Az orosz forradalom, a reformáció és a történelemtanár

2017. október 14-én, immáron 27. alkalommal rendezte meg a Történelemtanárok Országos Konferenciáját a Történelemtanárok Egylete, a helyszín ezúttal is a Nemzeti Múzeum mellett található Kossuth Klub volt. A rendezvény a száz éve lezajlott oroszországi eseményeket, illetve – az 500. évforduló okán – a reformációt helyezte a középpontba. A délelőtt folyamán az orosz forradalmi eseményekről esett szó, míg a délután során a protestantizmus tankönyvekre gyakorolt hatását elemezték a résztvevők. (Az 1917-es forradalomról szóló konferencia Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Konrad Adenauer Stiftung támogatásával valósult meg. A délutáni előadások megvalósulásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Reformáció Emlékbizottság járult hozzá.) Mindezeken felül kiosztották a hazai történelemoktatás kiemelkedő alakjáról, Szebenyi Péterről elnevezett díjat is, amelyet az idei évben Gönczöl Enikő kapott.

Bolsevik karikatúra 1920-ból (Forrás: Wikipédia)

A konferencia címére utalva Miklósi László, a TTE elnöke köszöntőbeszédében felidézte a NOSZF-fal, vagyis a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kapcsolatos közismert viccet: „Mi a baj a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal? Semmi. Csak az, hogy nem volt nagy, nem volt októberi, nem volt szocialista és nem volt forradalom”. Ezt követően kiemelte azt, hogy 1917 Oroszországa új korszakot jelentett, így indokolt az akkori eseményeket részletesen tárgyalni. Az egyik legfontosabb megválaszolandó kérdésként azt jelölte meg, hogy mi is zajlott éppen száz éve Oroszországban: „Forradalmak? Vagy a februári forradalmat egy bolsevik puccs követte?”, illetve hogyan dolgozzuk fel az eseménysort az iskolákban a 21. század elején. A reformációt illetően arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a jubileum okán érdemes reflektálni a protestantizmus megjelenésére az iskolai gyakorlatban.

Szilágyi Ákos (Forrás: 2000)

A köszöntőt követően Szilágyi Ákos esztéta, Oroszország-kutató nyitotta meg az előadások sorát. Azt a célt tűzte ki, hogy az 1917-es eseményeket új narratívába helyezze, új értelmezési keretben vizsgálva. Ezeket a „tömegek ösztönös, megállíthatatlan, normán, szabályon, mindenen átgázoló” megmozdulásaként írta le, amit oroszul szmuta-nak nevezett, amelynek jelentése zavaros idő. Az első világháború hatására ugyanis összeomlott minden, ami tökéletesen zűrzavaros időszakot eredményezett. Érdekes adalékot jelentett, hogy kitért arra is, hogy a költők hogyan látták ezt a folyamatot. A művészetben ugyanis az összeomlott világ gyönyörű, csodálatos káoszként jelent meg, illetve jellemző volt még valamiféle ösztönös, kozmikus erő érzékelése. Az előadó kiemelte, hogy ennek hatására a nép vált a vérengzővé, s haragja az elitre, a burzsoáziára irányult. A februári forradalom a felső tíz százalék, az elit forradalma volt, amely megpróbálta megfékezni a népi tébolyt, azonban politikailag erre alkalmatlan volt. Végül a bolsevikok bizonyultak képesnek arra, hogy irányításuk alá vonják a „polgárháború vérözönét”, és így legitimálják hatalmukat. Ezt követően, mondta Szilágyi, az államot totálissá tették, vagy inkább „totális jellegűvé”, amely annyit jelent, hogy mindent az irányításuk alá próbáltak vonni.

A nyitó előadást követően a elsőként Krausz Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára vette át a szót, aki 10 nap, amely megrengette a világot címmel tartott előadást.

Krausz Tamás (Forrás: ELTE BTK Ruszisztikai Központ)

Az ELTE oktatója azt hangsúlyozta, hogy nem lehet egyszerűen a bolsevikok szervezkedéséről beszélni, ugyanis ennél komplexebb folyamatról van szó. A bolsevikok érzékelték a lázongók akaratát, és ezt ők politikailag, ideológiailag képesek voltak kifejezni. Krausz szerint „ehhez egyfajta zsenialitás kellett. Erre készültek tizenöt éven keresztül, a háború adott ennek megvalósítására lehetőséget. Ezt ők is megírták.” Azt is megállapította, hogy a bolsevikok részéről 1917 tavaszán merült fel, hogy szervezett formát biztosítsanak a néptömegeknek, vagyis nem volt „beprogramozott” forgatókönyv, amely szerint az eseményeknek le kellett volna zajlania. Zárásként Krausz Tamás kiemelte, hogy „az orosz forradalom nem rosszabb, mint más forradalom. Megváltoztatta a 20. század történetét, hihetetlen következményekkel járt, és ezeket a következményeket érdemes végiggondolni az emberi haladás szempontjából.”

