk 2016 májusában, amikor habilitáltál.

Igen, ekkor már Darányi Kálmán személyiségét vizsgáltam meg a pszichobiográfia segítségével. Darányi életpályájáról viszonylag jelentős forrásbázis állt rendelkezésemre, habár közel sem volt annyira széles, mint amennyire kellett volna egy teljes pszichobiográfia elkészítéséhez.Annyi biztos, hogy így nem könnyű feladatot vállaltam magamra. Például sokszor nincsenek egzakt dolgok, amik alátámasztanák az állításaimat, mivel sok személyes forrás nem igazán maradt fent. Ilyenkor intuitívnak kell lennie a biográfusnak, habár ekkor is valamilyen érvrendszerrel igazolnia kell a kijelentéseit. Összességében még hosszú út áll előttem ebben a kutatásban, van még mit csiszolni a témán.   


Kerepeszki Róbert. Forrás: Debreceni Egyetem Youtube-csatornája

A kutatás mellett az egyetemen is tanítasz. Milyennek látod magad oktatóként? Mennyire vagy népszerű a hallgatók körében?

Erről elsősorban a hallgatókat kellene megkérdezni, de azt tudom mondani, hogy leginkább pozitív visszajelzéseket kapok. 2008 szeptemberétől kezdtem el egyetemi tanársegédként dolgozni. Nem volt könnyű időszak, mivel a disszertáció írása mellett párhuzamosan több órát is kellett tartanom az egyetemen. Az általam oktatott tárgyakra való felkészülésemet némileg az könnyítette, hogy körülbelül három-négy évvel voltam idősebb az akkori hallgatókhoz képest, emiatt pedig nem volt nehéz közvetlen viszonyt kialakítani velük. A kezdetektől fogva fontosnak gondoltam a vizuális szemléltetést, ezért igyekeztem mindig Power Pointot használni az óráimhoz.

Az utóbbi időben arra jutottam, hogy tanárnak születni nem lehet, hanem az évek során összeszedett tapasztalatok, az emberekkel szembeni magatartás, az empátia és az ezekhez hasonló dolgok járulnak hozzá ahhoz, hogy kiből milyen oktató lesz. Ezen kívül természetesen attól is sok minden függ, hogy az adott csoport mennyire kommunikatív, illetve mennyire érdeklődnek a téma iránt és így tovább. Az általános tapasztalatom az, hogy nehezen lehet szóra bírni a hallgatókat. Ha például egy szemináriumi csoportban legalább három-négy hangadó van, akkor a többi diákot is könnyebb motiválni és beszédre késztetni. Az utóbbi egy-két évben olyan szemináriumokat igyekszem tartani, amelyeken azt próbálom felmérni, hogy milyen a hallgatók jelenlegi tudása, esetleg milyen sztereotípiáik vannak a Horthy-korszakkal kapcsolatban, ezek honnan erednek és hogyan lehet kicsiszolni. Egyébként ritkán vagyok elégedett magammal, kevésszer mondom egy előadásra, hogy jól sikerült, mindig van valami, amit javítandónak gondolok. Egy szeminárium esetében pedig akkor gondolom jónak az órát, ha interaktívvá és kommunikatívvá sikerült tenni azt. Témavezetőként is igyekszem fejlődni, ugyanis hajlamos vagyok saját magamból kiindulni, és nehezen tudom kezelni, ha az illető más metódussal működik, mint én. Ezen igyekszem változtatni és finomítani, hiszen egyetértek azzal a felfogással, hogy mindenkinek saját magának kell kialakítani a stílusát és a munkamorálját. Azt gondolom, hogy mindig nyitottnak kell maradni a tőlünk szokatlanra, mindig van hova fejlődni és sosem szabad abbahagyni a tanulást.

Császár Ildikó

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket