Az orosz birodalom születései

A Gondolat Kiadó Magyar kutatók az egyetemes történelemről című tanulmánykötet-sorozatának legújabb kötete az orosz történelem változatos világába kalauzolja az érdeklődő olvasót, a középkori kezdetektől egészen az Eurázsiai Gazdasági Unió térhódításáig.

Birodalmak felemelkedése és bukása: a történettudomány egyik legizgalmasabb és legtöbbet kutatott területe. Hogyan születnek a történelmi nagyhatalmak? Vajon mi tesz egy államot birodalommá, mi emeli riválisai fölé? Milyen gazdasági, politikai és társadalmi folyamatok vezetnek idáig – és melyek a tündöklés, majd az óhatatlanul bekövetkező hanyatlás okai, illetve következményei? Ezekre és még sok más hasonló kérdésre keresi a választ a Gondolat Kiadó 2004-ben indított Magyar kutatók az egyetemes történelemről című sorozata, amely tematikus tanulmánykötetek formájában, könyvenként egy-egy államalakulat történelmét helyezi tüzetes vizsgálat alá. A sorozat szerkesztését a jeles történész és Amerika-kutató, Frank Tibor, az ELTE BTK egyetemi tanára, az Angol-Amerikai Intézet volt igazgatója vállalta magára. Gondozásában immár négy kiadvány látott napvilágot, melyek a brit (2004), az amerikai (2007), valamint a német (2012) és most már az orosz (2016) történelembe nyújtanak értékes betekintést a téma kutatói számára. Különösen a második, Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók tanulmányai az amerikai történelemről kötetet érdemes kiemelni, amely még ma is hiánypótló műnek tekinthető a szűkebb témakörét illetően, és jelen cikk szerzője is nagy haszonnal forgatta egyetemi tanulmányai során.

A sorozat legfrissebb darabja, Az orosz birodalom születései. Magyar kutatók tanulmányai az orosz történelemről nem túl meglepő módon Oroszország, illetve az orosz és szovjet birodalmak kialakulásának, fénykorának és bukásának történetét (történeteit) kísérli meg bemutatni, elsősorban politika–, esemény– és eszmetörténeti megközelítéssel, húsz tanulmány keretében, tematikus bontásban, kronologikus sorrendben haladva. Némileg megelőlegezve az értékelést: az egységesen magas színvonal tekintetében valóban válogatott munkákról beszélhetünk, neves Közép– és Kelet-Európa szakértők illetve ruszisták tollából. Külön öröm látni, hogy a szerzők között pályakezdő kutatótól az egyetemi professzorig minden korosztály képviselteti magát, bemutatva, hogy szerencsére a rendszerváltás után felnőtt tudósgeneráció tagjai körében sem szűnt meg az érdeklődés régiónk mai napig egyik legfontosabb, a közelmúlt magyar történelmére jelentős befolyást gyakoroló nagyhatalma iránt. Ami a szerkesztést illeti, szintén nincs ok a panaszra: a tanulmányokat öt tematikus fejezetbe rendezve találjuk meg, ezen felül kapunk még névmutatót, valamint egy igen részletes összeállítást a szerzők életrajzi adataiból, amely a recenzens számára is nagy segítséget jelent.

Az alábbiakban röviden áttekintjük a kötet tartalmát, megismerkedve az egyes szerzőkkel és tanulmányaikkal. Frank Tibor bevezetője után Szvák Gyulának, az ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszéke vezető professzorának rövid bevezető tanulmányát olvashatjuk a történeti ruszisztika tudományágának hazai kortárs történetéről és arról, miért jelent kihívást, sőt veszélyt az „átpolitizáltság” erre a tudományterületre (is).

Az első fejezet (Gyökerek) az orosz állam és identitás középkori alapjait tárja elénk három tanulmányon keresztül. Font Márta, a PTE BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékének tanszékvezető professzora, Közép– és Kelet-Európa középkori történetének jeles kutatója a Kijevi Rusz, a tatár támadások és Moszkva felemelkedésének történetét mutatja be. A részletes eseménytörténeti ismertetés mellett a térség korabeli etnikai sokoldalúságáról és vallási viszonyairól is éles képet kapunk, mintegy megágyazva ezzel a Moszkva központú orosz birodalom születésének. Ez utóbbi témával, vagyis Moszkva vezető szerepének kialakulásával és Novgorod elleni 14–15. századi küzdelmével foglalkozik Gyóni Gábor, az ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszékének tanára. Novgorod sokáig nem csupán hatalmi szempontból, de politikai és ideológiai téren is riválisa volt a keletebbi fejedelemségnek, egyfajta uralkodási, igazgatási alternatívát nyújtva, egy „demokratikusabb” vezetési modellt képviselve a moszkvai despotizmussal szemben. A 15. század, illetve III. Iván nagyfejedelem uralkodásának végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy „az orosz földek összegyűjtése” terén Moszkvával senki sem vetélkedhet többé. Szili Sándor (Magyar Ruszisztikai Egyesület, tudományos főmunkatárs) munkája a 17. század elején veszi fel az orosz történelem fonalát, és a nyugat–, majd kelet-szibériai terjeszkedést, a frontier meghódításának folyamatát mutatja be, beleértve a helyi őslakosokhoz fűződő orosz viszonyt illetve a frontier–koncepció jelenlegi tudománypolitikai helyzetét, megítélését.


I. Rurik novgorodi fejedelem romantikus ábárzolása
(forrás: wikipédia)

A második, Térfoglalás című fejezet továbbviszi a regionális középhatalomból lassan világbirodalommá „cseperedő” Oroszország politika– és eszmetörténeti kérdéseinek elemzését. Sashalmi Endre (PTE BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékének tanára) a kora újkori politikai gondolkodás egy különleges területét, a császári cím és imázs oroszországi koncepciójának római gyökereit mutatja be Nagy Péter uralkodása idején. Érdekes folyamat figyelhető meg a keresztény motívumok háttérbe szorulásával, illetve az antik példák jelentőségének növekedésével mind az ikonográfia, mind a ceremóniák terén (a római diadalmenetek utánzásától kezdve az imperátori cím felvételéig). A szerző részletesen kifejti, milyen jelentős munkával járt a császár újonnan felvett címének legitimálása, az (orosz) császári titulus elfogadtatása a nemzetközi diplomáciában. Filippov Szergej (ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszék, tudományos munkatárs) írása ellenben nem a legitimációval, hanem az orosz autokratikus rendszer sajátosságaival, fejlődéstörténetével és reformkísérleteivel foglalkozik. A „pétervári korszakot” tekinti át, Nagy Pétertől II. Miklósig a legjelentősebb uralkodói reformkísérleteket felvázolva, melyek több-kevesebb sikerrel próbálták működtetni és modernizálni az egyre anakronisztikusabbá váló orosz politikai-gazdasági-társadalmi berendezkedést úgy, hogy közben az uralkodói intézmény stabilitása se kerüljön veszélybe.

Varga Beáta, az SZTE Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének docense tanulmányában Ukrajna rendkívül érdekes történelmének 17–18. századi szakaszával foglalkozik, vagyis azzal, hogy lett a hosszú háború során megszerzett, kvázi autonóm ütközőállamként felépített orosz fennhatóságú Ukrajnából az 1700-as évek második felére egy több darabra osztott, alávetett tartomány. Részben ehhez a témához kapcsolódik Gebei Sándor (egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem) írása, amely Oroszország és a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság, vagyis a Rzeczpospolita 17–18. századi kapcsolatait, vagyis inkább elhúzódó politikai és területi konfliktussorozatát mutatja be, amely végül utóbbi állam de facto, majd pedig de jure megszűnéséhez vezetett. Nagyon részletes leírását olvashatjuk azoknak a különösen összetett diplomáciai, politikai és gazdasági folyamatoknak, amelyek végigkísérték a tárgyalt időszakot, illetve eseménysort. A fejezet utolsó tanulmánya Szaniszló Orsolyáé (ELTE BTK Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ). Ő azokat a specifikus jelenségeket vette górcső alá, amelyek lehetővé tették, hogy a 18. századi Oroszországban – a korabeli Európában egyedülálló módon – négy női imperátor is uralkodhasson. A cárnők hatalomra kerülésének nehézségeit, az odáig vezető nemesi intrikák, dinasztikus válság és a palotaforradalmak bemutatását az írás elsősorban II. (Nagy) Katalin példájával, hatalomhoz vezető útjával és uralkodásával igyekszik illusztrálni.

Újabb nagy ugrással a történelemben meg is érkeztünk a 19. századba (Cárok birodalma). A harmadik fejezet „Európa erős emberének”, a Romanov-dinasztia vaskezű uralmával irányított Orosz Birodalom európai politikáját tekinti át. Bodnár Erzsébet (DE BTK Egyetemes Történeti Tanszék) Oroszország nyugat-európai, keleti és balkáni politikájáról nyújt remek összegzést I. Sándor uralkodásának idején (1801–1825), amikor a Birodalom mind Nagy-Britannia befolyásának kontinentális térnyerését, mind a német államok balkáni befolyásának növekedését sikerrel gátolta, erősítve ezzel saját világhatalmi pozícióját. Suhajda Szabolcs (ELTE BTK TDI, Ruszisztika Program) tanulmánya a „III. ügyosztály”, vagyis az 1827-ben életre hívott politikai rendőrség 1827 és 1848 közötti jelentései alapján vizsgálja az orosz–lengyel kapcsolatokat, a lengyel nemzeti törekvésekről alkotott orosz nézőpont változásait, amely a kiegyensúlyozottabb és toleránsabb nézetektől az 1830-as felkelés után már sokkal ellenségesebb képet mutat. Ezen felül foglalkozik még a külhoni lengyel szervezkedések orosz megítélésével is.