A rövid szünetet követően Sz. Bíró Zoltán az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartotta meg előadását, Miért követte a februári forradalmat az októberi? címmel.

Sz. Bíró Zoltán (Forrás: MTA BTK TTI)

Előadásának első felében kitért az előzményekre Szergej Nyefjodov, orosz történész munkásságára hivatkozva. Nyefjodov a kialakult szegénységet a földhiánnyal magyarázta, amely komoly feszültségeket okozott, és amelynek eredményeként a nép haragja egyértelműen a vezetőkre irányult. Mindez parasztháborúkhoz vezetett. Ezt követően az előadó sorra vette, hogy az első világháborút megelőzően milyen háborúkban vett részt Oroszország, és ezek milyen hatással voltak az ország gazdasági, pénzügyi helyzetére, illetve a társadalomra. Kifejtette, hogy ezek a háborúk nem zárultak végzetes következményekkel, azonban az 1914-ben kitörő világháború anyagi súlyát az orosz lakosság már nem tudta elviselni. Sehol nem mutatkozott olyan erős pénzügyi válság, mint az Orosz Birodalomban, és ez a helyzet tovább súlyosbodott. Sz. Bíró Zoltán szerint ezt bizonyítja az a tény is, hogy Oroszország – szemben a nyugati hatalmakkal – nem számíthatott a társadalom segítségére, vagyis belső hitelfelvételre, mivel az oroszok többsége „sem nem képes, sem nem hajlandó nem volt segíteni a hatalomnak”, illetve kevesen rendelkeztek megtakarításokkal. Ezek miatt a hatalomnak emisszióhoz, vagyis pénzkibocsátáshoz kellett folyamodnia, amely pénzromlást, az árak növekedését és áruvisszatartást eredményezett. A legsúlyosabb következmény a kenyérhiány volt, amely folyamatosan visszatérő éhínséget eredményezett. A nélkülözésből kinövő lázadások során a fegyveres erők engedetlensége is megmutatkozott, ugyanis az erőszakszervezetek tagjai nem voltak hajlandóak az éhező tömegbe lőni. Az előadás zárásaként Sz. Bíró öt pontban foglalta össze, hogy a februári forradalmat miért követte az októberi:

  1. Nem volt tőkeerős, művelt, befolyásos középosztály.

  2. Súlyos volt az örökölt válság, így a mérsékelt politikának nem volt esélye.

  3. Az ideiglenes kormány nem tudott erőt mutatni.

  4. A férfilakosság felfegyverzettsége potenciálisan egészen más megoldások felé terelte a társadalmat.

  5. Az első világháború tébolya, a konstans erőszak hatása.

Az 1917-es eseményekről szóló szakaszt Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára zárta Az orosz forradalom és polgárháború államépítési dilemmái és alternatívái címet viselő előadásával.

Halász Iván (Forrás: NKE)

Halász elmondta, hogy az oroszországi eseményeket folyamatként kell vizsgálni, nem pedig külön forradalmakként. Oroszország helyzetét tekintve rámutatott, hogy az állam identitásában és strukturálisan egyaránt összeomlott. A november elején történt eseményeket fordulópontnak nevezte, és a forradalmat az elit kudarcaként határozta meg. A hatalomátvétel a bolsevikok számára alapvetően könnyen ment, azonban annak megtartása már nehezebb feladatot jelentett, ugyanis a rendőrség megszűnt tekintélynek lenni. A hatalomra került bolsevikoknak nem volt pontos elképzelésük arról, hogy milyen államot építenek majd fel. Kiemelte, hogy a „párizsi kommünnek a példája volt az, amihez próbáltak visszatérni. De a legtöbb mozzanat az rögtönzés volt.” Elmondta, hogy az összeomlott államban sokoldalú küzdelem volt jelen, amely végül leszűkült vörösökre és fehérekre. Ennek eredményeként államépítési, rendszabályozási folyamat kezdődött meg.

Az előadók ezek után kerekasztal-beszélgetésen folytatták érveik ütköztetését, amelyen két témát igyekeztek körbejárni. Vitás csomópont volt az, hogy az 1917-es forradalom megteremtette-e a modernizáció lehetőségét. Halász Iván jelentette ki egyértelműen, hogy beszélhetünk modernizációról, ugyanis a folyamatok utat nyitottak a mobilitásnak. Ezzel szemben a többi felszólaló kevésbé volt biztos ebben, inkább a sok áldozatra vagy Oroszország elmaradottságára hivatkoztak, illetve Szilágyi Ákos véleménye az volt, hogy 1861 és 1914 között már lezajlott a modernizációs folyamat. Érdekes felvetés érkezett a közönségből: mit tett a regnáló hatalom a társadalom érdekében? Erre a kérdésre Sz. Bíró Zoltán elmondta, hogy Szergej Vitte például a földkérdéssel kapcsolatban terjesztett be reformjavaslatot, amelyet azonban elvetettek, ugyanis a vezető réteg nem akarta a földet odaadni a parasztoknak, bár ez jelenthette volna a kapitalista fejlődés kulcsát. Továbbá kiemelte, hogy voltak más területeket érintő reformok, amelyek egymásra épültek, ugyanis átfogóan megújult a hadsereg, illetve a költségvetés, közoktatás és egyetemek átalakítása is megkezdődött.

