„Az olvasóknak könnyen elérhető, hiteles írásokra van szükségük” – interjú Hevő Péterrel

Hevő Péter szlovákiai magyarként, Révkomáromban született és járt középiskolába. A történelem szakot már Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Doktori (PhD) értekezését Az újraegyesített Németország és a Bundeswehr kihívásai az „out-of-area”-vita árnyékában címmel írta, s 2019-ben védte meg az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársa, ahol többek között az új, állandó kiállítás megszervezésén dolgozik. 2015 óta ír cikkeket az Újkor.hura, és 2019 óta vezeti a Világtörténelem rovatot. Hevő Péterrel eddigi pályájáról, kutatásairól, munkájáról és az Újkor.huhoz fűződő kapcsolatáról beszélgettünk.

Hevő Péter

Újkor.hu: Talán nem lep meg, ha – ismerve Portré rovatunkat – először arról kérdezlek, hogy miként kezdtél el érdeklődni a történelem iránt annak idején? 

Hevő Péter: Arra nem emlékszem, hogy gyerekkoromban villámként csapott volna belém egy film- vagy könyvélmény, de tény, hogy az 1990-es években engem is elért a dinóőrület, így akkoriban épp „régész” akartam lenni (a paleontológus szót még nem ismertük). Lehetséges, hogy ezt a Jurassic Park váltotta ki belőlünk, ugyanis néha beugrik egy kép, ahogy a kertekben járkáltunk fel-alá, borostyánba ragadt szúnyogokat keresve. Az emberiség szerencséjére nem találtunk ilyen szúnyogot, ki tudja, ma melyik karibi szigetet kéne elkerülnünk, ha fáradozásainkat siker koronázza.

Gyerekként sokat olvastam, gyakran a Duna-parton, a hullámzás kiváló háttérzenét biztosított ehhez. Emlékszem, hogy a hét–nyolc évesen karácsonyra kikönyörgött A Föld krónikája című könyvem épp akkora súlyt nyomott, hogy egy-egy őslény latin nevének bemagolása után pihenésképp azzal súlyzózhattam. A dinoszauruszok aztán idővel kihaltak, helyükbe lépett a matematika és a nyelvtanulás. Reálosztályba kerültem, matekversenyekre jártam, hogy aztán 15–16 évesen egy újabb nagy fordulattal a történelem felé vegyem az irányt. Ebben a gimnáziumi osztályfőnököm, Elek József is támogatott, akinek vezetésével különböző versenyeken mérettettük meg magunkat, bejárva így a Kárpát-medencét. 

Innen már egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakára? 

Mondhatni igen, bár az akkori felvételi pontrendszer körüli bizonytalanságok miatt a határon túli magyaroknak kellett némi pluszmunkát teljesíteniük a sikeres felvételhez. Az ELTÉ-t részben Budapestnek a szülővárosomhoz való közelsége indokolta, részben más személyes indíttatás. Az egyik első kezemben forgatott Rubiconban ugyanis Majoros István tanár úr cikkeivel találkoztam, aki rendkívül könnyedén, érthetően és elegánsan írt nehéz és bonyolult diplomáciai kérdésekről. Az ilyen tanulmányokért érdemes átgyalogolni a komáromi hídon, gondoltam, ugyanis Szlovákiában akkoriban még nem igazán voltak kaphatók a Rubiconok. És ezért érdemes lenne ezt az izgalmas diszciplínát, a diplomáciatörténetet a legnagyobbaktól hallgatni és tanulni. Néhány évvel később Majoros professzor úr már a szakdolgozatom témavezetője volt, és 19. századi német–magyar kapcsolatokkal foglalkoztam. 

Hevő Péter és Majoros István egy közös szervezésű konferencián. Fotó: Fekete Bálint

Milyennek találtad az egyetemi közösséget? 

Szerencsére gyorsan integrálódtam a szaktársak között, és a sok kedves ismerős mellett igazi barátokra is leltem. Vannak köztük (és az oktatók között is), akikkel heti rendszerességgel találkozom, sőt néhányan a közvetlen munkatársaim. Tehát annak ellenére, hogy sokan kezdtük az évfolyamot, kiforrtak összetartó, szakmailag és emberileg is szoros kapcsolatban lévő csoportok. Szerepe volt ebben többek közt az I. Tóth Zoltán Körnek, amelynek „első generációjába” tartoztam, és számtalan tudományos rendezvényt, kirándulást szerveztünk.

Milyen történelmi téma, illetve korszak érdekel a legjobban és miért?

Ami a korszakot illeti, alapvetően mindig a 19/20. század érdekelt a leginkább, és nagyon sajnáltam, hogy a közoktatásban az 1945 utáni időszakot gyorslépésben kellett „letudnunk”. Tehát éppen azokat az évtizedeket, amelyek a mindennapi életünkben a mai napig éreztetik hatásukat politikai, társadalmi, gazdasági, ökológiai szempontból. Egyfajta aránytalanságot egyébként a mai napig érzek az egyetemi hallgatóim tudásán – az orosz cárokat némelyikük gond nélkül sorolja, de Gorbacsov neve nem mond nekik semmit. Bár az utóbbin talán a Csernobil sorozat segített.

Hevő Péter előadást tart 2014-ben az ELTE első világháborús konferenciáján, Vizi László Tamás és Tőkéczki László társaságában. Fotó: Fekete Bálint

Visszatérve a kérdésre, elsősorban német témákkal foglalkozom. Gyerekként a televízióból tanultam meg németül, és a nyelven kívül hatással volt rám a kultúra és mentalitás. Így tehát adta magát, hogy a történelmükkel is komolyabban képben legyek. Korszakokon és rendszereken átívelően érdekel például, hogy a porosz, majd német döntéshozók a 19–21. században hogyan tekintettek és tekintenek Magyarországra, a magyarokra. Az alapszakos szakdolgozatomban Bismarck és Andrássy külpolitikai érdekeit és céljait hasonlítottam össze – hol egyeztek, miben voltak ellentétek. Későbbi publikációkban a weimari rendszert és az NSZK-t illetően pedig már nem csak az éppen regnáló kormányok külpolitikai tevékenységét vizsgáltam, hanem a nagyobb pártokban uralkodó nézeteket is. Egy másik nagyobb témakör Csehszlovákia, mivel mindig is kíváncsi voltam, hogy a felmenőim milyen országban nőttek fel. Érdemes két világháború közti felvidéki magyar írókat, gondolkodókat olvasni. Honnan indult, mit ért el, és merre tart a százéves közösség – a következtetéseket persze mindenki vonja le maga. Szívesen foglalkozom emellett a magyarországi és a nyugat-európai modern urbanizáció és a közlekedés fejlődésének összehasonlításával: a Monarchia alatti lázas építkezések mennyiben követték az európai trendeket? Kőkemény küzdelmek zajlottak például a budapesti városkép kialakításáért, és számos meg nem valósított, de annál grandiózusabb terv merült feledésbe.

Említetted az egyetemi oktatást, milyenek a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Az ELTÉ-n tartok időnként kurzusokat, alap- és mesterszakosoknak egyaránt. A tematika többnyire az új- és jelenkori német bel- és külpolitika, német–magyar kapcsolatok, illetve az 1945 utáni csehszlovák köztársaság bizonyos kérdései. Ami a hallgatókat illeti, az utóbbi hat év tapasztalatai alapján én nem hanyatlástörténetként élem meg az újabb évfolyamokat. Persze, alkalmazkodni kell a Z-nek nevezett generáció igényeihez és motiválásához: több audiovizualitás, vitákra gerjesztés, elsősorban folyamatok és kevésbé a tényadatok átadása. Nem árt nyitottnak lenni az alternatív eszközök felé is – a történelmi témájú mémek például virágkorukat élik. Megfelelő háttértudás mellett, egy-egy okosan és ízléses keretek között megszerkesztett mém kiváló szemléltető lehet, mivel a karikatúrákhoz hasonlóan olykor nagyon kifejezően megragadják a lényeget.

Hevő Péter az I. Tóth Zoltán Kör tagjaival a Szent Anna-tónál

Egyébként a német egyetemeken óriási tudásbeli szélsőségeket tapasztaltam, míg az ELTÉ-n sok, hasonló képességű és szorgalmú hallgatóval van dolgom. A gyakorlatiasság terén viszont van még hova fejlődnie az itthoni tanterveknek: hogyan nyúljanak a leendő történészek egy témához és hogyan kell levéltárban kutatni, különböző képességek fejlesztése, mit jelent e szakmában dolgozni és hogyan tovább a diploma megszerzése után.

A Te utad merre vezetett a mesterszakot követően?

Egy Berlinben töltött szemeszter során keltette fel a figyelmem egy téma, amellyel végül jelentkeztem a doktori képzésre. Elsőre kicsit ijesztően hangzik, ez az úgynevezett „out-of-area” vagy területen kívüliség vitája az újraegyesítés utáni Németországban. Részben a Humboldt Egyetem egyik kurzusa vezetett ide, illetve egy sajtóvita, ami a csapból is folyt akkoriban. Az ELTE oktatói közül többen – elsősorban témavezetőm, Maruzsa Zoltán, valamint Székely Gábor, Erdődy Gábor – láttak fantáziát a témában, majd felvételt nyertem a doktorira. A következő években gyakran jártam külföldi kutatóutakra, így töltöttem hosszabb-rövidebb időt Berlinben, Prágában, Potsdamban, Münchenben és Washingtonban. Mindez anyagilag nehezen lett volna kivitelezhető, ezért különböző pályázatok (Campus Hungary, Campus Mundi, CEEPUS, Új Nemzeti Kiválósági Program) voltak segítségemre. A kutatóutakon nem csupán a megfelelő történeti forrásokhoz jutottam hozzá, hanem igyekeztem szakmai kapcsolatokat is kiépíteni. A potsdami Hadtörténeti Intézetből például Winfried Heinemann ezredes úr látott el fontos ötletekkel a kutatást illetően.

A disszertációd Az újraegyesített Németország és a Bundeswehr kihívásai az „out-of-area”-vita árnyékában címet kapta. Milyen problémákat vizsgáltál benne?

Igyekszem röviden, mintha egy „lift-beszéd” lenne. Közvetlenül a berlini fal leomlása után, 1989 végén, 1990 elején a nyugati világban számtalan publicista, politikus azzal riogatta a közvéleményt, hogy ha a németek újra egymásra találnak, eljön a Negyedik Birodalom korszaka, és aztán lesz nemulass. Fél évvel később, az Öböl-háború alatt pedig már azt követelték az újraegyesített Németországtól, hogy katonailag is vegyen részt Szaddám Huszein megleckéztetésében. Csakhogy az NSZK-ban évtizedek óta konszenzus volt arról, hogy külföldi katonai kalandokba, pláne a NATO territóriumán kívül, nem bocsátkoznak. Ebben a parlamenti pártok és a lakosság többsége is egyetértett. Ne csodálkozzunk ezen két elveszített világháború után. Ehhez képest 1999-ben, a Jugoszlávia elleni bombázásokban a Bundeswehr gépei is részt vettek, a hátuk mögött a Bundestag túlnyomó és a lakosság erős többségének támogatásával. Nemcsak, hogy a baloldali pártok is belementek a háborús részvételbe, hanem egyenesen egy szociáldemokrata–zöld kormány rendelte el a bevetést. Persze nem hirtelen állt feje tetejére az ország, a változás folyamatos volt, egy évtizednyi idegőrlő vita, győzködés telt el az említett két időpont között.

Hevő Péter a disszertációs témájának egyik helyszínén, Koszovóban a helyi rendfenntartó erőkkel

Ez mire vezethető vissza?

Engem is ez érdekelt elsősorban, azaz, hogy milyen indíttatásból fordultak az aktívabb katonai szerepvállalás felé. Belső megfontolásból vagy külső nyomásra? Hogyan tudták legyőzni a korábbi szorongást és döntötték le az addigi tabukat? Mekkora szerepe volt a közvélemény áthangolásában az 1990-es évekbeli népirtásoknak, például a ruandainak vagy a Balkánon történteknek? A kutatás során szisztematikusan végigvettem a Bundestagban képviselt pártok nézeteit, álláspontjait, ehhez temérdek beszédet, interjút, parlamenti jegyzőkönyvet kellett feldolgoznom. Néhány politikus szófordulata kitörölhetetlenül bevésődött a fejembe, ha épp rászorulnának, valószínűleg minden további nélkül tudnék nekik beszédeket írni. Tegyük hozzá, itt nem csupán arról volt szó, hogy a Bundeswehr néhány katonája beteheti-e a lábát háborús övezetekbe, hanem alapjaiban kellett átgondolni a német kül-, biztonság- és védelmi politikát, egyszersmind Németország szerepét a hidegháború utáni világban. Az új évezred elejére szinte megszokottá vált, hogy német egyenruhások állomásoznak a világ különböző pontjain, de a mai napig sem zárult le a vita arról, hogy külpolitikájukban a katonai eszközöknek hol van a helyük, szerepük. És mi köze van ehhez Magyarországnak? Azon kívül, hogy egy stabil NATO-szövetségesről és az ország legfontosabb kereskedelmi partneréről van szó, most veszünk például több száz milliárd forint értékben német fegyvereket. A mindenkori magyar kormánynak tisztában kell lennie, hogy a különböző német pártoktól – ha egyszer döntéshozói helyzetbe kerülnek – mire számítsanak ezekben a kérdésekben.

Hevő Péter doktori védése. Fotó: Árvai Kata

A doktori képzés alatt már dolgoztál az ELTE adminisztrációjában, és szerepet vállaltál a Doktoranduszok Országos Szövetségében is. Hogyan találtak meg ezek a feladatok? Milyen tapasztalatokat szereztél?

Doktorandusz koromban egyre inkább érdekelni kezdett a tudományszervezés és az adminisztráció. Demonstrátorként és doktori iskolánk titkáraként eleinte egyetemi, majd a Doktoranduszok Országos Szövetségében országos szinten is foglalkoztam ezzel kapcsolatos ügyekkel. Utóbbi szervezet Történelem- és Politikatudományi Osztályának egy évig voltam az elnöke, és olyan kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt, akik neve az Újkor.hu szerkesztőségéből is ismerős lehet – ugye veled, azaz Szőts Zoltán Oszkárral, illetve Szeghő Patrikkal, Novák Ádámmal vagy Fekete Bálinttal. Izgalmas időszak volt ez, hiszen egy heterogén közösséget képviseltünk, amelyben különböző korú, hátterű és más élethelyzetben lévő doktoranduszok fordultak meg. Rengeteget tanultam ekkor a szakmáról – hogyan próbáljon a modern bölcsész egyszerre lenni szervező és pályázó, előadó és moderátor, szerkesztő és tördelő, grafikus és PR-os. Az együtt töltött évek olyan csapatot kovácsoltak össze, amelyből több érdekes projekt született, többek közt e portál. Mindezek mellett az ELTE BTK Doktori- és Tudományszervezési Irodájában dolgoztam, majd a fokozat megszerzése után a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba „igazoltam”. Itt elsősorban az óriási potenciállal rendelkező gyűjtemény digitalizációjával és hozzáférhetőségével foglalkozunk, továbbá a leendő új, állandó kiállítás összeállításában veszek részt a szakmai kuratórium tagjaként. Komoly beruházásról van szó, sokan dolgoznak azon, hogy egy korszerű múzeum nyissa meg kapuit.

Hevő Péter (középen) és a DOSz Történelem- és Politikatudományi Osztály akkori tagjai Szegeden, 2016 májusában (a jobb szélen Oktatás rovatunk vezetője, Fekete Bálint)

Mikor csatlakoztál az Újkor.hu szerkesztőségéhez? Mit jelent számodra ez a portál?

Szerzőként viszonylag korán csatlakoztam, pontosan öt évvel ezelőtti az első cikkem. Szerkesztőként új vagyok a fedélzeten, 2019 októberétől vettem át fokozatosan a stafétát a világtörténelem rovat előző vezetőjétől, Szeghő Patriktól. Véleményem szerint a portál több szempontból is win-win helyzetet eredményez. A pályakezdők, legyenek bármily tehetségesek, nehezen jutnak publikációs felülethez, ezen – a megfelelő minőségbiztosítás mellett – igyekszünk javítani. De találunk a szerzőink között tapasztalt tudósokat is, akik épp egy kutatás közepén járnak, és szívesen tájékoztatják a nagyérdeműt vizsgálatuk legújabb eredményeiről. Talán nem kell ragoznom, miért fontos manapság, a hoaxok, városi legendák és összeesküvés-elméletek korában az igényes ismeretterjesztés. Az olvasóknak könnyen elérhető, hiteles írásokra van szükségük, és talán az Újkor.hu egy kapaszkodóvá válhat az internet sokak számára ijesztően bonyolult világában. Emellett érdekesek a rendezvényekről írt beszámolók, filmkritikák, akárcsak a történészek pályáit bemutató cikkek.

Mit csinálsz még a szabadidődben?

Az én esetemben gyakran összemosódik a munka és a szabadidő közti határvonal, de ezt az érzést biztosan sokan ismerik. Amikor épp nem lebeg egy sürgető határidő a fejem felett, a családdal, barátokkal és a kutyámmal próbálom a legtöbb időt tölteni. Aktív pihenésképp a sport, kerti munka, túrázás és a koncertek jelentenek kikapcsolódást. Szívesen utazom, és kifejezetten szeretek kirándulást szervezni, sokakkal ellentétben én ezt nem tartom kötelező nyűgnek. Újabban olyan helyek kerültek célpontba, ahol nem, vagy alig beszélnek világnyelveken, mégis megérteti magát az ember valahogyan, és próbál némiképp belelátni a világ másik táján élők mindennapi életébe. Így lehet összehasonlítani, mi az, ami megfelelően vagy kevésbé jól működik idehaza, nem mellesleg az ilyen helyzetek kiváló önismereti gyakorlatként szolgálnak.

Hevő Péter a Boszporusz kapujánál 2018-ban

Min dolgozol most, és milyen a szakmai terveid vannak a továbbiakban?

Van néhány készülő írásom a következő hónapokra. Részben a trianoni emlékévre tekintettel különböző komáromi témákkal foglalkozom a két világháború közti időszakból. Emellett a disszertációmból szeretnék többet publikálni, a fiókomban, pontosabban az adathordozóimon heverő forrásokat feldolgozni és néhány rendezvényt megvalósítani. Hosszabb távra kigondolt projektjeim is vannak, részben nemzetközi vonatkozással, de azokra majd inkább pár év múlva, egy másik interjúban térjünk vissza.

Hevő Péter az Újkor.hun megjelent írásai ide, Academia.edu oldala ide, MTMT-be feltöltött publikációs jegyzéke ide kattintva érhető el közvetlenül

Ezt olvastad?

A holokauszttal kapcsolatban visszatérő, általában félreértésektől övezett téma a kárpótlás és jóvátétel kérdése. Sokan hánytorgatják fel, hogy a holokauszttúlélők „a