A bizantizmus politikai eszméjéről és az „orosz Nietzsche”, Konsztantyin Leontyjev munkásságáról értekezik Medzibrodszky Alexandra (CEU, Összehasonlító történeti doktori program), bemutatva, milyen figyelemreméltó és egyedi a szlavofil korszakba ez a nagyformátumú, az etnikai homogenitás helyett a „sokféleség az egységben” eszméjét hirdető filozófus és politikai gondolkodó. Gyimesi Zsuzsanna (ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszék, tudományos munkatárs) pedig az orosz kozmizmust, vagyis az emberi élet és a világegyetem működése közötti, közvetlenül is megragadható kölcsönösség létezését hirdető eszmerendszer történetét tekinti át tanulmányában. A fejezetet Bebesi György, a PTE BTK Újkortörténeti Tanszék egyetemi docensének tanulmánya zárja, amely a Romanovok uralkodásának utolsó két évtizedét helyezi tüzetesebb vizsgálat alá, mindenekelőtt a különféle politikai, társadalmi és gazdasági válságtényezők, valamint a megoldásukra tett reformkísérletek bemutatásával, egészen a cári család kivégzéséig vezetve el az olvasót.

A cári Oroszország bukása ugyanakkor nem jelentette egyben a birodalom megszűnését is: a Szovjetunióval foglalkozik kötetünk következő fejezete (Szovjetek uniója?). Először Frank Tibor esettanulmányát olvashatjuk Joseph E. Davis amerikai nagykövet dicstelen moszkvai tevékenységéről az 1930-as években, az ő híres „politikai vakságáról és süketségéről” (már ami a kirakatpereket, a sztálini tisztogatásokat illeti) és kétes diplomáciai teljesítményéről. Krausz Tamás (ELTE BTK Történeti Ruszisztikai Tanszék, egyetemi tanár) a német-szovjet megnemtámadási egyezmény megítéléséről ír, illetve arról, hogyan próbálták, próbálják az utóbbi évtizedekben felhasználni ezt a dokumentumot (és nem egyszer különféle hamisítványokat) arra, hogy a második világháború kirobbantásának és a Szovjetunió megtámadásának felelősségét legalább részben az oroszok vállára helyezzék. Fóris Ákos (ELTE BTK TDI 19. és 20. századi kelet–európai történelem doktori program) az 1945 és 1949 közötti szovjet–magyar kapcsolatok világában mélyedt el, az igazságszolgáltatási szervek együttműködésére, illetve a háborús bűnösök felelősségre vonására koncentrálva. Érdekes módon bár az együttműködés intézményes, szerződési háttere igen kidolgozott volt, a szovjet fél mégsem igazán törekedett a jogszerűségre vagy a komolyabb együttműködésre, legalábbis 1948-ig. Baráth Magdolna (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) a Szovjetunió második világháború után közép–európai befolyási övezetének kialakulásáról, a „külső birodalom” születéséről értekezik munkájában. Az első hatékony kollektív szervezet, a Varsói Szerződés létrejötte előtt a szovjet hatalom különféle gazdasági és politikai eszközökkel, nyomásgyakorlással és különféle kommunista együttműködési szervezetek létrehozásával igyekezett befolyását kiszélesíteni a megszállt országokban. A fejezetet Galicza György (Miniszterelnöki Kabinetiroda) tanulmánya zárja, aki a szovjet-orosz érdekszféra és gazdasági övezet putyini reintegrációjáról és az Eurázsiai Gazdasági Unió jelenlegi és várható helyzetéről, szerkezetéről és történelmi távlatairól ír.


Davis és Sztálin 1943-ban (forrás: wikipédia)

Az utolsó, témájában némileg rendhagyó tanulmány külön fejezetet kapott (Tükör által). Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Széchenyi Ágnes az orosz, illetve szovjet irodalom 1825 és 1945 közötti hazai recepcióját; a mögötte meghúzódó politikai motivációt mutatja be rendkívül átfogó módon.

Összegzésképpen talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy felettébb hasznos kötetet tarthat a kezében a témakör iránt érdeklődő olvasó, akár járatos a történettudomány világában, akár nem. A publikált tanulmányoknak jó hasznát vehetik mostani vagy leendő kutatók éppúgy, mint bárki más, aki szeretné jobban megérteni az orosz történelmet, illetve a kortárs orosz politika múltbéli gyökereit és azok napjaink eseményeire gyakorolt hatását.         

Réfi Oszkó Dániel

A kötet adatai:

Frank Tibor (szerk.): Az orosz birodalom születései. Magyar kutatók tanulmányai az orosz történelemről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2016. 414 oldal.

Ezt olvastad?

2024. február 27-én a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatták be a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet Magyarország történeti atlasza 1526–1711 és A
Támogasson minket