Az ebédszünetet követően kezdetét vette a protestantizmus hatásairól szóló műhely-konferencia, amely Márkus Gábor (A reformáció mint tankönyvi téma református tankönyvekben), illetve Dévényi Anna (A reformáció a marxista üdvtörténetben: szabadulás a feudalizmus fogságából) előadását foglalta magába.

Márkus Gábor (Forrás: Református Pedagógiai Intézet)

Márkus Gábor, a Református Pedagógiai Intézet szakértője előadásában a reformáció hatását vizsgálta különböző magyar nyelvű tankönyvekben, tantervekben. Az előadó különböző tankönyvek, tantervek elemzésére alapozta mondandóját. Elsőként a tankönyv fogalmát határozta meg, amelyet ebben a kontextusban olyan könyvként definiált, amely a tanulást segíti. Megjegyezte, hogy a történelemoktatás területén a református tantervek, tankönyvek voltak leginkább elmaradva, ellentétben például az evangélikussal. Kiemelte, hogy a 19. század második feléig a diákok negyedik osztályig csak magyar történelmet tanultak, majd ötödik osztálytól jelent meg az egyháztörténettel az egyetemes történelem oktatása is.

Ezt követően – többek között Budai Ézsaiás, illetve Révész Imre munkáival – illusztrálta, hogy az elmúlt évszázadokban milyen képet alkottak a különböző szerzők a reformációról. Budai Ézsaiás írta meg az első szintézist a reformációról, míg Révész 1936-ban megjelent Egyháztörténelem című munkája például a magyar protestantizmusra, a magyar egyháztörténetre helyezi a hangsúlyt. Az előadás utolsó részében az elmúlt évtizedekben megjelent egyháztörténeti munkákra tért ki. Az 1990-es évek végén szakemberek közreműködésével megjelent az Egyháztörténet című kétkötetes munka, amely azonban heti négy óraszámra készült, így hatalmas tananyag-mennyiséget ölel fel.

Dévényi Anna (Forrás: PTE BTK TTI)

Az előadások sorát, és egyben a konferenciát Dévényi Anna, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa zárta. A kutató azt mutatta be, hogy hogyan jelent meg a reformáció a marxista tankönyvekben. Az általa vizsgált taneszközök az 1950-es években születtek, de a megformált üzenet ezt követően sem változott jelentősen, csak a didaktikai apparátus alakult át. Elmondta, hogy az 1950-es években Magyarországon a tankönyvek fogalmazását az állampárt kontrollálta, ezért alapvetően a marxista ideológia és az aktualizálás volt a jellemző motívum a könyvekben. Felolvasta a Magyar Dolgozók Pártjának álláspontját is, amely szerint az ideológia által a történelem elmélyültebben tanítható. Előadásában kitért a tantervekre is, amelyek marxista–leninista alapon készültek el. Ezekben jellemző volt az az instrukció, miszerint a diák ne gondolkodjon, mert az roppant káros eljárás. A történelem tanítása során – hangsúlyozta Dévényi – a pedagógus legfontosabb feladata az volt, hogy az események tanulságait a jelenre vonatkoztassa, vagyis erősen aktualizálva tanulhatták a diákok történelmet. Ez alól a reformáció tanítása sem képezett kivételt. Ennek megfelelően a reformáció az osztályharc jelentős állomásaként, a feudalizmus lebontásának első fontos lépéseként jelent meg a tankönyvekben. A magyarországi reformációs folyamatok ennek megfelelően a függetlenségi harcokkal kerültek párhuzamba, és a katolikus egyház elnyomó hatalomként került ábrázolásra. Az előadás zárásaként Dévényi összegezte, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a tankönyvi narratívát meghatározták: maga az ideológia, az aktuális elvárások, illetve a historiográfiai előzmények, mindenekelőtt a klasszikus marxista szerzők és Mód Aladár munkássága.

A konferencia két, az aktuális tantervekben hangsúlyosan megjelenő, ugyanakkor nehezen tanítható témát dolgozott fel. Az előadások bizonyára hozzájárultak ahhoz, hogy mind a megjelent tanárok, mind a diákok árnyaltabb képet alkothassanak a történelem e két fejezetéről.

Herczeg Annamária

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket